| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | ||
| Alphabetical [« »] austin 2 avatkozik 2 avatott 1 az 918 azalatt 3 azáltal 1 azaz 17 | Frequency [« »] ----- 3568 a 1065 s 918 az 790 hogy 773 nem 364 egy | Verne Gyula A Chancellor IntraText - Concordances az |
Fejezet
501 XXXI | étrendet követve kerülhetjük ki az éhség iszonyait. Nagyon 502 XXXII | nagyon el voltam fáradva az árbocon töltött kínos hosszú 503 XXXII | tenger háborgása szûnik, az azért van, mert a szél gyöngül 504 XXXII | Letourneurék is aludtak az éjszaka egy részén át. Aztán 505 XXXII | kicsit, a vitorla lecsügg az árbocra a szünetek alatt, 506 XXXII | azt következtetik, hogy az ár óránként két‑három mérföldnyi 507 XXXII | napoktól kezdve alig elég az a kis víz, amit kapunk, 508 XXXII | tutaj sokkal többet ér, mint az a sziget, mert ez megy!~- 509 XXXII | õt.~A matrózoknak hosszú az idõ s legnagyobb részök 510 XXXII | rész a kapitány parancsára az utasok számára tartatott 511 XXXII | társaságunknak. Eredeti szellem, s az õ módja, mellyel a dolgokat 512 XXXII | Néhány matróz mindig õrt áll az elõrészen, hogy a legéberebb 513 XXXII | viszonyok közt kevés kell az embernek, hogy fönntartsa 514 XXXII | mert ebben a nagy hõségben, az, amit kapunk, bizony nem 515 XXXII | tenger fölszínén, - abból az óriási pettyegetett fajból, 516 XXXII | zsákmányt. Nem szeretem ezeket az elõérzetes szörnyetegeket!~ ~ 517 XXXIII | tól 20-ig.~Ma megváltozott az idõ s a szél erõsebben fúj. 518 XXXIII | kedvezõ. Csupán csak azzal az óvatossággal élnek, hogy 519 XXXIII | óvatossággal élnek, hogy az árbocot egy támasztórúddal 520 XXXIII | támasztórúddal megerõsítik, nehogy az erõsen kifeszített vitorla 521 XXXIII | félig felhõk borították el az eget s a hõség valamivel 522 XXXIII | magas kerítést bírt csinálni az ács s így jobban meg vagyunk 523 XXXIII | vagyunk védve a tenger ellen.~Az élelmiszereinket s ivóvizünket 524 XXXIII | elhallgatnak, ha a tisztek vagy az utasok közül közeledik hozzájuk 525 XXXIII | volt. Egy felhõcske sincs az égen. Szél nem fújja a vitorlát 526 XXXIII | tutajt így mozdulatlan, az óceánt lassan gyûrûzve, 527 XXXIII | a vitorlát lomhán függve az árbocon, nem félhetünk‑e 528 XXXIII | félhetünk‑e attól, hogy ez az állapot még sokáig fog így 529 XXXIII | szinük által élénken kiválnak az arc egészben sápadt színétõl, 530 XXXIII | soha sem kínzott szomjúság, az nem képes engem megérteni.~ 531 XXXIII | számára engedte át csaknem az egész vizet, melyet õ kapott. 532 XXXIII | tutaj azon része felé, mely az utasok számára van fönntartva.~- 533 XXXIII | megmutatja. Midõn én errõl az esetrõl beszéltem vele, 534 XXXIII | nekem:~- Pálinkát ezeknek az embereknek? Inkább a tengerbe 535 XXXIV | fogunk szenvedni.~Eljött az est, a nélkül, hogy szokott 536 XXXIV | levegõjét magával hozta volna. Az éjszakák rendesen hûsek 537 XXXIV | harminc perckor jön föl az újhold. Most mély a sötétség, 538 XXXIV | alak nélkül s elborítják az ég nagy részét. De mennydörgést 539 XXXIV | szemlélik e tüneményt, mely az elemek nemsokára kitörõ 540 XXXIV | Valóban, mivé lesz a tutaj az ég és a tenger dühöngése 541 XXXIV | amit én olyankor érzek, az inkább tisztelet. Nem egyike‑ 542 XXXIV | tisztelet. Nem egyike‑e az a legszebb tüneményeknek, 543 XXXIV | méltóságosabb zajt? Mi ehhez képest az ágyúk dörgése, ez a száraz, 544 XXXIV | S hogy megmondjam önnek az igazat, miss Herbey, engem 545 XXXIV | fiatalnak, de nem akarom az én szomorú prózámat az õ 546 XXXIV | akarom az én szomorú prózámat az õ költészetük közé keverni. 547 XXXIV | jönne a vihar.