XVII.

Október 30. folytatása.

Beszéltem Letourneur úrral helyzetünkrõl s azt tartom, biztosíthattam õt, hogy nem sokáig fogunk ezen a szirten idõzni, ha a körülmények kedveznek. De Letourneur úr, úgy látszik, nincs az én véleményemen.

- Én ellenkezõleg attól félek, - válaszol, - hogy nagyon is soká maradhatunk itt ezeken a szirteken!

- Ugyan miért? - kérdem. - Néhány száz mázsa gyapotot kidobni, az nem nehéz és nem hosszas munka, két‑három nap alatt elvégezhetõ.

- Kétségkívül, Kazallon úr, az hamar megvolna, ha a legénység már ma hozzá kezdhetne a munkához. Hanem teljes lehetetlen behatolni a Chancellor hajóközébe; most a levegõ ott fojtó s ki tudja, nem múlik‑e el több nap, mielõtt oda be lehetne menni, mert a közbensõ gyapotréteg még most is ég? Aztán, ha kioltottuk is a tüzet, képesek leszünk‑e mindjárt tovább hajózni? Nem! Ki kell ürítenünk a vizet, mely okvetlen jelentékeny mennyiség, s kiüríteni a legnagyobb vigyázattal, ha nem akarunk elsülyedni, miután az imént majd megégtünk. Nem, Kazallon úr, én nem ringatom magamat csalódásokban s nagy szerencsének tartom, ha három hét múlva elhagyhatjuk e sziklát. S Isten adja, hogy valami szélvész ne rohanjon meg bennünket, mielõtt a sík tengerre szálltunk volna, mert a Chancellor összetörik, mint valami üveg ezen a szirten s itt lesz a sírunk!

Valóban ez a veszély fenyeget leginkább. A tüzet elfojtjuk, a vizet majd csak kiürítjük, - legalább mindenbõl azt remélhetjük; hanem a legelsõ szélvész tönkre tesz bennünket. Föltéve, hogy a sziklák legmagasabb része menhelyet nyújtana is a vihar alatt, mi lesz belõlünk, ha hajónkból nem marad meg egyéb, csak szétzúzott deszkák!

- Letourneur úr, - kérdeztem ekkor, - bízik ön Kurtis Róbertban?

- Teljesen bízom, Kazallon úr, s úgy tekintem, mint az ég kegyelmét, hogy Huntly kapitány neki adta át a hajó parancsnokságát. Bizonyos vagyok benne, hogy Kurtis Róbert mindent meg fog tenni, amit csak tenni lehet, hogy e gonosz helyzetbõl kiszabadúljunk.

Midõn kérdezem a kapitánytól, mit gondol, meddig maradhatunk még e sziklán, azt feleli, hogy azt még nem tudja meghatározni s hogy az fõleg a körülményektõl függ, de reméli, hogy az idõjárás nem lesz kedvezõtlen. A légsúlymérõ csakugyan folyvást emelkedik s anélkül, hogy ingadoznék, mint ahogy szokott, midõn nincsenek még kellõ egyensúlyban a légrétegek. Tartós, szép idõ jeléül vehetõ tehát, - következõleg szerencsét igérõ jóslás gyanánt vállalatunkhoz.

Egyébként egy percet sem veszteget el a kapitány s mindenki buzgón a dologhoz lát!

Kurtis Róbert elõször is arra törekszik, hogy teljesen kioltsa a tüzet, mely még a fölsõ gyapotrétegekben dúl, ahová nem hatott föl a víz a hajóközben. De nem vesztegeti azzal az idejét, hogy a szállítmányt kímélgesse. Világos, hogy a tûz csak úgy oltható el, ha mindkét oldalról özönvíz közé temetik. A szivattyúk tehát újra rákezdik a munkájukat.

Most még elég a szivattyúk kezelésére a legénység. Az utasokat nem veszik igénybe; de mi mindnyájan készek vagyunk karjainkat fölajánlani s nem megvetendõ segélyt nyújthatunk, ha majd a hajó kiürítéséhez kell látni. Addig is Letourneurék meg én azzal töltjük az idõt, hogy egy kicsit beszélgetünk, egy kicsit olvasunk, s én azonfölûl pár órát naplóm szerkesztésére szentelek.

Falsten mérnök, ki különben sem igen közlékeny, elmélyed számítgatásaiba vagy gépterveket vázol alaprajzban, hossz- és keresztmetszetben. Adná az ég, hogy valami hatalmas eszközt találna föl, mellyel a Chancellort ismét elindíthatnánk!

Kearék félrehúzódnak s nem untatnak szakadatlan panaszkodásaikkal; fájdalom, miss Herbey kénytelen velök maradni s csak nagyon ritkán vagy éppen nem látjuk a fiatal leányt.

Ami Huntlyt illeti, õ nem avatkozik semmibe, ami a hajót illeti; a tengerész elveszett már benne s az ember is csak éppen, hogy tengõdik.

Az eleségtár fölügyelõje Hobbart, ép úgy végzi szokott szolgálatát, mintha a hajó rendes menetét folytatná. Ez a Hobbart alázatos, képmutató személy, ki rendesen nem igen barátságos lábon áll a szakácsával Jynxtroppal, egy cudar, baromias képû, szemtelen négerrel, ki jobban bele avatkozik a többi matróz dolgába, mint kellene.

Mulatságunk hát igen kevés lehet a hajón. Szerencsére az az eszmém támad, hogy szemléljük meg az ismeretlen szirtet, melyen a Chancellor megfeneklett. A séta nem lesz sem hosszú, sem változatos, az igaz, de hát legalább alkalmunk nyílik pár órára elhagyni a hajót s tanulmányozni ezt a földet, melynek eredete kétségkívül érdekes.

Szükséges is egyébként, hogy e szirteket, melyek a térképen nincsenek megjelölve, pontosan lerajzoljuk. Gondolom, hogy Letourneurék meg én könnyen elvégezhetjük ezt a helyszínelési munkát, Kurtis kapitányra bízva, hogy egészítse ki aztán, ha majd újólag kiszámította a legnagyobb pontossággal a szirt fekvésének földrajzi hosszát és szélességét.

Javaslatomat Letourneurék elfogadták. A kapitány rendelkezésünkre bocsátja a kis csónakot, mérõ kötéllel ellátva s egy matrózzal, aki evez. Október 31‑én reggel elhagyjuk a Chancellort.