Fejezet

  1 II     |             mesterségét tökéletesen, én nem mondom, hogy nincs úgy;
  2 III    |              uraknak~Charlestownban.~Én, John Silas Huntly, Dundeebõl (
  3 IV     |             A francia Letourneur meg én, gyakran beszélgetünk egymással.~
  4 IV     |            Letourneur úr, - feleltem én, - a csapásból, mely önnek
  5 IV     |      fájdalomból öné a nagyobb rész. Én figyelemmel kisérem az ön
  6 IV     |            csak az ön szomorúsága.~- Én nem mutatom neki! - felel
  7 IV     |        Államok nevezetesebb helyeit. Én magam neveltem Andrást,
  8 IV     |               kezemet megszorítva, - én nem felejtem! Én soha sem
  9 IV     |      megszorítva, - én nem felejtem! Én soha sem fogom elfelejteni!
 10 IV     |           leül mellé. Beszélgetnek s én részt veszek beszélgetésükben.
 11 IV     |         Letourneur úr, épp úgy, mint én, nem sokat tart Huntly kapitányról.
 12 V      |      kérdeztem, - a Bermudákat? Hisz én azt hittem, hogy a hajónak,
 13 V      |         hiszen, Kurtis úr, - szóltam én tovább, - ma már október
 14 VI     |         része lakosztályaiba vonult.~Én inkább a födélzeten maradok,
 15 VI     |    Megbolondult az önök kapitánya?~- Én öntõl akarom azt kérdezni,
 16 VI     |            is úgy gondolkoznak, mint én.~- S ha Huntly kapitány
 17 VI     |             Engedelmeskednének, mint én.~- De az engedelmességnek
 18 VII    |             födélzet elõrészén van s én megint ledûlök fekhelyemre.
 19 VII    |             szél nem nõtt.~Másnap 14‑én, reggel hat órakor fölmegyek
 20 VII    |              födélzeten végbement.~- Én részemrõl nem, - felel Letourneur
 21 VII    |           mélyen aludtál akkor, mert én is fölébredtem arra a zajra,
 22 VII    |      Letourneurék lementek theázni s én várom a másodkapitányt.~
 23 VII    |           kezdi el a tárgyat, amirõl én akarnék beszélgetni, elõhozom
 24 VII    |        akarnék beszélgetni, elõhozom én.~- Igaz, Kurtis úr, mi történt
 25 VIII   |                Tudjátok, mit mondok? Én nem várnék az utolsó pillanatig.
 26 VIII   |           nem értem.~Letourneurék és én, mi észrevettük már az ebéd
 27 VIII   |      cipõimet, lehúzom a harisnyát s én is elkezdek pocskolni e
 28 IX     |             úgy szenved miatta, mint én, s nem képesek megérteni,
 29 IX     |        Róbert elhallgatott. Várja az én kérdéseimet, de megvallom,
 30 IX     |           melyet nehéz szellõztetni. Én azt hiszem, hogy bizonyosan
 31 IX     |             mi minket illet, az más; én érzem, hogy a tûz, ahelyett,
 32 IX     |             hadnagy, a kormányos meg én. De azt mondom önnek, Kazallon
 33 IX     |      Kazallon úr, önnek mondom, hogy én már saját felelõsségemre
 34 X      |            mond nekem erre nézve, de én közönyösen felelek rá. Különben
 35 X      |        illetõleg.~Másnap, október 21‑én, a helyzet ugyanaz. A be
 36 X      |          hogy néhány szó eljuthat az én fülemhez. Ez a két utas
 37 XI     |        Rubytól.~- Ej, no, hát, igen! én tettem! - felel nyugodtan
 38 XI     |             megerõsíti azt, amit már én mondtam. Málhái közt van
 39 XI     |            hajíttassa a tengerbe! Az én holmim biztosítva van!~E
 40 XI     |     másodkapitány, Falsten mérnök és én, mi tudjuk, mily borzasztó
 41 XI     |         helyreállt, Kurtis Róbert és én fölkeressük Falstent a hátsó
 42 XII    |           hadnagy, Falsten mérnök és én, tanácsot tartunk s bámulom
 43 XII    |            mint a lappangót!~- Ez az én véleményem is, - mondja
 44 XII    |               Az enyém is, - szóltam én. - De Kurtis úr, nem veszi
 45 XII    |                 ez csak egy részlet, én nem veszem számításba! S
