JÚNIUSI ALKONY

Nem csak szerelemből élt az ember.

Habár azok voltak a legboldogabb emberek, akik éjjel-nappal nőkön gondolkoztak. Elképzelték őket olyannak, mint a búza, a bor vagy az egészség. Folyton maguk előtt láttak hosszú szárú vadfüvekhez hasonlatos női hajzatokat, amelyeket a szél lenget; térdkalácsokat, amelyek olyan fehérek, mint a madárlátta cipó; derekakat, vállakat, kebleket, bugyborékoló hangokat, sarkokat, nyakszirteket, tenyéren gödröcskéket, anyajegyet a másnak láthatatlan helyen, testi rózsákat és bűbájos völgyeket... Ők voltak a boldogok, akik a napnak, éjnek bármely percében hevülékenyen gondoltak nőkre, holdfényben lesbe álltak a kert végében, lyukat fúrtak az úszóházra, babonás gyökeret vásároltak a cigányasszonyoktól, és ebéd után nem hunyhatták le a szemüket anélkül, hogy valamely női alak talpig veres trikóban meg ne jelenjék a képzeletükben. Néha késői vénségükig nem tudnak megszabadulni a látományoktól, asszonyhangoktól, elképzelt üdvöktől. A különböző nőket gyümölcstől illatos almafa lombján hintáztatták maguk előtt a zordon öregségben.

De nem válhatott mindenki idővel száraz lóbőrré, összeszáradt vadásztarisznyává, sem zörgő dohányszitává (amilyenek az öregek voltak, akik még az ebédjüket is abbahagyták, ha szoknya lengett az udvaron); a nemzet oszlopos része a tetőket tartó gerendák, az ország talpkövei evéssel és ivással gyűjtöttek erőt a hosszadalmas élethez.

Az ebédezésen és vacsorázáson kívül leginkább a reggeli órában, útrakelés vagy gazdasági munka előtt szerettek enni az emberek Magyarországon. De jó étvágyuk volt alkonyattal is.

A délutáni pincézés azokon a vidékeken volt divatban, ahol görbe az országút és a föld háta: a hegyoldal önként kívánkozik, hogy hűvös barlangot ásson az ember, ahol a nyári hő elől szabályszerűen behűtött folyadékok társaságában meg lehet húzódni. A hold hűségesen megmutatta az utat hazafelé, a hársak és ecetfák az éjben bólongatva, nyugodtan hallgatták meg az ilyenkor szokásos dalokat, egyházi és politikai vitákat. Pincézés után füstölt kolbász- és sódarszaga volt egypár napig az embereknek.

Míg feljebb, a hegyek között, ahol sziklás a vidék, kőágyából elmenekült a gyönge venyige, borozás helyett szőke sert ittak kancsókból azok, akik már szakítottak a szerelemmel, vagy pedig merő okosságból hiába várni hagyták a leánykát a városon kívül, a régi bástya alatt. Kriglik, csizmák, önfedelű poharak töltettek meg a hordó csapjáról, amelyet a híres Anton egyetlen kézmozdulattal emelt helyére, a publikum állandó bámulata közepette. Némely ember regényeket ír, a másik a trapézon táncol; Anton megelégedett az élet dicsőségeiből a sereshordó emelésével.

Pesten, Késmárkon, Bécsben (ahol eleget megfordultam) mindig azt tapasztaltam, hogy az élet legnagyobb kellemetlenségei közepette is vigasztalást lelhet az ember, ha pontosan tudja, hol és mikor csapolják a legjobb sert a városban. A mai embernek a nyála csuroghat azon "udvari" és "márciusi" serekért, amelyeket ősei (a háború előtt) olcsó pénzért bőven ittak alkonyattal meghitt korcsmákban, ahol kezet kellett fogni a sermérővel, mert oly jó ennivalókat adott az ital mellé. E fent említett városokban alkonyattal tizenöt-húsz pohár sert megivott az egykedvű polgár, míg a távolból elmosódva hangzott a térzene, mint a céltalanul mozgalmas élet. A híres sörözők többnyire lelkileg is ártatlan emberek voltak. Évtizedekig mondták ugyanazon vicceket, megpotrohosodtak, és váratlan meglepetés nemigen érte őket haláluk órájáig.

Az alföldi városokban a júniusi bolond ákác alatt a kuglizást láttam gyakorolni alkonyattal oly szenvedélyességgel, hogy abban kimerülhetett minden energia. Szerették e helyeken a fokhagymás pirítós kenyeret, kedvelték a vöröshagymás szafaládét, a liptói túrót és a juhsajtot. Szerettek a saját bicskájukkal enni az emberek. Szerettek hosszadalmasan elbeszélgetni kerti bor és szolyvai víz társaságában. Szerették a verset és a vitézi hazugságokat. Hosszú életkort értek a kuglizók.

Nemde, csak a bolond töltötte az idejét azzal, hogy nő miatta lehajtsa a fejét?