Part

  1 1 |               némelyek mondhatják majd, hogy az író késő vénségében fogalmazta
  2 1 |               például mondogatni kezdi, hogy csak a vagabundok soványak,
  3 1 |               Okos embernek tudni kell, hogy a nők sokkal gyengébbek,
  4 1 |              bízvást azt eredményeznék, hogy egyetlen férfi sem akasztaná
  5 2 |            gavallérok honnan is tudták, hogy Magyarországon hasat illik
  6 2 |               neveltek a házas emberek! Hogy elgömbölyödtek az arcok
  7 2 |                se gondoltak, mint arra, hogy mit főzzenek ebédre - ez
  8 2 |             vesződsége volt szegénynek, hogy társaságba jutván, nem is
  9 2 |              politizálással?~Úgy nézem, hogy a tunya, üldögélő, nagyokat
 10 3 |             munkaerővé változott. Igaz, hogy daltalan, néma lett az ország,
 11 4 |      vendégfogadókban oly ismerős volt, hogy setét éjszaka is név szerint
 12 4 |               szólaltak meg a harangok, hogy az ember feloldozva érezte
 13 4 |               csapolt sert. Ő elmondja, hogy milyen lesz a termés - sohase
 14 5 |              érkezhettünk eléggé korán, hogy a konyha jobb falatjait
 15 5 |       marhahúsát (paradicsommártással), hogy fél tizenkét órakor intézkedett,
 16 5 |               kövér és barátságos volt, hogy legendák maradtak róla. (
 17 5 |           véleményt ébresztette bennem, hogy fiskális valamely mezővárosban. (
 18 5 |                  Szerettem volna tudni, hogy mit csinálnak, mikor egyedül
 19 5 |              azt szerettem volna tudni, hogy mit gondolnak magukban.
 20 5 |                 köszönhettem ez időben, hogy elmaradozó étvágyam visszatért.~
 21 5 |               tésztájába: már látszott, hogy szakemberrel van dolgunk,
 22 5 |                amíg a levest kanalazta, hogy az ebédlő legtávolabbi zugába
 23 5 |                 neki is gyermekkorában, hogy nem illik a levest hangosan
 24 5 |               emberünk által, miközben, hogy az egyik kéz dologtalanul
 25 6 |             mindig maradt annyi belőle, hogy szekeren észak felé szállítsák
 26 6 |              egészségére vigyázó ember, hogy egy messzi csárdát elérhessen
 27 7 |             évszak változásakor, érzem, hogy titkos természetimádó vagyok:
 28 7 |          bizonyos tudomásom volt arról, hogy a leghosszabb táncnak is
 29 7 |          sétapálcákat kezdtem gyűjteni, hogy felejtsek; kitakarítottam
 30 7 |           elmerülve mennek a kocsiúton, hogy a szekér csaknem elgázolja
 31 7 |            férfikor.~Későbben beláttam, hogy az öregasszonyoknak, akik
 32 7 |                Általában úgy emlékszem, hogy a szerelmet senki sem vélte
 33 7 | természetszerűleg arra voltak rendezve, hogy a férfiak és nők megismerkedjenek
 34 7 |            Bölcs berendezkedés volt az, hogy az öregasszonyok és öregemberek,
 35 7 |                értéktelenségét.~Be kár, hogy nem hallgattam reájuk életem
 36 8 |        bőrbugyellárisok a megmondhatói, hogy mily hangyatürelemmel hordták
 37 8 |                már elegendő volt ahhoz, hogy az ember egy napra biztosítsa
 38 8 |              ezüstkoronákat. Úgy vélte, hogy a pénzegység kisebbedésével
 39 8 |          idejében arra voltunk büszkék, hogy pénzünk csaknem kétszer
 40 8 |           váltig azt akarták elhitetni, hogy a korona megközelíti a régi
 41 8 |           éjjeleken, midőn attól remeg, hogy ásni kezdik a ház falát.
