|
JEGYZET EGY RÉGI KALENDÁRIOMBA 1917-BEN
A háború előtt a két
szent, Péter és Pál dús, felgazdagodott atyafiként érkezett meg
Magyarországba; jöttek legyen a búskomoly Felvidékre, ahol rozs és krumpli
virít, mint szőke tót lányok haján a vadvirág; vagy az ország
teknőjébe a frisskenyér-szagú Alföldre, hol megdőlt a búza, mint az epekedő
menyecske: mindenütt vagyont, fölbecsülhetetlen gazdagságot hoztak magukkal,
mint afféle jóságos agglegények, akik már csak a jótékonyságban lelik örömüket.
A nyári szentek,
mielőtt itt hagytak volna bennünket három esztendő előtt, mint a
zendülő hajósokat a puszta szigeten: a vitorlák kifeszítése előtt
megmutatták minden kincsüket, bájukat, magyar örömüket: 1914-ben szép volt a
nyár, mint az elképzelés a boldog életről. Bizonyosan voltak akkor is
szenvedők, aggodalmaskodók, betegek és szegények, de még nem mindenki járt
nyavalyatörős koldus módjára csodatévő kegyhelyekre búcsúra; volt
néhány ember, aki örült, mert a Nap reggel befogott szekerébe, aki felemelt
fővel, vidám lélekkel és forrásvíz-egészséggel járt-kelt a világban,
árvalányhajat tűzött a kalapjához a mezőn, és Andersen-mesebeli
kedvvel nézte a gólya sétálgatását a nedves réten. Még javában ment-mendegélt
az emberi élet, amint Gergely pápa kalendárioma és az életkor előírja. Az
ifjú iskolai bizonyítványának örült, amelyet e napon kapott kezéhez az
ünnepélyes Tedeum után, boldog tanulókat vitt a vonat a régi diákvárosok
pipaszagú házikóiból a szellős mezők, tágasan elterülő vakációk
felé, gyermekkorát élte a professzor, midőn a pedellus a kaput bezárta. A
felnőtt ember is pihenésre gondolt gondoktól felbarázdált agyvelejével,
míg az öregek úgy sütkéreztek a nyári hőben, mintha soha sem akarnának
meghalni. Boldog virágszaga volt itt az ünnepeknek, amelyeket mindenki
igyekezett megtartani, bármilyen vallás szerint tisztelte Istent.
(Általában a régi, háború
előtti világban még volt jelentősége az életnek. Igen nagyra
becsülték az emberek a házőrző ebeiket, amelyek megvédelmezik a bajok
és bús viszontagságok ellen: vagy a vagyongyűjtés, az otthon, a ház, az
esti álom, a friss reggel, a bő kamra és kiadós étvágy, valamint némi
szeretkezés is: - igen fontos bástyák voltak a zordon sors keselyűszárnyú
csapásai ellen. De ragaszkodtak az emberek végzetes szenvedélyeikhez,
csodabogaraikhoz, babonáikhoz s álmaikhoz is, mint értékes bútordarabokhoz,
amelyek nélkül nem volna teljes az élet berendezése. A korhelyek, a
szoknyabolondok, a kockázók, az ördögtől megszállott szerelmesek, a
mániákusok mind megőrizték kincseiket, mert nem kellett belehalni a
szenvedélyek pusztításába. Az ember álmai bizonyos programszerűséggel
következtek egymás után egy életkor fordulásaival, mint valamely vidéki majális
táncrendjén a mazúrok és a négyesek; az önkéntes tűzoltóság részeg volt,
de mégsem égett le a város. Így: ifjúkorában az ember a keresztanyja térdével
álmodozott, később annyi fiatal hölggyel, hogy a föld valamennyi zárdáját
meg lehetne tölteni velük. Erdőztek, lombos fára kapaszkodtak, tótágast
álltak vagy csókolóztak az álombeli fiatal nők; némelyikre rá is bukkant
az ember utazásaiban egy messzi városban, és nagyon csodálkozott, hogy a
