Part
1 4 | volna valaki hozzám, és azt mondta volna:~- Ne félj,
2 6 | körül.~Magam is ismertem azt a fiatalos, kellemetes leányasszonyt,
3 6 | udvaroltunk neki egyszerre, s azt hiszem, mind a hármunkat
4 6 | alkalma nyílt. Abban az időben azt mondták a káromkodó emberekre,
5 7 | elvált férjén kívül, de azt rajongva, mint egy cseléd
6 7 | parancsait örömmel teljesítette, azt hiszem, leginkább akkor
7 8 | midőn az első hó lehulltával azt tapasztaltam, hogy a gyalogút
8 8 | mintha bolondnak tartaná azt, aki ma este is fizet, miután
9 10| kerítés, amelyről gyakran azt gondoltam sűrű éjszakákon,
10 10| leszúrjuk a hízót. Legalább azt várja meg, úrfi.~Máskor
11 10| akik szeretnek - ámbátor azt hiszem, te sohasem hiszel
12 10| te gyöngülő véredbe. Ha azt akartad volna, hogy a szívemet
13 10| fel nem találhatsz, mert azt akarom, hogy mindig így
14 10| mintha nem akarná elmondani azt a nagy titkot, hogy nemsokára
15 10| szoktak sétálni, ugyanezért azt képzeltem magamban, hogy
16 10| történt volna is valami, azt most mind elfelejtettem.~
17 10| amit tudok az életről, azt mind asszonyoktól tanultam.
18 10| végre megtaláltam volna azt a helyet, ahol majd csendesen
19 10| karosszékemet. Ámde a sors azt akarta, hogy megint csak
20 10| napfeltekor érzek tavaszkor? - azt láttam, hogy semmit se mondtam
21 11| bolond ember. Eleinte én is azt hittem, hogy az eső kopogásában
22 11| téli délutánokon mindig azt vártam, hogy megáll egy
23 11| országúton találkozunk. Azt hiszem, szeplős volt az
24 11| kedves. (Régebbi években azt hittem, hogy a törvénytelen
25 12| legyen, aki hallgassa őket.~- Azt kérdezi a tisztelt úr, hogy
26 12| A templomban mindig csak azt hallja, hogy ne paráználkodjál?
27 12| álomnak nem parancsol senki. Azt mutatja, amit a kakas kukorékol,
28 12| boszorkánymestere. - Hát csak azt akarom mondani, tisztelt
29 12| milyen bolondok az emberek.~Azt kérdi a tisztelt úr, meg
30 12| a száját, mint a mosoly.~Azt kérdezi a tisztelt úr, meg
31 12| valahol-valamerre meg ne találná azt a leányt, akitől ifjúságát,
32 12| lehunyt szemmel, mintha azt a kis vézna veres szeplős
33 12| papírdarabokra bolondságokat irkált. Azt mondtad, hogy szomorú volt,
34 12| vándorló a levegőbe nézett.) Azt mondod, hogy az apád volt?...
35 12| kérdezte a fiú.~- Ha még azt sem tudod: hogyan adhassam
36 12| alkudozva nézett a szemébe:~- Azt kell gondolnom, hogy magának
37 12| valamit a fiú. Egy ostort. Azt suhogatta a kezében, amikor
38 12| kérdéseikre.~- Mit mondanak?~- Azt mondják, hogy közeleg az
39 13| volna. S innen tudom én azt az utcát, amelyben maga
40 13| holtak szagolgatásából, azt hiszik, hogy nekik más szaguk
41 13| mint a madárdal.~Hiszen azt is el lehetne felejteni,
42 13| valamit elveszítettünk, azt hiába keressük. Csak akkor
43 13| Az elveszített dolgok azt jelentik, hogy kedvük van
44 14| látod te most, Juliska?~- Azt hiszem, a fiatalság órája
45 14| hogy sohasem találjuk meg azt a helyet, ahol a boldogság
46 14| felhasználni, hogy megcsalhassák azt a nőt, aki őket igazán és
47 14| elejtett szavaknak, ezért azt véltem, hogy jobb hallgatni
48 14| szemérmetesen írták, hogy azt meglophatta a postamesterné.
49 14| hölgyekkel illik.~- Talán azt sem tudja kicsoda vizenkei
50 15| hosszan elüldögéltem, s azt a könyvet lapozgattam, amelyet
51 15| ablakokon dongott. Hallottam azt is, hogy van egy kisasszonylánya,
52 15| hogy végigélhesse a napot. Azt volt a változatossága, hogy
53 15| befolyt az esővíz. Estefelé azt képzelte, hogy messze a
54 15| a nők és férfiak mindig azt kérdezgetik egymástól: "
55 15| dőlt, és minden éjszaka azt álmodta, hogy az őrültek
56 15| Sült bolond volt mondom, azt hitte, hogy szép nők, akiket
57 15| mondhatok, uram, tervemről. Azt hiszem, így is többet árultam
58 15| nem bírtam elfelejteni azt a mély, duruzsoló hangot,
59 15| egyszerű madárhangba elképzelni azt, amit a messzi nagyvilág
60 15| amelyekről már elfelejtettem azt is, hogy a szótárban előfordulnak.
61 15| gyalogösvény lélegzetvételében.~- Azt szereti, akit én szeretek -
|