Fejezet

  1 I      |             ragadja magával az apály. De a nyílt tenger még messze
  2 I      |           fölvonták az angol lobogót, de aki tengerész, amúgy is,
  3 II     |               mondom, hogy nincs úgy; de hogy szilárd jellem, minden
  4 II     |            még nem tudok nyilatkozni, de figyelemmel fogom kisérni,
  5 II     |              alig ismerem ugyan õket, de a tengeri út egyhangúsága,
  6 II     |            láttam tehát mindnyájukat, de tudom, hogy az utasok közt
  7 IV     |               fiára. Szemei szelídek, de úgy látszik nekem, hogy
  8 IV     |            szemrehányásokat.~Valóban! de ki ne lenne mélyen meghatva,
  9 IV     |         kétségkívül sajnálatra méltó, de hát kárpótlásul nem bírja‑
 10 IV     |              kétségkívül, - mondám.~- De ha õ is elfelejti, - viszonzá
 11 IV     |           látnom. Vigasztalni akarom, de éppen e percben jön fia.
 12 IV     |     társalgási mûveltség nélkül. Néz, de nem lát; hallgat, de nem
 13 IV     |             Néz, de nem lát; hallgat, de nem hall. Gondolkozik? Nem
 14 IV     |              volna valaha mosolyogni. De hát kire, miért mosolyogna
 15 V      |       rendesen ezt az irányt követik, de nekem úgy látszik, hogy
 16 V      |        követni.~- Miért?~- Nem tudom, de kelet felé parancsolta s
 17 V      |              amit mondani szeretne.~- De hiszen, Kurtis úr, - szóltam
 18 V      |           jelez északkeleti irányban, de még csak mint valami köd
 19 V      |               tizenhetedik században, de ma már teljesen feledésbe
 20 VI     |        kedvezõbb áramlatokat keresni. De nem! Mióta a szél északkeletrõl
 21 VI     |             mondjak önnek, Kurtis úr, de megvallom, hogy különös
 22 VI     |              melyen haladunk?~- Igen, de õ azt felelte, hogy ez a
 23 VI     |        Engedelmeskednének, mint én.~- De az engedelmességnek is van
 24 VI     |              nem fenyegeti a hajót.~- De ha a kapitány õrült?~- Ha
 25 VII    |              a hajó másfelé hajlik... De nem! Az nem lehet, mert
 26 VII    |               Nem tudom, Kazallon úr, de nem lehet valami komoly
 27 VII    |          vannak zárva, mint rendesen, de észreveszem, hogy minden
 28 VII    |            zajt okozott a födélzeten. De a baj hamar helyre lett
 29 VIII   |      uralkodni tudó ember részérõl, - de úgy látom, hogy e beszélgetések
 30 VIII   |          föleleveníteni a társalgást, de csakhamar ellankad az megint
 31 VIII   |             reggel szokták ezt tenni; de most bizonyosan abból az
 32 VIII   |               a túlságos munka miatt, de «nem panaszkodnak».~A 17.
 33 IX     |              Várja az én kérdéseimet, de megvallom, hogy elsõ pillanatra
 34 IX     |         hittem, hogy el is fojtottuk. De három nap óta, fájdalom,
 35 IX     |               gyakran?~- Nem gyakran, de néha mégis megtörténik,
 36 IX     |              öntenek be e nyílásokon, de az nem elégséges. Nem, valóban
 37 IX     |          hadnagy, a kormányos meg én. De azt mondom önnek, Kazallon
 38 X      |             ember, mindjárt eltörnek, de Kurtis Róbert vigyáz. A
 39 X      |               lehetne veszélyeztetve, de amennyire csak lehet, a
 40 X      |               hõséget a hajószobában, de nem sejthetvén a valóságot,
 41 X      |              köztük némi meglepetést. De nem történt ez sem, s legnagyobb
 42 X      |           szót mond nekem erre nézve, de én közönyösen felelek rá.
 43 X      |          következõ szavakat hallom:~- De az mégis borzasztó! - ismétli
 44 X      |                 nem történik semmi!~- De nagyon is nagy szerencsétlenség
 45 X      |            nem most elõször teszem!~- De egy lökés elég, hogy fölrobbanjon.~-
 46 XI     |               tettének súlyos voltát. De végre leküzdi felháborodását
