Fejezet

 1 VI   |            recsegnek, ropognak, ami végre izgatottá teszi az embert.~
 2 VII  |           14.~A Chancellor elhagyta végre ezt a növény‑óceánt s a
 3 VII  |        írtam, aztán elgondolkoztam. Végre ledõltem és elaludtam.~Néhány
 4 X    |       hajófenékben összpontosítni s végre talán levegõ hiányában mégis
 5 XI   |          tettének súlyos voltát. De végre leküzdi felháborodását a
 6 XI   |            fogják meg az utast, kit végre legyûrnek s erõsen megkötöznek.
 7 XIII |            fenyeget valami veszély, végre maga óhajtja, bárcsak beütne
 8 XV   |        hevesen hajtva, elérkezett‑e végre az amerikai partokhoz s
 9 XV   |           szélvész csattogása közt.~Végre visszatér a hátsó födélzetre.~-
10 XVIII|            apa, - szólt András, - s végre is lehetséges, hogy e szigetecske
11 XVIII|      vághatott volna ki tisztábban, végre ugyanazon szélzúgás e zengõ
12 XVIII|             még szüksége lehet rám, végre hát enged kérésemnek.~Miss
13 XX   |           hajófenékben; megtalálták végre a dobozt a klórsavas kálival,
14 XXI  |             23‑án reggel fejezik be végre a munkát. A bazaltsziklába
15 XXI  |           napjai közé fog tartozni!~Végre november 24‑én a reggeli
16 XXV  |          kötélhágcsón fokról‑fokra, végre az ingadozás dacára is baj
17 XXV  |         árbockosarakba menekültek s végre parthoz érkezvén, akik addig
18 XXV  |       hullámzani, Kearné asszonyság végre rászánta magát, hogy elhagyja
19 XXVI |           az eget s fejét csóválja. Végre valami egy óráig tartó beszélgetés
20 XXVI |         Kear urat az árbockosárban. Végre az alkudozó felek mégis
21 XXX  |        egybekapcsolják? Nem fogja‑e végre megsemmisítni a hajótörötteket,
22 XXX  |         Jynxtrop, az ács Daoulas; - végre hét matróz: Austin, Owen,
23 XXXIV| foszforszerû világosság gõzölög ki.~Végre hangosabbá válik a mennydörgés;
24 XXXV |            szél elfojtásához; hanem végre, miután a delejtû egyik
25 XXXV |         rémítõ hánykódásban a tutaj végre föl ne forduljon s akkor,
26 XXXVI|                 XXXVI.~December 22.~Végre megvirradt s kisütött a
27 XXXIX|           nap óta!~- Uram, - szólok végre, - mit kíván tõlem?~- Csitt!
28 XL   |            kitágítsa a nyákhártyát. Végre a sok keresésben, talál
29 XLI  |        kevés tizennégy embernek, de végre mindegyik kikapja belõle
30 XLI  |         másodszor is ne sikerüljön. Végre tehát kifáradt a sors üldözésünkben?~
31 XLII |     nyugalmat adott neki kis idõre. Végre szólhat. A kapitány és én
32 XLIII|        ismétli, hogy: «hajó! hajó!» végre minden szem a láthatárra
33 XLIV |        aztán megint a dolgához lát.~Végre is a kormányosnak igaza
34 XLIV |        bátran! - kiált a kormányos.~Végre kibukkan az állat feje.
35 XLIV |             E sikertelen kísérletek végre megszûnnek s mindenki visszatér
36 XLV  |            hozzánk nem ér!~Az Isten végre megkönyörül rajtunk. Az
37 XLVI |         újra még jobban szimatolom. Végre itt a nyom, követem s érzem,
38 XLVII|         maradok a vitorla‑csomagon.~Végre azonban átsiklanak a nap
39 LI   |        fáradnak? Hadd váljanak szét végre e deszkaszálak? Hadd nyeljen
40 LII  |        átláthatlan felhõ‑függönyön.~Végre a nap teljes égetõ hatalmával
41 LII  |      lelkemen ez a gondolat, rögtön végre is hajtom. Erõlködve kinyitom
42 LV   |           áll s nézi a láthatárt.~- Végre! - szól tompán.~Erre a szóra