|
A BUDAI VÁR
Építik Mátyás király
palotáját. Szobákat nyitnak, falakat törnek, ajtókat építenek a Várban;
lehetséges, hogy az őszt és a telet hű magyarjai között tölti majd
Negyedik Károly. Buda földrajzi helyzeténél fogva is a legalkalmasabb a
királyok tartózkodási helyéül. A leghívebb, a leglojálisabb ország kellős
közepén emelkedik a hegy, amelyre már Árpád-királyaink a szentek és hősök
családjából megtelepedtek. Egyformán távol a lángba borult országhatároktól,
egy nagy termékeny rónaság közepén emelkedő kies hegyvidéken, források,
királylegendák, áhítatos emlékezetű erdők tájékán, a nemzetek
leghívebbjének, a magyarnak szívén nyugvó Várban; barátságos és biztonságos az
élet, bármi végzet kuszálja a történelem fonalát.
*
Vajon milyen az a királyi
lak, ahol fiatalemberek boldogsága, kisgyermekek növekedése és magyar
reménységek laknak, mint énekesmadarak a kalitkában? Egy reggeli újságban
olvasom, hogy a hírlapírót nem engedték be a házba, holott még nincs itt a
király és kedves családja.
Ha igazat mondanak a legendák, az efféle átalakítás bécsi szokás, a Burgból
való hagyomány, ahol századokon át pontosan megjelentek a szobákban a
kőmívesek, miután a halott császárt elvitték a barna barátokhoz. Udvari szertartás ez, mint a többi ezerféle ceremónia, amelyeknek
Nepalleck lovag a tudósa. Bár nem volt szükség
semmiféle átalakításra a jól megépített szobákban, a kőmíves konokul ásni
kezdte a falat, kaparni a vakolatot, keverni a meszet, mert ő csak
annyit tudott, hogy új császár jött a régi helyére, tehát építeni kell.
Valamikor megnéztem a királyi palotát, amikor fiatal és kíváncsi voltam. A tágas, falszőnyeges, szellős, kevés bútorzatú termek a
schönbrunni nyári kastélyra emlékeztetnek, míg a Burg szobái Bécsben sokkal
setétebbek, ódonabbak, a keskeny, itt-ott zöldre festett ablakok mögött
szinte stilizált történelmi homály borong. Budán tágas,
kényelmes és szellős volt minden; a lépcsőház, a folyosók, az ajtók
bőre szabottak, sok vendégre berendezve, sok szabadságra és
levegőre. (Csak a titkos lépcső, amely Ferenc
József lakosztályához vezetett, az volt olyan keskeny, hogy a Burg-császárok
romantikája jutott az ember eszébe. Nem csoda, hogy eltévedt itt a
szegény Blaháné, mikor magyar nótákat énekelt egy este a királynál.) Negyven és
egynéhány év előtt, egy nyáron a királyné, Erzsébet, egyedül lakott a
Várban, és nem félt a földig érő tükröktől, sem a tágas ablakoktól,
amelyekbe szinte belenézett a pesti Duna-sor, mint egy kíváncsi szomszéd: mit
főznek a királyéknál? Ferenc József a harctéren járt, Andrássy Gyula
hordozgatta a híreket Erzsébetnek, és ugyancsak ügyesen kellett forgatni a
szavakat, amíg a vesztett hadjárat történetét apránkint, töviről hegyire elbeszélgette nyári délutánokon. Korántsem volt olyan hálás és könnyű szerepe a göndör hajú,
kissé ragyás grófnak, mint egy esztendő előtt, amikor ünnepelni,
körülrajongani, dicsőíteni hozta Ferenc Józseféket Pestre. A szép Andrássy ezen a nyáron ugyancsak próbát tett diplomatikus
simaságáról és udvarlói tudományáról. (Erzsébetbe
szerelmes volt minden valamirevaló férfiember Magyarországon.) A királyné
hátrafont kézzel, lehajtott fejjel, bánatba merülve járt végig a
szobasoron; tulajdonképpen az volt a hivatása, hogy megőrizze
Magyarországot a csatamezőn lévő férje számára. Azért jött ide szép
szemével, karcsú alakjával, merengő homlokával és térdig érő hajával,
hogy a magyaroknak valahogyan eszükbe ne jusson
megismételni a negyvennyolcadiki eseményeket. Mária Terézia, ez a széles
csípőjű, megtelt, vállas, derekas bécsi asszonyság példát adott a
Habsburg-hölgyeknek, hogyan kell bánni a magyarokkal, ha veszedelem fenyegeti a
birodalmat, a császári trónust. Egy könnybe borult női
tekintet elegendő, hogy az elkeseredett hazafi félretegye a honfibút.
Wittelsbach Erzsébet, bár előkelőség, gőg és
magányos kedv dolgában nem sok térelőnyt vehetett bármely osztrák
főhercegnőtől, kifogástalanul megfelelt küldetésének azon
a nyáron, amelyet a budai palotában egyedül eltöltött. A
gyerekek még kicsinyek voltak, Gizella, Rudolf a hűvösvölgyi
Kochmeiszter-féle villában szaladgáltak a kerti bokrok között. (Báró is lett a házigazda.) Erzsébet hol Deák Ferenccel, hol
Andrássy Gyulával kísértette el magát a Vérmezőn át, a csendes budai
utcákon a gyermekek látogatására. Deák cúgos
cipőjére harmonikában esett a vitézkötéses pantalló, és szárnyas, bő,
zsinóros kabátját kifeszítette a szél, mint egy vitorlát. A cövek alakú, széles magyar mint az ország gondnoka, megbízottja
és védelmező gondolata baktatott a fiatal nő mellett.
Összecsavart esernyőjével bizonyosan elverte volna Türr Pistát, ha valami
bolondot cselekszik vele ezen a nyáron. Míg más napokon
Andrássy lengett, mint egy illemtanár, struflis, fehér nadrágjában, meggymag
gombos frakkjában a gyönyörű menyecske mellett, ugyanaz az
Andrássy, aki szíve mélyében sohasem felejtette el a debreceni
országgyűlés határozatát a Habsburgokról. Ámde mit nem tesz meg az ember
egy fiatal nő kedvéért! Az ország karcsú daliája mint az
önfeláldozó, csipkekendő után vadállatok közé rontó, utolsó lovag
kísérgette az elhagyott vízivárosi utcákon a merengő királynét. Aztán ősz lett, a hadjárat végképpen elveszett, Erzsébet
Gödöllőre utazott hosszú esőket hallgatni, Heine-verseket olvasni,
magányosan lovagolni, és a közelgő "magyar lánnyal", a
kis Mária Valériával álmodni. A gavallérokat rókavadász-frakkban látta viszont,
csak Deák nem hagyta el többé fogadói kvártélyát a legszebb női szemek kedvéért. Talán rájött az öregúr,
mint a végén minden férfiember, hogy nem érdemes mindenféle női dolgok
elmulasztása céljából a kanapéról felkelni.
|