XIX.

November 6-tól 15-ig.

Az öt elsõ nap a Chancellor megfeneklése után, sûrû, büdös füst szállt föl a hajóközbõl; aztán lassanként szünni kezdett s november 6‑án a tüzet már kioltottnak tekinthetjük. Óvatosságból azonban még folytattatja Kurtis Róbert a szivattyúzást, úgy hogy a hajó belseje most már majd az alsó födélzetig tele van vízzel. Csak mikor a tenger leapad, apad a víz a hajófenékben is s a két víz fölszíne egyenlõ magasan áll kívûl belûl.

- Ami azt mutatja, - szól Kurtis Róbert, - hogy a lyuk, melyen a víz be és kiömlik, nagy, mert igen hamar megtelik és leapad benn a víz.

S valóban a szakadék a hajó oldalán nem kisebb mint négy négyszög láb. Az egyik matróz, Flaypol, apály idején leszállt a vízbe s megtalálta a lyukat. Harminc lábnyira van az a kormányrúdtól elõre s három deszkabordát tört be az éles szikla, körülbelül két lábnyira a hajógerinc eresztékétõl. Az ütés roppant erõvel történt, mert a hajó súlyosan meg volt terhelve s a tenger szerfölött hullámzó. Sõt azt lehet csodálni, hogy a hajó bordái nem szakadtak be több helyütt. Ami a lyukat illeti, vajjon könnyû lesz‑e betömni, azt akkor tudjuk meg, ha a gyapotszállítmányt kimozdítjuk onnan, hogy az ácsmester oda hatolhasson. Hanem még két nap kell, mielõtt bemehetnének a hajófenékre s kihozhatnák onnan a gyapot‑bálokat, melyeket még el nem pusztított a tûz.

Ezen idõ alatt Kurtis Róbert nem marad tétlen, s matrózai buzgón segítvén, fontos munkákat végez.

Helyreállíttatja a hátsó árbocot, mely letört még a megfeneklés elõtt s melyet sikerült kihúzni a vízbõl összes köteleivel együtt. Emelõrúdak segélyével visszahelyezték az árbocot régi törzsére, melybe e célból cövekeket vert Daoulas ács. Támfák, erõs kötelek és vaskapcsok erõsítik most egymáshoz az eltört két darabot.

Ezt elvégezvén, a kötélzetet veszik gondos átvizsgálás alá, megerõsítik újra a kötéltartókat, a vitorlarudakat, némely vitorla helyébe újat tesznek s mindent rendbe hoznak, hogy biztosan hajózhassunk tovább.

Sok az igazítani való a hajó elõ- és hátrészén, mert lakosztályunkban s a matrózokéban is nagy kárt tett a tûz. Idõ és gond kell hozzá, míg minden rendes állapotba jut. Az idõ azonban nem hiányzik, sem a gond s nemsokára visszatérhetünk kabinjainkba.

A szállítmány kirakodásához csak 8‑án lehetett erélyesen hozzá kezdeni. A gyapot‑bálok vízben úsznak s dagály idején a hajófenék egészen megtelik vízzel, tehát kötélcsigákat alkalmaztunk a lékek fölé s mi is segítünk a matrózoknak kihúzni a nehéz gyapot-bálokat, melyek legnagyobbrészt teljesen elromlottak. A kis csónakon egyenként elszállítjuk s lerakjuk a sziklaszigetre.

Miután az elsõ réteg ki van már hordva a szállítmányból, most már ahhoz kell látni, hogy legalább részben kiürítsük a vizet, mellyel tele van a hajófenék. Ez okból be kell dugni, amennyire csak lehet légmentesen a lyukat, melyet a szikla ütött a hajón. Nehéz munka, de Flaypol matróz és a kormányos, minden dicséretet fölülmúló buzgalommal végzik e munkát. Apály idején leszálltak a tengerbe, aláúsztak a hajó jobb oldala alá s beszögezték a lyukat egy réz-lappal; de mivel ez a réz‑lap nem bírja majd kitartani a nyomást, mikor belûl a kiszivattyúzás folytán le fog szállni a víz színe, Kurtis Róbert gyapotot tömet a lyukas oldalba. Anyag van hozzá elég s a Chancellor feneke nemsokára, mintegy ki van matrácozva e súlyos és áttörhetetlen gyapotbálokkal, melyek, mint Kurtis Róbert reméli, képessé teszik a rézlapot, hogy jobban ellenálljon.

A kapitány eljárása sikerült. Látható mindjárt, mihelyt a szivattyúk elkezdenek mûködni, mert lassanként fogy a víz a hajófenékben s a legények folytathatják a gyapot kiszállítását.

- Valószínû tehát, - szól Kurtis Róbert, - hogy kijavíthatjuk a sérülést belülrõl. Igaz, hogy többet ért volna, ha a hajót oldalt fölpeckelhetjük s új bordákat teszünk be a sérültek helyett, de nincsenek hozzá eszközeink, hogy ilyen nagy munkát végezhessünk. Aztán az a félelem is visszatart, hátha szélvész jönne, míg a hajó úgy féloldalra van fektetve, akkor a hullámok végkép tönkre tehetnék. Úgyhiszem azonban, hogy biztosíthatom önöket, hogy a lyukat kellõleg be fogjuk tölteni s pár nap múlva elég jó állapotban elindulhatunk.

Két napi munka után a víz nagyrészben ki volt már merítve s az utolsó gyapot‑bálok kiszállítása is minden akadály nélkül végbement. Nekünk is sorban szivattyúzni kellett, hogy a matrózoknak segítsünk s lelkiismeretesen dolgoztunk is. Letourneur András nyomorék léttére is hozzánk csatlakozott s mindegyikünk megtette kötelességét tehetsége szerint.

Pedig ez fárasztó munka; nem folytathatjuk sokáig pihenés nélkûl. Az ember karjai és veséi belefájúlnak ebbe a szivattyúzásba s értem, hogy a matrózok miért nem szeretik ezt a munkát. Pedig még kedvezõ körülmények közt tesszük, mert a hajó szilárd alapon áll s nincs lábaink alatt a végtelen mélység. Mi nem az életünket védjük a betóduló tenger ellen s nem az a kétségbeesett küzködés ez a mienk, mint mikor a kimerített víz helyébe ép annyi jön újra be. Isten adja, hogy soha se érjen bennünket ez a megpróbáltatás a sülyedõ hajón!