XXII.

November 24-tõl december 1-ig.

Tengeren úszunk tehát s olyan hajóval, melynek szilárdsága nagyon kétes, de szerencsénkre nem kell igen hosszú utat tennünk. Csak nyolcszáz mérföldnyi út áll elõttünk. Ha az északkeleti szél megmarad néhány napig, a Chancellor könnyen haladhat s biztosan eléri Guyana partját.

Délnyugati irányban haladunk s az élet a hajón visszatért a rendes kerékvágásba.

Az elsõ napokban nem történik semmi. A szél iránya folyvást jó, de Kurtis Róbert nem akarja minden vitorláját kifeszíttetni, mert fél, hogyha nagyon gyorsan találja szelni hajója a habot, a gyönge borda beszakadhat megint valahol.

Szomorú utazás az ilyen, mikor az embernek nincs bizalma a hajóban, melyen megy! S aztán minõ út ez, hisz visszafordulunk, ahelyett, hogy elõre mennénk! Mindenki gondolatokba mélyed s nincs a hajón az az élénk, beszédes jókedv, mint mikor biztosan és gyorsan megy a hajó elõre.

29‑én a szél feljebb fordul s most már északról fúj. Nem haladhatunk tehát szél mentében. Meg kell igazítni a vitorlarudakat, megváltoztatni a vitorlákat s jobbra húzni a köteleket. Ez az oka, hogy a hajó meglehetõsen féloldalt hajlik.

Kurtis Róbert összehúzatja az elõárboc vitorláját, mert látja, mennyire nehezen esik a Chancellornak ez a meghajlás. S igaza van, mert nem arra kell törekednünk, hogy gyorsan, mint inkább arra, hogy újabb baj nélkül megtegyük az utat s elérjük a szárazföldet.

A 29. és 30. közti éjjel sötét és ködös. A szél folyvást erõsen fúj s szerencsétlenségünkre északnyugatról. Az utasok legnagyobb része lemegy kabinjába, de Kurtis kapitány nem hagyja el a hátsó födélzetet s az egész legénység a födélzeten marad. A hajó még mindig nagyon meghajlott, habár magas vitorlái közül egy sincs felvonva.

Éjfél után két óra tájban le akarok menni én is kabinomba, amint az egyik matróz, Burke, ki lent volt a hajófenékben, hirtelen fölszalad és elkiáltja magát:

- A víz két lábnyira van bent!

Kurtis Róbert s a kormányos lerohannak a hágcsón s meggyõzödnek, hogy a rémhír, fájdalom, nagyon is igaz.

Vagy a lyuk nyilt ki újra, minden elõvigyázat dacára, vagy egy pár rosszul összeiszkábált deszkaszál vált szét s a víz jó gyorsan tódul a hajófenékbe.

A kapitány, amint feljön, szél mentébe fordíttatja a hajót, hogy kevesebb hányatásnak legyen kitéve s várja a reggelt.

Hajnalban leeresztik a mérõzsineget s látják, hogy a víz a hajóban három lábnyi.

Kurtis Róbertra villantok. Mulékony sápadtság fut át arcán, de megtartja teljes hidegvérét. Az utasok, kik közül néhányan följöttek a fedélzetre, értesülnek arról, hogy mi történt. Egyébként nehéz is lett volna azt eltitkolni elõttük.

- Újabb szerencsétlenség? - szólt hozzám Letourneur úr.

- Ezt elõre lehetett látni, - feleltem, - de nem igen lehetünk messze a szárazföldtõl s remélem, hogy elérjük.

- Isten hallgassa meg önt! - válaszol Letourneur.

- Talán bizony a hajón van az Isten! - szól Falsten vállat vonva.

- Igen, itt van, - mondja miss Herbey.

A mérnök tiszteletteljesen elhallgatott e feleletre, mely rendíthetlen hittõl volt áthatva.

Ezalatt Kurtis Róbert parancsára elkezdõdött a szivattyúzás. A legénység hozzálát a munkához, de több önmegadással, mint tûzzel; hanem ettõl függ mindnyájunk élete s a matrózok, kétfelé osztva a hajó két oldalára, szivattyúznak erõsen.

Napközben a kormányos újabb méréseket eszközöl s meggyõzõdik róla, hogy a víz lassan ugyan, de szüntelen növekszik a hajó belsejében.

Szerencsétlenségünkre a folytonos használatban a szivattyúk gyakran elromlanak s okvetlen javítni kell rajtok. Az is megesik, hogy bedugulnak vagy a pernyétõl vagy gyapot daraboktól, melyekkel a hajófenék alsó része még tele van. Emiatt aztán minduntalan tisztogatni kell a csöveket s a már végzett munkának mindig elvesz ilyenkor egy része.

Másnap reggel, mikor újra megmérik, látják, hogy a víz szine már öt lábnyira emelkedett. Ha tehát bármi okból abba hagynák a szivattyúzást, a hajó megtelnék egészen vízzel. Ez már csak az idõ kérdése volna s valószínûleg igen hamar végbemenne. A Chancellor külsõ oldalán látható, hogy a hajó még egy lábnyival mélyebbre merült a vízbe s mozgása mindinkább nehézkesebbé válik, mert a hullám lökésére már csak igen nehezen emelkedik föl.

Látom, hogy Kurtis kapitány összeráncolja homlokát, valahányszor a kormányos vagy a hadnagy jelentést tesznek neki. Rossz jel.

A szivattyúzás egész nap és egész éjjel folyvást tartott. De a tenger gyõzedelmeskedik fölöttünk; a víz a hajó belsejében megint nõtt. A legénység kimerült. Elcsüggedés jelei mutatkoznak a matrózok közt. A kormányos s a kapitány azonban elõljárnak jó példával s az utasok is oda állnak a szivattyúkhoz.

A helyzet nem olyan már, mint mikor a Chancellor megfeneklett a Ham‑Rock szigetén. Hajónk most a mélység fölött úszik, melybe minden percben alásûlyedhet!