 46 XII    |             lángok martaléka lesz és én nem tehetek semmit, semmit!...~-
 47 XII    |           elmebeli megháborodását, - én tengerész vagyok, úgy‑e?~-
 48 XII    |          forró földövön.~- No, uram, én nem vezethetem vissza északra!...
 49 XII    |         kapitány, - e perctõl kezdve én többé semmi sem vagyok a
 50 XII    |      körülmények hatalmasabbak, mint én vagyok, s érzem, hogy nem
 51 XII    |            történt.~- Igen, - mondom én, - az az ember, ha nem õrült,
 52 XII    |              lemondjon. Mától kezdve én parancsolok a hajón.~Így
 53 XII    |      Letourneurék, Falsten mérnök és én azonnal szerencsét kívánunk
 54 XIII   |       kereskedõt, Rubyt helyezte el.~Én többször meglátogattam e
 55 XIII   |              oldalába csapkodnak.~29‑én a vihar teljes dühével fordul
 56 XV     |               Hanem aztán? - szóltam én.~- Kazallon úr, - felel
 57 XVI    |          kellett a hajót fölemelni s én éreztem is azt a megfeneklés
 58 XVI    |        nyugat felé. Letourneur úr és én, egymás mellett állva, figyelünk
 59 XVII   |            úr, úgy látszik, nincs az én véleményemen.~- Én ellenkezõleg
 60 XVII   |          nincs az én véleményemen.~- Én ellenkezõleg attól félek, -
 61 XVII   |         megégtünk. Nem, Kazallon úr, én nem ringatom magamat csalódásokban
 62 XVII   |            Addig is Letourneurék meg én azzal töltjük az idõt, hogy
 63 XVII   |               egy kicsit olvasunk, s én azonfölûl pár órát naplóm
 64 XVII   |      Gondolom, hogy Letourneurék meg én könnyen elvégezhetjük ezt
 65 XVII   |      matrózzal, aki evez. Október 31‑én reggel elhagyjuk a Chancellort.~ ~
 66 XVIII  |        viszonzá a fiatal András, - s én még hozzá teszem, hogy hasonló
 67 XVIII  |             tovább vitorlázhasson!~- Én nem akarok semmit, Kazallon
 68 XVIII  |              mily törékeny õ maga! S én azt hiszem, a tengerész
 69 XVIII  |    Letourneur úr, - viszonoztam. - S én azt hiszem, nagyon kevés
 70 XVIII  |          hely, ahol boldog voltam!~- Én is boldog! - suttog András.~
 71 XX     |           két Letourneur, Falsten és én jobboldalon tartjuk a kötelet.
 72 XXI    |          Róbert, Falsten, Daoulas és én, hogy megvizsgáljuk a bazalt‑
 73 XXI    |         kálit, Falsten azt mondja:~- Én azt hiszem, hogy közönséges
 74 XXI    |   Letourneurék, Herbey kisasszony és én még egyszer végigsétálunk
 75 XXI    |          tartozni!~Végre november 24‑én a reggeli dagállyal tovavitorláz
 76 XXII   |        gyorsan megy a hajó elõre.~29‑én a szél feljebb fordul s
 77 XXII   |           óra tájban le akarok menni én is kabinomba, amint az egyik
 78 XXIII  |             le újra körültekinteni s én az áccsal és a kormányossal
 79 XXIV   |         módja maradt már s másnap, 4‑én, a hadnagy, a kormányos
 80 XXIV   |              lélekben folyvást erõs. Én figyelmeztetem, hogy legyen
 81 XXIV   |         készen minden eshetõségre.~- Én mindig kész vagyok, uram, -
 82 XXIV   |              már elõbb oda ért, mint én s magával akarja vinni Andrást
 83 XXV    |    vitorlarúdra helyezi õt. Atyja és én fölkapaszkodunk oda hozzá.~
 84 XXV    | legborzasztóbb körülmények közt sem. Én csak annyit mondhatok önnek,
 85 XXV    |              merjen senki elvágni az én parancsom nélkül! A Chancellor
 86 XXVI   |             hogy hagyjuk el a hajót. Én nem. Én kilenc hajótörésen
 87 XXVI   |          hagyjuk el a hajót. Én nem. Én kilenc hajótörésen mentem
 88 XXVI   |              miss Herbey, Falsten és én, pár óráig együtt beszélgetünk.
 89 XXVI   |             figyelmesen megolvassa s én legalább száz dollárra becsülöm,
 90 XXVI   |              homály terül el ismét s én lefekszem a baloldali vitorlarúdhoz