~Azonközben az égboltozat lassanként sûrû 548 XXXIV | fejünk fölött s elfátyolozza az ég utolsó csillagait. Minden 549 XXXIV | Ami a kapitányt illeti, õ az idõjárást jósló ösztönéhez 550 XXXIV | mit a passzátszelek hoznak az óceán különbözõ pontjairól.~- 551 XXXIV | aztán lassanként elborítják az egész égboltozatot, míg 552 XXXIV | visszhang. Azt mondhatnók, hogy az égboltozat ki van bélelve 553 XXXIV | már, melynek hatását érzi az óceán. A rettenetes szélvész 554 XXXIV | hirtelen elkiáltja magát az egyik matróz:~- A szélvész! 555 XXXV | Miss Herbey derekánál fogva az egyik cölöphöz kötötte magát, 556 XXXV | füleink tele vannak vele. Az egyik mennydörgés nem várja 557 XXXV | nem várja meg a másikat s az egyik villám még ki sem 558 XXXV | közepett úgy látszik, mintha az egész felhõboltozat lángolna. 559 XXXV | hogy széttépi tutajunkat. Az ács Daoulas. Kurtis Róbert, 560 XXXV | fiát némileg megkímélje az erõs csapásoktól. Miss Herbey 561 XXXV | Herbey mozdulatlan áll, mint az önmegadás szobra.~E percben 562 XXXV | nagy jégszemek szolgálnak az ellenkezõ felhõk közt. S 563 XXXV | szél, most még hevesebben. Az árboc, melynek kötéltartói 564 XXXV | hullámcsapás s most tovaúszik az, a nélkül, hogy vissza lehetett 565 XXXV | berohannak a habok a tutajra.~Az ács s a matrózok ki akarják 566 XXXV | minduntalan, amint a tutaj, az óriási hullámok által ragadtatva, 567 XXXV | tenger el nem söpörte ezeket az embereket! Hogy a kötelek 568 XXXV | három óra tájban, mikor az orkán a legbõszültebben 569 XXXV | a hordók kötelei. Láttam az egyiket, hogy legurult s 570 XXXV | lyukat kapott és kifut belõle az ivóvíz.~Egy pár matróz odarohan, 571 XXXV | Hanem egyiküknek a lába az emelvény szétvált deszkái 572 XXXV | segíthettünk volna rajtuk.~Engem az a hullámtorlat lecsapott 573 XXXVI | vihar maga után hagyott. Az elemek e harca csak néhány 574 XXXVI | hogy azon hullámtorlat után az orkán nemsokára csillapodni 575 XXXVI | vihar nem tartott tehát az éjnél tovább. Hanem e rövid 576 XXXVI | e vihar alatt elvesztek, az egyik Austin, huszonnyolc 577 XXXVI | tevékeny és bátor fiú. A másik az öreg irlandi, O’Ready, ki 578 XXXVI | s meddig fog eltartani?~Az ivóvíz még nem fog hiányzani, 579 XXXVI | tenger mindkettõt s ezekbõl az élelmiszerekbõl nem maradt 580 XXXVI | tizenhat ember számára, az éppen egy hétre elég, ha 581 XXXVI | Kurtis Róbert tudtunkra adja az egész helyzetet. Némán hallgatta 582 XXXVI | tekintenénk egymásra s mintha az éhhalál réme már megjelent 583 XXXVI | kétszersültet illeti...!~Véletlenül az elõtéren heverõ matrózok 584 XXXVI | közülünk, aki életben marad, az Falsten lesz.~ ~ 585 XXXVII | felé hajtja tutajunkat. Az árbocot Daoulas megint fölállította 586 XXXVII | lehetett, megszilárdítják ezt az árbocrudakból s vitorlakötelekbõl 587 XXXVII | fenyeget.~Amint kitisztult az ég, visszatért az a tropikus 588 XXXVII | kitisztult az ég, visszatért az a tropikus hõség, mely miatt 589 XXXVII | miatt annyit szenvedtünk már az elõttevaló napokon. Ma, 590 XXXVII | fölállíttatván a tutaj hátsó részén, az alatt keresünk enyhülést 591 XXXVII | látható, mennyit szenvedünk az éhség miatt. Arcaink beesnek, 592 XXXVII | Csak egy nem érzi közülünk az égetõ szükséget. Walter 593 XXXVII | pillantásával mond köszönetet az irgalmasszívû fiatal leánynak.~ 594 XXXVII | Fölötte már kimondatott az itélet s a leggondosabb 595 XXXVII | e. Walter észreveszi.~- Az igazat! - könyörög, - mondja 596 XXXVII | igazat! - könyörög, - mondja az igazat!~- Én nem vagyok 597 XXXVII | ijesztõ elõhaladást tett nála, az világos. Bizonyos, hogy 598 XXXVII | világos. Bizonyos, hogy az egyik tüdeje oda van már 599 XXXVII | látszik, kezdünk hozzászokni az éhséghez. Hajótöröttek elbeszéléseiben 600 XXXVII | csepp pálinkát adat s ez az életmód jobban fönntart 601 XXXVII | bennünket, mintsem képzelné az ember. Ha csak két hónapig, 602 XXXVII | Csak ez a nehéz dolog hát: az elsõ halat megfogni!