9

Wesselényi perében egy lépés történt előre.

Ez nagy mozgást támasztott.

Fiatal urak, kiket az ellenzék vezetője iránti lelkesedés hevít, versenyzenek a kitüntetésért, hogy a védiratból valamit lemásolhassanak, vagy azon távol fekvő megyén, mely az ügyben leginkább bonyolíttatott, tanúkat szerezzenek, és a félénk jelleműeket is nyilatkozatokra bírják.

Az érettebb korúak pedig Wesselényihez tanácskozmányra gyűltek össze, s felolvasák, összehasonlíták, szónoklatokkal kísérék magának a beperlettnek, aztán rendes ügyvédének s meg egy csoport önkéntes vállalkozónak replikáit, higgadt, megfontolás után kiszemelendők a legszebbet és legcélszerűbbet.

Természetes, hogy ily mód mellett kevesebb tekintetet fordíthattak a bíráknak, kik ítéletet hoztak, mint a közönségnek, mely az egész kérdésben semmi részt nem vehetett, ízlésére...

Coranini és Romvay a késő éjig tartó értekezleten voltak.

- Még betekinthetünk Taszilóhoz - szólt az utóbbi, karonfogva Coraninit.

- Mindenesetre, hiszen csak most ütötte el a tizenkettőt. Hamarább jutottunk eredményhez, mint gondolám.

- Kölcsey áttekintése nagyszerű volt.

- Csinos irodalmi mű, s ha bíráink oly kényes ízlésűek lennének, mint az athéni néptörvényszék tagjai voltak, akkor a közvádló csak a nyelvhibák miatt sem boldogulhatna Kölcseynk ellenében.

- Én alaposnak is tartom védiratát.

- Pártunk szempontjából az.

- S meggyőzőnek - szólt Romvay.

- Az esküdtszékeknél - válaszolta Coranini.

Ezalatt Taszilóhoz érkeztek.

November 11. volt, a gróf születése napja.

Zaj hangzott az előteremig.

Víg kör az asztalnál s földöntött palackok azon.

A vendégek arcán és modorán élesebben volt vérmérséküknek jellege kinyomva, s látszott, hogy ha gondolataiknak még uraik is, de már nem mindig parancsolhatnak az egyes szavaknak.

Társalgásuk kötetlenebb, érzésük áradozóbb. S az, ki velük nem is tölté az órákat, hamar észrevehette, hogy használatlanul nem folyt idejük.

Azonban valamint józan, úgy ittas sem volt közöttük.

Oly hangulatra voltak fokozva, midőn az ember leghajlóbb idegenekkel kötni barátságot és régi ismerőseinek különcségeit szóba hozni; midőn örömest leplezget föl titkaiból, de magába megítéli azokat, kik hasonlót tesznek, s midőn a lovagiassági törvényeket leginkább emlegeti, s mégis legkönnyebben mellőzi.

Harsány üdvözléssel fogadták a Coraninivel együtt belépő Romvayt.

S a két vendég - mert, mint mondták, nagy hátrányban van - kénytelen volt sietni a poharak ürítésével.

