X. KIRÁLYVÁLASZTÁS POZSONYBAN

- Ha arra kerül a sor, hogy a Zápolya valóban megrohanja Pozsonyt Radics Bózsánnal, a fekete cár rácaival vagy pedig a törökkel, akinek követét ott rejtegeti Esztergomban is, Csorba nevű komornyikja lakásán, úgy halunk meg, mint a magyarok Marótnál. Élve még a gyermekek se kerülnek az ellenség kezébe. Nem adja el őket Zápolya török rabszolgáknak, én pedig Doboziné példáját fogom követni, aki hitvestárs hiányában nádorispán urammal öletem meg magam, ha többé nincs menekvés - mondogatta Mária királyné, hogy Báthori István uramnak az egyéb nyavalyájával együtt a borzalom is gyötörni kezdte a szívét. Hogyan ölhetné meg ő egyetlen kardcsapással ezt a gyönyörű fiatalasszonyt, mint Dobozi tette a maga feleségével, mielőtt pogány szíjra került volna?

Tél volt, és a varjak rossz híreket hoztak Esztergom felől. Csak Marótot ne emlegetné a királyné, ahol több magyar esett el a szekérsáncok között, mint akár Mohácsnál! Férfiak, keservesebb káromkodások között, mint amilyen káromkodásokat valaha a magyarság hallott, asszonyok és gyermekek olyan sikoltozásokkal, hogy Pozsonyig lehetett hallani. A nádorispán homlokát mindig ellepte a hideg verejték, amikor a második Mohácsról, a maróti csatáról hallott. Csak már elmúlna ez a keserves 1526-i esztendő, amely telve van borzasztó eseményekkel!

Báthori uram megtörölte a homlokát.

- Most már mindegy, felséges asszony. A királyválasztó országgyűlést meg kell tartani, mert én hívtam össze, a törvények nádorispánja. Még ha ott maradna a fogunk, akkor is összegyülekezünk a holnapi szent vasárnapon Szent Ferenc helybeli zárdájában. A franciskánusok értenek a kardforgatáshoz, minket sem a gólya költött, egyszer mindenkinek meg kell halni. Aztán meg csak bízzunk Szapolyai gyávaságában, amelyben idáig még sohasem csalatkoztunk.

Mária, itt a küszöbén annak a nagy eseménynek, amelynek előkészületén már esztendők óta gondolkozott, mikor szerelmetes bátyját végre megteheti magyar királynak: mintha elveszítette volna a szívét, mint a legjobb fajtájú paripa is néha az utolsó akadály előtt. Töprengve ráncolta össze homlokát, amely idáig az élet legnagyobb bajai közepette is ránctalan maradt, mintha már bölcsőjében elvégeztetett volna róla, hogy küzdelmeken vezet át élete, azonban a küzdelmek nem csüggesztik, sőt megacélozzák álmát és nappalát, hogy félelmet ne ismerjen.

- A város már telve van boros emberekkel, akiknek kurjantgatása idáig hallatszik. Mindig így választottak királyt Magyarországon? - kérdezte, dideregve öregasszonyos nagykendőjében, amelyet özvegységében sohasem tett le válláról.

A nádorispán dagadt lábait nézegette, amelyeken a csizmaszárat meg kellett hasítani az utolsó napok izgalmaiban.

- Corvin Mátyás óta nem volt igazándiban királyválasztó "Rákos" Magyarországon - felelt a nádorispán. - A korona örökségben járt. Nem is volt soha gond a koronával. Milyen jó lenne, ha felséged lehetne a király! - sóhajtott Báthori.

- Én király? - mosolygott Mária asszonyos ellágyulással és bocsánatkérőleg. - Én csak egy gyenge asszony vagyok. Álmokban és csillagokban hiszek. De hát hányan is vagyunk itt most Pozsonyban, akiknek közük van az új királyhoz a szolganépen kívül?

Báthori letelepedett a trónust helyettesítő karosszék lépcsőzetére, és az ujjain kezdett számolgatni:

- Hát itt vannak elsősorban a pozsonyi polgárok meg a jó soproniak, akik szabad királyi városok lakosai.

- Más városok, más bandériumok? - kérdezte nyugtalanul Mária.

