Part
1 Elo | hogyan kerültek e helyre. Most csak könnyű dolga van a
2 I | kisasszony (Ilona nénjei) most a palotában időzik egy öreg
3 III | kálvária minden stációját. Most már elég volt. Nem kényszeríthetjük
4 III | Máriásiné.~- A palatínus most itthon van - folytatta Ilona -,
5 III | csüggedők, gyengék, de én most már cselekedni fogok.~A
6 IV | kidughatta fejét a földből, most is itt terem meg legelőször
7 IV | megszólaltatták a hangszereiket, most is itt dalolnak legszebben
8 V | fiatalembere, Máriási Ilonát most egy fához vezette, amely
9 V | a tél: február vége felé most is megtelik a talaj a vén
10 V | szigeti zöld lombok közül. Most aztán a dominikánusok a
11 V | lepkeként üldöz estétől - mond most Máriási Ilona, amint a nagybetegnek
12 V | vidám hangon kiáltotta:~- Most maradjunk csak azoknál a
13 V | énekét, amelyek e tájon most is úgy énekelnek, mintha
14 V | hangzanék.~Ők énekelnek most a madarak hangjában a szigeten,
15 V | önkéntes kincskeresők időnként most is felássák a szigetet a
16 V | csodát cselekedett.~- De most már senki se tudja, merre
17 V | meggyőződéssel. Ő itt van most is a szigeten.~~
18 VI | írója Máriási Ilonához:~- Most arról beszélek magának,
19 VII | visszatértek... hinnéd, tán most veszik első énekleckéjüket
20 VII | költő így emlékezett meg: ~"Most pedig négy gödröt vájt neki
21 VIII| édesatyám.~A nádorispán most már figyelmesebben vette
22 X | romjai között.~- Látod, most temiattad nem lesz szerencsém
23 XI | olyan forrón esedezett. Míg most az álom hatása alatt: valóban
24 XI | nagyon búskomor falait, de most ragyogtak a kövek, mintha
25 XI | mindennapos tettek voltak azok.~Most is ott gyülekeztek a templom
26 XI | ahol életükben volt helyük. Most is az az ének hagyta el
27 XI | helyére. És íme, a holt most megelevenedve mutatkozik
28 XII | köpenyeges Jézuska képe volt.~~Most már hazajöhet atyánk a háborúból -
29 XIII| felnevelik. A szakállasnak már most se volt helye a fészekben.
30 XIII| volna meg atyja helyett.~- Most már értem Szent Margit áldását -
31 XIV | családtagok maradtak vissza.~- Most már senkink sincs, árvák
32 XIV | könnyein át mosolygott:~- Most már semmi akadálya sincs
33 Utoh| hagyományozták egymásnak, most, a háború után, a betegségeket,
34 Utoh| magamfajta embernek, aki most, ötvenedik éve felé ballagva,
35 Utoh| A tölgyek alatt~ Még most is elülök;~Bűv-kép csalogat,~
36 Utoh| a sziget belsejébe. Nem, most már sehogy sem válik be
|