| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula A Chancellor IntraText CT - Text |
Kimondatott az indítvány. Mindnyájan hallották s mindnyájan megértették. Néhány nap óta rögeszmévé vált az, csakhogy senki sem merte kimondani.
Akit a sors kijelöl, azon osztoznak a többiek.
No hát legyen úgy! Ha a sors engem jelöl ki, nem fogok panaszkodni.
Úgy rémlik nekem, mintha egy kivétel indítványoztatott volna Miss Herbey javára, mintha Letourneur András indítványozta volna ezt. De a matrózok haragosan morognak. Tizenegyen vagyunk a tutajon, mindegyikünk számára tíz esély van tehát, hogy szerencsésen húz és egy, hogy szerencsétlenül, az indítványozott kivétellel ez az arány megváltoznék. Miss Herbeynek osztozni kell a többiek közös sorsában.
Délelõtt féltizenegyre jár az idõ ekkor. A kormányos, kit Daoulas indítványa újra életre ébresztett, követeli, hogy a sorshúzás rögtön történjék meg. Igaza van.
Egyébként egyikünk sem ragaszkodik az élethez. Az, akit a sors kijelöl, csak éppen néhány nappal, talán csak néhány órával elõzi meg társait a halálban. Mindenki tudja és senki sem remeg a haláltól. De legalább egy‑két napig nem akarják szenvedni ezt az éhséget, nem akarják érezni ezt a szomjúságot, csak ennyit akarnak s ez meglesz.
Nem tudom megmondani, hogyan jutottak neveink egy kalapba. Talán csak Falsten volt képes leírni azt papirdarabkákra, melyeket jegyzõkönyvébõl szakított ki.
Ott van mind a tizenegy név. Vita nélkül elfogadták, hogy akinek nevét legutoljára húzzák ki, az lesz az áldozat.
Ki fogja kihúzni a neveket? Mindenki haboz.
- Én! - felel egyikünk. Megfordulok s Letourneur úrra ismerek.
Ott áll sápadtan, kezét kinyujtva, õsz haja lecsügg kiaszott arcába. Nyugalma megdöbbent.
Ah, szerencsétlen atya! Értelek! Tudom, hogy miért akarod te kihúzni a neveket! A te atyai önfeláldozásod egész addig terjed!
- Jó, ha ön akarja! - szól a kormányos. Letourneur úr bedugja kezét a kalapba. Kihúz egy cédulát, kibontja, fönnszóval fölolvassa a nevet, mely rá van írva s aztán átadja annak, kit e név illet.
Az elsõ név, mely a sorshúzáson kijött, Burke matrózé, ki örömében fölkiált.
Már felénél eggyel több nevet kihúztak.
Az enyém még nem jött ki. Próbálom olvasgatni, hogy hány esélyem maradt még: négy jó, egy rossz.
Mióta Burke fölújjongott örömében, azóta semmi hang sem hallatszott többé,
Letourneur úr folytatja szomorú hivatalát.
A hetedik név a Miss Herbey neve, de a fiatal leány nem reszketett.
A nyolcadik az én nevem. Igen! az enyém!
- Letourneur.
- Melyik? - kérdezi a kormányos.
- András, - válaszol Letourneur úr.
Egy kiáltás hallatszik s András eszméletlen lerogyik.
- Hát tovább! - kiált ordítva az ács Daoulas, kinek neve maradt most már csak a kalapban a Letourneur úréval.
Daoulas mint valami prédára tekint versenytársára, kit föl akar falni. Letourneur úr csaknem mosolyog. Belenyúl kezével a kalapba, kihúzza az utolsóelõtti cédulát, lassan kigöngyölíti s a nélkül, hogy hangja reszketne, oly szilárdsággal, milyet ez embertõl soha sem vártam volna, elolvassa e nevet:
- Daoulas!
Az ács megmenekült. Üvöltéshez hasonló hang tör föl mellébõl.
Letourneur úr aztán fogja az utolsó cédulát s a nélkül, hogy kibontaná, széttépi.
De a széttépett papirnak egy darabkája a tutaj egyik szögletébe repült. Senki sem ügyel rá. Én odakúszom, fölveszem azt a papirost s az egyik sarkán olvasom: «And...»
Letourneur úr hozzám rohan, hevesen kiragadja kezembõl e darab papirt, összegyûri, újjai közt, aztán komolyan reám függesztve szemeit, bedobja az összegyûrt papirost a tengerbe.