 42 8 |            Menjenek el a háború bankói, hogy többé sohase lássuk őket.~ ~
 43 9 |       hunyhatták le a szemüket anélkül, hogy valamely női alak talpig
 44 9 |            hegyoldal önként kívánkozik, hogy hűvös barlangot ásson az
 45 9 |                mindig azt tapasztaltam, hogy az élet legnagyobb kellemetlenségei
 46 9 |                 oly szenvedélyességgel, hogy abban kimerülhetett minden
 47 9 |               töltötte az idejét azzal, hogy nő miatta lehajtsa a fejét?~ ~
 48 10|         ködlegyezővel takarja el arcát, hogy véglegesen soha reá ne ismerhessek,
 49 10|             között. (Ezért is gondolom, hogy nő a látogató, aki egykor
 50 10|               mintha előre tudta volna, hogy egykor megvénül, és kénytelen
 51 10|                egyetlen vágyódása volt, hogy egy óráig, egy napig életében
 52 10|               az lett volna a hivatása, hogy megszabadítsa gazdáját az
 53 10|               lélegzet: azt tanácsolja, hogy többé keresnivaló nincs
 54 11|                arra való helyek voltak, hogy ott fogadós, kellner vagy
 55 11|                 idők után. Úgy látszik, hogy már nem is lesznek Magyarországon
 56 12|               olyan boldog ország volt, hogy benne élni gyönyörűség volt.
 57 12|                 keressük helyét. Lehet, hogy így vagyunk a másik Kánaánnal
 58 12|      szerencsétlennek éreztük magunkat, hogy honfibú nélkül még lakodalomban
 59 12|         szegélyezte, és arra való volt, hogy a delelő nyulat kiugrassza
 60 12|            kellett tartani a ház körül, hogy legyen, ami megegye a sok
 61 12|             mindenütt talált ennivalót, hogy teje legyen. Az eperfa gyümölcséből
 62 12|               liba felnőtt a ház körül, hogy a gazda észre sem vette.
 63 12|              Kinek jutott volna eszébe, hogy nem lesz kenyere Magyarországon?
 64 13|                Jégen várta az osztriga, hogy feltörjék házikóját, miközben
 65 13|         különböző mártások alig várták, hogy leönthessék. Voltak csigák,
 66 13|           lehetett élni Magyarországon, hogy egy forintot költött el
 67 13|             felől, bizonyos volt benne, hogy néhány hatosért bármely
 68 14|                 mint szabad lett volna, hogy továbbra is jókedvű polgártárs
 69 14|                utazni megyünk messzire, hogy ismét megtaláljuk az arckifejezést,
 70 14|           nőkben s egyéb semmiségekben, hogy szinte elfelejtettük belső
 71 14|            utcákon. Senki sem sajnálta, hogy otthon kell maradni. S egyszerre
 72 14|              régen tart a házi áristom, hogy szinte félünk tőle, hogy
 73 14|                hogy szinte félünk tőle, hogy egyszer vége lesz. Mit csinálunk
 74 14|          katonák, katonák... Milyen jó, hogy már régen nem járok nászútra.
 75 14|              könyveket kell fellapozni, hogy nyomára találjunk a búfelejtő
 76 14|               földrajzírók.~Lehetséges, hogy májusra oly hirtelen eltűnnek
 77 14|             nádasok között. Lehetséges, hogy tenger volt valamikor Magyarország
 78 14|     természetimádók ismét elmondhatják, hogy mily derék területek akadnak
 79 14|          Japánból, Indiából, Ceylonból, hogy fészket rakjanak Magyarországon.
 80 14|          különös ösztöne jelenti nekik, hogy nagyobb csapatokban is indulhatnak.
