|
ÚJ
KENYÉR
A régi krónikás vers szerint: "a földi
Kánaán, Európa Édene": Magyarország olyan boldog ország volt, hogy
benne élni gyönyörűség volt. Sok századok előtt
írta a verset valamely vándorénekes, amikor még érdemes volt dalolni a hazáról
és benne lévő földi jókról a füleknek és szíveknek. Ma idegenül hangzik a szó. Megállunk fölötte. Miért földi
Kánaán az ország? Az igazi Kánaánt csak a Bibliából tudjuk, a
térképen hiába keressük helyét. Lehet, hogy így
vagyunk a másik Kánaánnal is, amelyről a lantos dalolt.
*
Emlékeztek a nyárra, midőn nem volt elég zsák Magyarországon, az
őszre, midőn nem volt hordó, s a bort vermekbe eresztettük, a télre,
midőn mindenki sódart evett, a harmadnapos hideglelésre, a
gyomortágulásra, a kenőasszonyra, a piócára és az emésztést
elősegítő folyadékokra? Emlékeztek, mikor mindenki elzsírosodásban,
emésztési zavarokban kereste betegségét? Mindenki húst evett és bort ivott, s
mégis oly szerencsétlennek éreztük magunkat, hogy honfibú nélkül még
lakodalomban sem lehetett részt venni. Amikor a nyári tüzek,
a biztosító társaság rovására létrejött tüzek korszakát éltük. Gabonaraktárak, szénaboglyák, megtelt csűrök, dús termések
égtek el - s a biztosító gyanakodva fizetett. Midőn lábon eladta
termését a földesuraság, krumplit a tótnak meg a sertésnek termett a föld,
ingyen adták a gyümölcsöt, eldobott kenyérrel voltak megrakva a mértföldmutató
kövek, a földeket nem aratták le az utolsó szemig, szőlőt a venyigén
felejtettek, tejen nevelték a csirkét, és a téli országúton is talált ennivalót
a cinke! A tengeri a dülőutat szegélyezte, és arra való
volt, hogy a delelő nyulat kiugrassza belőle a kopó. Minden ló
zabot kapott, és a vadak, ürgék, hörcsögök meghíztak a learatott mezőkön! Sertést azért is kellett tartani a ház körül, hogy legyen, ami
megegye a sok fölösleget. A faluvégi cigány malaca éppen úgy hízóvá
lett, mint a földesuraságé. A tehénke mindenütt talált
ennivalót, hogy teje legyen. Az eperfa gyümölcséből egyformán táplálkozott gyerek és baromfi. Kacsa és liba
felnőtt a ház körül, hogy a gazda észre sem vette. A
méhek mézet termeltek, és csikó, borjú jött a világra. Fehérlő
gulyák, világos mezőkként vonuló nyájak, földi göröngy
sűrűségű kondák és nádlábú, karcsú ménesek országa: hová lettél?
*
Boldog ember volt az arató, mert magának is aratott. Reménykedve
várta a molnár a gabonás zsákokat, mert neki is jutott. Az új kenyérnek áldott illata volt, amelyet szakértelemmel
kóstolgattak az öregek, összehasonlítván a kenyér ízét, minőségét a
tavalyival vagy még régebbi esztendőkével. Mindig
emlékeztek egy olyan esztendőre, amikor több és jobb volt a kenyér.
De akármilyen kevés termett, mindenkinek jutott belőle. Nem halt éhen
senki Magyarországon. A szárazmalom körül, a szélmalom dombján, az olajszagú,
titokzatos szerkezetű gőzmalmok udvarán elhullott annyi mag, mint
kalász a földeken, abból megélhetett a szegény, ha összegyűjtötte a
maradékot. Kinek jutott volna eszébe, hogy nem lesz kenyere Magyarországon? A falusi
koldusnak szívesebben adtak karéj kenyeret, mint rézkrajcárt. Összeszáradt a kenyér, mert nagyon sok volt. Ínyesek,
különösségkedvelők a katonaprófuntot dicsérték a cipó rovására.
Júliusnak e napjaiban a gondos háziasszony asztalán már új
kenyér fogadta a kedves vendéget. A mezőkön még
az aratók éneke hangzik, a vadvirágok illatát veszik fel a földeken dolgozó
asszonyok és leányok, barnapirosra sülnek az arcok az országban, a
nagybeteg is kimászik ágyából, amint az új kenyeret várja.
Milyen a kenyér?
Milyen a termés?
A politika, szerelem, családi baj, anyagi gond, testi és
lelki nyavalya, örömtelen vénség és fájdalmaskodó kultúraszomjúság július
elején leválik a magyarokról, mint a csigáról az elhasznált házikó.
Megújhodik, felfrissül, reményteljes életre ébred az esztendős balsorsban
elfáradt ország. Élénkség, jókedv, életvágy, remény jön az új
kenyérrel, mint az Úr testével. Felejtjük régi
bűneinket, mulasztásainkat, elhibázott életünket: új élet kezdődik a
régi helyén.
Vajon milyen lesz az új kenyér ez évben Magyarországon? Elhozza-e magával az
új életet, amelyre mindnyájan vágyakozunk?
|