 91 XXVIII |              másikunk lelkiállapota? Én megkisértem leírni, hogy
 92 XXVIII |            fiatal leány ápolása s az én ápolásom mellett is.~Ami
 93 XXVIII |        árbockosárban. Miss Herbey és én betakargatjuk ruháiba; aztán
 94 XXIX   |              az ember szívében, hogy én még remélek!~Reggeli hét
 95 XXX    |       Falsten mérnök, miss Herbey és én; - aztán Kurtis kapitány,
 96 XXXI   |                hallgassatok jól ide. Én e tutajon épp úgy parancsolok,
 97 XXXII  |              December 12., 13. és 14‑én semmi változás sem történt
 98 XXXII  |          kapunk, bizony nem elég.~15‑én egy csoport hal hemzsegett
 99 XXXII  |        sokáig maradt körülöttünk. 17‑én néhány nagy cápa jelent
100 XXXIII |            valaki.~Kurtis Róbert már én elõttem észrevette ugyanazt.
101 XXXIII |          jövõ majd megmutatja. Midõn én errõl az esetrõl beszéltem
102 XXXIV  |         Herbey, Letourneur András és én, a vihar ez elõjeleit; úgy
103 XXXIV  |            felel miss Herbey, - amit én olyankor érzek, az inkább
104 XXXIV  |          fiatalnak, de nem akarom az én szomorú prózámat az õ költészetük
105 XXXIV  |         külön szempontból tekintik s én hallgatom õket, amint poétizálnak
106 XXXV   |           két Letourneur, Falsten és én. Minket már nem ragad el
107 XXXV   |     megfoghatatlan. Ami engem illet, én azt hiszem, lehetetlen,
108 XXXVII |      könyörög, - mondja az igazat!~- Én nem vagyok orvos és nem
109 XXXVII |             kevés a hal.~28‑án és 29‑én hiába folytattuk kísérleteinket.
110 XXXVII |              halkan.~- Mit? - kérdem én.~- Majd megtudja ön késõbb! -
111 XXXVIII|           elhagyott tájnak.~Január 1‑én megettük utolsó kétszersültünket,
112 XXXVIII|            utolsó morzsáit. Január 1‑én! Mily emlékeket költ föl
113 XXXVIII|            kezébõl fegyverét, melyet én fölragadok s szét akarom
114 XXXIX  |               András?~- Kazallon úr, én csak az ön kínszenvedését
115 XXXIX  |               Azt kérdezik magukban, én vagyok‑e igazán, aki így
116 XXXIX  |              Fiam meghal éhen! Uram, én nem bírom ezt tovább nézni!
117 XXXIX  |         bírom ezt tovább nézni! Nem, én nem nézhetem!~Letourneur
118 XXXIX  |           félbeszakítva szavaimat, - én nem jövök köznapi vigasztalásokat
119 XXXIX  |              Mióta nem ettek, ön, az én fiam és a többiek?~E kérdésre,
120 XXXIX  |        viszonz Letourneur úr. - Nos, én nyolc nap óta nem ettem!~-
121 XXXIX  |              úr már kapott belõle... én is kaptam... s hogy majd
122 XL     |       részrõl zúgolódással fogadták. Én helyeslem.~Ami a pálinkát
123 XL     |            tutaj hátsó részébe.~Ma 7‑én, este félnyolc órakor egyikünk
124 XLI    |           hajnalban Kurtis Róbert és én, némi elõvigyázattal, hogy
125 XLI    |            tehát az éjjel, s mialatt én szunnyadtam, megcsonkították
126 XLI    |            Kurtis kapitány, Falsten, én, oda ugrunk, hogy visszatartsuk
127 XLI    |             részét. Ami engem illet, én nem bírtam addig várni s
128 XLI    |           sem volt türelmesebb, mint én meg a többiek. Mint kiéhezett
129 XLI    |         Ránézek a kormányosra, õ meg én reám néz.~- Maradt még annyija,
130 XLI    |               Falsten, a kapitány és én elkezdünk beszélgetni mindarról,
131 XLII   |    lehanyatlanak.~A távolba tekintek én is. A fehér pont nincs már
132 XLII   |         Végre szólhat. A kapitány és én kikérdezzük...~Nem kisértem
133 XLIII  |             Társaink közül hárman és én - kik alig tudunk úszni, -
134 XLIII  |            Kurtis Róbert jelzett.~Az én szemeim ugyan nem tengerész