- A németújváriak arra várnak, hogy váruruk, Batthyány Ferenc úr elinduljon, de a bán, hiába mellőzte őt a Zápolya Frangepán Kristóf miatt a szeretetében, még várakozik.

- Az aranyakra, amelyekkel neki tartozunk.

- Az ígéreteket Magyarországon számon tartják. Füsttel nem lehet tojást aranyozni. Sajnos, nem jött el sem Kassa, se Lőcse, sem Eperjes. Halálbüntetéssel fenyegette őket Zápolya. Szala messzire van, Fejérvár fél, a Tisza mellől nagy út van idáig. No de itt vannak a horvátok, akik sehogy sem tudnak belenyugodni abba, hogy Frangepán legyen a bánjuk és Erdődy Simon a püspökjük.

- De hiszen Erdődy itt van Zágrábból! - kiáltott fel Mária. - Éppen ma tette tiszteletét.

- A zágrábi püspök mindenütt ott van, mert nem lehet tudni, hogyan fordulnak végül a dolgok; a papok nem azért okos emberek, hogy az eszükön túljárjon valaki - mormogott Báthori.

- Hát még, hát még? - türelmetlenkedett Mária.

- Amennyire hintóvivőim lába bírta, reggel óta bejártam az összes kvártélyokat, vendégfogadókat, ahol az ilyen királyválasztó embereket feltalálni lehet. Mindenütt voltak szép számban, de persze csak amolyan szolgahad, amely arra jó, hogy előbb-utóbb összeverekedjék a pozsonyi őrhaddal. Emelgetik az öklüket a németekre, de Hauser Lénárd ezredes megtiltotta két napra a borivást a katonáinak. Ha lesz is valami csetepaté, az a választás utáni napra marad, amikor majd megszűnik a pozsonyiak vendégszeretete, és az embereket kezdik kifelé tologatni a kocsmákból. Most a magyarok isznak, választás után a németek. Így van ez az egész világon - mond a nádorispán, és olyan egykedvűség mutatkozott az arcán, mintha felesleges volna erről a dologról bővebben is beszélni.

- De hát ki van velünk? - kiáltott fel Mária, aki eddigi életében bőven megismerte a boros embereket, akik mindent ígérnek részegségükben, de kijózanodva fejfájásról panaszkodnak.

A nádorispán hümmögött.

- Mindenki velünk van... Hacsak az a vén szarvaskendi Sibrik nem csinál valami zenebonát, miután Vas megyéből nemcsak Gergely meg Benedek öccsét, de még az atyafiakat, a Tamásokat, Mátékat is Pozsonyba rendelte. Az ilyen emberek nem szívesen mozdulnak ki otthonról, ha még csak egy kis verekedés sem ígérkezik.

- Majd elbánnak velük a zsoldosok, azért vannak - legyintett Mária.

- Még sohase verekedtem barátklastromban - dünnyögte Báthori. - Ezek a Sibrikek pedig régen a begyemben vannak. Mindig másik párton vannak, mint én.

- Nádorispán uram? - kiáltott fel kezét összecsapva Mária. - Csak nem akar a királyválasztáson verekedni?

- Én nem. De hátha a többiek?

- A többiek mind jámbor, szent életű emberek - felelt gyorsan Mária, mintha komolyan megijedt volna a jártányi erővel is alig bíró Báthori uram fenyegetésétől. - Talán Szalaházy vagy a tudós Gerendy kezdi a veszekedést? Vagy talán Révay uram, a főítélőmester.

A nádorispán csak a fejét csóválta. Magyarországon vagyunk, ahol az imént megszűnőben levő török háború után még mindig lobognak az indulatok azokban a magyarokban, akiket nyomorékká nem vertek Mohácsnál, vagy pedig távol maradtak a csatatértől. Az ilyen emberekkel éppen a legnehezebb elbánni, mert a "beléjük dagadt szuszt" ott akarják kiadni, ahol arra a legelső alkalom kínálkozik.

- Furcsa nemzet vagyunk mi magyarok. Akkor jövünk bele a verekedésbe, amikor más fajta már régen megunta azt. Nincs annál édesebb dolog a világon, mint a komát vagy a sógort verni az idegen helyett - dörmögte csendesen a nádorispán. - Aki a mohácsi csata után, még ha futva menekedett is a török elől, otthon be nem verte egy pár atyafiának a fejét, abban szerintem nincs igazi vér. Csata után jó csak csatázni.

