XXVII.

December 6.

Sikerült pár órát aludnom. Hajnalban négy órakor a szél süvöltése hirtelen fölébreszt. Hallom Kurtis Róbert szavát, keresztül hangzik az a zúgó szélvészen, mely keményen rázza az árbocokat.

Fölkelek. Erõsen a kötelekbe kapaszkodva, megkísértem, nem láthatnám‑e, hogy mi történik alattam és körülöttem.

Az éji homályban zúg alattam a tenger. Inkább sápadt, mint fehér, tajtékzó nagy habok rohannak át az árbocok közt, melyek erõsen inognak jobbra‑balra. A hajó hátsó végén két sötét árny tûnik föl a fehéres színû tenger fölött. E két sötét árny Kurtis kapitány s a kormányos. Szavaik, melyeket a habok zúgása s a szél bömbölése közt nem lehet megkülönböztetni, csak mint valami nyögés hangzanak el hozzám.

E percben egyik matróz, ki feljött az árbockosárba, hogy egy kötelet feszesebbre húzzon, éppen mellettem halad el.

- Mi baj? - kérdezem.

- A szél megfordult...

Még néhány szót tesz hozzá a matróz, de már azt nem hallom tisztán. Azonban úgy rémlik nekem, mintha azt mondta volna: «délnyugat.»

De hiszen, ha a szél északkeletrõl délnyugatra fordult, akkor kihajt bennünket vissza a nyílt tengerre! Sejtelmeim tehát nem csaltak!

Lassan‑lassan fölkel a nap. A szél nem ugrott egészen délnyugatra, hanem északnyugatról fúj, ami reánk nézve épp oly szerencsétlenség. A szárazföldtõl eltérít bennünket ez is. Azonkívül most már öt lábnyira áll a víz a födélzeten, melynek alsó kötéltartó rúdjai teljesen eltûntek. A hajó ez éjjel lejjebb sülyedt s most már a hajó orremelvénye szintúgy, mint a hátsó födélzet, egy színvonalon áll a tengerrel, mely szüntelen át meg át csap rajta.

Kurtis Róbert és matrózai folytatják a tutaj elkészítését, de a munka nem haladhat gyorsan, mert a hullámok nagyon akadályozzák s a legnagyobb vigyázatra van szükségük, hogy a talp szét ne szakadjon, mielõtt még egészen össze volna állítva.

E percben a két Letourneur mellettem áll s az apa támogatja fiát, hogy el ne dõljön az árboc ingadozása miatt.

- Hanem ez az árbockosár összetörik! - kiált Letourneur úr, amint a recsegést‑ropogást hallja.

Miss Herbey fölemelkedik e szavakra s Mrs. Kearre mutatva, ki lábainál elterülve fekszik, azt kérdi:

- Mit csináljunk, urak?

- Maradjunk, ahol vagyunk, - feleltem rá.

- Miss Herbey, - teszi hozzá Letourneur András, - ez itt számunkra a legbiztosabb menhely. Ne féljen kegyed semmit...

- Nem magamért félek, - viszonz a fiatal leány nyugodt hangján, - hanem azokért, kiknek van valami okuk, hogy az élethez ragaszkodjanak!

Egy negyed kilenckor a kormányos oda kiált a matrózokhoz:

- Héj, te ott elõl!

- Mi tetszik, kormányos úr? - felel a matrózok egyike, - gondolom, O’Ready.

- Nálatok van a kis csónak?

- Nincs, kormányos úr.

- Akkor hát elvitte a víz!

A kis csónak valóban nem függ már a hajó orránál az elõárbocon s majdnem rögtön utána észreveszik, hogy Mr. Kear meg Huntly Silas is hiányzik és még három ember a legénységbõl, egy skót és két angol.

Ekkor értem csak meg, hogy mirõl beszélgethettek tegnap Mr. Kear meg Huntly Silas. Attól féltek, hogy a Chancellor elõbb el talál sülyedni, mint a tutaj elkészül, összebeszéltek tehát, hogy elszöknek s pénzzel megvesztegettek három matrózt, hogy oldják le a csónakot. Most már értem, hogy mi volt az a fekete pont, amit láttam az éjjel. A nyomorúlt gazember elhagyta nejét! A hitvány kapitány elhagyta hajóját! S ellopták elõlünk azt a csónakot, mely egyetlen menekülési eszközünk volt még!

- Öten megmenekültek! - szólt a kormányos.

- Öten elvesztek! - szólt a vén irlandi.

Valóban, amilyen állapotban van a tenger, úgy látszik, O’Readynek igaza van.

Most már csak huszonhárman vagyunk a hajón. Mennyire fog még ez a szám leapadni?

Amint megtudják a matrózok e gyáva szökést és azt, hogy a szökevények ellopták a csónakot, átkokat szórnak rájuk. Ha a véletlen visszahozná õket a hajóhoz, kegyetlenül meglakolnának árulásukért!

Mrs. Kear elõtt eltitkoltam férje szökését. A szerencsétlen asszonyt szakadatlan láz gyötri, mely ellen mitsem tehetünk, mert a hajó sülyedése oly hirtelen történt, hogy a gyógyszeres dobozt nem lehetett megmenteni. És, ha volnának is gyógyszereink, mit segíthetnének Mrs. Kear állapotán?