Fejezet

 1 IX     |          együtt megmentették. A mi minket illet, az más; én érzem,
 2 XV     |         meg.~- Hanem, - mondtam, - minket folyvást fölrobbanás fenyeget.
 3 XXXII  |      háborog, a habok nem érnek el minket. Csakhogy fájdalom, ha a
 4 XXXII  |         szórakoztat, gyakran oktat minket. Mikor András beszél, beteges
 5 XXXV   |         Letourneur, Falsten és én. Minket már nem ragad el a hullám,
 6 XXXV   |          nem szakadtak még, melyek minket tartanak! Hogy nem hulltunk
 7 XXXV   |           hullámtorlat, mely félig minket is elborít. Társa is eltûnt,
 8 XXXVIII|           õket, hogy üssenek agyon minket s a szesz dühének engedelmeskednek.~-
 9 XLIII  |            jut, hogy e vizet, mely minket körülvesz, gõzzé vagy jéggé
10 XLIII  |      kapitánya, ha észrevett volna minket, lehetett volna‑e oly embertelen,
11 XLIII  |          az lehetetlen! Nem látott minket!~- Tüzet! füstöt! - kiált
12 XLIII  |          is, mint amilyen távolság minket a briggtõl elválaszt.~De
13 XLIX   | eszeveszett reánk rohan s föl akar minket falni. Védni kell magunkat