Fejezet

  1 II     |             a hajó kapitánya, akirõl azt mondják, hogy «Isten után
  2 IV     |           nyájas szelídség.~Az ember azt sejti, hogy Letourneur úr
  3 IV     |              fiáról beszél velem.~Ma azt mondom neki:~- Andrástól
  4 IV     |              meg megaláztatás nélkül azt a néhány font sterlinget,
  5 IV     |      semmikép sem igazolja Pascalnak azt a mondását, hogy «az ember
  6 V      |             fejlõdött ki köztünk.~Ma azt mondja nekem Kurtis Róbert,
  7 V      |           fok irányában. A vizsgálat azt mutatta, hogy az északi
  8 V      |                a Bermudákat? Hisz én azt hittem, hogy a hajónak,
  9 V      |           hogy ez nem a szokott út s azt felelte rá, hogy õ tudja,
 10 V      |    végigsimítja kezével a homlokát s azt hiszem, hogy nem mondott
 11 V      |     szerénytelenséget követek el, ha azt kérdezem öntõl, mit gondol
 12 V      |         gondol Huntly kapitányról?~- Azt hiszem, - viszonzá a másodkapitány, -
 13 V      |          viszonzá a másodkapitány, - azt hiszem, hogy... õ a kapitányom!~
 14 VI     |        Róberttel a hátsó födélzeten, azt kérdeztem tõle:~- Megbolondult
 15 VI     |         kapitánya?~- Én öntõl akarom azt kérdezni, Kazallon úr, -
 16 VI     |        melyen haladunk?~- Igen, de õ azt felelte, hogy ez a helyes
 17 VII    |           hallgatja.~A másodkapitány azt mondta nekem s most is azt
 18 VII    |           azt mondta nekem s most is azt mondja: neki nincs joga
 19 VIII   |              arra való emberek, hogy azt fölelevenítsék. Ruby még
 20 VIII   |      könnyûvé teszik e sok öntözést. Azt hiszem, hogy a yacht‑club
 21 VIII   |       odabent.~A matrózok fönt éppen azt a szakadatlan mosogatást
 22 IX     |            hidegvéremet s elõször is azt kérdezem Kurtis Róberttõl:~-
 23 IX     |             eljutni a tûz fészkéhez. Azt tettük, amit egyedül lehetett
 24 IX     |             valóban az elsõ napokban azt hittem, hogy el is fojtottuk.
 25 IX     |        melyet nehéz szellõztetni. Én azt hiszem, hogy bizonyosan
 26 IX     |            folyvást nõ.~- Igen! A mi azt bizonyítja, hogy a levegõ
 27 IX     |             Kurtis Róbert, - s éppen azt akarjuk ma megvitatni a
 28 IX     |               a kormányos meg én. De azt mondom önnek, Kazallon úr,
 29 X      |           néha úgy meghajlanak, hogy azt hiszi az ember, mindjárt
 30 X      |           jótalpú cipõkben nem érzik azt a meleget, mely áthatja
 31 X      |            út irányát, Kurtis Róbert azt feleli, hogy miután a szél
 32 X      |           kapitánynak! Be kell vetni azt a dobozt a tengerbe. Nekem
 33 XI     |             felel nyugodtan Ruby, ki azt hiszi, hogy legfölebb csalási
 34 XI     |          amit elkövetett.~Egy percig azt hiszem, hogy Kurtis Róbert
 35 XI     |       kikérdezi Rubyt. Ez megerõsíti azt, amit már én mondtam. Málhái
 36 XI     |       fedélzetre futnak, kétségkívül azt hivén, hogy a tûz már kívülre
 37 XI     |         hatolt tovább, hogy Ruby sem azt nem tudja, hogy mit cselekszik,
 38 XI     |             hogy mit cselekszik, sem azt, hogy mit beszél, hogy nem
 39 XII    |              nem veszi ön számításba azt a körülményt, hogy harminc
 40 XII    |            rögtöni futás lehetetlen, azt a körülményt el kell felejtenünk.~-
 41 XII    |           gyúlékony. Ergo...~Falsten azt mondta, hogy «ergo». Nem
 42 XII    |             mondta, hogy «ergo». Nem azt gondolná az ember, hogy
 43 XII    |            már meg van gyujtva! Csak azt nem tudjuk, hogy hosszú‑
 44 XII    |            Herbey e körülmények közt azt hiszi, még lankadatlanabbul
 45 XII    |         szóváltás folyt köztük, mint azt Kurtis Róbert nekem szóról‑
 46 XII    |                Nem!... nem birnám... Azt óhajtom, hogy ne kelljen