 47 XI     |              kimondtam, már megbánom, de késõ! A hatás, melyet e
 48 XI     |            akarja hallgattatni Rubyt, de ez nincs már eszén.~A zûrzavar
 49 XI     |                hogy értesíti õt róla.~De elõbb Rubyt kell megkaparítni,
 50 XII    |        kapitány habár tényleg nem is, de jog szerint fõnöke s nem
 51 XII    |             enyém is, - szóltam én. - De Kurtis úr, nem veszi ön
 52 XII    |                 nem tudom, mi lelt... de mindent elfelejtek... semmit
 53 XII    |             is azt parancsolom önnek, de ez az utolsó parancs lesz,
 54 XIII   |       hajónkat, mely vonz, megigéz!~- De Kurtis úr, - mondám, - miért
 55 XIII   |              akarom õt, mert szenved, de nem akarja elfogadni ápolásomat
 56 XIII   |      féloldalt fordítva a vitorlákat, de a szél oly dühös, hogy a
 57 XIII   |              A lépcsõ felé rohanok... De a percben megjelen az õrült,
 58 XIV    |          Kurtis Róbert közéjük rohan, de hiába. Owen matróz uszítja
 59 XIV    |           talán sikerül eloltanunk!~- De hogyan jussunk a szivattyúkhoz
 60 XIV    |               a lángok közt elveszni!~De hát az a klórsavas káli
 61 XIV    |              kiált parancsoló hangon.~De már késõ. Érzem, hogy egy
 62 XV     |             szivattyúkat megpróbálni, de e percben a lángok között
 63 XV     |            dagály után feneklett meg, de nehéz pontosan tudni így
 64 XV     |              legközelebbi kikötõig.~- De, - szólt Kurtis Róbert,
 65 XV     |               felelt Kurtis Róbert. - De hát milyen ez? Vajjon nem
 66 XV     |          megnyugtatók ugyan e szavak, de senki sem akarja látni az
 67 XV     |               föl még a sûrû füstbõl, de csaknem azonnal kialszik.
 68 XVI    |             megvilágítni a láthatárt, de a tengeren lebegõ köd, miatt
 69 XVI    |             amint a víz lejebb száll; de most már megállapodott a
 70 XVI    |          körültekinthet a láthatáron, de még semmi sem látszik, ami
 71 XVI    |       magasságán is. Egy nagyon szûk, de apály idején járható útféle
 72 XVI    |      petróleum‑kereskedõ.~- Meglehet, de nem tudom!~- Na, - szól
 73 XVI    |              nagymennyiségû víz lesz, de nem lehet tudni, hogy mennyi,
 74 XVI    |            lábnyi a víz a hajóközben, de a kapitány még nem ad rendeletet,
 75 XVI    |       gyapotrétegek merülnek víz alá, de azon csak örülhetünk.~Mióta
 76 XVI    |              Ilyen a helyzet. Súlyos, de a benyomás, melyet a kapitány
 77 XVII   |              a körülmények kedveznek. De Letourneur úr, úgy látszik,
 78 XVII   |          fõleg a körülményektõl függ, de reméli, hogy az idõjárás
 79 XVII   |               föl a víz a hajóközben. De nem vesztegeti azzal az
 80 XVII   |          utasokat nem veszik igénybe; de mi mindnyájan készek vagyunk
 81 XVII   |              sem változatos, az igaz, de hát legalább alkalmunk nyílik
 82 XVIII  |            mint a mi öt világrészünk. De, ha csakugyan el kell tûnnie,
 83 XVIII  |               atyja így szól hozzá:~- De fiam, te egy sonkát rajzoltál
 84 XVIII  |              annak a székesegyháznak! De ki gondolta volna, hogy
 85 XVIII  |               Róbert is meglátogatta, de egészen más dolgok foglalták
 86 XVIII  |             kirándulásunk alkalmával, de félt a csónakba ülni s nem
 87 XVIII  |          szeszélyes zsarnoksága alól. De, mikor Mrs. Keart kérte,
 88 XVIII  |              részére. Küzködnöm kell, de mivelhogy alkalmam volt
 89 XVIII  |             hogy a szigetecske kicsi, de a fiatal leánynak soha semmi
 90 XIX    |           ütött a hajón. Nehéz munka, de Flaypol matróz és a kormányos,
 91 XIX    |              a lyukat egy réz-lappal; de mivel ez a réz‑lap nem bírja
 92 XIX    |        teszünk be a sérültek helyett, de nincsenek hozzá eszközeink,
