Fejezet

 1 II    |             mondják, hogy «Isten után õ az úr», figyelmet érdemel.~
 2 IV    |            szerencsétlennek szenteli. Õ többet szenvedt fiának e
 3 IV    |        kétségkívül, - mondám.~- De ha õ is elfelejti, - viszonzá
 4 V     |             út s azt felelte rá, hogy õ tudja, mit kell tennie!~
 5 V     |  másodkapitány, - azt hiszem, hogy... õ a kapitányom!~E kitérõ válasz
 6 VI    |           melyen haladunk?~- Igen, de õ azt felelte, hogy ez a helyes
 7 IX    |         Nagyon valószínûleg, - felelt õ, - a gyapot magától meggyulladt.~-
 8 X     |              úr látszik meglepettnek, õ észreveszi, hogy a legénység
 9 XV    |            tüzet ez a víz, aztán majd õ ellene fordulunk! Talán
10 XVI   |          bármily akadály jelentkezik, õ mindjárt kész szembeszállni
11 XVI   |            matrózait szóval, tettel s õ a lelke ennek a legénységnek,
12 XVI   |         legénységnek, mely mindent az õ útmutatása szerint cselekszik.~
13 XVII  |           leányt.~Ami Huntlyt illeti, õ nem avatkozik semmibe, ami
14 XVIII |         melyen úszik, s mily törékeny õ maga! S én azt hiszem, a
15 XVIII |        értesítjük fölfedezéseinkrõl s õ beírja térképére a szigetecske
16 XXI   |               percig kell égni, aztán õ is hozzánk jön.~A robbanás
17 XXIII |            redõkkel mélyen barázdált.~Õ hagyja el legelõször a helyét.~
18 XXXI  |           fönntartsák az árbocot. Míg õ dolgozik, azalatt a kormányos
19 XXXII |               jelenlegi nézeteinkben. Õ többnyire félrehúzódik.
20 XXXII |         felelõsség terhe, bizonyosan! Õ a kapitány, neki nemcsak
21 XXXII |             kell menteni! Tudom, hogy õ így fogja föl kötelességét.
22 XXXII | társaságunknak. Eredeti szellem, s az õ módja, mellyel a dolgokat
23 XXXIII|               szörnyen gyötri a láz s õ többet szenved a szomjúság
24 XXXIII|        csaknem az egész vizet, melyet õ kapott. E részvétteljes
25 XXXIII|        helyérõl, de Kurtis Róbert már õ elõtte ott termett s szemközt
26 XXXIV |             az én szomorú prózámat az õ költészetük közé keverni.
27 XXXIV |               Ami a kapitányt illeti, õ az idõjárást jósló ösztönéhez
28 XXXIV |               képzettséget is csatol. Õ nekem fejünk fölött egy
29 XXXIX |       köszönetet mond nekem, - felelt õ, - mikor talán átkoznia
30 XXXIX |            látszanak meg rajta, azért õ panaszkodik legjobban. Szünet
31 XL    |           segíthetett rajta semmit... Õ nem szenved már!~Néhány
32 XLI   |       halászgatását.~- Igen, - mondja õ, - igen... kétségkívül...
33 XLI   |                Ránézek a kormányosra, õ meg én reám néz.~- Maradt
34 XLI   |           tutaj hátulján s ott maradt õ maga õrködni, mert nem akarta
35 XLIV  |       szempontból nézi õket, mint én. Õ elnyelni szeretné e szörnyetegeket
36 XLVI  |            félrerakta a maga számára; õ jóllakott, míg mi éhen haldokoltunk!
37 XLVIII|            szerencsétlen fiatalember! Õ volt? S ha õ volt, tudja‑
38 XLVIII|             fiatalember! Õ volt? S ha õ volt, tudja‑e ennek a cselekedetnek
39 XLIX  |         zsákmány vagyunk talán már az õ számukra?~De ami legborzasztóbb
40 L     |         rendkívüli fényben ragyognak. Õ már az égben él, nem a földön!~
41 L     |       ellenkezõleg, mint miss Herbey, õ már csak a testével él s
42 LI    |              szállta meg az õrjöngés; õ kiabál:~- Szárazföld! Itt
43 LI    |          barátjaival. Behívja õket az õ cardiffi korcsmájába. Ott
44 LI    |        bárcsak én is megõrülnék, mint õ!~Vajjon a szerencsétlen
45 LII   |                mert mindnyájunk közül õ az egyetlen, kinek nincs
46 LIV   |           kalapban, az ács neve és az õ atyjáé! S Letourneur is,
47 LIV   |               bátorít, hogy reméljek. Õ örömest hiszi, - legalább
48 LIV   |          elhalmozza fiát öleléseivel. Õ tudja, hogy ezek az utolsó
49 LV    |        iszonyú nézni. Jól látom, hogy õ nem fogja siettetni az órát,