- Isteni gyerek ez a Romvay - kiáltá Tasziló -, kapitális fiú! Ma délután érkezett Pestre. S kik várták! Kik számoltak reá! Csendes éj... sóhajokra hívó, suttogásra való, a szerelem éje... s ő barátait keresi fel a kalandok helyett. De ne legyünk igazságtalanok Coranini iránt is, neki a világon legszebb neje van, s ő most nekünk ajándékozza az éjfélt és hajnalt. Melyik lemondás nagyobb?... S ön, Coranini ugye, Romvayt tartja áldozóbbnak? De Romvay önt fogja... Ah, a sok fecsegés közt majd elfeledtem egy fontos dolgot, pedig később a pezsgő egészen kibillentheti eszemből? Tehát emlékszik-e még Ligety Virginie-re? Na, arra, ki regényesen végezte ki magát. Férje, Vértesy Gabi, Trevisóból - hol hosszasabb ideig fog mulatni - fölszólított: beszélném rá önt jószágainak rendezésére, melyek most nem a legjobb karban vannak, s ha biztos kéz nem ragadja meg a gyeplőt, Gazsi barátunkat az anyagi jólét is úgy a kapufélfánál fogja hagyni, mint a lelki nyugalom. Mert hasztalan állítjátok, hogy ő nem érzi Virginie halálát. Sőt igen mélyen. Miért volna az ő szíve kőből? Nem látom át. Szóval, Coranininek el kellene vállalni, természetesen illő feltételek mellett - mik fáradságával arányban vannak - a jószágrendezést, de minden a hitelezőkre vonatkozó egyezkedésekkel együtt. Ezt a felebaráti szeretet követeli. Kedves barátom, parolát ide, hadd igyuk meg az áldomást! Legalább szép alkalmunk lesz, régi magyar szokás szerint, körömig üríteni poharainkat.

Tasziló izgatott vonásain a bor hatásán kívül még valami gúnyos és ingerkedő hangulat jelei is látszottak.

Coranini megütközött a gyöngédtelenségen, mellyel Virginie, kit a Romvay iránti szeretet áldozatának hittek, a társalgásba vegyítették, s határozottan visszautasítá az ajánlatot.

De Tasziló sehogy sem akarta az elkövetett botlást észrevenni, s tovább is nógatá Coraninit, míg aztán Romvay arca, melyet előbb vékony pír borított, sötétté lőn.

Szerencsére egyik vendég, ki az előidézett helyzet minden kényességét fölfogta, más irányt adott a beszélgetésnek, s ügyes tapintattal elhárítá a kitörést...

Megint nyílttá, fergeteg nélkülivé lőn a láthatár.

Az élcek villany-anyagai a légkörben szét voltak szórva, s hosszasan nem gyűltek össze egy kiszámított gúny vagy negédes célzás villámlásává.

Romvay is annyira elégült volt az uralkodó hangulattal, hogy közlékennyé vált, s a nagy tekintélynél fogva, mellyel barátai fölött eddig bírt, a társalgást csakhamar vezetni kezdé, amennyiben tudniillik versenytársa, a szeszes spanyol bor nem izgatta néha független szárnyalásokra az elméket.

De Romvay a finom rágalmakat szerette olyak ellen, kik jelen nincsenek; a poharak szelleme pedig a jelenlevőkre is eregetett egy-egy nyílvesszőt.

Romvay a nővilágról általánosan szokott beszélni, a tószt és lakoma pajzán szeszélye pedig, főleg Tasziló által képviseltetve, a szépnemből gyakran egyes példányokat választott ki.

- Tudjátok-e - szólt az ifjú háziúr -, hogy Bálint a jövő farsangra megint nejével együtt fog megjelenni.

- Ámbár neje a tavaszon egyszerre tűnt el Pestről Ákos barátunkkal - jegyzé meg Oszkár.

- S éppen ez okból válóperről is kezdettek itt-ott suttogni - említé Tasziló.

- És én már kíváncsi voltam, el fogja-e a csábítottat Ákos venni - mond Oszkár.

- S íme, a férj közbosszúságra hűtlen oldalbordájának megbocsát! - szólt Tasziló.

- Mekkora gyávaság!

- Nem merném ezt állítani, legalább minden megszorítás nélkül.

- Hogyan - kiálták többen Romvaynak, ki ezen észrevételt tette.

- A férjnek inkább neje egész életét kell szem előtt tartani, mint egyes hibáit észrevenni.

- Ez a nőtlenek számára rendkívül hasznos elmélet, s általunk teljes pártolást érdemel - szólt Oszkár.

- Igaz - jegyzé meg Tasziló -, közöttünk csak Coranini házas. Mi, kívüle, Romvaynak mind igazat adhatunk. Nekünk Bálintot dicsérni kell.

