10
Az idő hamar
változott.
Hűvös, zúzmarás napok
következtek az enyhe őszre, mely november elején második nyárnak indult
volt.
Hópille és sűrű
köd, az ablakokon jégvirágok, a kandallóban pattogó tűz, a városi hintók
bakjain prémes cselédek, a divatárus boltok késő estig telve, a
varróleányok nem találkozhatnak szeretőikkel, mert sok a megrendelt munka,
a kaszinóban még több pipafüst, mint eddig, mindenütt zaj, a színházban nincs
üres pad, a jurátusok kezdenek a Wurm-kávéház előtt az üzéreknek köszönni,
jótékony célokra a koldulás szépen terjed, a kalendáriumok megjelentek, az Auróra
már elhagyta a sajtót, a kisasszonyok táncról, zenéről s partikról
álmodoznak, a kereskedők példás szorgalommal iratják könyveikből a
kontókat, az utcán félig megfagyott csavargókat vezetnek hajdúink a
dologházhoz, a hajóhidat kiszedték, a bérkocsisok gorombábbak, a kisgyerekek az
angyalt várják aranyos babákkal, a táblabírónak sok ideje van a haza
állapotjáról gondolkodni; a falun pedig a gazdasszony szemét a kémény
visszavert füstje gyakran csípi, a háztetőn puszta gólyafészek, a
sertésólban kevesebb röfögés, a konyhán feltűrt karú leányok, abárlókéssel
kezükben, az ablakra cinege repked, az útszélekről komolyan néznek a
hollók a vándorlegényre, vagy ha kíváncsiságuk ki van elégítve, fejüket
szárnyaik közé dugják, a bojtár farkasnyomról beszél, s kuvaszai az ablak körül
ugatnak, a tiszteletes előveszi tavalyi prédikációját a megváltó
születéséről, faágakra a család fiatal reményei lépvesszőt
akasztanak, s nyugtalanul várják a vörösbegyeket, a ringó bölcső
előtt hosszú estéken át a guggadó dajka álmos éneke hangzik, a mest'uram a
patrónus idvezletére tizenkétlábú verseken töri fejét, a természet még fehérebb
köntös után vágyik, a láthatárnak ólmos színe van, a katangkórókat már mind
letördelte a szél, a csárdában biztosan száll meg a betyár, a kelenföldi
pusztán nagy vadászatok tartatnak; ez az évszak jelleme, s gondolhatják
olvasóim, hogy a november 11-i lakoma óta már néhány hétnek kellett eltelni.
Tasziló csak egy rövid
látogatásra jött Coraninihoz, s megint kimaradt.
Úgy látszik, őt
gondatlan és illedelmetlen magaviseletének emléke nyomta, bár az, a külszín
után ítélve, legkevésbé Coraninit érdekelhette.
Tasziló helyét azonban
sokan pótolták.
Egészen új egyénekkel
szaporodott a társaság.
Köztük Romvay tűnt
fel.
Az ifjak körüle
csoportoztak.
De a szép Sarolta most sokkal
visszavonultabb volt, mint tavaly.
Senkinek sem óhajtott
tetszeni.
Nyájasabb hangulatát sem
eleveníté belső öröm, öltözeténél a fővárosban újabb divat is volt, s
mindinkább azon rossz szokást vette fel, hogy figyelme, gyöngédsége leginkább a
férjre volt halmozva.
Ez már többeknek
feltűnt.
Még alig huszonhat éves, s
már a lemondót akarja játszani - gondolá Oszkár - ...mily különös!
Ah, a férj egyebet vélt
különösnek.
Mozdulatlan arcvonásokkal,
de a lélek hiúz-szemeivel kísérte Romvay és Sarolta tekintetét, szavát,
lépését, érzéseit.
Mély elméje, ha az irányt
meglelte, az utolsó részletekig mindent akart és meg tudott fejteni.
Elvénél fogva a gyanú ki
volt zárva szívéből, de ha óvakodásai mellett is be talált csúszni, nem
késhetett sokáig a meggyőződés, a tisztába jövetel.
- Nőm elsápadt,
midőn először látta Romvayt. Szeméből később neheztelést
olvastam s félelmet is. Két tűz közt van, ha nem távozom és mégis kerüli
Romvayval magára maradni. S ez szerencsés udvarlónak kedvetlen, visszautasítottnak
igen önhitt. Mindketten a tiszta égen is zivatart látnak, melynek
közelítésétől tartanak. A megaláztatás kifejezése most az egyik, majd a
másik arcon villan fel... Ah, nőm nem boldog, nem szerelmes... s nem
ártatlan. Semmi új vonzalom titkát nem őrzi keble, s mégis az örökre zárva
akar előttem maradni. A sors kockája el van vetve. Isten veled öröm, házi
csend, életnyugalom! Merészül játszottam, midőn a hiúságot és szerelmet, a
tetszelgési vágyat és nőhűséget összhangzásba tarthatni hivém. A démonok
győztek. Minden veszve. Szegény Sarolta!... Ah, a férfibüszkeség és
önérzet!... El, el, vad eszmék! Mért ne kétkedjem a valóságban? Mért ne hunyjam
be szememet a rémítő világosság elől? Hiszen álmodni akarok!
Coranini azt tette fel
magában, mit a kihűlt szív könnyen teljesít, de a szenvedélyes mindig
megszegett.
|