~A kormányosnak 603 XXXVII | beleharapni.» Egyébként az is bizonyos, hogy ebben 604 XXXVII | valami falánk halat?~Ezt az új kísérletet december 30‑ 605 XXXVIII| Nyugat felé sietünk‑e, az amerikai part felé, vagy 606 XXXVIII| többé képesek megtudni. Az utolsó orkán alatt, mely 607 XXXVIII| delejtûje, hogy láthatná az irányt, melyet követünk, 608 XXXVIII| remény nem hagyja el soha az emberi szivet, gyakran azt 609 XXXVIII| látkört, hol a tenger és az ég összeolvadnak. A mi tutajunk 610 XXXVIII| mily siralmasnak látszik! Az év fordulója, a jó kívánságok, 611 XXXVIII| jó kívánságok, melyekkel az «újév» alkalmából elárasztanak, 612 XXXVIII| Nem! Boldog napot ma s az tõlem elég, mert nincs többé 613 XXXVIII| csapás. Nem birja elhinni az ember, hogy csakugyan nincs 614 XXXVIII| ürességet érzek magamban, de ez az érzés épp úgy lelki, mint 615 XXXVIII| szédelgést érzek, mint mikor az ember valami mélység fölé 616 XXXVIII| rettenetesen szenved. Többi közt az ács és a kormányos, kik 617 XXXVIII| csak a második nap!~Ah! az a félfont kétszersült, az 618 XXXVIII| az a félfont kétszersült, az a sovány adag, melyet akkor 619 XXXVIII| városban, még mindig találhat az ember a szemétdombokon, 620 XXXVIII| pillanatnyilag elaltatja az éhséget! De ezeken a deszkákon, 621 XXXVIII| vihetett, mit kereshetnénk még?~Az éjszakák végtelen hosszúknak 622 XXXVIII| a nappalok! Hiába várunk az álomtól pillanatnyi enyhülést! 623 XXXVIII| enyhülést! Ha néha eljön is az álom becsukni szemeinket, 624 XXXVIII| álom becsukni szemeinket, az csak olyan lázas kábultság, 625 XXXVIII| nyomorultak kezeikbe kaparították az ács szerszámait, a fejszét, 626 XXXVIII| Részegek a szerencsétlenek. Az éjjel beütötték a pálinkás 627 XXXVIII| hogy nem képesek megérteni az okos szót s föl lévén fegyverezve, 628 XXXVIII| a gazembernek erõsebbek az izmai, mint nekem. Miután 629 XXXVIII| Letourneur András ragadta meg az egyik lábát, azért esett 630 XXXVIII| Jynxtropra rohanunk, kit feszesen az árboc lábához kötözünk.~ 631 XXXVIII| legyûrték a kormányos és az ács. Kurtis Róbert akkor 632 XXXVIII| példátlan szemtelenséggel.~Ez az undok felelet megmenti az 633 XXXVIII| az undok felelet megmenti az életét. Kurtis Róbert eldobja 634 XXXIX | benyomást tett mindnyájunkra. Az Owen felelete a jelen körülmények 635 XXXIX | forró köszönetet mondtam az ifjú Letourneurnek, kinek 636 XXXIX | Kazallon úr, én csak az ön kínszenvedését hosszabbítottam 637 XXXIX | mindig a kötelesség érzete az, ami e fiatal lányt fönntartja! 638 XXXIX | zordonan.~- Meddig élhet az ember evés nélkül?~- Sokkal 639 XXXIX | hosszú, végtelen sok napig!~- Az erõs testalkatnak többet 640 XXXIX | de hamarább meghalnak! Az a kárpótlásuk!~Hogyan felelhettem 641 XXXIX | világosszínû szemeikkel, melyeket az éhség kitágít. Azt kérdezik 642 XXXIX | szól miss Herbey, - s az megeshetik, habár gyöngébb 643 XXXIX | újjai gyöngén megszorítják az enyémeket.~Megint elmult 644 XXXIX | úgy mosolyog, hogy csak az ajka mozdul meg; szemei 645 XXXIX | meglátjuk. Vigyázni fogok erre az emberre, mert gyanakszom 646 XXXIX | hajó...~- Uram, - vág közbe az apa, félbeszakítva szavaimat, - 647 XXXIX | Mióta nem ettek, ön, az én fiam és a többiek?~E 648 XXXIX | bír itt kifejezni!~Eljött az éj gyorsan, mint ahogy e 649 XXXIX | ember mohón elkapja.~- Hát az atyám? - szól aztán.~Azt 650 XL | a sok keresésben, talál az árbocok egyikén, melyek 651 XL | közülünk nem bírták el ezt az emészthetlen tápszert s 652 XL | õket a hányás.