 47 XII    |     meglátjuk!... késõbb... Addig is azt parancsolom önnek, de ez
 48 XIII   |              mondtam önnek s most is azt mondom, ha levegõt eresztünk
 49 XIII   |              gátlásának s a matrózok azt teszik.~A tûz azonban szakadatlan
 50 XIII   |             Midõn e szavakat leírom, azt hiszem, pontosan kifejezem,
 51 XIII   |     emésztenek.~Hát elveszni hagyjuk azt a boldogtalan Rubyt? A lépcsõ
 52 XIV    |             matrózok hallották, hogy azt kiabálta: «A tûzijáték‑szereim!
 53 XV     |         Róbert - «aztán», az a jövõ, azt az Isten tudja! Ne törõdjünk
 54 XV     |              sistergést hallunk, ami azt bizonyítja, hogy a két elem
 55 XV     |              s a tengerész megszokta azt legyõzni!~Leírhatatlan aggódással
 56 XV     |               hogy a tenger megteszi azt, amit a mi szivattyúink
 57 XVI    |            fölemelni s én éreztem is azt a megfeneklés elõtt. S amint
 58 XVI    |            mely hajónkat körülveszi, azt kérdem magamban, hogyan
 59 XVI    |          szárazföld, mert bizonyosan azt hihette, hogy közel járunk
 60 XVI    |           hogy kiszivattyúzzák, mert azt akarja, hadd végezze el
 61 XVI    |           hogy semmit sem titkol el; azt akarja, hogy mindenki pontosan
 62 XVII   |     Letourneur úrral helyzetünkrõl s azt tartom, biztosíthattam õt,
 63 XVII   |      kiürítjük, - legalább mindenbõl azt remélhetjük; hanem a legelsõ
 64 XVII   |           maradhatunk még e sziklán, azt feleli, hogy azt még nem
 65 XVII   |            sziklán, azt feleli, hogy azt még nem tudja meghatározni
 66 XVIII  |   természettel, mintha ura volna! Ön azt akarja, hogy emelkedjék
 67 XVIII  |           mily törékeny õ maga! S én azt hiszem, a tengerész jelszavának
 68 XVIII  |            úr, - viszonoztam. - S én azt hiszem, nagyon kevés tengerész
 69 XVIII  |       beleegyezik, ennek a szigetnek azt a nevet adjuk: «Ham‑Rock».~-
 70 XVIII  |            rátekint az ember, igazán azt mondaná, hogy mûépítészeti
 71 XVIII  |             szigetecske nevét, amint azt Letourneur András elnevezte.~
 72 XIX    |       magasan áll kívûl belûl.~- Ami azt mutatja, - szól Kurtis Róbert, -
 73 XIX    |             szerfölött hullámzó. Sõt azt lehet csodálni, hogy a hajó
 74 XIX    |        vajjon könnyû lesz‑e betömni, azt akkor tudjuk meg, ha a gyapotszállítmányt
 75 XX     |           hogy új hajót építhessünk, azt akarom cselekedni, hogy
 76 XXI    |         aknát kezd készíteni. Minden azt engedi remélnünk, hogy az
 77 XXI    |            is látnak, hogy betöltsék azt. Körülbelül reggeli nyolc
 78 XXI    |             klórsavas kálit, Falsten azt mondja:~- Én azt hiszem,
 79 XXI    |             Falsten azt mondja:~- Én azt hiszem, hogy közönséges
 80 XXII   |        Egyébként nehéz is lett volna azt eltitkolni elõttük.~- Újabb
 81 XXIII  |          hiába! Reggel fél kilenckor azt tapasztaljuk, hogy a víz
 82 XXIII  |          gonosz ember.~Kurtis Róbert azt parancsolja nekik, hogy
 83 XXIII  |        vissza a munkához s Owen arra azt feleli, hogy: «nem.»~A kapitány
 84 XXV    |             kérdést intézem hozzá.~- Azt nem tudhatom, - felel teljesen
 85 XXV    |              mert nagy a hullámzás s azt a törékeny kis lélekvesztõt
 86 XXV    |        legalább a két nõt betakarja.~Azt a néhány hordót, mely az
 87 XXVI   |              megrezzennek s az ember azt hiszi, mindjárt elragadják
 88 XXVI   |          bagót szájában, - pajtásaim azt tartják, hogy hagyjuk el
 89 XXVI   |             verjen meg engem, ha nem azt láttam mindig, hogy nyomorultul
 90 XXVI   |              Hanem háromnegyed hatra azt gondolom magamban, talán
 91 XXVII  |          tesz hozzá a matróz, de már azt nem hallom tisztán. Azonban
