Fejezet

501 XXXIV  |                  visszhang. Azt mondhatnók, hogy az égboltozat ki van bélelve
502 XXXIV  |               kezdik, a tengerészek sejtik, hogy mi fog bekövetkezni. Szerintök
503 XXXIV  |                 mennydörgés követ, jelenti, hogy a vihar már csaknem fölöttünk
504 XXXIV  |                     majdnem azt mondhatnók, hogy a tutajra olvad.~Most hirtelen
505 XXXV   |                    villámok fényénél látom, hogy arca folyvást nyugodt, derült.~
506 XXXV   |             hasonlóan lángban égne s látom, hogy néha a habok tetejérõl száll
507 XXXV   |                 iszonyatos, azzal fenyeget, hogy széttépi tutajunkat. Az
508 XXXV   |                  áll a dühöngõ hullámoknak, hogy fiát némileg megkímélje
509 XXXV   |                  sietnek kiemelni helyébõl, hogy ketté ne törjön. A kormányrudat
510 XXXV   |                     tovaúszik az, a nélkül, hogy vissza lehetett volna tartani.
511 XXXV   |                foknyi szög alatt meghajlik. Hogy a tenger el nem söpörte
512 XXXV   |                söpörte ezeket az embereket! Hogy a kötelek szét nem szakadtak
513 XXXV   |                     melyek minket tartanak! Hogy nem hulltunk még mindnyájan
514 XXXV   |                     azt hiszem, lehetetlen, hogy e rémítõ hánykódásban a
515 XXXV   |                 kötelei. Láttam az egyiket, hogy legurult s láttam, hogy
516 XXXV   |                     hogy legurult s láttam, hogy a másik lyukat kapott és
517 XXXV   |                    Egy pár matróz odarohan, hogy visszatartsák a második
518 XXXV   |               villám vakító fényénél látom, hogy a szerencsétlent, amint
519 XXXV   |                  Társa is eltûnt, a nélkül, hogy segíthettünk volna rajtuk.~
520 XXXVI  |                   végét. Csak annyit tudok, hogy azon hullámtorlat után az
521 XXXVI  |               Kurtis Róbertnak köszönhetem, hogy egy másik hullám nem ragadott
522 XXXVI  |               Róbert pontosan tudni akarja, hogy micsoda és mennyi élelmiszerünk
523 XXXVI  |                magába mélyedt, de bizonyos, hogy mindenki lelkében ugyanazon
524 XXXVI  |             találtam közeledni s hallottam, hogy Flaypol gúnyosan így szól:~-
525 XXXVI  |                     tartogatták. Úgy látom, hogy Falsten mérnök a maga adagját
526 XXXVII |                      Miss Herbey azonkívül, hogy a maga adagjának is egy
527 XXXVII |                   kapitánytól kieszközölte, hogy a beteg valamicskével több
528 XXXVII |                      Egyébként úgy látszik, hogy ma reménytelen állapotának
529 XXXVII |                 nála, az világos. Bizonyos, hogy az egyik tüdeje oda van
530 XXXVII |                    kérdõleg függnek rajtam, hogy nem tudom mit tegyek s valami
531 XXXVII |                egyikünk sem számíthat arra, hogy sokáig él! Ki tudja, vajjon
532 XXXVII |            megfordítja fejét s úgy látszik, hogy elszenderül.~December 24.,
533 XXXVII |                   volt túlzás és jól látom, hogy a táplálék hiányát tovább
534 XXXVII |          kormányosnak igaza van s meglehet, hogy a halászatnak nem lesz semmi
535 XXXVII |                   Egyébként az is bizonyos, hogy ebben a tengerben kevés
536 XXXVII |              egyébbõl, azon gondolatra jön, hogy valami posztódarabot szúr
537 XXXVIII|                födélzetén s huszadik napja, hogy ezen a tutajon úszunk, mint
538 XXXVIII|                  nincs többé sem delejtûje, hogy láthatná az irányt, melyet
539 XXXVIII|                    követünk, sem fokmérõje, hogy kiszámíthatná, hol vagyunk.
540 XXXVIII|              tudhatjuk, de attól félhetünk; hogy miután minden körülmény
541 XXXVIII|                   józan okoskodás ellenére, hogy a parthoz közel vagyunk.
