XXVIII.

December 6. folytatása.

A Chancellor immár nincs többé egyensúlyban. Hihetõleg szétmállottak oldalai s érezzük, hogy lassanként sülyed.

Szerencsénkre ma este elkészül a tutaj s beleszállhatunk, hacsak Kurtis Róbert jobbnak nem tartja, hogy másnap szálljunk be, mikor megvirrad. Az építmény szilárdul van összeállítva. A gerendák, melyekbõl áll, erõs kötelekkel vannak egymáshoz csatolva s miután keresztben állnak egymás fölött, az egész valami két lábnyira fölemelkedik a tenger színe fölött.

Ami a felsõ lapot illeti, az a védgát deszkáiból készült, melyeket a hullámok letéptek, Kurtis Róbert pedig gondosan fölhasznált.

Délután elkezdik leszállítani oda, ami még maradt élelmiszerekbõl, vitorlákból, mûszerekbõl és szerszámokból. Sietni kell, mert most már csak tíz lábnyira van a nagy árbockosár a tenger fölött s az elõárbocnak, mely rézsút elõre hajlik, már csak a vége látszik ki.

Nagyon csodálnám, ha a holnapi nap nem volna a Chancellornak utolsó napja!

És most milyen az egyikünk és másikunk lelkiállapota? Én megkisértem leírni, hogy mi megy végbe bennem. Úgy rémlik nekem, mintha, amit érzek, inkább öntudatlan közönyösség volna, mintsem önmegadó lemondás. Letourneur úr csak a fiáért aggódik, ki a maga részérõl szintén csak atyjára gondol. András hõsies, keresztényi elszántságot tanusít, melyet nem hasonlíthatok jobban össze, mintha a miss Herbey elszántságához hasonlítom. Falsten most is csak Falsten s Uram bocsáss! ez a mérnök most is számokat firkál a jegyzõkönyvébe. Mrs. Kear ijedez, ájuldoz, a fiatal leány ápolása s az én ápolásom mellett is.

Ami a matrózokat illeti, kettõ vagy három közülök nyugodt, hanem a többi majd elveszti az eszét. Némelyikök durva természete által ösztönözve, úgylátszik, hajlandó volna kicsapongásokra vetemedni. Nehéz lesz féken tartani e nyers fickókat, kik Owen és Jynxtrop ártalmas befolyása alatt állnak, ha majd egy szûk tutajon kell velök együtt élnünk!

Walter hadnagy nagyon elgyöngült; bátor fiatal ember; de kénytelen lesz abbahagyni a szolgálatot. Kurtis Róbert és a kormányos erélyes, rettenthetlen férfiak, kiket a természet kemény anyagból gyúrt.

Este öt óra tájban szerencsétlenségünk egyik osztályostársa megszûnt szenvedni. Mrs. Kear kínos haldoklás után meghalt, talán a nélkül, hogy helyzetének tudatával bírt volna. Néhányszor fölsóhajtott s mindennek vége volt. Miss Herbey egész az utolsó pillanatig oly hûséggel ápolta, mely mindnyájunkat mélyen meghatott.

Az éj elmult baj nélkül. Reggel, napkeltekor, megfogtam a halott kezét, mely már hideg volt; tagjai már megmeredtek. Holtteste nem maradhat tovább az árbockosárban. Miss Herbey és én betakargatjuk ruháiba; aztán néhány imát mondunk el a szegény asszony lelkéért s e sok nyomorgás elsõ áldozata lezuhan a habok közé.

E percben a vitorlarudakon tartózkodó emberek közül egyik e borzasztó szavakra fakad:

- Majd megsajnáljuk még, hogy bedobtuk ezt a holttestet!

Megfordulok. Owen az, aki ezt mondta.

Aztán eszembe jut, hogy valóban egyszer majd kifogyhatunk az élelembõl!