~Bocsássa meg az olvasó nekem e részleteket! 653 XL | képesek emberi lények eltûrni! Az legyen a tanulság e naplóból. 654 XL | jelenet alatt észrevettem, az megerõsíti gyanúmat a volt 655 XL | lakománkban. Ha hallja õt az ember, azt hiszi, hogy mindjárt 656 XL | miatt, holott, ha látja az ember, azt mondaná, hogy 657 XL | mondaná, hogy ki van véve az általános gyötrelmek alól. 658 XL | ha a szél nem mérsékli. Az az adag víz, amit kapunk, 659 XL | a szél nem mérsékli. Az az adag víz, amit kapunk, bizony 660 XL | bizony nem elégséges, de az éhség elöli bennünk a szomjúságot. 661 XL | bírom e percben. Pedig ezt az észrevételt már gyakran 662 XL | Miss Herbey ápolása, sem az enyém nem segíthetett rajta 663 XL | levelét... nem bírom... Ez az utolsó, melyet tõle kaptam... 664 XLI | fáradság elnyomott tehát az éjjel, s mialatt én szunnyadtam, 665 XLI | halottat a habok közé s az mindjárt el is merûlt.~- 666 XLI | a holtat egyék meg, mint az élõt!~E válaszra, melyet 667 XLI | a rendet. Három tõkehal, az kevés tizennégy embernek, 668 XLI | csaknem õrjöngésig fokozódott. Az igaz, hogy ha a halászat 669 XLI | válaszol kitérõleg. - Az éj kedvezõbb, mint a nappal 670 XLI | mit akasztani horgainkra.~Az igaz, s ez a hiba talán 671 XLI | erõt adott tagjainkba s az erõvel egy kis reményt is. 672 XLI | kedélyeinkben történt fölújulásnak az, hogy elkezdünk beszélni 673 XLI | kormányos?~- Nos, azok az átkozott cápák felfalták 674 XLI | ön, uram, hogy mit jelent az? - tevé hozzá, keményen 675 XLI | karomat. - Azt jelenti, hogy az ember, ha valamit tesz, 676 XLII | kínokat fog okozni, mint az éhség. Máris a legtöbbnek 677 XLII | kapitány ezúttal megváltoztatta az eddigi rendszabályt. Dupla 678 XLII | rossz napunk van. A matrózok az éhség által elbágyasztva, 679 XLII | a forró földövön hûvösek az éjjelek, némi megkönnyebbülést 680 XLII | Úgy látszik, mintha nekünk az egész földgömb csak vízbõl 681 XLII | jutottunk, hogy elfeledjük az éhség gyötrelmeit s õrjöngõ 682 XLII | ha mindjárt elfogyna is az egész vízkészletünk s ha 683 XLII | viselte is magát a hitvány, az emberi érzelem parancsolja, 684 XLII | fordulok.~Flaypol fönt áll az árboc szárnyrúdján s kezét 685 XLII | pont. Hanem megmozdul‑e az a pont? Vitorla valóban? 686 XLII | melyet kifejteni bír, ebbe az egy pillantásba összpontosítja. 687 XLII | fehér pont nincs már ott. Az nem volt hajó, hanem valami 688 XLII | rettenetesebben elkezd jajgatni, mint az elébb. Egész teste vonaglik 689 XLII | elõidézhetünk, hogy kiüríthessenek az Owen gyomrában lévõ anyagok. 690 XLII | langyosmeleg víz is elõidézi ezt az eredményt. Egy kis vizet 691 XLII | A kapitány szívesen ad.~Az elsõ hordóból azonban ki 692 XLIII | tõl 14-ig.~Owen meghalt az éjjel, görcsös rángatózások 693 XLIII | ezt a hordót a tutajra?... Az mindegy. Hanem az bizonyos, 694 XLIII | tutajra?... Az mindegy. Hanem az bizonyos, hogy most már 695 XLIII | most már nincs ivóvizünk.~Az Owen holttestét be kellett 696 XLIII | ismerjük a helyzetet, úgy amint az jelenleg áll s némán maradunk. 697 XLIII | rendkívül gyötrelmes hallanunk az egymás szavát. Annyira ingerlékenyekké 698 XLIII | elõtte való nap elfogyott az utolsó csepp. Az égen sincs 699 XLIII | elfogyott az utolsó csepp. Az égen sincs egy felhõcske 700 XLIII | száznégy fokot6 mutatna az árnyékban, - ha volna árnyék 701 XLIII | alig ügyelek rá. Azoknak az állapota, kiket ez a baj 702 XLIII | De hiányzanak tutajunkon az ahhoz való készülékek s 703 XLIII | volna uralkodni magamon az elsõ pillanatban.~- Nézze, - 704 XLIII | melyet Kurtis Róbert jelzett.