542 XXXVIII|           fájdalmasabban esik. Azt hisszük, hogy látunk valamit... és semmi!
543 XXXVIII|               utolsó kétszersültünket, azaz hogy inkább a kétszersült utolsó
544 XXXVIII|                     birja elhinni az ember, hogy csakugyan nincs többé semmi!~
545 XXXVIII|                többé semmi!~Estefelé érzem, hogy rettenetesen korog a gyomrom.
546 XXXVIII|                  nagyon meg vagyok lepõdve, hogy nem szenvedek többet. Végtelen
547 XXXVIII|                  Sandon matrózokat s látom, hogy verekedésre készülnek. E
548 XXXVIII|                    mégis elszántak vagyunk, hogy védni fogjuk magunkat.~Owen
549 XXXVIII|               csoportban, bujtogatják õket, hogy üssenek agyon minket s a
550 XXXVIII|               társaik oly állapotban lévén, hogy nem képesek megérteni az
551 XXXVIII|                    körülkanyarítni karjait, hogy elhárítsam csapását; de
552 XXXVIII|            pillanatig küzködtem így, érzem, hogy nem bírom már tovább föltartani
553 XXXVIII|                 kiált a kormányos, anélkül, hogy befejezte volna mondatát.~
554 XXXIX  |                   arra vagyunk kárhoztatva, hogy éhen haljunk meg?~- Igen,
555 XXXIX  |                      mint ön, - igérje meg, hogy a tengerbe veti holttestemet.~-
556 XXXIX  |             mosolyogva, - önnek igaza volt, hogy úgy beszélt hozzám, hanem
557 XXXIX  |                   hozzám, hanem igérje meg, hogy megteszi, amit kérek. Ez
558 XXXIX  |                    de holtan... igérje meg, hogy bevet a tengerbe.~Megigértem.
559 XXXIX  |                kezét nyujtja nekem s érzem, hogy sovány újjai gyöngén megszorítják
560 XXXIX  |                 kegyetlen kínokat állok ki, hogy fölkiáltok; aztán megint
561 XXXIX  |              magamhoz térek mindig bámulok, hogy még életben találom társaimat.~
562 XXXIX  |                     ember; de úgy mosolyog, hogy csak az ajka mozdul meg;
563 XXXIX  |          ravaszságra mutat. Megesküdném rá, hogy álnok.~S valóban, habár
564 XXXIX  |               abbeli szándékát nyilvánítja, hogy valami «titkos közlést»
565 XXXIX  |                    tenni nekem. Azt akarja, hogy senki se lásson és senki
566 XXXIX  |                   föl e hangban. Ah! értem, hogy mi mindent szenvedhet ez
567 XXXIX  |                  ika van. Tehát négy napja, hogy...~- Hogy nem ettek önök! -
568 XXXIX  |                 Tehát négy napja, hogy...~- Hogy nem ettek önök! - viszonz
569 XXXIX  |                    hangon - ...azt óhajtom, hogy ön kinálja meg Andrást...~-
570 XXXIX  |                       Nem, nem!... Sejtené, hogy miatta megfosztottam magamat...
571 XXXIX  |                     megszakad? Ekkor érzem, hogy Letourneur úr egy darabka
572 XXXIX  |                     a kezembe.~- Vigyázzon, hogy meg ne lássák! - figyelmeztet. -
573 XXXIX  |              kezemben érzem, kevésbe múlik, hogy szájamhoz nem viszem.~De
574 XXXIX  |                     aztán.~Azt mondom neki, hogy Letourneur úr már kapott
575 XXXIX  |                 belõle... én is kaptam... s hogy majd holnap... a következõ
576 XXXIX  |                    ezen este, mindamellett, hogy Letourneur úr megkínált,
577 XL     |                igyekszik teletömni gyomrát, hogy kitágítsa a nyákhártyát.
578 XL     |                    kormányos s úgy látszik, hogy miután e bõrdarabokat lenyelte,
579 XL     |             elbeszélésbõl megtudja a világ, hogy mennyi lelki és testi nyomort
580 XL     |                 pedig fájdalom, úgy sejtem, hogy még nem értük el szenvedéseink
581 XL     |                     õt az ember, azt hiszi, hogy mindjárt meghal a végelgyöngülés
582 XL     |                látja az ember, azt mondaná, hogy ki van véve az általános
583 XL     |                  mikor azt mondom magamban, hogy ha a víz hiányoznék, még
