XXIV.

December 4.

A lázadás elsõ mozgalmát elfojtotta a kapitány erélyes magatartása. Szintoly szerencsés lesz‑e Kurtis Róbert jövõre is? Reméljük, mert ha a matrózok közt a fegyelmetlenség kitör, akkor rettenetes lenne a helyzet, mely így is aggasztó.

Ma éjjel a szivattyúk nem használnak többé semmit. A hajó mozdulatai nehézkesek s minthogy igen bajosan bír fölemelkedni a hullám hátára, a tenger árja el‑elborítja s beömlik a födélzet lékein. Most már fölülrõl is, alulról is özönlik be a víz a hajóba.

A helyzet nemsokára épp oly fenyegetõvé válik, mint a tûzvész végsõ óráiban volt. Az utasok, a matrózok, mind érzik, hogy a hajó lassanként elmerül lábaik alatt. Látják, mint emelkedik, lassan bár, de szakadatlanul a víz, mely most épp oly iszonyatosnak tûnik föl, mint a láng volt.

A legénység azonban Kurtis Róbert fenyegetéseire folytatja a munkát s akár tetszik nekik, akár nem, a matrózok erélyesen küzdenek, hanem már erejök fogyatékán van. Egyébként nem bírják már kimerítni ezt a vizet, mely szüntelen megújul s melynek szintje óráról‑órára emelkedik. Azok, kik a vedrekkel merítgetnek odalent, nemsokára kényszerülnek elhagyni a hajófenéket, hol hónukig ér a víz s már majd bele fulnak; visszatérnek a födélzetre.

A menekülésnek csak egy módja maradt már s másnap, 4‑én, a hadnagy, a kormányos és Kurtis kapitány tanácsot tartván, elhatározzák, hogy a hajót el kell hagyni. Minthogy a kis csónakba, mely egyedül maradt meg, mindnyájan bele nem férünk, rögtön hozzá kezdenek egy tutaj készítéséhez. A legénység folytatni fogja a szivattyúzást egész addig, míg parancsot kap a tutajra szállni.

Az ácsnak, Daoulasnak szólnak s abban állapodnak meg, hogy a tartalék‑vitorlarudakból és gerendákból fûrészelik s állítják össze a tutajt. A tenger e percben aránylag csöndes s ez könnyítni fogja ezt a mûveletet, mely különben a legkedvezõbb körülmények közt is mindig nehezen megy.

Minden idõvesztegetés nélkül hozzálátnak tehát Kurtis Róbert, Falsten mérnök, az ács és tíz matróz fûrészekkel és fejszékkel s elvagdalják a gerendákat, mielõtt tengerre eresztenék. Ily módon nem lesz egyéb teendõ, csak összekötni erõsen és szilárd alapot állítni elõ, melyen fog aztán nyugodni a tutaj felsõ állványa; ez a felsõ tábla körülbelül negyven láb hosszú s huszonöt láb széles lesz.

Mi utasok és a többi matróz folyvást a szivattyúkkal bajlódunk. Hozzám közel Letourneur András áll, kire atyja szünet nélkül mély megindulással tekint. Mi történik fiával, ha a habok ellen kell küzdenie, oly körülmények közt, midõn erõs, ép ember is csak nagy bajjal bírja magát megmenteni? Egyébként minden esetre ketten leszünk, akik nem hagyjuk el õt.

Mrs. Kear elõtt, ki félig ájultan fekszik, eltitkolták a veszély közellétét.

Miss Herbey több ízben följött a födélzetre, de csak néhány percre. A fáradalmaktól sápadt, de lélekben folyvást erõs. Én figyelmeztetem, hogy legyen készen minden eshetõségre.

- Én mindig kész vagyok, uram, - felel a bátor leány s aztán mindjárt visszatér Mrs. Kearhez.

Letourneur András szemeivel követi a fiatal leányt s szomorúság ül arcára.

Este nyolc óra tájban a tutaj már csaknem egészen kész. Üres és légmentesen bedugaszolt hordókat hengergetnek le, melyek arra szolgálnak, hogy a tutajt kissé fölebb emeljék a víz fölszine fölött; szilárdul a gerendákhoz erõsítik a hordókat.

Két óra múlva nagy ordítozás hallatszik a kabinokból. Mr. Kear jön ki ordítva:

- Sûlyedünk! sûlyedünk!

Mindjárt utána Herbey kisasszonyt és Falstent látom, amint az ájult Mrs. Keart hozzák.

Kurtis Róbert leszalad a kabinjába s egy térképpel, fokmérõvel és delejtûvel tér vissza rögtön.

Kétségbeesett sikoltások hangzanak, zûrzavar uralkodik a födélzeten. A matrózok a tutaj felé rohannak, mely még nincs egészen elkészülve s még hiányzik a felsõ része, ahová letelepedni lehetne.

Lehetetlen elmondani mindazt a gondolatot, melyek agyamon átrohannak e percben s lehetetlen leírni, mily hirtelen villan föl lelkemben egész eddigi életem képe. Úgy látszik nekem, mintha egész életem összpontosulna ez egyetlen végsõ percben! Érzem, hogy a födélzet lehajlik lábaim alatt. Látom, hogy a víz emelkedik a hajó körül, mintha az óceán megnyílnék alatta!

Néhány matróz rémülten sikoltozva a vitorlarudakra menekül. Követni akarom õket...

Egy kéz visszatart. Letourneur fiára mutat, mialatt szemeibõl nagy könnycseppek gördülnek alá.

- Igen, - mondom, görcsösen megszorítva karját. - Mi ketten megmentjük õt!

De Kurtis Róbert már elõbb oda ért, mint én s magával akarja vinni Andrást föl a fõárboc vitorlarúdjára.

De a Chancellor, melyet a szél ekkor erõsen hajtott, egyszerre megállapodik. Egy heves rázkódást érzünk.

A hajó elmerül! A víz már lábszáramig ér. Ösztönszerûleg megragadok egy kötelet... Hanem egyszerre csak megszûnik a sûlyedés s mikor a hajó födélzete már két lábnyira van a tenger színe alatt, a Chancellor mozdulatlan megáll.