 81 15|                 senki sem csodálkozott, hogy a Dob és Király utcának
 82 15|                pesti éjszakát.~Belátom, hogy nem gusztusos dolog egy
 83 15|          Nemegyszer gondoltam ilyenkor, hogy olyan ez a város, mint egy
 84 15|          Szívesen elhittem a festőknek, hogy Budapest egy nagy szemű,
 85 15|                 hazudta a pesti nőkről, hogy értelmesek, mint a nagymama
 86 15|         cipőjüket csak azért fehérítik, hogy a férjüknek tetsszenek;
 87 15|            felhajtott ernyőjű kocsiban, hogy virágot tépjenek a mama
 88 15|            pályaudvarra a személyvonat, hogy mindig hozott magával fiatal,
 89 15|          Manapság jöjjön valaki Pestre, hogy itt majd megél a munkájából!
 90 15|               utcasarkon, és azt hiszi, hogy még a régi iskola szerint
 91 16|           később annyi fiatal hölggyel, hogy a föld valamennyi zárdáját
 92 16|                 és nagyon csodálkozott, hogy a köszönést ő félvállról
 93 16|                Majd elmaradoztak a nők, hogy új álmoknak engedjék át
 94 16|                szó Péter és Pál napján, hogy életben maradunk-e?~*~Mátyás
 95 17|               holott azt kellene hinni, hogy álmában mindenki demokrata,
 96 17|             szerencsétlen balra fordul, hogy még álmában sem lelje gyönyörét,
 97 17|             vitatkozni a kérdés felett, hogy melyik igazi életünk: a
 98 17|       felébredvén, felforgatja párnáit, hogy az álombeli pénzt megtalálja.
 99 17|              ruhadarab ez álomvilágban; hogy csodálkoznának az epekedő
100 17|            szívesen vallja be az ember, hogy vándorcigánynőkkel álmodott;
101 17|               csak következtetni lehet, hogy még nem értünk a meglepetések
102 17|              üvöltő tömegeket mutattak, hogy riadtan fordult balról jobbra
103 17|            kortárs észre sem veszi már, hogy csaknem harminc esztendő
104 17|                 esztendő múlt el azóta, hogy utoljára sétáltunk a zöldellő
105 17|          holnapra. A kortárs azt hiszi, hogy mindig háború volt a földön,
106 17|            álmoknak. Még oly gyengédek, hogy kézzel nem lehet nyúlni
107 18|               elegendő kárpótlás azért, hogy minden nyájas érzést, szeretetet
108 18|              szeretetet feláldoztok, és hogy életeteket boldogtalanságban
109 18|       boldogtalanságban töltitek azért, hogy mást is boldogtalanná tegyetek?~
110 18|              egy kóbor lantos rímeiben, hogy a család szeretetét, a békét,
111 18|        odadobjátok szilajul csak azért, hogy hőseivé lehessetek olyan
112 18|              repkedő lidérclángja felé, hogy aztán emléküket, lábnyomukat
113 18|            próféták jóslataiba merülni, hogy a végét lássuk az elmúlt
114 19|              kell irigyelni a gazdákat, hogy búzájuk, boruk jól fizet.
115 19|             ismét a vérevesztett bankó, hogy a régi örömből valamit visszahozzon,
116 19|             felszedi a papírhulladékot, hogy legyen miből fidibuszt csinálni.~
117 19|           borítja el magányos arcunkat, hogy mennyire hazudtunk, képzelődtünk,
118 19|            alatt készen tartja a kését, hogy a szomszédját ledöfje. A
119 19|            vissza a törvénytelen úttól, hogy maguknak élelmiszert, fűtőanyagot,
120 19|           orvostudományok tudósa búsul, hogy nem tanulta meg a szabóságot.
121 19|            maholnap az utcasarokra áll, hogy verseit árusítsa. A nők,
122 19|                már. Csak sejteni lehet, hogy elfehéredett arcú anyák,
123 19|             rejtőznek a homályban. Hej, hogy dühöngtünk egyszer a posztócsalókra.