584 XL     |                   tették. Isten ne engedje, hogy ez újabb inségre jussunk!~
585 XL     |                  egy pohárra, mindamellett, hogy ez intézkedést némely részrõl
586 XL     |                     Walter oly halk hangon, hogy alig bírtuk megérteni, megköszönte
587 XL     |                    ajkaimra... ide! ide!... Hogy ha meghalok, azt csókoljam
588 XLI    |                     habok közé s szerencse, hogy oly rendkívül sovány, remélem,
589 XLI    |                  rendkívül sovány, remélem, hogy nem fog fönn úszni.~Már
590 XLI    |                    én, némi elõvigyázattal, hogy meg ne lássanak, kiszedünk
591 XLI    |                bevetni a tengerbe a testet, hogy még borzasztóbb jeleneteket
592 XLI    |                  izgatottan, - gondolja ön, hogy ezek a szerencsétlenek...?~-
593 XLI    |                    Falsten, én, oda ugrunk, hogy visszatartsuk õket s nemsokára
594 XLI    |                   elég lelki erõvel bírnak, hogy várakozzanak. Tüzet raknak
595 XLI    |                    él még most is.~Mondtam, hogy a kormányos öröme határtalan
596 XLI    |             õrjöngésig fokozódott. Az igaz, hogy ha a halászat még tovább
597 XLI    |                     beszélgetni s biztatom, hogy csak folytassa halászgatását.~-
598 XLI    |                    hagytunk meg a halakból, hogy legyen mit akasztani horgainkra.~
599 XLI    |                halkan.~S otthagy, a nélkül, hogy egy szót szólna többet.~
600 XLI    |                 látszik nekünk, lehetetlen, hogy másodszor is ne sikerüljön.
601 XLI    |                    történt fölújulásnak az, hogy elkezdünk beszélni a multról.
602 XLI    |            tekintenek le. Nem látott engem, hogy jövök, nem is hallotta lépteimet.~
603 XLI    |                    Semmi! S tudja ön, uram, hogy mit jelent az? - tevé hozzá,
604 XLI    |                     karomat. - Azt jelenti, hogy az ember, ha valamit tesz,
605 XLII   |                 kénytelen maradni.~Mondtam, hogy a hõség tûrhetetlen ma.
606 XLII   |                  hiánya miatt. Elõre látom, hogy ez még elviselhetetlenebb
607 XLII   |                     szomjúságunkon.~Mondom, hogy «annyira mennyire», mert
608 XLII   |                   azt kell következtetnünk, hogy a tutaj nagymértékben lefelé
609 XLII   |                   most már nem is keressük, hogy merre lehet. Úgy látszik,
610 XLII   |                 gyötör s annyira jutottunk, hogy elfeledjük az éhség gyötrelmeit
611 XLII   |                fájdalmak rohanják meg, úgy, hogy jajgatást csikarnak ki belõle.
612 XLII   |                 emberi érzelem parancsolja, hogy ha lehet, nyujtsunk neki
613 XLII   |                 lehet aziránt semmi kétség, hogy Owen valami rézfélével van
614 XLII   |              Hányást azonban elõidézhetünk, hogy kiüríthessenek az Owen gyomrában
615 XLII   |               Owenhoz s megmagyarázom neki, hogy mit akarok csinálni. Arra
616 XLII   |                 Arra még lázasabban feleli, hogy nem akar inni abból a vízbõl.~
617 XLII   |                 hányást a szerencsétlennél, hogy torkát csiklandozom s nemsokára
618 XLII   |                 Most már nagyon is világos, hogy Owen rézgáliccal lett megmérgezve
619 XLIII  |                 mindegy. Hanem az bizonyos, hogy most már nincs ivóvizünk.~
620 XLIII  |                    ingerlékenyekké váltunk, hogy jobb, ha nem szólunk többé
621 XLIII  |                  egy kézmozdulat elég arra, hogy dühre lobbantson s ha egyszer
622 XLIII  |                volna megfékezni. Nem értem, hogy még meg nem õrültünk!~Január
623 XLIII  |          rosszabbodott.~Ah! ha eszembe jut, hogy e vizet, mely minket körülvesz,
624 XLIII  |                  matróz, nem törõdve azzal, hogy a cápák elnyelhetik õket,
