XXXI.

December 7. folytatása.

Az elsõ nap nem történt semmi följegyzésre méltó esemény.

Ma reggel nyolc órakor, Kurtis kapitány mindnyájunkat, utasokat és matrózokat, egybegyüjtött.

- Barátim, - szólt hozzánk, - hallgassatok jól ide. Én e tutajon épp úgy parancsolok, mint ahogy parancsoltam a Chancellor födélzetén. Számítok tehát arra, hogy mindenki kivétel nélkül engedelmeskedni fog. Csak a közös menekülésre gondoljunk, legyünk egyetértõk s Isten ótalmazzon bennünket!

E szavakat tetszéssel fogadták.

A kis szél, mely e percben fúj s melynek irányát megnézte a kapitány a delejtûvel, északról fúj. Ez szerencsés körülmény. Sietni kell, hogy azt fölhasználjuk s mielõbb elérhessük az amerikai partot. Az ács, Daoulas, ekkor fölállította az árbocot, melynek számára hézagot hagyott a tutaj elõrészén s két szárnyrudat állított föl szivárvány‑formán, melyek arravalók lesznek, hogy szilárdabban fönntartsák az árbocot. Míg õ dolgozik, azalatt a kormányos és a matrózok vitorlarudat állítanak a kis vitorlához.

Fél tízkor már föl van állítva az árboc. A vitorla is fölvonva s eligazítva a szél iránya szerint s a tutaj észrevehetõleg elõre megy, mert a szél folyton fúj.

Miután ezt a munkát elvégezték, az ács még egy kormányrudat igyekszik állítani, hogy így a tutaj megtarthassa az irányt, amerre menni akar. Kurtis Róbert s Falsten mérnök tanácsaikkal támogatják. Két órai munka után el is készül valami kormányrúdféle, körülbelül malájok balanjához hasonló.

Ezen idõ alatt Kurtis kapitány a szükséges szemléhez készül, hogy pontosan kiszámítsa a hosszasági és szélességi fokot s mikor elérkezik a dél, tiszta napfényes idõ lévén, jól fölveheti a dél vonalat.

A pontos számítás eredménye következõ:

Északi szélesség 15° 7’.
Nyugati hosszaság 49° 35’ Greenwichtõl számítva.

E pontot megtekintve a térképen, kiderül, hogy körülbelül hatszázötven mérföldnyire vagyunk még északkeleten a paramaribói partoktól, azaz az amerikai szárazföld legközelebb esõ részétõl, mely, mint már megjegyeztem, a hollandi Guyana partját képezi.

Már most a legjobb eshetõséget véve, nem remélhetjük, hogy állandó passzát szél mellett is többet haladhassunk tíz‑tizenkét mérföldnél naponként ilyen tökéletlen jármûvön, mint ez a tutaj, mely nem képes elõre haladni, ha a szél rézsút fúj. Két hónapi hajózás kell tehát, még akkor is, ha a legszerencsésebb körülményeket számítjuk, kivéve azt a nem igen valószínû esetet, hogy valami hajóval találkozunk. De az Atlanti‑óceánnak ezt a részét kevésbbé látogatják, mint föllebb északon vagy lejjebb délen. Szerencsétlenségünkre az Antillák útja és a braziliai út közé vetõdtünk, félre mindkét úttól, amerre az angol vagy francia hajók járnak s jobb, ha nem is számítunk azon véletlenre, hogy valami hajóval találkozunk.

Egyébként, ha szélcsönd áll be vagy ha a szél megfordul s kelet felé hajt bennünket, akkor már nem két, hanem négy hónap, hat hónap, s mit csinálunk, ha az élelem már a harmadik hónap végéig sem tart!

A józan okosság parancsolja tehát, hogy már mától kezdve ne fogyasszunk többet, mint amennyi elkerülhetlen szükséges. Kurtis kapitány tanácsot kért tõlünk e tárgyban s mi elhatároztuk, hogy szigorúan megtartjuk a programmot. Az adagok ki vannak számítva mindenki számára különbség nélkül, úgy, hogy csak félig csillapíthatjuk vele éhségünket és szomjunkat. A tutaj kezelése nem fogyaszt sok testi erõt. Kevesebb táplálkozás is elég lesz nekünk. Ami a pálinkát illeti, mely mindössze öt gallon,³ azt csak a legszigorúbb takarékossággal fogják osztogatni. Senkinek sem szabad hozzá nyúlni a kapitány engedélye nélkül.

Az életrend következõképpen lett szabályozva a tutajon: öt uncia húst és öt uncia kétszersültet kap naponként minden személy. Ez kevés, de nem lehet nagyobb adagokat adni, mert tizennyolc ember még így is hat fontnál többet fogyaszt el naponként mindegyik élelmiszerbõl, vagyis három hónap alatt hatszáz fontot. Pedig mindössze sincs hatszáz fontnál többünk a húsból és kétszersültbõl. Ezen a mennyiségen tehát túl nem terjeszkedhetünk.

Ami a vizet illeti, százharminckét gallonra⁴ becsülhetjük, s mindenki négy decit kap naponként; íly módon a víz is eltart három hónapig.

Az élelmet minden reggel, tíz órakor, kiosztja a kormányos. Mindenki megkapja a maga adagját arra a napra, a húst is és a kétszersültet is; aztán megeheti, ahogyan és amikor neki tetszik. A vizet illetõleg, minthogy nincs egyebünk, mint egy üstünk s az öreg irlandi pléh pohara, kétszer fog a víz naponként kiosztatni, reggel tíz órakor és este hatkor. Mindenkinek meg kell inni azonnal.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy még két segélyforrásra számíthatunk, melyek készleteinket szaporítják: az esõre, mely ivóvizet adhat, s a halászatra, mely táplálékot szolgáltathat. Föl is állítottunk két üres hordót, hogy az esõvizet abban fölfogjuk. Ami a halászeszközöket illeti, a matrózok már készítgetik, hogy horgászhassanak.

Ezek az intézkedések történtek s elhatároztuk, hogy szigorúan meg fogjuk tartani. Csak a legszigorúbb étrendet követve kerülhetjük ki az éhség iszonyait. Nagyon sok példa áll elõttünk, mely elõvigyázatra int s csak ha a sors szakadatlan csapásokat fog reánk mérni, csak akkor szorulunk a végsõ nélkülözésre!