XXI.

November 21-tõl 23-ig.

Valóban el kell hagyni még pedig haladéktalanul e szûk medencét. Az idõjárás, mely egész november hó alatt kedvezõ volt, rosszra fordulással fenyeget. A légsúlymérõ tegnap óta leszállt s a tenger hullámzani kezd Ham‑Rock körül. Pedig ha vihar jön, itt nem maradhatunk. A Chancellor itt dirib‑darabokra zúzódik.

Még az este elmentünk, az apály idején, Kurtis Róbert, Falsten, Daoulas és én, hogy megvizsgáljuk a bazalt‑zsilipet, mely ilyenkor kiáll a vízbõl. Csak egy mód van utat nyitni: csákánnyal vágni keresztül ezt a sziklát tíz lábnyi szélességben és hat lábnyi hosszúságban. Nyolc vagy kilenc újjnyi bevágás elég arra, hogy a Chancellornak kellõ mélységû hajózható vize legyen s ha gondosan használjuk fel e kis csatornát, a Chancellor át fog csusszanni rajta s künn lesz a vizen, mely ott egyszerre méllyé válik.

- De ez a bazalt olyan kemény, mint a gránit, - jegyzé meg a kormányos, - s a munka nagyon sokáig fog tartani, annál inkább, mert csak az apály idején folytathatjuk, azaz huszonnégy óránként két órán át.

- Annál inkább igyekeznünk kell, kormányos, hogy egy perczet se veszítsünk el, - válaszolt Kurtis Róbert.

- Ej! kapitány, - szólt Daoulas, - az eltart nekünk egy hónapig! Nem lehetne valahogy szétrobbantani ezeket a sziklákat? Lõporunk van a hajón.

- Nagyon kevés, - felel a kormányos.

A helyzet szerfölött súlyos. Egy hónapi munka. De hiszen addig szétrombolja hajónkat a tenger!

- Van valamink a lõpornál is különb, - szól akkor Falsten.

- Mi az? - kérdi Kurtis Róbert a mérnök felé fordulva.

- A tûzijátékhoz való klórsavas káli, - felel Falsten.

Csakugyan, a klórsavas káli! Annak a szerencsétlen Rubynak a doboza. Az a robbanóanyag, mely majd légbe röpítette a hajót, bizonyosan légbe röpíti a gátat is! Csak egy aknalyukat kell e bazaltba fúrni s az akadály nincs többé!

A klórsavas káli, mint mondtam, a szigeten biztos helyre volt letéve. Igazán szerencse, sõt a gondviselés mûve, hogy nem vetették be a tengerbe, mikor kivették a hajóközbõl.

A matrózok szerszámokat hoznak s Daoulas, Falsten útmutatása szerint, aknát kezd készíteni. Minden azt engedi remélnünk, hogy az akna készen lesz még az éjjel s holnap napfölköltekor a robbanás már megtette a várt hatást s az út nyitva áll.

A klórsavas káli robbantó ereje nem oly nagy ugyan, mint a lõgyapoté vagy a dinamité, de sokkal nagyobb, mint a közönséges lõporé. Ami gyulékonyságát illeti, egy száraz, erõs ütés könnyen elvégzi s egy kiröpített rúddal könnyen meggyujthatjuk.

Daoulas és emberei buzgón dolgoznak, de mire megvirrad, még nincsenek készen. Az aknát valóban csak az apály legalsóbb fokán lehet vájni, azaz alig egy óra hosszáig. Következõleg négy árapályra lesz még szükség, hogy az akna elég mélyre legyen vájva.

Csak 23‑án reggel fejezik be végre a munkát. A bazaltsziklába egy rézsutos lyukat fúrtak, melybe mintegy tíz font befér a robbanó szerbõl s mindjárt hozzá is látnak, hogy betöltsék azt. Körülbelül reggeli nyolc óra most.

Azon percben, midõn be akarjuk tölteni a klórsavas kálit, Falsten azt mondja:

- Én azt hiszem, hogy közönséges lõporral kellene vegyítnünk. Így meggyujthatnánk az aknát kanóccal is, ahelyett, hogy rudat dobunk s ez könnyebb volna. Azonkívül tapasztalásból tudjuk, hogy a lõpor és a klórsavas káli együttes használata alkalmasabb a kemény sziklák robbantására. A klórsavas káli természeténél fogva nagyon hirtelen ellobbanó lévén, utat nyit a lõpornak, mely lassabban gyuladván meg, folytatja a bazalt szétválasztását.

Falsten mérnök ritkán beszél, de meg kell vallani, hogy mikor beszél, jól beszél. Tanácsát követjük. Összevegyítjük a két anyagot s miután megelõzõleg bedugtunk egy kanócot egészen a lyuk fenekére, beöntjük a keveréket.

A Chancellor elég távol áll az aknától, úgy, hogy nincs mit félnie a robbanástól. Mindamellett elõvigyázatból, utasok és matrózok, mindnyájan a sziget túlsó végére menekültünk a barlangba s Mr. Kearnek is, bármennyit mérgelõdött, el kellett hagynia a hajót.

Falsten meggyújtja a kanócot, melynek körülbelül tíz percig kell égni, aztán õ is hozzánk jön.

A robbanás megtörtént. Tompa volt az és sokkal kevésbé zajos, mint gondoltuk, hanem mindig így van a mélyen ásott aknáknál.

Most a gát felé futunk... A mûvelet teljesen sikerült. A bazalt‑zsilip betûszerinti értelemben porrá lett s most egy kis csatorna metszi át a gátat, melyet a dagadni kezdõ tenger betölt s a kijárás szabad.

Általános «hurrah» harsan föl. A börtön ajtaja nyitva s a foglyok szabadon futhatnak!

Amint elérkezik a dagály, a Chancellor átmegy a szoroson s a nyilt tengeren úszik.

De még egy napig a sziget mellett kell maradnia, mert azon helyzetben, amint van, nem vitorlázhat s valamivel meg kell terhelni, hogy biztosan mehessen. A következõ huszonnégy óra alatt tehát a legénység azzal foglalkozik, hogy köveket hord a hajóba s a gyapot‑bálokból is, melyek nem romlottak el egészen, visszarak egy csomót.

Ezen a napon Letourneurék, Herbey kisasszony és én még egyszer végigsétálunk sziget bazaltsziklái közt, melyeket soha többé nem látunk s melyek közt három hetet töltöttünk. András mûvészileg bevéste a barlang egyik falára a Chancellor nevét, a sziget nevét s a megfeneklés napját s utolsó istenhozzádot mondunk e sziklának, hol annyi napot töltöttünk, melyek közül némelyik életünk legjobb napjai közé fog tartozni!

Végre november 24‑én a reggeli dagállyal tovavitorláz a Chancellor s két óra múlva Ham-Rock utolsó szirtje is eltünt a láthatárról.