625 XLIII  |                észre!~A kapitány jól tette, hogy elõre figyelmeztetett, mert
626 XLIII  |                     hanem megismerem azért, hogy az a távolban lebegõ körrajz
627 XLIII  |               kormányos több ízben ismétli, hogy: «hajó! hajó!» végre minden
628 XLIII  |                annál inkább, mert meglehet, hogy a vitorlák jelenlegi állásában
629 XLIII  |                  Azon kell hát igyekeznünk, hogy a hajón észrevegyenek bennünket!
630 XLIII  |                   áron azon kell igyekezni, hogy észre vegyenek! Kurtis Róbert
631 XLIII  |                    ember vízbe fúl, tudjuk, hogy mennyire kapaszkodik minden
632 XLIII  |              tutajhoz, de néha úgy látszik, hogy meg‑megáll s azt kérdezzük
633 XLIII  |                    és a kapitány úgy vélik, hogy a brigg még körülbelül kilenc
634 XLIII  |                     volna‑e oly embertelen, hogy elfusson, ahelyett, hogy
635 XLIII  |                    hogy elfusson, ahelyett, hogy segélyünkre siessen? Nem!
636 XLIII  |                    tutaj elõrészére dobnak, hogy máglyát képezzen. Aztán
637 XLIII  |                       Ily körülmények közt, hogy az ember megadja, alávesse
638 XLIII  |                    szenvedéseinket azáltal, hogy reménycsillámokat vegyít
639 XLIV   |                    csak a halált. Meglehet, hogy lassabban, meglehet, hogy
640 XLIV   |                   hogy lassabban, meglehet, hogy gyorsabban jön, de el fog
641 XLIV   |                  közelednek s kevésbe mult, hogy e szörnyetegek egyike le
642 XLIV   |              kötelekkel csapkodnak a vízbe, hogy a cápákat a tutaj körül
643 XLIV   |                 abból csinál horgot. Lehet, hogy vagy az élével vagy a másik
644 XLIV   |               ismerni bármi tárgyat. Látom, hogy a vörös rongyba csavargatott
645 XLIV   |                  várakozva. De úgy látszik, hogy a cápák lassanként eltûntek,
646 XLIV   |                   megrántja a kötelet, úgy, hogy a csákány a cápa útjába
647 XLIV   |              csákány a cápa útjába essék, s hogy a vörös rongy kissé megmozduljon,
648 XLIV   |               mintha élõ lény volna.~Érzem, hogy szívem mily hevesen, lázasan
649 XLIV   |                 torkába s ott fölakadt, úgy hogy most már nem bír attól megszabadulni,
650 XLIV   |               Daoulas fölragadja a bárdját, hogy reá mérje a halálos csapást,
651 XLIV   |                     kisérti meg még azt is, hogy lelógatja meztelen lábát
652 XLIV   |                   cápákat, kockáztatva azt, hogy valamelyik elharapja a lábszárát...~
653 XLIV   |                 mindenki visszatér helyére, hogy ott várja be a halált, melyet
654 XLIV   |                    távoztam el oly gyorsan, hogy ne hallottam volna, mikor
655 XLV    |                     ajkam, nyelvem, torkom, hogy azt hiszem, nem is bírnék
656 XLV    |                     villamosaknak. Világos, hogy a zivatar nem fog kitörni,
657 XLV    |                 tört hordót, még pedig úgy, hogy amennyi vizet csak lehet,
658 XLV    |                   kiterítteti a vitorlákat, hogy még nagyobb területen fölfoghassuk
659 XLV    |                 megáztatja ajkamat s érzem, hogy lecsepeg egészen torkomba!
660 XLV    |                   hordóban. S aztán láttuk, hogy eljött az esõ. Majd eljön
661 XLVI   |             természetes következménye lett, hogy most meg az éhség támadt
662 XLVI   |                     Nincs hát semmi eszköz, hogy horog és csalétek nélkül
663 XLVI   |                   be nem ugrunk a tengerbe, hogy ott késsel támadjuk meg
664 XLVI   |                     elszánta magát erre is, hogy megkisérti. De visszatartottuk.
665 XLVI   |                  halálba rohanna, a nélkül, hogy nekünk valamit használna.~