135 XLIII  |           bírnia önmaga fölött, mint én bírok most már! Nem! Én
136 XLIII  |              én bírok most már! Nem! Én nem tudok többé bízni azon
137 XLIII  |       reménycsillámokat vegyít közé. Én is káromlom az Istent, mint
138 XLIV   |          szempontból nézi õket, mint én. Õ elnyelni szeretné e szörnyetegeket
139 XLV    |         vetünk egymásra, társaim meg én.~A hõség ma annál nagyobb,
140 XLV    |         meglepetésemre kiköpi.~Aztán én is megkóstolom. Ez a víz
141 XLVI   |             kell lennie minden áron, én akarom, az enyém lesz! Torkon
142 XLVI   |         nemsokára mozdulatlan marad!~Én pedig bedugom szájamba azt
143 XLVII  |             az eleségtári felügyelõ. Én vagyok, igen, én vagyok,
144 XLVII  |          felügyelõ. Én vagyok, igen, én vagyok, ki öngyilkosságra
145 XLVII  |      nekiesnek a holttestnek...~Nem! én nem láttam! Nem akartam
146 XLVII  |           láttam! Nem akartam látni! Én nem vettem részt ez iszonyú
147 XLVII  |         Letourneur, miss Herbey, meg én, elbújtunk a sátor alá,
148 XLVIII |         XLVIII.~Január 19.~Január 19‑én épp oly felhõtlen ég, épp
149 XLVIII |           maradt, az éjjel eltûnt!~- Én nem vagyok! - Sem én! -
150 XLVIII |                 Én nem vagyok! - Sem én! - felelnek a matrózok sorban.~
151 XLVIII |       Zsebeibe dugja a két kezét, de én eltalálom, hogy töltött
152 XLIX   |        Letourneur András, atyja, meg én, azt lehetetlen leírni!
153 LI     |          növeli szomjúságunkat. Nem, én nem bírom leírni, hogy mit
154 LI     |            ez az ember... még remél!~Én lefekszem a tutaj hátsó
155 LI     |          kacagás még hangosabb lesz. Én föl sem emelem a fejemet.
156 LI     |          emelem a fejemet. Mit bánom én! Néhány összefüggéstelen
157 LI     |             csillapítva. Ah! bárcsak én is megõrülnék, mint õ!~Vajjon
158 LII    |              lesznek már csak tízen, én meghalok.~Valóban érzem,
159 LII    |         engem illet, - szól aztán, - én nem ölöm meg magamat. Az
160 LII    |           nem ragad, mint társaimat, én az utolsó maradok e tutajon!~
161 LII    |         hiszi, hogy földet találunk? Én már nem hiszem! Nem létezik
162 LII    |               egy szót sem szól. Ah! én õszintén sajnálom õt, mert
163 LII    |             akarja. Ami engem illet, én meghalok holnap s ha a halál
164 LII    |            jön értem, elejébe megyek én. Társaimról nem tudom, hogy
165 LIII   |           neveket? Mindenki haboz.~- Én! - felel egyikünk. Megfordulok
166 LIII   |           reszketett.~A nyolcadik az én nevem. Igen! az enyém!~A
167 LIII   |          repült. Senki sem ügyel rá. Én odakúszom, fölveszem azt
168 LIV    |             is úgy gondolkozik, mint én. A Miss Herbey kérelméhez
169 LIV    |      beszélgetnek egymással.~Aközben én még mindig az elsõ benyomás
170 LIV    | sejtelmeimrõl. András is bízik, mint én. Szegény gyermek! Ha tudná,
171 LIV    |             gördülnek alá szemeibõl.~Én tele vagyok jó reménységgel.~
172 LIV    |     körületét. A láthatár puszta, de én mégsem nyugtalankodom. Mielõtt
173 LV     |        önmegadó tekintettel szemeit, én lesütöm az én szemeimet.~
174 LV     |   tekintettel szemeit, én lesütöm az én szemeimet.~Legyõzhetetlen
175 LV     |          ölnötök engem! Öljetek meg! Én vetettem a tengerbe Hobbart
176 LV     |          Róbert nem nézhette tovább. Én sem. Ez a mészárlás nem
177 LV     |       kiragadja közülök áldozatukat.~Én is odarohanok. De amint
178 LVI    |             leverték, hallatszott az én szavam.~A küzdelem egyszerre
179 LVII   |         néhány óra alatt végbement s én néhány szóval elmondom.~
180 LVII   |       szentelni életét.~- De hisz az én fiam nem beteg!... - mondá