XXXII.

December 8-tól 17-ig.

Mikor beesteledett, a vitorla‑takarók alá húzódtunk. Minthogy nagyon el voltam fáradva az árbocon töltött kínos hosszú idõ miatt, néhány órára elaludtam.

A tutaj aránylag kevéssé lévén megterhelve, elég könnyen emelkedik. Mivel a tenger nem háborog, a habok nem érnek el minket. Csakhogy fájdalom, ha a tenger háborgása szûnik, az azért van, mert a szél gyöngül s reggel felé azt vagyok kénytelen naplómba jegyezni: szélcsönd.

Midõn ismét megvirradt, semmi említésre méltó sem történt. Letourneurék is aludtak az éjszaka egy részén át. Aztán még egyszer kezet szorítottunk egymással. Miss Herbey szintén aludt; vonásain nem látszik már oly igen a bágyadtság s arca visszanyerte szokott nyugodt kifejezését.

Már a tizenegyedik szélességi fokon alul vagyunk. A hõség napközben szerfölött nagy s a nap tündöklõen ragyog. Úgy érezzük, mintha forró gõz volna a levegõbe vegyülve. Mivelhogy a szél csak néha‑néha fúj egy kicsit, a vitorla lecsügg az árbocra a szünetek alatt, melyek hosszasan eltartanak. De Kurtis Róbert és a kormányos bizonyos jelekbõl, melyeket csak tengerészek bírnak fölismerni, azt következtetik, hogy az ár óránként két‑három mérföldnyi sebességgel visz bennünket nyugat felé.

Ez kedvezõ körülmény volna, mely jelentékenyen megrövidítené utunkat. Bárcsak ne csalódnának a kapitány és a kormányos, mert ebben a hõségben már ez elsõ napoktól kezdve alig elég az a kis víz, amit kapunk, szomjuságunkat kissé csillapítni!

Mindamellett azonban a helyzet igazán javult, mióta elhagytuk a Chancellor fedélzetét, azaz hogy inkább a Chancellor árbockosarait. A hajó minden pillanatban elsülyedhetett, holott ez a talp, amelyen most helyet foglalunk, legalább aránylag biztos. Igen, ismétlem, hogy a helyzet nevezetesen javult, következõleg mindegyikünk jobban is érzi magát. Majdnem kényelemrõl szólhatnék; járhatunk, kelhetünk a tutajon. Napközben összeülünk, beszélgetünk, vitatkozunk, nézegetjük a tengert. Éjjel betakarjuk magunkat a vitorlákkal s alszunk.

- Kazallon úr, - szólt hozzám Letourneur András néhány nappal aztán, hogy ez új jármûvön helyet foglaltunk, - nekem úgy látszik, hogy ismét a csöndes nyugalom napjait kezdjük élvezni, mint a Ham‑Rock szigetén, tartózkodásunk alatt.

- Édes Andrásom, igazán úgy van, - viszonzám.

- Csak azt teszem még hozzá, hogy ez a tutaj sokkal többet ér, mint az a sziget, mert ez megy!

- Míg a szél kedvezõ, András, igaz, hogy ez a tutaj elõnyösebb, de ha a szél megfordul...

- Ej, Kazallon úr! - felelte a fiatal ember, - ne csüggedjünk, hanem bízzunk!

Igen! mindnyájan bízunk. Úgy látszik, hogy már átestünk a rettenetes megpróbáltatásokon s nem folytatódnak azok tovább. A körülmények sokkal kedvezõbbek lettek. Nincs köztünk egyetlenegy sem, ki ne érezné magát csaknem teljesen megnyugtatva.

Hogy Kurtis Róbert lelkében mi megy végbe, azt nem tudom, s nem mondhatom meg, hogy osztozik‑e a mi jelenlegi nézeteinkben. Õ többnyire félrehúzódik. Nagy rajta a felelõsség terhe, bizonyosan! Õ a kapitány, neki nemcsak a saját életét, hanem a mienket is meg kell menteni! Tudom, hogy õ így fogja föl kötelességét. Látjuk is, hogy gyakran gondolatokba mélyed és mindenki óvakodik zavarni õt.

A matrózoknak hosszú az idõ s legnagyobb részök alszik a tutaj elején. A hátsó rész a kapitány parancsára az utasok számára tartatott fönn és sátort emeltek ott, mely alatt egy kis árnyékot élvezhetünk.