666 XLVI   |                  használna.~Megjegyzem itt, hogy ha a szomjúságot kijátszhatja
667 XLVI   |                 soha végkép kétségbeesnünk, hogy nem lesz mit inni, de teljesen
668 XLVI   |                  kétségbeeshetünk a fölött, hogy nincs mit enni.~Mi pedig
669 XLVI   |                   Mi pedig odáig jutottunk! Hogy mindent megvalljak, társaim
670 XLVI   |                    egymásra. Ebbõl látható, hogy mily utakra siklanak gondolataink
671 XLVI   |                     siklanak gondolataink s hogy mily vadságra ragadhatja
672 XLVI   |                     sem azt nem óhajthatja, hogy a szél inkább kelet, mint
673 XLVI   |                     a széltõl egyebet, csak hogy kissé fölüdítse melleinket,
674 XLVI   |                 kissé fölüdítse melleinket, hogy egy kis felhõt hozzon ez
675 XLVI   |                 emésztõ száraz levegõ közé, hogy mérsékelje kissé e hõséget,
676 XLVI   |                    s lehajlok a habok fölé, hogy beszívjam onnan a hûs levegõt.~
677 XLVI   |             ébrenlét. Nem tudom megmondani, hogy meddig maradtam ez aléltságban.
678 XLVI   |               emlékszem, csak annyiból áll, hogy egy bizonyos percben valami
679 XLVI   |                  ébresztett föl.~Nem tudom, hogy álmodom‑e, de szagló érzékemet
680 XLVI   |                    s most bizonyosan tudom, hogy érzékeim nem csalódhattak,
681 XLVI   |                    a nyom, követem s érzem, hogy most egyenest a tárgy felé
682 XLVI   |                elõrészén s most megismerem, hogy egy darab füstölt szalonnának
683 XLVI   |                    okosan tette. Elismerem, hogy ez az ember bölcs, elõrelátó
684 XLVI   |                 neki hallgatni. Nem akarom, hogy idecsõdüljenek mások, elragadni
685 XLVI   |                    részén.~Senki sem látta, hogy ettem!~ ~
686 XLVII  |              mondani Hobbart? Azt képzelem, hogy joga volna följelenteni
687 XLVII  |               õrültség. Hiszen ha elmondom, hogy mi történt, ha elbeszélem,
688 XLVII  |               mintegy lelkifurdalást érzek, hogy ezt a nyomorúságos kis maradékot
689 XLVII  |                 tengeren s csakhamar látom, hogy egy emberi test lóbálózik
690 XLVII  |                   rohannak... De nem azért, hogy megtudják, vajjon nincs‑
691 XLVII  |                    az élõt!»~Ki tudja most, hogy e jelenet nem valami irtózatos
692 XLVII  |                     aki szól.~Arról beszél, hogy tengervizet párologtassanak
693 XLVII  |           födélzetén s ebbõl következtetem, hogy társaim elaludtak.~Õk nem
694 XLVIII |                      Eljön az éj, a nélkül, hogy legkisebb változtatást okozna
695 XLVIII |                     vászonleplet s kinézek, hogy mi történt.~A kormányos,
696 XLVIII |                    ült, fölkel, megkérdezi, hogy miért dühöngenek s aztán
697 XLVIII |                    Nem, nem! tudni akarjuk, hogy ki cselekedte ezt? - kiált
698 XLVIII |                   matrózok sorban.~S látom, hogy kutatnak ki a szerencsétlenek
699 XLVIII |                   nõ, mennél jobban látják, hogy hiába keresgetnek mindenhol.~
700 XLVIII |                  mondja nekem.~- Nem tudom, hogy mit akar ön mondani, - felelem
701 XLVIII |              számára, azt követte volna el, hogy eldugja... Ha csakugyan
702 XLVIII |                     kezét, de én eltalálom, hogy töltött fegyvert tart mindkét
703 XLVIII |                    hiába.~Most már világos, hogy a Hobbart tetemeit valaki
704 XLVIII |               Szemeikbõl látom a feleletet, hogy nem õk voltak.~Pillantásom
705 XLIX   |                      Nem kell‑e sajnálnunk, hogy az a holttest eltûnt? Hátha
706 XLIX   |                  legiszonyúbb gyötrelem az, hogy itt körültünk ez a tenger
707 XLIX   |           rettenetes sok! Negyvenkét napja, hogy a hajót elhagytuk! Ki ringathatja
