NYÍRI PAJKOS, NYÍRI FURKÓ, NYALKA PECEK

Az ősi virtus idején nem volt tanácsos idegen embernek ezt a tréfás példaszót kimondani abban a határban, amelyen kényelmesen végignézni lehet a tokaji hegyről. A hűs nyíriek nem szívesen emlékeztek vissza azokra a szegénylegényekre, akik útonállásból, lókötésből élve, a nádak-erek mentén bujdostak és magukat nyíri pajkosoknak nevezték. Nyíri pajkos volt a bujdosó kuruchajdú, a menekült honvéd, a szökött katona. Persze hogy ezek között a nincstelen, hazátlan emberek között megtermett az erkölcstelen akasztófavirág is. A Nyírség elvadult mocsaraival, berkeivel jó búvóhelye volt a pajkosoknak. Hát a nyíri furkó? Az volt csak a híres! Régi alispán- és követválasztásoknál jutott szerephez.

Olyant is tudott, ami a törvénykönyvben nincs benne. Ha még megvannak a koponyák a száz esztendő előtti temetőkben, bőségesen beszélhetnek a nyíri furkó meggyőző érveiről. Nos, a nyíri pajkost a nyíri furkóval viszonyítva nevezte a magyar nép igazmondása nyalka peceknek. Bizony, csak pecek volt őkelme, akármilyen nyalkán toppant az utasok elébe; pecek volt akkor is, amikor meggyőződését furkóval erősítgette. Az ember elgondolkozva áll meg az ilyen régi mondások felett. Milyen igazuk volt a játékosszavú ősöknek, amikor a maguk bölcs józanságával oly igen nagyon lekicsinyelték a pajkosokat és a furkósokat!

(1924)