Fejezet

 1 VII    |    fölszívni a víztömeget.~Egyedûl vagyok a hátsó födélzeten. Letourneurék
 2 XI     |    visszatartani magamat, mert nem vagyok olyan hidegvérû, mint Kurtis
 3 XII    |     megháborodását, - én tengerész vagyok, úgy‑e?~- Igen, uram.~-
 4 XII    |          kezdve én többé semmi sem vagyok a hajón s ön átveszi a parancsnokságot...
 5 XII    | körülmények hatalmasabbak, mint én vagyok, s érzem, hogy nem birok
 6 XVII   |          parancsnokságát. Bizonyos vagyok benne, hogy Kurtis Róbert
 7 XVIII  |     fedélzetéhez képest s bizonyos vagyok benne, hogy sajnálni fogjuk,
 8 XXIV   |      eshetõségre.~- Én mindig kész vagyok, uram, - felel a bátor leány
 9 XXXII  |          gyöngül s reggel felé azt vagyok kénytelen naplómba jegyezni:
10 XXXV   |    kibontani a kötelet, mellyel le vagyok kötözve... De már késõ s
11 XXXVII |         mondja az igazat!~- Én nem vagyok orvos és nem tudhatom...~-
12 XXXVIII|            nap, 3‑ikán, nagyon meg vagyok lepõdve, hogy nem szenvedek
13 XXXIX  |          Azt kérdezik magukban, én vagyok‑e igazán, aki így beszélek.~
14 XXXIX  |         megeshetik, habár gyöngébb vagyok, mint ön, - igérje meg,
15 XLVII  |           eleségtári felügyelõ. Én vagyok, igen, én vagyok, ki öngyilkosságra
16 XLVII  |     felügyelõ. Én vagyok, igen, én vagyok, ki öngyilkosságra kényszerítettem
17 XLVIII |          az éjjel eltûnt!~- Én nem vagyok! - Sem én! - felelnek a
18 LII    |        tizenegyen volnánk, de alig vagyok képes csak annyira is összevonni
19 LII    |       hosszas erõlködés után képes vagyok még egyszer egyenest fölállni
20 LII    |            hogy valami csalódásnak vagyok áldozata... Hanem a tenger
21 LIV    |  mérföldnyire tõlünk, oly bizonyos vagyok benne!~Ne csodálja senki,
22 LIV    |   gördülnek alá szemeibõl.~Én tele vagyok jó reménységgel.~Folyvást
23 LVI    |     fölemelkedem ismét s a tutajon vagyok.~Elsõ szavam ez:~- Édes