~Az én szemeim ugyan nem tengerész 705 XLIII | hanem megismerem azért, hogy az a távolban lebegõ körrajz 706 XLIII | hatást, melyet várt volna az ember. Nem okoz semmi fölindulást, 707 XLIII | vitorláz. Ha két óráig ebben az irányban halad, szükségkép 708 XLIII | Vonjunk hát föl valami zászlót az árboc tetejére. A miss Herbey 709 XLIII | legélesebben kiválik a tenger és az ég láthatárán.~A miss Herbey 710 XLIII | megtelnek reménnyel. Mikor az ember vízbe fúl, tudjuk, 711 XLIII | fordul‑e meg.~Mily lassan jön az a hajó. Pedig vitorlái majd 712 XLIII | oda életünkbõl, csak ez az egy óra elmúlnék már!~Délután 713 XLIII | tágulnának, mintha lecsüggnének az árbocokra. Végig nézek a 714 XLIII | Kurtis Róbert mozdulatlan áll az elõtéren, az árbochoz támaszkodva, 715 XLIII | mozdulatlan áll az elõtéren, az árbochoz támaszkodva, a 716 XLIII | egész azon percig, midõn az ács Daoulas leírhatatlan 717 XLIII | rettenetes káromkodás tört ki. Az a hajó még kilenc mérföldnyire 718 XLIII | jeladásainkat! Ami a tutajt illeti, az csak egy pontocska a tág 719 XLIII | segélyünkre siessen? Nem! az lehetetlen! Nem látott minket!~- 720 XLIII | oszlop emelkedik egyenest az ég felé. Ha éj volna, ha 721 XLIII | a briggtõl elválaszt.~De az órák múlnak, a tûz kialszik!...~ 722 XLIII | Ily körülmények közt, hogy az ember megadja, alávesse 723 XLIII | megadja, alávesse magát az isteni akaratnak, nagyobb 724 XLIII | vegyít közé. Én is káromlom az Istent, mint ahogy a kormányos 725 XLIII | vállamat s miss Herbey fölmutat az égre!~De nem birom tovább 726 XLIV | oda Letourneur Andrásnak az utolsó darab kétszersültet, 727 XLIV | õt újra. Mire való volna az most már! A hosszú koplalás 728 XLIV | tartóztassák.~Daoulas elment az ács‑csákányáért, abból csinál 729 XLIV | horgot. Lehet, hogy vagy az élével vagy a másik oldalával 730 XLIV | Türelmetlenül lihegve várjuk az eredményt. Minden lehetõ 731 XLIV | minden zsákmányt, legyen az bármi, mihelyt a vízbe esik, 732 XLIV | egyenest felénk úszik.~Mikor az állat már közel van a tutajhoz, 733 XLIV | tenger mélyében.~Ki volt az közülünk, aki elkiáltotta 734 XLIV | kormányos.~Végre kibukkan az állat feje. Föltátott száján 735 XLIV | elmetszik a csákány nyelét s az állat eltûnik a habok közt.~ 736 XLV | sóvár szemmel kíséri azonban az emelkedõ felhõket. Ajkaink 737 XLV | Délelõtt tizenegy óra körül jár az idõ. A felhõk föltartóztatták 738 XLV | egyformaságba. Most már az egész csak sûrû köd.~De 739 XLV | mérföldnyire a tutajtól az eget egyenközû sugárforma 740 XLV | vonalak hasogatják át. Esik az esõ s látom, mint ütõdnek 741 XLV | látom, mint ütõdnek cseppei az Óceán fölszínére. A szél, 742 XLV | fölszínére. A szél, mely az imént fújdogált, felénk 743 XLV | felhõ, míg hozzánk nem ér!~Az Isten végre megkönyörül 744 XLV | végre megkönyörül rajtunk. Az esõ nagy cseppekben hull, 745 XLV | nyitva tartjuk szájunkat. Az esõ arcomat öntözi, megáztatja 746 XLV | Ah! kimondhatlan élvezet! Az élet ömlik belém! Torkom 747 XLV | hanem szinte belélegzem ezt az éltetõ vizet, mely áthat 748 XLV | lényem legmélyebb bensejébe!~Az esõ körülbelül húsz percig 749 XLV | már megszabadultunk volna! Az irgalmas Isten majd küld 750 XLV | vizet hoznak nekünk!~Aztán az a víz sem vesz el, mely 751 XLV | bádogpohárba facsar egy kis vizet az egyik vitorlából; aztán 752 XLV | tenger vizét kóstolnám!~Az az oka, mert a vitorlák 753 XLV | tenger vizét kóstolnám!~Az az oka, mert a vitorlák már 754 XLV | a tenger vizébõl a sót. Az nagy baj! De nem tesz semmit! 755 XLV | nem tesz semmit! Bízzunk az Istenben. Azonkívül maradt 756 XLV | aztán láttuk, hogy eljött az esõ. Majd eljön megint!~ ~ 757 XLVI | következménye lett, hogy most meg az éhség támadt föl hatalmasabban.