Fejezet

 1 VI     |                északkeletnek fekszik s mi délkeletnek megyünk! Kurtis
 2 VII    |             Meg akartam gyõzõdni, hogy mi lehet az oka Huntly kapitány
 3 VII    |           rohanva sietnének át. Vajjon mi lehet az oka e rendkívüli
 4 VII    |                vitorlaigazítás volt, a mi miatt lótottak futottak.
 5 VII    |            megnézem a hajót.~Látszólag mi sem változott. A Chancellor
 6 VII    |        elõhozom én.~- Igaz, Kurtis úr, mi történt ez éjjel a födélzeten? ~
 7 VII    |              is fölriadt arra álmából. Mi történt?~- Semmi, Kazallon
 8 VII    |          kellett vonni a vitorlákat, a mi egy kis zajt okozott a födélzeten.
 9 VIII   |              úgy látszik, hogy a hajón mi sem történt, semmi rendkívüli
10 VIII   |          Letourneur úr hallott. Vajjon mi lehet a hajófenékben, hogy
11 VIII   |             értem.~Letourneurék és én, mi észrevettük már az ebéd
12 IX     |               s nem képesek megérteni, mi lehet az oka ennek a rendellenes
13 IX     |                 s ismétlem önnek, hogy mi megtettünk minden elõvigyázati
14 IX     |             tûz folyvást nõ.~- Igen! A mi azt bizonyítja, hogy a levegõ
15 IX     |         hajóval együtt megmentették. A mi minket illet, az más; én
16 X      |          rendesen s a hajó napirendjén mi sem változott.~Egyébként
17 X      |          segítsen rajtunk, mert igazán mi magunktól nem birunk segítni!~
18 XI     |              Nem tudom elmondani, hogy mi megy végbe bennem, mikor
19 XI     |   másodkapitány, Falsten mérnök és én, mi tudjuk, mily borzasztó eshetõség
20 XII    |                ejtette ki e szavakat s mi lehajtjuk fejünket és hallgatunk.
21 XII    |            mesterségemet... nem tudom, mi lelt... de mindent elfelejtek...
22 XII    |       fedélzetre, elmondja nekem, hogy mi történt.~- Igen, - mondom
23 XIV    |       magasságra emelkedõ hullámokkal! Mi sem tarthatja többé vissza
24 XIV    |  jegyzõkönyvébe, hogy hány óra.~Vajjon mi történik a hajó elõrészén,
25 XV     |            tenger megteszi azt, amit a mi szivattyúink és vedreink
26 XVII   |             nyújtana is a vihar alatt, mi lesz belõlünk, ha hajónkból
27 XVII   |        utasokat nem veszik igénybe; de mi mindnyájan készek vagyunk
28 XVIII  |                többé szirtet ott, ahol mi megjelöltük.~- Igazad van,
29 XVIII  |     szigetecske megmarad addig, mint a mi öt világrészünk. De, ha
30 XVIII  |                pillanat elérkezik.~- S mi támogatni fogjuk teljes
31 XVIII  |                 A csónak parthoz áll s mi kiszállunk a bazaltsziklára.
32 XVIII  |         puffadt domborodásán foglalunk mi most éppen helyet.~S valóban,
33 XVIII  |              oly nagynak nem látszott!~Mi magunk is szeretjük e kopár
34 XIX    |            alkalmaztunk a lékek fölé s mi is segítünk a matrózoknak
35 XIX    |              alatt a végtelen mélység. Mi nem az életünket védjük
36 XXI    |                  szól akkor Falsten.~- Mi az? - kérdi Kurtis Róbert
37 XXII   |                 értesülnek arról, hogy mi történt. Egyébként nehéz
38 XXIV   |              huszonöt láb széles lesz.~Mi utasok és a többi matróz
39 XXIV   |             mély megindulással tekint. Mi történik fiával, ha a habok
40 XXIV   |        görcsösen megszorítva karját. - Mi ketten megmentjük õt!~De
41 XXV    |            világos, hogy megláthassam, mi történik körültem. Kurtis
42 XXVI   |               követi a habok mozgását. Mi lehet hát?~Aztán a hold
43 XXVII  |     megkísértem, nem láthatnám‑e, hogy mi történik alattam és körülöttem.~
