V.

Október 7.

Tizedik napja, hogy elhagytuk Charlestownt s nekem úgy látszik, hogy gyorsan haladunk és jó nagy utat tettünk. Gyakran megtörténik, hogy a másodkapitánnyal beszélgetek s némi bizalmasság fejlõdött ki köztünk.

Ma azt mondja nekem Kurtis Róbert, hogy nem igen messze lehetünk a Bermuda‑szigetektõl, azaz a Hatteras‑fok irányában. A vizsgálat azt mutatta, hogy az északi szélesség 32° 20’ s a nyugati bosszúság 64° 50’ foka alatt vagyunk, a greenwichi délkörtõl számítva.

- Meglátjuk a Bermudákat s különösen Szent György‑szigetét, mielõtt még beesteledik, - szólt hozzám a másodkapitány.

- Hogyan? - kérdeztem, - a Bermudákat? Hisz én azt hittem, hogy a hajónak, amely Charlestownból Liverpoolba indul, észak felé kellene menni s a Golfáramot követni!

- Kétségkívül, Kazallon úr, - felelt Kurtis Róbert, - rendesen ezt az irányt követik, de nekem úgy látszik, hogy ezúttal a kapitány nem akarja ezt az utat követni.

- Miért?

- Nem tudom, de kelet felé parancsolta s a Chancellor kelet felé megy.

- S nem szólt ön neki?

- Mondtam neki, hogy ez nem a szokott út s azt felelte rá, hogy õ tudja, mit kell tennie!

Mialatt e szavakat kiejti, Kurtis Róbert többször összehúzza szemöldeit, gépiesen végigsimítja kezével a homlokát s azt hiszem, hogy nem mondott el mindent, amit mondani szeretne.

- De hiszen, Kurtis úr, - szóltam én tovább, - ma már október hetedike van s nincs idõnk új utakat próbálgatni. Egy napunk sincs elveszteni való, ha meg akarunk érkezni Európába még a rossz idõ beköszönte elõtt.

- Nincs, Kazallon úr, egy napunk sem.

- Kurtis úr, szerénytelenséget követek el, ha azt kérdezem öntõl, mit gondol Huntly kapitányról?

- Azt hiszem, - viszonzá a másodkapitány, - azt hiszem, hogy... õ a kapitányom!

E kitérõ válasz nyugtalanít.

Kurtis Róbert nem csalódott. Három óra tájban, az õrponton lévõ matróz földet jelez északkeleti irányban, de még csak mint valami köd tûnik föl.

Hat órakor fölmegyek Letourneurékkel a födélzetre s látjuk a Bermuda‑szigeteket. Aránylag alacsony szigetek, rettenetes, tenger alatt lappangó szirtek láncolata által körülfogva.

- Na, itt van az a bûbájos, festõi szigetcsoport, melyet az önök költõje, Moore Tamás dalaiban úgy dicsõített, Kazallon úr! - szólt Letourneur András. - Már 1643‑ban rajongva ír e szigetekrõl a számûzött Walter s ha nem csalódom, egy idõben az angol hölgyek mind csupán olyan kalapokat hordtak, melyek bermudai pálma‑levelekbõl készültek.

- Igaza van, kedves Andrásom, - feleltem, - a Bermuda‑szigetek nagyon divatban voltak a tizenhetedik században, de ma már teljesen feledésbe merültek.

- Egyébként, András úr, - szólt akkor Kurtis Róbert, - a költõkkel, akik olyan rajongva szólnak e szigetcsoportról, nem igen értenek egyet a tengerészek, mert e szigetek, melyek látása a költõket elragadta, nagyon nehezen közelíthetõk meg a hajók által s a szirtek két‑három mérföldnyire a földtõl egész övet képeznek körülöttük, a víz alatt lappangva s éppen ettõl félnek legjobban a hajósok. Hozzá tehetem még, hogy a nyájas eget, mellyel a Bermudák dicsekszenek, nagyon gyakran megzavarják a viharok. E szigetekre éppen a farka jut ama viharoknak, melyek az Antillákon dúlnak s épp úgy, mint a cethalnak, ennek is a farka a legborzasztóbb. Nem ajánlom tehát az óceán hajósainak, hogy a Walter és Moore Tamás leírásai által elcsábíttassák magukat!

- Kurtis úr, - szólt mosolyogva Letourneur András, - önnek igaza lehet, hanem a költõk úgy vannak, mint a közmondások: ha az egyik valamit állít, a másik mindjárt ellentmond. Ha Moore Tamás és Walter e szigetcsoportot mint valami tündérvidéket magasztalták, Shakespeare, ki bizonyosan jobban ismerte a Bermudákat, ide helyezte «Vihar»‑ának legborzasztóbb jeleneteit.

Valóban veszélyes vidék ez a Bermuda‑szigetek vidéke. Az angolok, akiknek birtokát képezik e szigetek fölfedeztetésük óta, csak katonai állomásul használják az Antillák és Új‑Skócia közt. Egyébként e szigetek egykor majd valószínûleg sokkal nagyobb területet fognak elfoglalni. Idõvel, - az idõ nagy szerepet játszik a természet mûködésében, - e szigetcsoport, mely már most is százötven kis szigetbõl áll, még nagyobb számból fog állni, mert a korallállatok szakadatlan dolgoznak új Bermudák építésén, melyek idõvel egybekapcsolódnak s lassanként esetleg egy új nagy darab szárazföldet képeznek.

Sem a másik három utas, sem Kearné asszonyság nem tartották érdemesnek fölfáradni a fedélzetre, hogy megtekintsék ez érdekes szigetcsoportot. Ami miss Herbeyt illeti, alig jelent meg szegény a hátsó födélzeten, rögtön hallatszott a Kearné asszonyság lomha nyávogása s kényszerítette a fiatal leányt, hogy ismét foglalja el helyét oldala mellett.