 92 XXVII  |             úgy rémlik nekem, mintha azt mondta volna: «délnyugat.»~
 93 XXVII  |          lábainál elterülve fekszik, azt kérdi:~- Mit csináljunk,
 94 XXVII  |          hajóját! S ellopták elõlünk azt a csónakot, mely egyetlen
 95 XXVII  |          matrózok e gyáva szökést és azt, hogy a szökevények ellopták
 96 XXX    |         sincs. Néhány vitorlánk van, azt használjuk takaróul s egyszersmind
 97 XXXI   |         körülmény. Sietni kell, hogy azt fölhasználjuk s mielõbb
 98 XXXI   |      körülményeket számítjuk, kivéve azt a nem igen valószínû esetet,
 99 XXXI   |           mely mindössze öt gallon,3 azt csak a legszigorúbb takarékossággal
100 XXXII  |           szél gyöngül s reggel felé azt vagyok kénytelen naplómba
101 XXXII  |       tengerészek bírnak fölismerni, azt következtetik, hogy az ár
102 XXXII  |             van, - viszonzám.~- Csak azt teszem még hozzá, hogy ez
103 XXXII  |              lelkében mi megy végbe, azt nem tudom, s nem mondhatom
104 XXXII  |          szólásmód teljesen kifejezi azt, amit értek - s ilyen viszonyok
105 XXXIII |             újság ezen a napon. Csak azt veszem észre, hogy néhány
106 XXXIII |            de nem tudom, hogy mirõl. Azt is észre veszem, hogy elhallgatnak,
107 XXXIII |           kormányos kiosztja köztünk azt a kis vizet! Mily módon
108 XXXIII |          Owen. - Ön tudja, kapitány, azt a kis tonnát... Tán bizony
109 XXXIII |         szólt Kurtis Róbert.~- Aztán azt akarjuk, hogy minden reggel
110 XXXIII |          mond ön?... - kiált Owen.~- Azt mondom, hogy: nem.~A matróz
111 XXXIII |              esetrõl beszéltem vele, azt mondta nekem:~- Pálinkát
112 XXXIII |             Inkább a tengerbe vetném azt a tonnát!~ ~
113 XXXIV  |  mennydörgést nem hallani hozzá, sõt azt mondhatni, hogy szinte ijesztõ
114 XXXIV  |            villámok unalmasak!~- Ej! azt gondolja ön, édes András? -
115 XXXIV  |       megjegyzést már régen tették s azt hiszem, hogy igaz.~- Nekem
116 XXXIV  |           fülelve, - mintha hallanám azt a folytonos dörgést, amirõl
117 XXXIV  |              nem táplál a visszhang. Azt mondhatnók, hogy az égboltozat
118 XXXIV  |              nedves ködben s majdnem azt mondhatnók, hogy a tutajra
119 XXXV   |         matróz kötelekkel igyekeznek azt még jobban megerõsítni.~
120 XXXV   |  megfoghatatlan. Ami engem illet, én azt hiszem, lehetetlen, hogy
121 XXXVI  |             egészen megmaradt. Hanem azt a hordót, amelyikben a besózott
122 XXXVI  |     amelyikben a besózott hús volt s azt a másikat, amelyikbe a halat
123 XXXVII |        zsinegeket kiereszti, de mint azt elõre láttuk, egy hal sem
124 XXXVIII|              parttól távol? Most már azt sem vagyunk többé képesek
125 XXXVIII|            az emberi szivet, gyakran azt gondoljuk, minden józan
126 XXXVIII|           annál fájdalmasabban esik. Azt hisszük, hogy látunk valamit...
127 XXXVIII|              semmi hajó sem szeli át azt a szürkés látkört, hol a
128 XXXIX  |           melyeket az éhség kitágít. Azt kérdezik magukban, én vagyok‑
129 XXXIX  |       közlést» óhajtana tenni nekem. Azt akarja, hogy senki se lásson
130 XXXIX  |          kérdésre, melyen elbámulok, azt felelem:~- Január 2‑ika
131 XXXIX  |        valaki!~- De hát mondja!...~- Azt akarom... - szólt susogó
132 XXXIX  |             szólt susogó hangon - ...azt óhajtom, hogy ön kinálja
133 XXXIX  |              az atyám? - szól aztán.~Azt mondom neki, hogy Letourneur
134 XL     |           csaknem szakadatlan öntözi azt, leette néhány matróznak
135 XL     |               Ha hallja õt az ember, azt hiszi, hogy mindjárt meghal
136 XL     |           holott, ha látja az ember, azt mondaná, hogy ki van véve
137 XL     |       bennünk a szomjúságot. S mikor azt mondom magamban, hogy ha