44 XXVII  |            éppen mellettem halad el.~- Mi baj? - kérdezem.~- A szél
45 XXVII  |     matrózokhoz:~- Héj, te ott elõl!~- Mi tetszik, kormányos úr? -
46 XXVII  |         csónakot. Most már értem, hogy mi volt az a fekete pont, amit
47 XXVIII |               megkisértem leírni, hogy mi megy végbe bennem. Úgy rémlik
48 XXXI   |               kért tõlünk e tárgyban s mi elhatároztuk, hogy szigorúan
49 XXXII  |            Hogy Kurtis Róbert lelkében mi megy végbe, azt nem tudom,
50 XXXII  |       mondhatom meg, hogy osztozik‑e a mi jelenlegi nézeteinkben.
51 XXXII  | szeretetreméltó fiatal ember a lelke a mi kis társaságunknak. Eredeti
52 XXXII  |      hemzsegett a tutaj körül. Ámbár a mi horgaink nem állnak egyébbõl,
53 XXXIII |          kisasszony, - válaszolám, - s mi nem tehetünk érte semmit,
54 XXXIV  |             valami méltóságosabb zajt? Mi ehhez képest az ágyúk dörgése,
55 XXXIV  |              így szól Kurtis Róbert, - mi a viharok területén vagyunk,
56 XXXIV  |               tengerészek sejtik, hogy mi fog bekövetkezni. Szerintök
57 XXXVI  |            Chancellorral elindultak!~S mi maradt meg élelmiszereinkbõl?~
58 XXXVII |            tudja, vajjon egy hét múlva mi mindnyájan, kik itt vagyunk
59 XXXVII |           gondoltam volna. Egyébként a mi félfont kétszersültünkhöz
60 XXXVIII|             födözni fel.~E tekintetben mi utasok, szemeink nem lévén
61 XXXVIII|              és az ég összeolvadnak. A mi tutajunk mindig a központja
62 XXXVIII|             föl lévén fegyverezve, míg mi nem vagyunk, reánk nézve
63 XXXIX  |               hangban. Ah! értem, hogy mi mindent szenvedhet ez atya!~-
64 XXXIX  |             sorokat olvassák, mindazt, mi e szóban benn van s mit
65 XL     |          fölmarta a lábait a sós víz s mi többiek csak azért lettünk
66 XL     |           hanem azért nem vett részt a mi lakománkban. Ha hallja õt
67 XLIII  |           halad, szükségkép átmetszi a mi utunkat.~Két óra! Két század!
68 XLIV   |            melyek nemsokára elnyelik a mi nyomorék tetemeinket. Nem
69 XLIV   |                kemény, rossz húsát. De mi sem ám.~A kormányos megkisérti
70 XLV    |              mindenütt eshetik, csak a mi tutajunkon nem.~Mindenki
71 XLV    |        területen fölfoghassuk a vizet.~Mi mind hanyatt fekszünk s
72 XLVI   |           fölött, hogy nincs mit enni.~Mi pedig odáig jutottunk! Hogy
73 XLVI   |           észak vagy dél felõl fújjon. Mi nem kívánunk már a széltõl
74 XLVI   |              számára; õ jóllakott, míg mi éhen haldokoltunk! Ah! gazember!~
75 XLVII  |               Hiszen ha elmondom, hogy mi történt, ha elbeszélem,
76 XLVII  |                hogyan élt Hobbart, míg mi majd meghaltunk éhen, hogyan
77 XLVII  |        táplálkozott tudtunkon kívül, a mi megrövidítésünkkel, társai
78 XLVII  |                tömeg lógna az árbocon.~Mi az a tárgy? Még nem tudom
79 XLVII  |              hát azt kell meggondolni: mi itt éhen halunk s társaink
80 XLVIII |           vászonleplet s kinézek, hogy mi történt.~A kormányos, Daoulas
81 XLVIII |         kormányos, mérsékelve magát, - mi nem vádoljuk önöket... Ha
82 XLIX   |      helyreállították magukat.~De amit mi szenvedtünk, miss Herbey,
83 XLIX   |     körülmények közt voltak, mint most mi vagyunk s ez igaz is. Többet
84 LIV    |                 várjunk még egy napig! Mi az az egy nap mindaz után,
85 LV     |               nem fog megtörténni, míg mi élünk. A kapitány a matrózok
86 LVII   |           szava emelkedik az ég felé s mi vele együtt imádkozunk.~