| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Gyula Krúdy Magyar tájak IntraText CT - Text |
Baján (egykor) oly fontoskodással
tartották a névnapokat, hogy egy Arzénhez, Zakariáshoz, ifjabb Lukácshoz, amely
névnapok a téli időszakra esnek, a fővárosból is érkeznek a vendégek.
Jó közlekedés van, a szabadkai gyorson, a török betűs és francia felírásos
Pullman kocsiban még el sem fogyott a körösi bor (amelynek jó árusai voltak
mindenkor a vasúti konduktorok), már feltünedeznek az állomásokon a tüzes,
délvidéki arcok, villogó tekintetek, „bácskai” szánkások, disznótor
füstjétől kormos tamburások, jókedvű és egészséges férfiak,
derűs lelkületű nők. Legjobb fiatalkorban utazgatni e tájon,
amikor az ember lelkében még élénk képecskékben éldegélnek a
népdalok, a kéz mindig hajlandó barátságos szorításra, az emberismeret
gyermekkorát éli, minden jókedvű utasban holtig tartó cimboránkat véljük,
és a gyomor atlétikus könnyedséggel üdvözli a zsíros, hosszú ebédeket.
Jó vendégfogadó volt itt minden ház, minden nő tudott dalolni, minden vízimalom kelepelt a Dunán, a harangok hangjai a levegőben ölelkeztek a különböző templomok fölött, az emberek az utcán, ha piros betűt mutatott a kalendárium; a Sugovica körül liget volt, ahol a fiatal merengők hallgatták a pihenő hajókról hangzó csodálatos énekléseket; a piactéren nyalka honvédhuszárok pedergették a bajszukat; a vendég drágalátos mézeskalács volt itt a világ nagy vásárából, mindenki megnézegette magát tükrében.
Minden állomáson lehetett látni férfiakat, akik a Népszínház-beli Cigánybáróhoz hasonlítottak külsejükben, a bajai kikötőben az Aranyember Szent Borbáláját foltozták az ácsok, bármely szilaj tréfának vagy virtusos mulatságnak meséjét szívesen elhittük, ha egyszer is megfordultunk Zomborban. A Vadászkürtben vagy Baján a vaskereskedő névnapján, jószerencse, ha a szívünk nyugalmát hazahozhattuk a lángoló pillantású, megtermett menyecskék Szabadkájáról, a robogó vonaton, a szomszéd kocsiban egyszer csak megcsördültek a tamburások, akikkel az elmúlt éjszaka mulatoztunk, Nyirati bajai ügyvéd úrral találkoztál véletlenül egy vasúti restaurációban és egy hétig nem tudtatok elválni, Nemes-Militicsen a paphoz betértél egy szóra vízkeresztkor, és olvadni kezdett a hó az országutakon, mikor vége lett a barátkozásnak.
A magyar anekdota-kincstár legszínesebb darabjai termettek e tájon, ahová most újra belép a magyar állameszme. Aki sohase járt errefelé, azt hihetne, hogy az emberek itt mindig mulatsággal foglalkoznak, a nőknek táncokon, dalokon jár az eszük, holott itt lakik Magyarország legszorgalmasabb népe. A dáridókat hónapokig tartó munka előzi meg. A kövér mezőket emberi verejték is öntözi a tavaszi esőkön kívül. A szőlőket, amelyekből a szilaj bor terem, dolgos kezek kapálgatják. Félig-meddig kupecnek születik itt minden ember, akár a világi pályán működik, akár egyházi teendői vannak: élelmes kereskedők ütnek össze baráti poharat a stációkon; a tambura és a cigány hegedűje vallja a félbolond szerelmes nótákat, de a szent házasság megkötésénél meghallgatják annak a sarokban ülő öregnek a tanácsát, akit Észnek hívnak; igaz, hogy akad kisasszony e tájon is, mint mindenütt, aki elszökik a szülőiháztól, azonban csak legritkábban vándorszínésszel, hanem inkább lókereskedővel vagy birtokos úrral.
A régi könyvügynökök, akik keresztül-kasul bejárták Magyarországot és régi könyvekkel árasztották el a falvakat, tanyákat, örömmel szálltak föl a szabadkai vonatra. Nyájas közönség lakott erre. Minden úriházban találsz lexikont és Arany-könyvtárt. Az állami hivatalnok, akit e tájra rendelt felsőbbsége: meghízott néhány év leforgása alatt, mint egy disznókereskedő. A színésztársaság teli bugyellárissal jött vissza a pesti Múzsa kávéházba, a kupec zsíros üzleteket kötött, a fővárosi költő felolvasása után hordó bor mellé néha feleséget is kapott, ha versei megnyerték tetszését a hallgatóknak.
Mindenki megtalálta a maga életcélját, aki ide vizitbe járt, mégis ők, a bennszülöttek gyarapodtak, gazdagodtak, hallatlan vagyonokra tettek szert a szorgalmukkal és a munkájukkal.
Vajon milyen állapotban látjuk őket viszont annyi hosszú idő múltán?
(1921)