- De fájdalom - mondá nevetve Coranini -, Bálint azért él nejével, mert azt, bármit tart a világ, ártatlannak hiszi.

- S miért? Mert neje kedves rábeszélő, s mert Ákos a jóbarát álarcával fedi el az udvarló képét - válaszolta Tasziló.

- Többen értünk e fogáshoz - szólt Oszkár szemeivel hunyorítva és jogtalan önérzettel ürítve ki a fölemelt poharat, mintha saját dicsőségére innék tósztot.

- Bah! Ilyesmit említni sincs miért, mert régi szokás, melyhez az újoncok is tudják tetteiket alkalmazni. De egy más finomabb kérdés merülhet föl, egy a művészibb fogások közül, melyről kommentáraink hallgatnak és a gyakorlati élet tapogatásoknál s bizonytalan sikerű kísérleteknél többet nem nyújt.

Taszilónak, míg e megjegyzést tevé, arcán majdnem tanári komolyság ült.

Vendégei, a félittasak, gyermeki kíváncsisággal néztek rá.

Csak Romvay volt nyugodt hangulatban és Coranini, kinek erős testalkata egy angol hajókapitányénál jobban meg tudta bírni, ha kellett, az orgiák minden kicsapongásait.

- Micsoda finom kérdés van begyedben? - szólt Oszkár Taszilóhoz fordulva. - Hadd halljuk! Mert Alkibiád és a nőhódító Casanova szellemére esküszöm, hogy mihelyt az udvarlások s a kaland körébe vonatkozik, ezen érdemes társaságban akad egyén, ki tökéletesen megfejtheti. Hiszen mind telivérű gentleman ül asztalodnál!

- Önként értetik - válaszolá Tasziló. - Hivatástok, mint a kertész ollójának a fanyesés, a férjek jogainak megnyirbálása. Ez ellen jóízlésűnek alig lehet panasza. De mit is akartam mondani? Ah, most már eszembe jutott: hogy az udvarló a férj jóbarátjának mutassa magát, ez eléggé nem ajánlható. Azonban kétséges, minő szerepet vigyen, midőn a nő előtt, kit meg akar nyerni, kell a férj jelleméről, hibáiról, jótulajdonairól, gyengeségeiről vélekedni?

- Én ilyenkor - szólt Oszkár - mindig dicsérem a férjet. Ha a nő fogyatkozásokat lát benne, védelmem alá veszem egy kevéssé. Ha panaszol rá, elismerem ugyan a vádakat, de mégis keresek egy gyarló mentséget. Ha ügyetlenséget tanúsít, megvallom, hogy nevetséges modorai vannak, de nem hallgatom el, miként éppen ezáltal nem lehetvén érdekes, annál hűbb. Ha gorombasága nejét elégületlenné teszi, kifejtem, hogy csak nevelése volt elhibázva. Ha könnyelműségei jönnek napvilágra, megmutatom, miként kedélye magasabb elánnal nem bír, s csupán e természeti fogyatkozásért nem képes isteni nejét imádni. Ha pedig ittasan jön haza, korhely barátjaira hárítom a bűnt, kik ismerik viaszhajlékony jellemét, s tudják, mily gyönge testalkatú, s mégis szilárd és edzett férfiaknak való időtöltésekbe sodorják. Ez az én elvem. S nem helyes-e? A nő gyöngédségemet bámulni s a férjét még inkább unni fogja.

- A rágalom dicsérgetés által elevenre hat, de hozzá gyermeteg modor, ártatlan külső kell, hogy gyanút ne ébresszen, s a becsületes Jágókat leghamarább a nők ismerik meg, mert bennük is mindig van egy kevés e tulajdonból - szólt Romvay.