 93 XX     |         rögtön a tengerbe? Nem tudom, de nem vetik.~Kurtis Róbert
 94 XX     |          állniok, kissé meglazította, de anélkül, hogy nagyobb kárt
 95 XX     |              kisebbet építsen belõle, de olyat, amellyel legalább
 96 XX     |            idején kiállt az a vízbõl; de lejebb nem mehet a hajó
 97 XX     |      következõleg a szoros irányában. De a kapitány, igen helyesen,
 98 XX     |              engedte a hajózható víz, de gerincének elõrésze csakhamar
 99 XX     |           könnyedén fölemeli a hajót, de szerencsére csöndes az óceán.~-
100 XX     |               a Chancellor reszket...~De hiába minden erõlködés.
101 XX     |                felel Kurtis Róbert, - de átmegyünk.~ ~
102 XXI    |             egyszerre méllyé válik.~- De ez a bazalt olyan kemény,
103 XXI    |             súlyos. Egy hónapi munka. De hiszen addig szétrombolja
104 XXI    |            lõgyapoté vagy a dinamité, de sokkal nagyobb, mint a közönséges
105 XXI    |             emberei buzgón dolgoznak, de mire megvirrad, még nincsenek
106 XXI    |         Falsten mérnök ritkán beszél, de meg kell vallani, hogy mikor
107 XXI    |               a nyilt tengeren úszik.~De még egy napig a sziget mellett
108 XXII   |             szilárdsága nagyon kétes, de szerencsénkre nem kell igen
109 XXII   |              szél iránya folyvást jó, de Kurtis Róbert nem akarja
110 XXII   |               része lemegy kabinjába, de Kurtis kapitány nem hagyja
111 XXII   |               sápadtság fut át arcán, de megtartja teljes hidegvérét.
112 XXII   |         lehetett látni, - feleltem, - de nem igen lehetünk messze
113 XXII   |        legénység hozzálát a munkához, de több önmegadással, mint
114 XXII   |              hogy a víz lassan ugyan, de szüntelen növekszik a hajó
115 XXII   |               éjjel folyvást tartott. De a tenger gyõzedelmeskedik
116 XXIII  |             hágjon a hajó belsejében, de világos, hogy nemsokára
117 XXIII  |               fölemelhetnénk a hajót.~De ez a mûvelet nehezebb, mintsem
118 XXIII  |              még most is szivárog be, de már kevesebb s estig kiderül,
119 XXIII  |      Chancellor elsûlyed lábai alatt.~De mindezek a munkálatok nem
120 XXIV   |           mint emelkedik, lassan bár, de szakadatlanul a víz, mely
121 XXIV   |           ízben följött a födélzetre, de csak néhány percre. A fáradalmaktól
122 XXIV   |               A fáradalmaktól sápadt, de lélekben folyvást erõs.
123 XXIV   |              Mi ketten megmentjük õt!~De Kurtis Róbert már elõbb
124 XXIV   |               fõárboc vitorlarúdjára.~De a Chancellor, melyet a szél
125 XXV    |          dacára is baj nélkül felért.~De Mrs. Kear‑rel lehetetlen
126 XXV    |       Chancellor nem fog fölfordulni. De nem sülyedhet‑e minden percben?
127 XXV    |      viszonyok közt egyensúlyban áll, de ezek a viszonyok pillanatról‑
128 XXV    |       fedélzetén?~- Nem, Kazallon úr, de a tenger árja s a szél odább
129 XXV    |               a tutajt, reá szállunk.~De képzelhetõ, mily iszonyú
130 XXV    |           tutajt készítsenek belõlük.~De Kurtis Róbert meggátolja.~-
131 XXV    |             és másik dúl‑fúl magában, de mindegyik elfoglalja a számára
132 XXV    |          átmérõjû, ahol legszélesebb. De köteleket húztak nekik egyik
133 XXVI   |              éj, a szél lecsöndesült, de a tenger még mindig háborog.
134 XXVI   |       leszállna, megszorítja kezemet, de egy szót sem szól s lemegy
135 XXVI   |        árbockosárban számomra jutott, de nem birok elszunnyadni.
136 XXVII  |             szót tesz hozzá a matróz, de már azt nem hallom tisztán.
137 XXVII  |            mondta volna: «délnyugat.»~De hiszen, ha a szél északkeletrõl
138 XXVII  |      folytatják a tutaj elkészítését, de a munka nem haladhat gyorsan,