124 19|                csaló nőtt ki a földből, hogy a rendőrségnek nincs annyi
125 19|          rendőrségnek nincs annyi keze, hogy utolérje őket. Falra hányt
126 19|                 szószékről prédikálták, hogy nem kell búsulni a háború
127 19|                Az egyház szervezkedett, hogy összetereli háború utánra
128 19|          zúdított az emberiség nyakába, hogy nagyon sokáig kell tanítani
129 20|              elhaladnak, oly csendesek, hogy az is meghallatszik, ha
130 20|                figyelik meg az emberek, hogy a folyók gyorsabban futnak,
131 20|             emberek nem törődnek azzal, hogy az erdőnek különös illata
132 20|                mint titkolózó szerenád, hogy lássa szerelmese búcsúzó
133 20|                mindig nem akarja látni, hogy tavasz van, máskor áhítatos,
134 20|              kutakat. Neki az a fontos, hogy a pusztai vadmadár az azúrnak
135 20|                 másvilágiak sem tudnák, hogy mi következik ezután. Az
136 20|                 Már megszokta mindenki, hogy olyan csend veszi körül,
137 21|               mindenki; megtanulhattuk, hogy nincsen olyan drága selyemharisnya,
138 21|                Byron is elszánta magát, hogy Arrasnál mezítelen mellét
139 21|                kor gonosz történetével, hogy annyi emlék sem marad utána,
140 21|                még nem jutott el odáig, hogy vigasztalást keressen. Csak
141 21|                 csak mulatni vágyik. És hogy hódoló lantosát se nélkülözze,
142 21|                 félelmetes perspektíva, hogy ezt a divatot azok is hordani
143 22|               és oly gyönyörűek voltak, hogy századok múlva is kívánatosan
144 22|                 egymással megbeszélték, hogy mennyire izzadnak a nők
145 22|              szerelem! Vigyázz magadra, hogy ki ne hallgasd a nők egymás
146 22|               nők itt nem veszik észre, hogy némely kártyákon csókolózó
147 22|               dámák. Vigyázz, szerelem, hogy el ne felejtsed égi származásodat,
148 22|              szót, amelyről azt hiszed, hogy boldogtalan életedet megválthatná...
149 22|               kilencet üt az óra; igaz, hogy férjüknek, gyermeküknek
150 22|            csalnak, erkölcstelenkednek, hogy megmaradhassanak a hotellakók
151 22|              Meg kellene kérdezni tőle, hogy mit gondolt magában, amikor
152 22|             remélt, és mit hitt? Tudta, hogy az életét kártyázza el?
153 23|     lakásainkban.~Azt hittük mindeddig, hogy mellettünk vagy; nem hagyod
154 23|                Uram, mélyen a hó alatt, hogy majd elküldöd megváltó tavaszodat,
155 23|        hajoltunk, mint napkelet hívője, hogy immár láthassuk munkánk
156 23|             békésen elnyúló távlatából, hogy: nincs eső. A városi ember
157 23|                anekdota csak azt tudja, hogy a magyar gazda soha sincs
158 23|       ijedeztünk a termelők jóslásától, hogy katasztrófa előtt áll Magyarország.~
159 23|               amelyek már azt hihették, hogy más célja nem leend életüknek,
160 24|          építenek a Várban; lehetséges, hogy az őszt és a telet hű magyarjai
161 24|               reggeli újságban olvasom, hogy a hírlapírót nem engedték
162 24|              mert ő csak annyit tudott, hogy új császár jött a régi helyére,
163 24|                  az volt olyan keskeny, hogy a Burg-császárok romantikája
164 24|                ember eszébe. Nem csoda, hogy eltévedt itt a szegény Blaháné,
165 24|      tulajdonképpen az volt a hivatása, hogy megőrizze Magyarországot
166 24|       homlokával és térdig érő hajával, hogy a magyaroknak valahogyan
167 24|           borult női tekintet elegendő, hogy az elkeseredett hazafi félretegye
168 24|                végén minden férfiember, hogy nem érdemes mindenféle női