~ 758 XLVI | szomjúságot kijátszhatja néha az ember, vagy a tengerbe merítve 759 XLVI | valami érctárgyat nyalogatva, az éhséget nem lehet kijátszani 760 XLVI | természeti tünemény, például az esõ. Nem lehet tehát soha 761 XLVI | mily vadságra ragadhatja az inség az elméket, melyeket 762 XLVI | vadságra ragadhatja az inség az elméket, melyeket csak egyedül 763 XLVI | esõt kaptunk, eltûntek, az ég azóta megint tiszta.~ 764 XLVI | lenyugodott s a vitorla lecsügg az árbocon.~Egyébként a szelet 765 XLVI | elõmozdítónknak. Hol van most a tutaj? Az Atlanti‑óceán melyik pontjára 766 XLVI | kissé e hõséget, melyet az egyenest fejünk fölött függõ 767 XLVI | nap reánk lövell.~Eljött az est s az éj sötét lesz éjfélig, 768 XLVI | lövell.~Eljött az est s az éj sötét lesz éjfélig, mikor 769 XLVI | félig eszméleten kívül az iszonyú éhség miatt, mely 770 XLVI | feküsznek, hányan találnak az álomban felejtést szenvedéseikre? 771 XLVI | s keresgetem, mint ahogy az ember valami elfelejtett 772 XLVI | s újra szagolom... Ismét az a szag érinti orrlyukaimat. 773 XLVI | állat, nem a szemeim, hanem az orrom után indulva, átcsúszom‑ 774 XLVI | Nyelvem minden izma ágaskodik az irigységtõl!~Most egy nagy 775 XLVI | sikoltást. Ráismerek Hobbartra, az eleségtári felügyelõnkre.~ 776 XLVI | tette. Elismerem, hogy ez az ember bölcs, elõrelátó s 777 XLVI | azt mormogná fogai közt:~- Az utolsó darabom! Az utolsó 778 XLVI | közt:~- Az utolsó darabom! Az utolsó falatom!~Az utolsó 779 XLVI | darabom! Az utolsó falatom!~Az utolsó falatja! Az enyémnek 780 XLVI | falatom!~Az utolsó falatja! Az enyémnek kell lennie minden 781 XLVI | minden áron, én akarom, az enyém lesz! Torkon ragadom 782 XLVII | följelenteni engem! Nem! Az õrültség. Hiszen ha elmondom, 783 XLVII | szeretném, ha már megvirradna.~Az éhség pillanatnyilag lecsillapult 784 XLVII | lecsillapult bennem, ámbár az a darabka szalonna bizony 785 XLVII | volt, csak egy falat, - «az utolsó falat», mint ez a 786 XLVII | valami idomtalan tömeg lógna az árbocon.~Mi az a tárgy? 787 XLVII | tömeg lógna az árbocon.~Mi az a tárgy? Még nem tudom megkülönböztetni 788 XLVII | lóbálózik ott kötélre akasztva az árbocon, aszerint, amint 789 XLVII | a holttesthez s odalépek az árboc alá...~Egy akasztott 790 XLVII | Egy akasztott ember teste. Az akasztott ember Hobbart, 791 XLVII | akasztott ember Hobbart, az eleségtári felügyelõ. Én 792 XLVII | megtudják, vajjon nincs‑e még az életnek valami szikrája 793 XLVII | így vadállattá változott az ember!~A két Letourneur, 794 XLVII | a holtat egyék meg, mint az élõt!»~Ki tudja most, hogy 795 XLVII | valami irtózatos drámának az elõjátéka‑e, mely vérrel 796 XLVII | percben megszólal egyikük. Az ács Daoulas, aki szól.~Arról 797 XLVII | felel rá a kormányos. Ennyi az egész.~Az ács javaslatát 798 XLVII | kormányos. Ennyi az egész.~Az ács javaslatát bizonyosan 799 XLVIII | oly magas hõmérsék. Eljön az éj, a nélkül, hogy legkisebb 800 XLVIII | lenni, mert amink maradt, az éjjel eltûnt!~- Én nem vagyok! - 801 XLVIII | közelebb jön.~- Fölkutatták az egész tutajt, - szól Daoulas. - 802 XLVIII | akart, ahhoz joga volt. De az egész eltûnt. Ért ön engem? 803 XLVIII | egész eltûnt. Ért ön engem? Az egész!~- Kutassuk föl a 804 XLVIII | tutajról.~A kormányost, az ácsot, a matrózokat a legrémítõbb 805 XLIX | kell‑e sajnálnunk, hogy az a holttest eltûnt? Hátha 806 XLIX | nemsokára elérte megint az éhség s révedezõ szemekkel 807 XLIX | zsákmány vagyunk talán már az õ számukra?~De ami legborzasztóbb 808 XLIX | kínszenvedést okoz nekünk, nem az éhség, hanem a szomjúság. 