köszönést ő félvállról fogadta, holott azelőtt annyiszor találkoztak
éjszaka. Majd elmaradoztak a nők, hogy új álmoknak engedjék át a barna,
boldog éjszakát. A játék furcsa kártyafigurái lovagoltak tova a ködben -
némelyikünk egész éjjel kártyázott vagy sakkozott álmában; versenylovak
száguldoztak, mint megbolondult táltosok, Chilperic csóválta farkát, és
Carslake ostora messze hallhatóan pufogott; a mező zöldjén aranytekercsek
mutatkoztak, mint sápadt bábok, groteszk manók módjára ugráltak az emberképű
számjegyek a kereken, a hosszú orrú krupié mindig elibéd lapátolta a bankjegyet
és ércet, amíg az megnőtt, mint a Gellérthegy; majd falusi ének hangzott,
és a birbicses csörgette kockáit a középkori vásáron, ódon tornyok alatt,
páncélt és kardot lehetett nyerni. - Aztán ezek az álmok is elmentek, mint
szekerek zörgése hallatszik a távolból, amelyeken berekedt kortesek mennek
hazafelé. Néha visszajöttek a nők a vándordarvak mélabújával, és a
megholtak, az elfelejtettek hosszan néztek reánk az álomban, mint márvány
sírkőről a fiatal mama fotográfiája. Leültek az ágy szélére, és
fontak gondot, szomorúságot, a közelgő ősz pókfonalat, téli fehér
szemfedőt. Az agár betegen nyúlt el a küszöbön, a dologtalan vizsla a
saját szakállára vadászott a kertek alatt. De máskor még nem is jöttek vissza a
fiatalkori nők, akik végleg elriadtak a korhely danától,
nagybőgő húrjának pattogtatásától, a cimbalom vad tivornyájától. Ellenben
felszállott a süllyesztőből a gyomorbajosok terített asztala,
megrakodva minden jóval, amit a szakácskönyvek tudnak, húsvéti sódarokkal,
menyecskekebelhez hasonlatos szárnyasokkal, megkoszorúzott vadkanfővel és
bámész sült halakkal. Az ételek jöttek el látogatóba az emberhez, midőn
kifáradt a kockázásban, a sétapálca- vagy csibukgyűjtésben, a nőkért
való epekedésben. Az álmodó megeresztette nadrágszíját a csodálatos étlap
előtt, amely somlai palackokkal és fejes káposztával volt díszítve - míg
napközben tökmagot rágicsált vagy betegkosztot evett.)
Péternek és Pálnak
megérkezésével a bőség láthatatlan szaruját vélte az ember kiömleni
Magyarország felett. A nincstelen ember éppen úgy örült a nyári ünnepnek, mint
a földesgazda. Határkő volt ő a régi magyar életben, mint akár az
újesztendő, midőn a hó alól kikandikál a remény zöld moha. A vértanú
szentek névnapja egy szűk vagy egy bő esztendő kezdetét
jelentette. Lesz-e pénze az országnak, amit elkölthet?
Most nem gondolunk a
szükségre, bőségre, pénzre, régi világbeli reményekre. Arról van szó Péter
és Pál napján, hogy életben maradunk-e?
*
Mátyás király óta senki se
kapáltatta meg a henye urakat, mint most az új király, a Demokrácia az ország
népét, parasztot és grófot. Mindenki munkában áll, és mindenki dolgozni akar,
építeni vagy rombolni, mert az álombeli Magyarország elmerült, mint a sziget,
amelyet a hal hátára tett a természet. A leviatán, a világháború megmozdult, és
a tejjel-mézzel folyó, tunya, álmodozó, dologtalan Magyarország leszállott a
vizek fenekére.
Péter és Pál, akik a régi
Zrínyi-kabát és táblabírói bő nadrág helyett már évek óta a vándorkatona
csukaszürke ruhájában látogatnak el Magyarországra, már új világot látnak itt. Vajon
mit hoznak mához egy esztendőre?
|