Mindnyájan tökéletesen egészségesek vagyunk. Egyedül csak Walter hadnagy nem bírja visszanyerni erejét. Hiába ápolgatjuk, nem ér semmit, szegény fiatal ember napról‑napra jobban gyöngül.

Letourneur Andrást soha sem tanultam jobban becsülni, mint a mostani körülmények közt. Ez a szeretetreméltó fiatal ember a lelke a mi kis társaságunknak. Eredeti szellem, s az õ módja, mellyel a dolgokat tekinti, tele van új eszmékkel, váratlan megjegyzésekkel. Társalgása szórakoztat, gyakran oktat minket. Mikor András beszél, beteges arca fölélénkül. Atyja szinte elnyeli szavait, úgy csügg rajta. Néha megfogja a fia kezét s egész órák hosszáig kezében tartja.

Néha belevegyül beszélgetésünkbe miss Herbey, de különben nagyon tartózkodó marad. Mindegyikünk iparkodik elõzékenység által elfelejteni vele, hogy elvesztette azokat, kik természetes védõi tartoztak volna lenni. Letourneur úrban valódi jó barátot talált e fiatal leány, mintha csak atyát talált volna s miss Herbey oly bizalommal is beszél hozzá.

A Letourneur úr kérésére elmondta élete történetét, - e bátorság és lemondással teljes életét, mely a szegény árvák osztályrésze. Két év óta a Mrs. Kear házában volt s most itt áll minden támasz nélkül a jelenben, vagyon nélkül a jövõben és mégis bizalomteljesen, mert készen áll minden megpróbáltatásra. Miss Herbey jelleme, lelki ereje által tiszteletet parancsol s nem illette még idáig egy sértõ szó, egy sértõ hang, ami pedig hajónkon lévõ némely durva ember ajkáról könnyen kicsúszik.

December 12., 13. és 14‑én semmi változás sem történt helyzetünkön. A szél folyvást kelet felõl fújt, néha jobban, néha gyöngébben. A hajózás minden különös eset nélkül folyt. A vitorlát sem kellett változtatni, sem a kormányrúdon módosítani. Tutajunk megy, amerre a szél viszi. Néhány matróz mindig õrt áll az elõrészen, hogy a legéberebb figyelemmel vigyázzanak folyton a tengerre.

Egy hete mult, mióta elhagytuk a Chancellort. Erõsíthetem, hogy hozzá szokunk a szûk adagokhoz, melyekre szorítottak bennünket. Igaz, hogy testi erõnket nem is lankasztják fáradalmak. «Nem koptatjuk magunkat» - ez a köznapi szólásmód teljesen kifejezi azt, amit értek - s ilyen viszonyok közt kevés kell az embernek, hogy fönntartsa magát. A legnagyobb nélkülözés a víz hiánya, mert ebben a nagy hõségben, az, amit kapunk, bizony nem elég.

15‑én egy csoport hal hemzsegett a tutaj körül. Ámbár a mi horgaink nem állnak egyébbõl, mint hosszú zsinegekbõl, végükön meggörbített szöggel, melyre csalétkül apró szárított húst tûztünk, azért mégis nagy csomó apró halat fogtunk, olyan falánkok.

Ez igazán csodálatraméltó halászat, s ezen a napon ünnepet ülünk a tutajon. Egy részét e halaknak roston megsütöttük, a másik részét tengervízben megfõztük, tüzet rakván a tutaj elõrészen. Mily pompás lakoma! S mennyit megkíméltünk élelmi készletünkbõl! Ez apró halak oly bõven ellepik körülöttünk a vizet, hogy két nap alatt majd két mázsát fogtunk belõlük. Már most csak esõ jöjjön s minden jó lesz.

Fájdalom, ez a csoport hal nem sokáig maradt körülöttünk. 17‑én néhány nagy cápa jelent meg a tenger fölszínén, - abból az óriási pettyegetett fajból, mely két-harmadfél öl hosszú. Úszó-szárnyaik s testök felsõ része fekete, fehér színû pettyekkel és harántékos csíkokkal. E borzasztó állatok közelléte nagyon nyugtalanít bennünket. A tutaj csekély emelkedettsége folytán, csaknem egy szinten vagyunk velök s farkaik több ízben rémítõ hevesen csapkodják tutajunk gerendáit. A matrózok emelõrudakkal elriasztották ugyan õket; de csodálnám, ha nem jönnének vissza s nem követnének bennünket makacsul, mint számukra esendõ zsákmányt. Nem szeretem ezeket az elõérzetes szörnyetegeket!