138 XL     |        utolsó, melyet tõle kaptam... Azt írja: «Várlak, édes fiam,
139 XL     |            ide!... Hogy ha meghalok, azt csókoljam utoljára!... Anyám...
140 XLI    |            éppen közel áll hozzám.~- Azt a lábat, - szólok hozzá
141 XLI    |              a szerencsétlenek...?~- Azt a lábat?... Óh, igen! -
142 XLI    |               melyen beömlött a víz, azt a borzasztó hajózást bent
143 XLI    |      keményen megszorítva karomat. - Azt jelenti, hogy az ember,
144 XLII   |       folyton így emelkedik a hõség, azt kell következtetnünk, hogy
145 XLII   |         mikor Kurtis Róbert kiosztja azt a néhány csepp vizet, amibõl
146 XLIII  |         kapitány hozzám jön s halkan azt súgja fülembe:~- Egy moccanással
147 XLIII  |           látszik, hogy meg‑megáll s azt kérdezzük egymástól, vajjon
148 XLIV   |      kormányos hiába kisérti meg még azt is, hogy lelógatja meztelen
149 XLIV   | idecsalogassa a cápákat, kockáztatva azt, hogy valamelyik elharapja
150 XLIV   |             volna, mikor a kormányos azt kérdezte Kurtis Róberttól:~-
151 XLV    |            hajó menne el mellettünk, azt hinnék, holtakkal borított
152 XLV    |         ajkam, nyelvem, torkom, hogy azt hiszem, nem is bírnék enni
153 XLV    |            emelkednek föl, de igazán azt hiszem, mindenütt eshetik,
154 XLVI   |         Senki sem mondhatja meg, sem azt nem óhajthatja, hogy a szél
155 XLVI   |           úgy hallom, mintha Hobbart azt mormogná fogai közt:~- Az
156 XLVI   |            Én pedig bedugom szájamba azt a darab szalonnát, míg másik
157 XLVII  |             Mit fog mondani Hobbart? Azt képzelem, hogy joga volna
158 XLVII  |       tetõpontjára hágott.~Pedig hát azt kell meggondolni: mi itt
159 XLVIII |           maga, hanem a fia számára, azt követte volna el, hogy eldugja...
160 XLVIII |            meg.~De hát ki cselekedte azt? Miss Herbeyre, Letourneur
161 XLIX   |    Letourneur András, atyja, meg én, azt lehetetlen leírni! Nem kell‑
162 XLIX   |                 hogy hány óra mulva, azt nem tudnám megmondani. Homlokom
163 L      |             ott ül mozdulatlan, néha azt hiszem, hogy már meghalt.~
164 L      |       mindössze egész nap. Egyébként azt a néhány szót, melyet földagadt,
165 LI     |              s a szeleknek irányára, azt véli, hogy nyugat felé haladhatunk,
166 LI     |   mindamellett erõsen hullámzik, ami azt mutatja, hogy keleten valami
167 LI     |              a kormányos, bizonyosan azt gondolták, mert ha Flaypol
168 LII    |      képzelni lehet.~Ez a köd fojtó. Azt hihetnõk, hogy egy‑egy szikra
169 LII    |              csak nem is mozog. Néha azt kérdezem magamban, vajjon
170 LII    |         lelkemnek, most már komolyan azt hiszem, hogy végem! Ez az
171 LII    |          örömet találok benne, amint azt mondom magamban, ez a nyomorúság
172 LII    |             a ködöt.~Hét óra tájban, azt hiszem, hogy madárkiáltást
173 LII    |     emelkednék is ki a habok fölött, azt hinném, hogy valami csalódásnak
174 LIII   |            Falsten volt képes leírni azt papirdarabkákra, melyeket
175 LIII   |              Én odakúszom, fölveszem azt a papirost s az egyik sarkán
176 LIV    |   falánksággal fognak szétszaggatni. Azt akarják, hogy reárohanjanak
177 LIV    |           semmi egyebet az apa, csak azt, hogy fia meg van mentve.
178 LIV    |            örömest hiszi, - legalább azt mondja, - hogy az ég meg
179 LV     |    loccsanására, a habok susogására. Azt a megjegyzést teszem, hogy
180 LV     |            tõletek, ami a tiétek. De azt hiszem, nem fogtok engem
181 LVII   |           Andrásban fivért kapott. - Azt mondom, hogy fivért, de
182 LVII   |           derék leány új családjában azt a boldogságot, melyet megérdemel