139 XXVIII |       elgyöngült; bátor fiatal ember; de kénytelen lesz abbahagyni
140 XXX    |         minden szenvedésnek vége már.~De hagyjuk a jövõt, ne gondoljunk
141 XXX    |               helyzet. Nagyon súlyos, de még nem végkép kétségbeejtõ.
142 XXXI   |           valami hajóval találkozunk. De az Atlanti‑óceánnak ezt
143 XXXI   |             minden személy. Ez kevés, de nem lehet nagyobb adagokat
144 XXXII  |          melyek hosszasan eltartanak. De Kurtis Róbert és a kormányos
145 XXXII  |           hogy ez a tutaj elõnyösebb, de ha a szél megfordul...~-
146 XXXII  |         beszélgetésünkbe miss Herbey, de különben nagyon tartózkodó
147 XXXII  |             elriasztották ugyan õket; de csodálnám, ha nem jönnének
148 XXXIII |              közt gyakran tanakodnak, de nem tudom, hogy mirõl. Azt
149 XXXIII |           csökkentette szomjúságukat. De nagy veszéllyel jár ez a
150 XXXIII |         beestek, ajkai összehúzódtak. De volna bármily viszonyok
151 XXXIII |            kormányos fölkel helyérõl, de Kurtis Róbert már õ elõtte
152 XXXIII |              folytassa‑e követelését, de visszatartja magát s anélkül,
153 XXXIV  |           hûsek a térítõ körök alatt, de ez ma tikkasztó. Nagy tömeg
154 XXXIV  |         elborítják az ég nagy részét. De mennydörgést nem hallani
155 XXXIV  |            Tûrje ön a vihart, ha jön, de ne kívánja.~- Nos! a vihar
156 XXXIV  |              felelni a két fiatalnak, de nem akarom az én szomorú
157 XXXIV  |              eddig zajtalan ürült ki. De a levegõ nagyon száraz lévén
158 XXXIV  |       hangosabbá válik a mennydörgés; de ha lehet ezt a kifejezést
159 XXXV   |          ugyan jobban, mint a hullám, de azzal együtt majd elõre,
160 XXXV   |              terjed szét a levegõben, de ekkoráig a villám megkímélt
161 XXXV   |              zuhanytól bõrig átázunk; de a víz csaknem langyos. Letourneur
162 XXXV   |           akarják javítni a korlátot, de a habok lökdösései miatt
163 XXXV   |          vízszintes fekvését a tutaj; de mialatt függélyesen állt,
164 XXXV   |          mellyel le vagyok kötözve... De már késõ s a villám vakító
165 XXXVI  |            csak néhány óráig tartott, de borzasztó volt s hasonlíthatatlanul
166 XXXVI  |        ápolása térített eszméletemre, de Kurtis Róbertnak köszönhetem,
167 XXXVI  |              Mindenki magába mélyedt, de bizonyos, hogy mindenki
168 XXXVII |               összetákolt alkotmányt. De nem ez a legnagyobb baj,
169 XXXVII |          talán még jobban tûrhetnénk! De nincs! Semmink sincs!~Csak
170 XXXVII |           biztosítva hasonló adagról! De készletünk kimerül s mindegyikünk
171 XXXVII |               csalétek ne hiányoznék! De egyebünk nincs, mint kétszersült,
172 XXXVII |               a zsinegeket kiereszti, de mint azt elõre láttuk, egy
173 XXXVII |          mélyen a vízbe a zsinegeket, de mikor fölhúzzák, a vörös
174 XXXVIII|              távolban? Nem tudhatjuk, de attól félhetünk; hogy miután
175 XXXVIII|              van valami kétségbeejtõ; de mivel a remény nem hagyja
176 XXXVIII|             ürességet érzek magamban, de ez az érzés épp úgy lelki,
177 XXXVIII|            valami mélység fölé hajol.~De ezek a jelenségek nem egyformák
178 XXXVIII|  pillanatnyilag elaltatja az éhséget! De ezeken a deszkákon, melyeket
179 XXXVIII|               nem menthetné meg õket. De lázadó társaik oly állapotban
180 XXXVIII|    hadarászásával biztatja cimboráit, de Kurtis Róbert kikerülve
181 XXXVIII|             hogy elhárítsam csapását; de ennek a gazembernek erõsebbek
182 XXXVIII|               fölemeli kezét és sujt.~De Owen félreugrik s a balta
183 XXXIX  |       nyomorúságosan szakadozik róla, de egy panaszkodó szó sem száll
