VIII.

Október 15-tõl 18-ig.

A hajó útja tovább folyik, mint azelõtt, a szél folyvást északkeleti, s aki valami aggodalommal nincs elõre eltelve, annak úgy látszik, hogy a hajón mi sem történt, semmi rendkívüli dolog.

Pedig mégis történt valami! A matrózok gyakran összecsoportosulnak, beszélgetnek maguk közt s elhallgatnak, ha hozzájok közeledünk. Többször hallottam ezt a szót: «a lék», amit már Letourneur úr hallott. Vajjon mi lehet a hajófenékben, hogy annyi elõvigyázatra van szükség? Miért vannak a hajófenékre nyíló lékek légmentesen elzárva? Igazán, ha egy ellenséges csoportot tartanánk a hajóközben fogva, nem õrködhetnénk szigorúbban, hogy ki ne törjenek!

15‑ikén, amint a födélzet elõrészén sétálok, hallom, hogy Owen matróz így szól a társaihoz:

- Tudjátok, mit mondok? Én nem várnék az utolsó pillanatig. Kiki gondoskodjék magáról.

- Hát mit csinálnál te, Owen? - kérdi a szakács, Jynxtrop.

- Na! - felel a matróz, - a csónakokat nem a tengeri malacok kedvéért találták föl!...

Ez a beszélgetés hirtelen megszakadt s nem tudhattam meg belõle többet.

Valami összeesküvést szõnek talán a hajó tisztjei ellen? Kurtis Róbert lázongás jeleit födözte föl talán? Némely matróznak a rossz akaratától mindig félni lehet s vasfegyelem alatt kell õket tartani.

Elmult három nap, mialatt, legalább úgy látszik, semmi új dolog nem adta elõ magát, amit följegyezhetnék.

Tegnap óta veszem észre, hogy a kapitány s a másodkapitány gyakran értekeznek egymással. Látom, hogy Kurtis Róbert ingerült kézmozdulatokat tesz, ami meglep engem olyan önmagán uralkodni tudó ember részérõl, - de úgy látom, hogy e beszélgetések végén Huntly kapitány még jobban köti magát föltett szándékához. Egyébként úgy látszik, hogy rendkívüli izgatottságban van, - aminek okát nem értem.

Letourneurék és én, mi észrevettük már az ebéd alatt a kapitány komor hallgatagságát s Kurtis Róbert nyugtalanságát. Néha igyekszik a másodkapitány föleleveníteni a társalgást, de csakhamar ellankad az megint és sem Falsten mérnök, sem Mr. Kear nem arra való emberek, hogy azt fölelevenítsék. Ruby még kevésbé. Ez utasok azonban panaszkodni kezdenek, hogy soká tart az út. Mr. Kear afféle ember, ki elõtt az elemeknek is meg kell hajolniok, úgy látszik, hogy Huntly kapitányt felelõssé teszi ezért a késedelemért s nagyon félvállról kezd vele beszélni.

14‑ikén napközben s ettõl kezdve naponként a másodkapitány parancsa szerint több ízben megöntözik a födélzetet. Rendesen csak reggel szokták ezt tenni; de most bizonyosan abból az okból cselekszik, hogy a nagy hõséget mérsékeljék, amit most ki kell állnunk, mert jelentékenyen lesodortattunk dél felé.

A hajófenékre vivõ lékek fedõi folyvást vízben állnak s a vastag szövetû vizesvásznak, melyek beborítják, teljesen áthatlanná teszik.

A Chancellor el van látva szivattyúkkal, melyek könnyûvé teszik e sok öntözést. Azt hiszem, hogy a yacht‑club legfényûzõbb goelettejeinek födélzetét sem mossák többet. Bizonyos tekintetben a matrózok panaszkodhatnának emiatt a túlságos munka miatt, de «nem panaszkodnak».

A 17. és 18‑ika közti éjjel a kabinokban s a közös társalgó szobában kiállhatatlannak tetszett a hõség. Ámbár a tenger erõsen hullámzott, kénytelen voltam kinyitni kabinom ablakát, mely a hajó jobb oldalába van vágva.

Világosan láthatjuk, hogy a forró égöv alatt vagyunk!

Már hajnalban fölmentem a födélzetre. Meglepett az a megmagyarázhatlan tünemény, hogy a külsõ hõfok nem áll arányban a hajó belsejében lévõvel. A reggel inkább hûvös, mert a nap még alig emelkedett föl a láthatárra, pedig nem csalódtam, valóban rendkívül nagy volt a hõség odabent.

A matrózok fönt éppen azt a szakadatlan mosogatást végzik a födélzeten s a szivattyúk lövelik a vizet, mely aztán a hajó hajlása szerint jobbra vagy balra lefut.

A matrózok mezítláb pocskolnak e vízben. Nem tudom miért, miért nem, kedvet kapok utánozni õket. Levetem hát cipõimet, lehúzom a harisnyát s én is elkezdek pocskolni e friss tengervízben.

Nagy meglepetésemre úgy találom, hogy a Chancellor födélzete lábaim alatt jó meleg s nem állhatom meg, hogy bámulva föl ne kiáltsak.

Kurtis Róbert meghallja, megfordul, oda jön hozzám s megfelel a kérdésre, amit még ki sem ejtettem:

- Igen! - így szól. - Tûz ütött ki a hajón!