708 XLIX   |                 vagyunk‑e arra kárhoztatva, hogy egymás után meghaljunk,
709 XLIX   |                  vezetni? Lesz‑e elég erõm, hogy visszanyerjem eszemet?...~
710 XLIX   |                    Ismét magamhoz tértem, - hogy hány óra mulva, azt nem
711 XLIX   |                 Herbey borogatta; de érzem, hogy már csak rövid idõm van
712 XLIX   |                   hajó elõrészére rohannak, hogy kihúzhassák a holttestet,
713 L      |                    úgy látszik, lehetetlen, hogy most már mindennap valami
714 L      |               észrevehetõ hajónyom mutatja, hogy elég sebesen haladunk. A
715 L      |       nélkülözéseket.~Nem bírnám lefesteni, hogy mennyire összeaszott szegény
716 L      |                     egyik sarkán, a nélkül, hogy csak egyetlenegyszer is
717 L      |               mozdulatlan, néha azt hiszem, hogy már meghalt.~Semmi szó,
718 LI     |               szeleknek irányára, azt véli, hogy nyugat felé haladhatunk,
719 LI     |                 hullámzik, ami azt mutatja, hogy keleten valami fölzavarta
720 LI     |                    maradt, arra használják, hogy kötelekkel jobban egymáshoz
721 LI     |                 ember kiállhat. Lehetetlen, hogy ezen már túlmehessenek!
722 LI     |                   Nem, én nem bírom leírni, hogy mit érzek! Hiányzanak hozzá
723 LI     |                Egyikünk sem gondolhat arra, hogy megfürödjék, mert Jynxtrop
724 LI     |                  tutajt.~Ma megkísértettem, hogy egy kis ivóvizet szerzek
725 LI     |                szerzek magamnak, oly módon, hogy elpárologtatom a tengervizet;
726 LI     |                   sem bírtam annyira menni, hogy egy kis vászon rongyot megnedvesíthessek
727 LI     |               széttekint! Ha arra gondolok, hogy ez az ember... még remél!~
728 LI     |           képzeletbeli part felé. Bizonyos, hogy hiányzanak nála a látás,
729 LI     |                   ölni, nem fogják engedni, hogy «abból hasznok ne legyen»!
730 LII    |                    köd fojtó. Azt hihetnõk, hogy egy‑egy szikra elég lángra
731 LII    |               robbanó gázt. A tutaj nemcsak hogy nem megy, de még csak nem
732 LII    |                   próbálgatom összeolvasni, hogy hányan vagyunk még. Nekem
733 LII    |                   összevonni gondolataimat, hogy ezt összeszámíthatnám. Majd
734 LII    |                    meghalok.~Valóban érzem, hogy szenvedéseimnek végéhez
735 LII    |                    már komolyan azt hiszem, hogy végem! Ez az eszme bevésõdik
736 LII    |                     fölött, de jól érezzük, hogy égetõ nap süt fölötte, mely
737 LII    |                     óra tájban, azt hiszem, hogy madárkiáltást hallok fejem
738 LII    |                    Róbert még mindig hiszi, hogy földet találunk? Én már
739 LII    |                  nem mintha arra számítnék, hogy meglátom a földet, hanem
740 LII    |                   én. Társaimról nem tudom, hogy élnek‑e, de úgy tûnik föl
741 LII    |                    oly fájdalmakat okozott, hogy nem bírtam visszatartani
742 LII    |                    a határtalan élvezetben, hogy lecsillapítsam ezt a tüzet,
743 LII    |                  megáll, többé nincs ereje, hogy kifolyjon!~Milyen messze
744 LII    |                 Róbert megért engem, tudja, hogy ez végbúcsú s úgy látszik,
745 LII    |                     végbúcsú s úgy látszik, hogy egy utolsó remény kecsegtetésével
746 LII    |                   habok fölött, azt hinném, hogy valami csalódásnak vagyok
747 LII    |             Délelõtt tíz óra. Itt az ideje, hogy végezzek. Az éhség mardosása,
748 LIII   |                számára tíz esély van tehát, hogy szerencsésen húz és egy,