184 XXXIX  |              e? - szól aztán.~- Igen, de hamarább meghalnak! Az a
185 XXXIX  |           élek, nem félek semmitõl... de holtan... igérje meg, hogy
186 XXXIX  |               gyakran mosolygó ember; de úgy mosolyog, hogy csak
187 XXXIX  |             Szünet nélkül sóhajtozik, de nem tudom miért, nekem úgy
188 XXXIX  |           halljon bennünket valaki!~- De hát mondja!...~- Azt akarom... -
189 XXXIX  |              kinálja meg Andrást...~- De hát nem tehetné ön maga?...~-
190 XXXIX  |             Ez csak egy napra való... de holnap... megint ennyit
191 XXXIX  |            hogy szájamhoz nem viszem.~De ellenálltam, s értsék meg
192 XL     |     éhségünket nem elégítettük is ki, de legalább mardosása lecsillapult
193 XL     |           most is? Vigyáztam már reá, de nem födöztem föl semmit.~
194 XL     |         kapunk, bizony nem elégséges, de az éhség elöli bennünk a
195 XLI    |             kevés tizennégy embernek, de végre mindegyik kikapja
196 XLI    |         mondja a fiatal Letourneur, - de bajosan tudunk tizennegyediket
197 XLII   |             Róbert mozdulatlan marad, de nem nézi már a láthatárt.~
198 XLII   |     cselekedjünk, Owen már elveszett!~De hogyan mérgezhette meg magát?
199 XLIII  |               kezdi kienni a lábamat, de alig ügyelek rá. Azoknak
200 XLIII  |      szemernyi só sem és megihatnánk! De hiányzanak tutajunkon az
201 XLIII  |         utunkat.~Két óra! Két század! De a hajó iránya minden pillanatban
202 XLIII  |        nyilván közeledett a tutajhoz, de néha úgy látszik, hogy meg‑
203 XLIII  |          kilátszik a láthatár fölött. De a szél gyönge s ha még gyöngébb
204 XLIII  |            emelkedik‑e valami szellõ, de a habok mintegy szenderegni
205 XLIII  |              mert a deszkák nedvesek, de éppen e nedvességnél fogva
206 XLIII  |          minket a briggtõl elválaszt.~De az órák múlnak, a tûz kialszik!...~
207 XLIII  |              Herbey fölmutat az égre!~De nem birom tovább kiállni.
208 XLIV   |        meglehet, hogy gyorsabban jön, de el fog jönni.~Ma felhõk
209 XLIV   |               száraz levegõt nyeldes, de a kormányos halfogása óta,
210 XLIV   |              vizet. Nem tehetek róla, de úgy tekintem õket, mint
211 XLIV   |              meg kemény, rossz húsát. De mi sem ám.~A kormányos megkisérti
212 XLIV   |           szörnyetegek.~A horog kész, de nincs semmi csalétek, amit
213 XLIV   |              Herbey sálja szolgáltat.~De a kormányos nem akar elõbb
214 XLIV   |              mély csöndben várakozva. De úgy látszik, hogy a cápák
215 XLIV   |           kiesik a kormányos kezébõl; de erõsen oda van kötve a tutaj
216 XLIV   |      föleleveníti megfogyott erõnket, de mégis alig bírjuk, mert
217 XLIV   |           kötött köteleket vetnek ki, de ezek lecsúsznak a cápák
218 XLIV   |           semmi föl nem tartóztathat.~De nem távoztam el oly gyorsan,
219 XLIV   |             Kurtis Róbert nem felelt, de a kérdés már megtörtént.~ ~
220 XLV    |             gõzfelhõk emelkednek föl, de igazán azt hiszem, mindenütt
221 XLV    |       föltartóztatták a napsugarakat, de nem látszanak már villamosaknak.
222 XLV    |               az egész csak sûrû köd.~De hát nem fejlõdhetik‑e ki
223 XLV    |             felhõkbõl hullni szokott. De ez a zápor nem fog sokáig
224 XLV    |              a vitorlákban fölfogtuk, de drágán meg kell õriznünk
225 XLV    |           vizébõl a sót. Az nagy baj! De nem tesz semmit! Bízzunk
226 XLVI   |             erre is, hogy megkisérti. De visszatartottuk. A cápák
227 XLVI   |               hogy nem lesz mit inni, de teljesen kétségbeeshetünk
228 XLVI   |              Egy darabig fújt a szél, de csakhamar lenyugodott s
229 XLVI   |            Nem tudom, hogy álmodom‑e, de szagló érzékemet megüti