809 XLIX | igaz is. Többet szenved az ember a szomjúság, mint 810 XLIX | ember a szomjúság, mint az éhség miatt s hamarább is 811 XLIX | a legiszonyúbb gyötrelem az, hogy itt körültünk ez a 812 XLIX | mely a szemnek oly hasonló az édes vízhez! Több ízben 813 XLIX | igyekszem visszatartani. Ez az eszelõsség elrémít! Hová 814 XLIX | eszelõsség elrémít! Hová fog az vezetni? Lesz‑e elég erõm, 815 XLIX | csak rövid idõm van hátra az életbõl!~Ma 22‑ikén iszonyú 816 XLIX | akarja õt tartani, de hiába! Az eszeveszett reánk rohan 817 L | dráma vége, bármilyen legyen az, közelget. Egy hét alatt 818 L | nem, akkor megszûnt élni az utolsó is a Chancellor hajótöröttjei 819 L | közül.~23‑ikán megváltozott az ég. A szél jelentékenyen 820 L | jelentékenyen el kezdett fújni. Az egész éjjel északkeletrõl 821 L | fényben ragyognak. Õ már az égben él, nem a földön!~ 822 LI | Január 24.~Hol vagyunk? Az Atlanti‑óceán melyik részére 823 LI | valami vihar rázkódtatta meg az Atlanti-óceánnak azon részét. 824 LI | Kurtis Róbert, Falsten, az ács, amennyi erejük még 825 LI | Hadd nyeljen el bennünket az óceán! Minek küzködünk vele 826 LI | tûrhetetlen. Izzó ólom ez, ami az égbõl reánk ömlik. Izzadságban 827 LI | fürdünk rongyaink közt s ez az izzadás még növeli szomjúságunkat. 828 LI | megnedvesíthessek általa. Aztán az üst sem birt ellenállni 829 LI | fekszik vagy meghalt már? Csak az erélyes kapitány, Kurtis 830 LI | Ha arra gondolok, hogy ez az ember... még remél!~Én lefekszem 831 LI | Flaypol matrózt szállta meg az õrjöngés; õ kiabál:~- Szárazföld! 832 LI | barátjaival. Behívja õket az õ cardiffi korcsmájába. 833 LII | azt hiszem, hogy végem! Ez az eszme bevésõdik agyamba. 834 LII | én nem ölöm meg magamat. Az annyit tenne, mint elhagyni 835 LII | ragad, mint társaimat, én az utolsó maradok e tutajon!~ 836 LII | mint sûrû felhõ terül el az óceán fölött, de jól érezzük, 837 LII | teljesülhetlen reménynek az ostoba gondolata zaklat 838 LII | szakadékain át megpillantom az azúrkék eget. Éles sugarak 839 LII | hiányzik.~Kurtis Róbert az emelvény szélére támaszkodva 840 LII | égetõ hatalmával eltisztítja az óceán felületét, a köd tova 841 LII | mert mindnyájunk közül õ az egyetlen, kinek nincs joga 842 LII | nem láttam õket.~Eljött az éj, de nem tudtam egy percig 843 LII | nem ihatom a mások vérét! Az mit sem fog nekem használni, 844 LII | jön ki s íme most kiszopom az élet e forrását. Ez a vér 845 LII | kemencébõl jönne.~Ma van az utolsó napom.~Mielõtt meghalnék, 846 LII | szemeimbõl elhatározásomat! Az Istenrõl beszélne nekem, 847 LII | egyszer egyenest fölállni az árboc mellett. Még egyszer 848 LII | elhagyott!~Délelõtt tíz óra. Itt az ideje, hogy végezzek. Az 849 LII | az ideje, hogy végezzek. Az éhség mardosása, a szomjúság 850 LII | újult erõvel rohan meg. Az önfenntartás ösztöne kialudt 851 LII | Megismerem Daoulas hangját.~Az ács Kurtis Róbert mellett 852 LIII | Január 26.~Kimondatott az indítvány. Mindnyájan hallották 853 LIII | nap óta rögeszmévé vált az, csakhogy senki sem merte 854 LIII | egy, hogy szerencsétlenül, az indítványozott kivétellel 855 LIII | indítványozott kivétellel ez az arány megváltoznék. Miss 856 LIII | Délelõtt féltizenegyre jár az idõ ekkor. A kormányos, 857 LIII | egyikünk sem ragaszkodik az élethez. Az, akit a sors 858 LIII | ragaszkodik az élethez. Az, akit a sors kijelöl, csak 859 LIII | nem akarják szenvedni ezt az éhséget, nem akarják érezni 860 LIII | nevét legutoljára húzzák ki, az lesz az áldozat.~Ki fogja 861 LIII | legutoljára húzzák ki, az lesz az áldozat.~Ki fogja kihúzni 862 LIII | annak, kit e név illet.~Az elsõ név, mely a sorshúzáson 863 LIII | kormányos.~A negyedik Falsten.~Az ötödik Kurtis Róbert.~A 864 LIII | eggyel több nevet kihúztak.~Az enyém még nem jött ki. Próbálom 865 LIII | reszketett.