|
ANGYALOS BANKÓ
Ebből a
képeskönyvből, amely a háború előtti régi Magyarországot írja le,
mint az egykori hírlapíró a Kis Tükör-be, nem maradhat ki a bankó,
amelynek olyan jelentősége volt, mint akár a szerelemnek vagy az
egészségnek.
"Krajcárból lesz a
forint", szólt a régi közmondás, és valóban éltek nevezetes emberek a régi
Magyarországon, akik takarékosságuk, mindenről való lemondásuk, aszkéta
életmódjuk révén végül meggazdagodtak. A harisnyák, a kebelben viselt zacskók,
az egész életen át szolgáló, rongyos bőrbugyellárisok a megmondhatói, hogy
mily hangyatürelemmel hordták össze a dolgos kezek az első százast, majd
az ezrest; mily emberi testből való test volt a hosszú életen át
melengetett, szalmazsákba varrt, szekrény titkos fiókjába, máskor föld alá
ásott bankó!
A régi bankó valóban
részese volt az emberi életnek, a százasok, ezresek papirosaiért annyit
szolgáltak az emberek, mint Jákob Rebekáért. A megfeszített munkának, a
virrasztott éjszakának, a fukarságnak és az önkéntes nélkülözésnek várva várt
gyümölcse volt a régi ötvenforintoson helyet foglaló arató pár, a százforintos
pufók asszonyfeje, az ezerforintos bankó halovány narancsszíne és kéttenyérnyi
terjedelme. De még az ötös elnyújtott lábbal üldögélő, kalászos párkái is
jelentékeny jutalmat jelentenek, míg az egyforintos, kékes szürke papiros már
elegendő volt ahhoz, hogy az ember egy napra biztosítsa az élelmezését. Szinte
megcsalva érezte magát a régi magyar, midőn jó forintosai helyett Wekerle
kivereti Körmöcbányán az ezüstkoronákat. Úgy vélte, hogy a pénzegység
kisebbedésével szegényedik Magyarország, új milliomosok, új gazdag emberek
lettek, amint a pengő helyett koronákban kezdtünk beszélni. Eleinte
azonban az élet olcsóbbodását jelentette a koronarendszer. Bizonyos nyugati
gazdagság volt érezhető az országban. A forint idejében arra voltunk
büszkék, hogy pénzünk csaknem kétszer többet ér, mint a francia pénz. Míg a
koronák megérkezésével a régi gazdag emberek váltig azt akarták elhitetni, hogy
a korona megközelíti a régi forint értékét. Csak a muzsikus cigányok, koldusok
és egyéb vagabundok érezték magukat kijátszva Wekerle koronáival.
*
Milyen előkelőség
volt egy régi százas!
Emléke úgy suhan tova mai
pénzes pénztelenségünkben, mint egy előkelő, dús, nemeslovagnak az
árnyképe, aki az embereket uraságra, gavallérságra tanította. A százas már a
grand seigneurök osztályához tartozott, felváltása, elköltése, esetleges
eltékozlása nem történt minden lelkiismeret-furdalás nélkül. A szegény ember
kezében vagyonka, amelyen tehenet, házat, sorsboldogságot lehet vásárolni. Vigyáztak
is reá az emberek. Rongyos százforintos bankóval nemigen lehetett találkozni,
mint manapság méltatlan, foszladozó, meg nem becsült unokával, levasalatlan
százkoronással. A százast már a bugyelláris felső rekeszében őrizte
mindenki, és inkább lemondott apró és nagy élvezetről a tulajdonos, ha az
százasa felváltásába került volna. Száz forinttal zsebében Pestre, Bécsbe,
fürdőhelyre utazott az élnivágyó gavallér. Gondtalan heteket lehetett
rajta vásárolni, kiélvezni a vakáció napjait, regényeket lehetett szőni. Esetleg
megházasodni is lehetett száz forintra. Grófnők és kokottok
bepárfőmözték, és csak a vadonatújat kedvelték belőle. A férjember
zsebében szivarszaga volt. De meg lehetett ismerni a faluról városba került
bankót is.
Ha egyszer elindulnának a
régi bankók (ha el nem égették őket), és meglátogatnák Magyarországot,
mily furcsa tapasztalatokat gyűjtenének. Elmennének a régi
bugyellárisokba, harisnyákba, kezekbe, ahol oly jól érezték magukat, mint
fecske a fészekben: verébtojásokat találnának a régi kedves helyeken. A régi
birtokosok, akik egykor a bankók tulajdonában emelt fővel, gondtalan
szívvel és repkedő kedvvel élték életüket, házra, földbirtokra alkudoztak,
nem féltek a holnap bizonytalanságától, még a betegségtől sem, manapság
oly ijedt, bizonytalan és takarékosság nélküli emberek, mintha egy gonosz
varázsló elbűvölte volna őket. Többé senki sem vasalja ki szeretettel
a bankókat, mert nem érdemes e futóvendégekkel bíbelődni. Nem őrzik
már harisnyában, fehérnemű között a színes papirosokat, ahonnan
alkalomadtán oly meggondoltan vétettek elő, mint az ereklye; gyakran
évekig hevernek elbújtatva fiókokban, és ünnepnaponkint megolvastattak, a
számjegyeik feljegyeztettek, gyűrődéseik kisimíttattak, és olyan
nehezen válnak meg a házból, mint az élet legdrágább java. A fukar többé nem
rendezgeti őket magányos éjjeleken, midőn attól remeg, hogy ásni
kezdik a ház falát. Az uzsorás liszteszsákját ölelgeti.
Céda leány lett az új
bankó. Ma itt, holnap ott ver tanyát, sehol sem tartogatják szívesen, és
eltávozása még csak annyi gondot sem okoz, mint egy futó kaland. Jön és megy,
mint a bolygó zsidó. Vándorlásában elrongyosodik, szemétté foszlik,
elmorzsolódik a mohón kapkodó emberi kezek között. A háború szennye, vére,
gonoszsága van ragadva minden egyes darabhoz, mint a bűnjel a gyilkosok
ruházatán. Ő itthon ölt, mint a bacilus nagy tömegével. Elválásunk
tőle nem lesz fájdalmas, hanem megkönnyebbítő. Menjenek el a háború
bankói, hogy többé sohase lássuk őket.
|