230 XLVI   |     fölkiáltok: «Micsoda szag ez?»... De valami ösztön visszatart
231 XLVI   |           felébreszti eszméletemet.~- De hiszen ez fõtt hús szaga! -
232 XLVI   |           haldokoltunk! Ah! gazember!~De nem! Hobbart nagyon okosan
233 XLVI   |              tõlem a szalonnadarabot, de nem szól egy hangot sem;
234 XLVI   |        zsákmányt! Némán küzdök tehát, de annál dühösebben, mert úgy
235 XLVII  |               testet, oda rohannak... De nem azért, hogy megtudják,
236 XLVII  | észrevételeimet Letourneur Andrásnak, de nem bírtam eloszlatni iszonyodását,
237 XLVII  |              hirtelen szûnt meg élni!~De mily irtózatos gondolatokra
238 XLVIII |               akart, ahhoz joga volt. De az egész eltûnt. Ért ön
239 XLVIII |           Zsebeibe dugja a két kezét, de én eltalálom, hogy töltött
240 XLVIII |             kétségbeesés szállja meg.~De hát ki cselekedte azt? Miss
241 XLIX   |             helyreállították magukat.~De amit mi szenvedtünk, miss
242 XLIX   |              talán már az õ számukra?~De ami legborzasztóbb kínszenvedést
243 XLIX   |           inni belõle néhány cseppet, de mindig legyõzhetlen hányási
244 XLIX   |                miss Herbey borogatta; de érzem, hogy már csak rövid
245 XLIX   |         Róbert föl akarja õt tartani, de hiába! Az eszeveszett reánk
246 XLIX   |             kihúzhassák a holttestet, de nem látnak már egyebet,
247 LI     |         elpárologtatom a tengervizet; de minden türelmem mellett
248 LI     |               engedik oda a cápáknak!~De nem történt így. Miután
249 LII    |          tutaj nemcsak hogy nem megy, de még csak nem is mozog. Néha
250 LII    |               még tizenegyen volnánk, de alig vagyok képes csak annyira
251 LII    |             terül el az óceán fölött, de jól érezzük, hogy égetõ
252 LII    |               mormogja:~- Madarak!... De hisz akkor... a földnek
253 LII    |              nem tudom, hogy élnek‑e, de úgy tûnik föl nekem, mintha
254 LII    |            láttam õket.~Eljött az éj, de nem tudtam egy percig sem
255 LII    |           tüzet, mely mellemet égeti?~De igen! Megiszom a saját véremet,
256 LII    |               nekem használni, tudom, de legalább kijátszom ezt a
257 LII    |                nem tudnám megmondani, de mégis visszatérek a tutaj
258 LIII   |              indítványozta volna ezt. De a matrózok haragosan morognak.
259 LIII   |           senki sem remeg a haláltól. De legalább egy‑két napig nem
260 LIII   |               név a Miss Herbey neve, de a fiatal leány nem reszketett.~
261 LIII   |             hogy kibontaná, széttépi.~De a széttépett papirnak egy
262 LIV    |               Még nem szóltak semmit, de szájaik tátongnak, fogaik
263 LIV    |         körületét. A láthatár puszta, de én mégsem nyugtalankodom.
264 LIV    |      láthatárt.~Ezalatt beesteledett, de nekem meggyõzõdésem, hogy
265 LV     |        fölkelt, féltányérját mutatva, de bágyadt világítása nem elég
266 LV     |              fogja siettetni az órát, de nem is hátráltatja. A kapitány
267 LV     |           Letourneur és hóhérai közé, de nem bírok!~E percben Letourneur
268 LV     |        ellopni tõletek, ami a tiétek. De azt hiszem, nem fogtok engem
269 LV     |        áldozatukat.~Én is odarohanok. De amint közelebb érek, az
270 LV     |        szájamat, meg akarok fúlni!... De a megfulás nem megy oly
271 LVI    |           jönnek példánkat követni.~- De hát hol vagyunk? - kiáltok
272 LVI    |             földet még nem láthatjuk, de itt van! - szólt a kapitány,
273 LVII   |  transatlantique ligne» gõzöse, Ville de Saint‑Nazaire onnan hazaszállít
274 LVII   |         ápolására szentelni életét.~- De hisz az én fiam nem beteg!... -
275 LVII   |              Azt mondom, hogy fivért, de nemsokára föltalálja e derék