~A nyolcadik az én nevem. Igen! az enyém!~ 866 LIII | nyolcadik az én nevem. Igen! az enyém!~A kilencedik név:~- 867 LIII | tovább! - kiált ordítva az ács Daoulas, kinek neve 868 LIII | kezével a kalapba, kihúzza az utolsóelõtti cédulát, lassan 869 LIII | elolvassa e nevet:~- Daoulas!~Az ács megmenekült. Üvöltéshez 870 LIII | Letourneur úr aztán fogja az utolsó cédulát s a nélkül, 871 LIII | fölveszem azt a papirost s az egyik sarkán olvasom: «And...»~ 872 LIII | függesztve szemeit, bedobja az összegyûrt papirost a tengerbe.~ ~ 873 LIV | folytatása.~Jól sejtettem. Az apa föláldozta magát fiáért 874 LIV | akkor szegény társunk legyen az önök zsákmánya!...~E szavakra 875 LIV | várjunk még egy napig! Mi az az egy nap mindaz után, 876 LIV | várjunk még egy napig! Mi az az egy nap mindaz után, amit 877 LIV | mutatkozik sem föld, sem hajó, az iszonyú mészárlás megtörténik.~ 878 LIV | név volt már a kalapban, az ács neve és az õ atyjáé! 879 LIV | kalapban, az ács neve és az õ atyjáé! S Letourneur is, 880 LIV | egyebet. Megfogja atyja kezét. Az öregnek arca nyugodt, csaknem 881 LIV | nem érez semmi egyebet az apa, csak azt, hogy fia 882 LIV | egymással.~Aközben én még mindig az elsõ benyomás alatt állok, 883 LIV | Ha tudná, hogy holnap...!~Az atya komolyan hallgatja, 884 LIV | legalább azt mondja, - hogy az ég meg fogja kímélni a Chancellor 885 LIV | öleléseivel. Õ tudja, hogy ezek az utolsó ölelések.~Aztán késõbb, 886 LV | hogy már látom a távolban az óhajtott vitorlát.~Hanem 887 LV | s eszembe jut, hogy itt az óra, mikor az iszonyú mészárlás 888 LV | hogy itt az óra, mikor az iszonyú mészárlás végbe 889 LV | Nem merek reátekinteni az áldozatra s midõn reám függeszti 890 LV | tekintettel szemeit, én lesütöm az én szemeimet.~Legyõzhetetlen 891 LV | kormányos és Kurtis Róbert az árbochoz támaszkodva állnak 892 LV | támaszkodva állnak s még mindig az óceánt vizsgálják. A kormányost 893 LV | hogy õ nem fogja siettetni az órát, de nem is hátráltatja. 894 LV | A kormányos még mindig az árboc mellett áll s nézi 895 LV | fölmennek a hátsó részre. Az ács görcsösen szorongatja 896 LV | Daoulas odamegy s kiszakítja az apát fia karjai közül.~- 897 LV | történik, mint és leírhatom. Az irtózat leszögezett helyemre. 898 LV | kiált rettenetes hangon az ács Daoulas. S villámgyorsan 899 LV | De amint közelebb érek, az egyik matróz hevesen visszataszít 900 LVI | ittam! Újra születtem! Az élet rögtön visszatér belém. 901 LVI | követték el!~Még nem vágták le az áldozatot! Kurtis Róbert 902 LVI | már leverték, hallatszott az én szavam.~A küzdelem egyszerre 903 LVI | többiek, mind oda rohannak az élet forrásához. Mindegyik 904 LVI | vadállatok voltak, most az ég felé emelik karjaikat. 905 LVI | kimondhatlan élvezettel iszik.~Az öröm láza követi a dühöngés 906 LVI | föld? - kérdi a kormányos.~Az amerikai szárazföld, az 907 LVI | Az amerikai szárazföld, az a föld, hol az Amazon folyik, 908 LVI | szárazföld, az a föld, hol az Amazon folyik, ez az egyetlen 909 LVI | hol az Amazon folyik, ez az egyetlen folyó, melynek 910 LVI | mérföldnyire megédesíti az óceán vizét!~ ~ 911 LVII | Róbertnek nyilván igaza van. Az Amazon e torkolata, melynek 912 LVII | köbméter, egyetlen pontja az Atlanti‑óceánnak, ahol édesvizet 913 LVII | hálaadó szava emelkedik az ég felé s mi vele együtt 914 LVII | tutaj hátsó részén, míg az elõrészen mindnyájan a láthatárt 915 LVII | ápolásban részesültünk.~Az északi szélesség 0° 12’ 916 LVII | a hajót elhagytuk. Hogy az Amazon torkolatához értünk, 917 LVII | elvisz bennünket Cayenneba s az aspinwalli francia «transatlantique 918 LVII | szentelni életét.~- De hisz az én fiam nem beteg!... -