749 LIII   |                    szerencsésen húz és egy, hogy szerencsétlenül, az indítványozott
750 LIII   |                életre ébresztett, követeli, hogy a sorshúzás rögtön történjék
751 LIII   |                     Vita nélkül elfogadták, hogy akinek nevét legutoljára
752 LIII   |         szerencsétlen atya! Értelek! Tudom, hogy miért akarod te kihúzni
753 LIII   |                    ki. Próbálom olvasgatni, hogy hány esélyem maradt még:
754 LIII   |                    kigöngyölíti s a nélkül, hogy hangja reszketne, oly szilárdsággal,
755 LIII   |                  utolsó cédulát s a nélkül, hogy kibontaná, széttépi.~De
756 LIV    |                 szétszaggatni. Azt akarják, hogy reárohanjanak még élõ áldozatukra
757 LIV    |                   így falják föl?~Ki hinné, hogy most még emberi érzelmeik
758 LIV    |                    valaki s ki hinné fõleg, hogy e hivatkozás meghallgatásra
759 LIV    |                     feléjök közeledik, azaz hogy inkább csak vánszorog.~-
760 LIV    |                atyjára szállt. Aztán látom, hogy összeszámítja a tutajon
761 LIV    |           egyszerûen csak annyit mond neki, hogy a sorshúzást nem végezték
762 LIV    |                   egyebet az apa, csak azt, hogy fia meg van mentve. E két
763 LIV    |           beavatkozása szült bennem. Várom, hogy a gondviselés segítni fog.
764 LIV    |                      Nem tudnám megmondani, hogy mily erõs gyökeret ver ez
765 LIV    |                      Meg mernék rá esküdni, hogy nyomorgásunknak végéhez
766 LIV    |        nyomorgásunknak végéhez közeledünk s hogy a hajó vagy a föld itt lesz
767 LIV    |                   benne!~Ne csodálja senki, hogy most egyszerre így gondolkozom.
768 LIV    |            gondolkozom. Agyam annyira üres, hogy a képzelet minden csalóka
769 LIV    |                  Szegény gyermek! Ha tudná, hogy holnap...!~Az atya komolyan
770 LIV    |                    amit beszélek s bátorít, hogy reméljek. Õ örömest hiszi, -
771 LIV    |                      legalább azt mondja, - hogy az ég meg fogja kímélni
772 LIV    |                  fiát öleléseivel. Õ tudja, hogy ezek az utolsó ölelések.~
773 LIV    |             gyermekemet. Ne tudja meg soha, hogy...~Nem fejezi be mondatát
774 LIV    |                     de nekem meggyõzõdésem, hogy ez éji homályban valami
775 LV     |                   Azt a megjegyzést teszem, hogy nincs már egy cápa sem a
776 LV     |                   világítása nem elég arra, hogy a tengerbõl nagy területet
777 LV     |                 szemügyre. Hányszor hittem, hogy már látom a távolban az
778 LV     |                    valóságba s eszembe jut, hogy itt az óra, mikor az iszonyú
779 LV     |                   iszonyú nézni. Jól látom, hogy õ nem fogja siettetni az
780 LV     |                    matróz leteperi õt, úgy, hogy nem képes többé megmozdulni.~
781 LV     |             kapitány a matrózok közé rohan, hogy kiragadja közülök áldozatukat.~
782 LVI    |               félbeszakad. Ismétlem e szót, hogy: «édes víz!» s kihajlok
783 LVI    |              keresztet vet magára s kiabál, hogy csoda történt! Mindenki
784 LVI    |                  melynek árja oly hatalmas, hogy torkolatától húsz mérföldnyire
785 LVII   |                    mikor a hajót elhagytuk. Hogy az Amazon torkolatához értünk,
786 LVII   |                 értünk, annak köszönhetjük, hogy a Golf‑áram újra megragadta
787 LVII   |                kapitány.~Hozzá kell tennem, hogy Parában csaknem azonnal
788 LVII   |                   által, nem természetes‑e, hogy szétbonthatatlan barátság
789 LVII   |                     a sors, nem bizonyos‑e, hogy soha sem felejtik el egymást?~
790 LVII   |                fivért kapott. - Azt mondom, hogy fivért, de nemsokára föltalálja