- Csak nyugalom, Báthori uram - mond a királyné. - Mi nem ontunk keresztény vért.

Megnyugodott-e ebben a nádorispán? Mindenesetre elhallgatott, mert a közeli városháza tornyából most egy öblös kiáltás verte fel a decemberi alkony csendességét, amely decemberi csendesség e kiáltás nélkül talán nem is tudta volna, hogy milyen nagy vasárnap virrad holnap Pozsonyra és Magyarországra. A jó torok a városházi torony erkélyéről a világ négy tája felé kikiáltotta, hogy holnap szabad királyválasztó gyűlés leend a Szent Ferenc-barátok kolostorában. A nádorispán andalogva figyelt a hírnökre.

- Ez nem jutott eszébe Werbőczi uramnak Székesfehérvárott, amikor Zápolyát megkoronáztatta - mondta némi elégtétellel. - Pedig régi szokásaink közé tartozik, hogy hirdetni kell az új királyt. No de megyek is már a vendégfogadókba körültekinteni. Nem szeretnék a holnapi "Rákoson" olyan embereket látni magam körül, akiknek feje be van kötözve.

- Krisztus öt sebére kérem, nádorispán uram - szólott most Mária -, különösen vigyázzon a horvátjainkra, Peružič Jánosra meg Križanič Gáspárra. Ezekre az emberekre mindig szükségünk lehet. Én imádkozni fogok, hogy az éjszaka csendesen múljon el.

...Kinek hogyan múlott el az éjszakája Pozsonyban? Bizony erről legbővebben a kocsmárosok és kvártélyosok tudnának beszélni, mert hiszen senki sem cselekedte azt, amit Mária, aki csuklyás köpönyegben és lovagcsizmában, szemére húzott kalapban, csak egy vékony karddal az oldalán csaknem akkoráig járta a várost, a december közepi éjszakát, amíg a csillagok haloványodni kezdtek. Kísérőt sem vett maga mellé a királyné, mert aggodalmait, szorongásait nem szerette senki előtt elárulni. Elment a városkapuig. Mindegyik zárva volt, igaz, hogy a kapusok aludtak a környéken. Betekingetett a kocsmákba, nem volt e napokban ritkaság az idegen vendég, akit a kocsmárosok sohasem láttak, és magában fohászkodott, hogy bárcsak végképp elnehezednének már az ólomsúlyokkal küzdő fejek és szempillák, hogy reggelre megtisztuljanak az agyvelők. Itt-ott verekedőket békített, mert kocsma nincsen verekedő nélkül, de bizony csak annyit ért el, hogy meglökdösték a köpenyeges fiatal vitézt. A verekedést senki sem akadályozhatja meg, ha a bor így rendelkezett. A havas, hallgatag utcákon hol az őrhad emberei vittek maguk előtt megbilincselve valamely izgága magyart, hol meg magyar vitézek húztak maguk után a hóban valamely lekapott németet. Az ordítások elhangzottak az éjben, ki tudná, mi történt velük tovább?

- Magad uram, ha szolgád nincs - bátorítgatta magát Miksa római császár unokája, amikor a déli kapunál (amely kapu a szökevények kapuja volt) egy sikátorban komoly verekedők közé keveredett, akik itt már órák óta próbálgatták az erejüket. A királynénak ifjúságában jó vívómestere volt Logus Tamás humanista bölcsész képében. A sötét verekedőkre tehát természetszerűleg kardot rántott. Vékony volt a kard, de a hegye, mint a tű. Valaki eldőlt a verekedők közül. A királynénak gondja volt rá, hogy a kardját hóval jól megtörölgesse, mielőtt hazafelé venné útját.

- Nem baj - gondolta magában, amikor a halovány csillagoknál ágyba vetette magát. - Csak a nádorispán meg Révay uram jól beszéljenek a holnapi gyűlésben.

Elaludt, mielőtt imádkozott volna, mert nem tudta, hogy nem holt embert hagyott-e a déli kapunál?