Part

 1 1 |          a hátulsó lábánál fogva, s odanyomnák a nagy olló alá,
 2 2 |            csak örökös gazdagság. S ha visszanézett a magasságból
 3 2 |       növendékleány sírva borult. S ha fájt valami ebben a percben
 4 2 |           volt részeg, mint józan s így történhetett, hogy a
 5 2 |        teremtett lélek. Egyszer - s ekkor felvillant a Mik szeme -
 6 2 |    bocskorokra esett a tekintete, s a két szeme megtelt könnyel. ~
 7 3 |        kedves tyúkjának tojásait, s a várúr estenden egy hentes
 8 3 |          pörlekedő szomszédokra. ~S így Nizsder váráról nem
 9 3 |           neked ajándékot előre. ~S szoknyája mély zsebéből
10 3 |     Ezentúl többször fölkeresem. ~S így levelezett az élelmes
11 4 |     bolondságokat lát az ember -, s így szólt hozzá: ~- Némely
12 5 |   éjszakáján az utcasoron. Elment s a rugók tovább munkálkodtak,
13 5 |        mint valamikor énekeltek. ~S egyszer - amidőn már igen
14 5 |        meghallja, de meg is érti. S megtudja belőle, hogy ott,
15 5 |            Teljesen egyedül volt. S evégből elkeseredésében
16 5 |        különös dolog - mondotta. ~S ezzel már eltűnt a ház ajtajában.
17 5 |     kényelmesen elhelyezkedett... S a vén botocska kopogva vitte
18 5 |         nélkül kiosont a szobából s csak akkor mert nyugodtan
19 5 |      halljuk a szomszéd szobából. S mikor már túlesett gondolataiban
20 5 |     elátkozott hercegkisasszony. ~S akkor haragosan rúgta meg
21 5 |      sarokban meghúzódó Poprádot, s dühösen megfenyegette: ~-
22 5 |       egyszer elszököl a háztól! ~S nemsokára ezután felvidulva
23 5 |         és az ebédlőben levő ódon s fiatal szívekben, Wart úr
24 5 | oboázásról, de órás volt szintén. S mintha az oboával együtt
25 5 |    unatkozni, volt munkája bőven. S ekkor történt meg az, amely
26 5 |  elkeseredetten sóhajtott fel: ~- S még hozzá egy olyan ember
27 5 |      falakról a vén rézmetszetek. S az oboa hangjai Lizi kisasszonyt
28 5 |          elkeseredésében kialudt. S végül a zenei élvezetet
29 5 |          Közel, távol semmi nesz. S ebben a nagy csendességben
30 5 | szobájukban ilyenkor felébrednek. S ebben a percben felhangzott
31 5 |           a minap erre jártamban, s azóta nekem ugat Poprád
32 5 |         gondolnék, akit szeretek, s aki engem nem szeret. ~Kavaczkyt
33 5 |    időjárással együtt változnak. ~S a változásoknak következménye
34 5 |    hálószobája felé volt menendő, s csupán egy pillanatra látszott
35 5 |     Odasietek, ahol előbb állott, s észreveszem az alacsony,
36 5 |     amikor elkészült munkájával. ~S az óra komolyan kreccsentett
37 5 |              kérdezgette magában, s mivel felelni nem tudott
38 5 | házasodnék meg - felelte kurtán. ~S már ajánlotta is magát. ~
39 5 |         szobalányok futkostak fel s alá. ~- Hol a kisasszony? -
40 5 |           fekete táskát emelt ki, s egy lovásszal az erdőbe
41 6 |           a furfangosabb zárakra, s igen jólesett neki, hogy
42 6 |     kalapácsával a lakatra ütött, s így dohogott: ~- Most már
43 6 |      lógtak az ajtókon, ablakokon s a pádimentumon is mintha
44 6 |           mindig a zsebében volt. S mikor mindezen végiggondolt,
45 6 |        fiatalember állott előtte, s kezében vastag lovaglóostor
46 7 |        már nem vagyok ifjú ember, s tökéletesen elegendő, ha
47 8 |         itt ülök magamban Ancival s hallgatom a lépéseit, amelyek
48 8 |         szabad a szobát elhagyni. S itt ülünk és szomorkodunk. ~
49 8 |      mégis meglátna Riminszky úr, s eszébe jutna neki engem
50 9 |            hogy ők már meghaltak, s innen elmentek. ~Riminszky
51 9 |           vetette meg ezenközben, s egyszer Riminszky úr füléig
52 9 |          Csettintett a nyelvével, s így folytatta: ~- A kapu
53 9 |      oroszlánkarmokban végződtek, s a legenda szerint eddig
54 10|        zsiványokra gyanakodtam -, s a lépcsőn megtántorodtam,
55 11|         kimászott az asztal alól, s egy kerek aranypénzt ejtett
56 12|           valamely sziklacsúcson, s szemét az égre veti. ~A
57 12|      nézik a skarlátpiros alakot, s dehogy is mernének a közelébe
58 12|   múlandóságra oktatni a köveket. S a nagy kövek megmozdultak,
59 12|           Hideg kéz érintette meg s érezte, hogy valaki megállott
60 12|          kovács már nem élt akkor s így elesett azon nagy megelégedettségtől,
61 12|       felé a podolini országúton. S immár elérkezvén az ismeretlen