- És éppen ezért - mondá gróf Réthy, ki eddig kevés részt vett a társalgásban - én, ha nőkkel vagyok, kerülöm az álnokságot. Jobb a merész föllépés. Én a feleségnek, ha elárulhat is, minden rosszat s kivált minden furcsát mondok férjéről, s ha tűri vagy titkolja, győzelmem biztos.

- S te, Romvay, ezt helyesled-e? - kérdé Oszkár, hozzá mint tekintélyhez folyamodva.

- Sok függ a nők jellemétől.

- De mégis, általában mit tanácsolsz?

- Nincs biztos szabály.

- De legalább a te ízlésed hová hajlik?

- Magasra szeretem a férjet helyezni. Fölkoszorúzzuk az áldozatokat. Így szép az ünnep. Különben is a nő akkor legvonzóbb, ha karjaink közt kétségbeesésig tele van önváddal.

Tasziló fölemelt kezével tapsolt.

- Bravó! - kiáltá - ez az igazi modor. Romvaynak mindig eredeti és talpraesett eszméi vannak. Csak tőle lehet tanulni. Eszemben van a legcsekélyebbnek látszó megjegyzése is. Mennyi életbölcsesség! Oly utakat szokott választani, melyeken kevés halad, de ő sikerrel. A múlt tavaszon is kérdém tőle: láttad-e az isteni X nőt? Igen, válaszolá. S hogy vélekedel róla? Szép asszony. S csak ennyit mondhatsz, szólék, hidegségéért neheztelve. Kellemes külsejű, de... Na, sürgetém... De mint a déli napból a sugár, ömlik arcáról a hiúság... S te közönyös voltál iránta két órai látás után is, kérdezém ismét. Ha nekem nem tetszett meg ő, felelte vállvonítva, akkor közönyös lennék iránta indulatomnál fogva, az ellenkező esetben pedig számításból.

Az egész asztal elismeré Romvay eszméjének lélektani mélységét.

De Coranini nyugtalanul mozdult ülőhelyében meg.

Romvay pedig sötét arccal hajolt Tasziló füléhez.

- Ez tőled nem volt gentlemani tett - súgá.

- Nem neveztem meg a nőt - válaszolta valamivel emeltebb hangon Tasziló.

- Nyomorult mentsége egy bêtise-nek.

- Hogy érted?

- Az máskorra való.

Coranini ajkába harapott.

Romvay most nyugodt kedéllyel fordult a társasághoz, mintha a háziúrral közönyös beszélgetést fűzött volna.

Oszkár megdöbbent tekintetén látszott, hogy valami kellemetlent hallott.

Tasziló víg és szeszélyes maradt, de mégis némi szórakozást lehetett rajta észrevenni, mely folytonos hatásaival lassanként lehangolta a többieket is.

Másnap Coranini Pesten maradt, várva, hogy kiegyenlítés vagy párbaj fejlődik-e a tegnapi jelenetből?

Egyik sem történt.

Tasziló és Romvay hallgattak, s barátjaik közül senkivel sem találkozának.

Ah, gondolá Coranini, Romvay nem félénk, Taszilót bátornak tartják, s a sértés világos. Hogyan hát? Hm! Ők nem merik magát az okot, mely viszályt szült, többé felhozni. Úgy látszik, általuk s általunk közösen ismert nő van érdekelve. És az egész éjjel piquant volt Romvay iránt, mit máskor senkivel sem tett, hangulata egy szerencsétlen versenytárséhoz hasonlított. Minő téveg ez! Ah, nem, mily fonálszál a tévegben! Vagy nem volt-e Júlia levelében Romvay neve is említve? Emlékszem, hallám akkor Tasziló ajkairól Romvayt. És miért marjult ki Sarolta lába? Kinek akart tetszelegi? Ki volt egész nap hozzá legközönyösebb? Ég és pokol! Romvay a fürdő alatt nőmnek udvarolt, s nőm a fürdő után titkolózó és zavart... nyugalmát veszté... lelkiismerete háborog.