VIII. FEJEZET
Levél a nyárfa héján
Máriási Ilona akkor
találkozott József nádorral, midőn a legkedvesebb munkájával: a vasfa
megtisztításával volt elfoglalva.
A vasfa arról nevezetes,
hogy százesztendős korában kezd virágozni. És a szigeti vasfa ezen a télen
múlt el kilencvenkilenc esztendős. Elképzelhető, hogy a szenvedélyes
kertész, a nádor, mily szorgalmas gondossággal vigyázott a vasfára.
Ugyan kinek adatik meg egy
százesztendős fa első kivirágzását láthatni? Ritka ember, még a
kertészek között is, aki a vasfát kivirágozni látja.
A nádorispán kezében hosszú
féregtisztító pózna volt, és annyira elmerült munkájában, hogy darab ideig
észre sem vette a leánykát, aki csendesen, illedelmesen nézte a nádor
munkálkodását.
- Ki vagy te, gyermekem? -
kérdezte József nádor, amikor a piruló leánykát szemügyre vette.
Máriási Ilona megmondta a nevét.
- Ismerlek - felelte a nádor. - Ott laktok édesanyáddal nem messzire a
Margit-kolostortól. Az én seregemben, a magyar nemesi felkelők között is
szolgál egy vitéz óbester, akit Máriásinak hívnak.
- Ő az én édesatyám.
A nádorispán most már figyelmesebben vette szemügyre a leánykát.
Megkérdezte, hogy mióta lakik a szigeten, mikor kapott édesatyjáról hírt,
azután szenvedélyes kertész módjára a szigeti növényzetre terelte a beszédet a jó
nádorispán.
- Ennek a fának neve és ismertetése, amely körül íme foglalkozom, még a
híres, nevezetes debreceni Füvészkönyvben sincs benne.
Az a neve ennek a fának magyarul: vasfa, latinul: Gymnonadus candensis.
Észak-Amerikában, azokban a csodálatos őserdőkben szokott megteremni,
amely őserdőknek a növényzetét még ma sem ismeri teljes pontossággal
a tudomány. Ki tudná, hogy milyen kalandos úton-módon került a messzi
világrészből a vasfa a Margitszigetre. Igaz, hogy akadnak bátor hajósok,
akik életükben többször is megjárták Amerika földjét, de tudomásom szerint a
Margitsziget lakói közül még senki sem fordult meg Amerikában, hogy magával
hozhatta volna ennek a nevezetes fának az oltványát. Ám egyébként is legalább
százesztendős ez a fa. Abban az időben verte ki Lotaringiai Károly a
törököt Magyarországból. Lehetséges, hogy a törökverő hadvezér seregében
volt olyan ügyes kertész, aki megszerezte az amerikai vasfa oltványát.
- A vasfa megnő huszonkét méter magasra is. A levelei pedig, amelyek a
fa koronája körül nőnek, egyméteresek. S ezenkívül is jótékony
természetű ez az óriásfa. Ha szűkiben van édesanyád otthona a
szappannak, csak jöjjön a vasfához. E fa lehullott kérgével éppen olyan jól
lehet ruhát mosni, mint a legfinomabb szappannal. Ám ha a kávétok van fogyatékán, akkor is segít
a vasfa. A leveleiből könnyűszerrel lehet kávét főzni, mely
éppen olyan ízletes, mint a valódi kávé.
Amíg beszélt a jó
nádorispán, befejezte munkáját a fa körül, és újabb fát keresett, amellyel
tovább foglalkozzon. Nem is csodálkozott, hogy a leányka nyomon követi. Azt
hitte, hogy a leányka éppen olyan szenvedélyesen szereti a kertészkedést, mint
ő maga.
Egy óriási szilfához értek,
mely magasra emelte koronáját.
- A sziget legrégibb fája
tudomásom szerint.
A szilfától a gyertyánfákig
jártak, mely fák oly egyenesen nőnek, mint a gyertyaszál. Hatalmas
példányok voltak belőle a szigeten.
- Tudományos néven
komlófának is hívják őket. Amerikából, Ázsiából jöttek ők is a
szigetre - mondá a nádorispán.
És sorba járták a
platánokat, a sátorfákat, a fenyőket, a különböző törpe fákat
(melyeknek hazája Japán), és a jó nádornak minden fáról volt mondanivalója a
leánykának.
Nem csalódtak azok, aki
József nádort kora legjelesebb botanikusai közé sorozták. A legtanultabb
kertész se tudott volna többet mondani a ritka szép fákról.
Hát még a rózsákról mennyi
elbeszélnivalója volt a nádorispánnak. A sziget rózsakertjét már atyja, István
nádor kezdte ültetni, de az ő idejében növekedett meg a rózsatők
száma körülbelül ötezerre. A föld legnemesebb rózsái nyíltak itt nyaranta. De
még korai volt az idő. A rózsák még téli álmukat aludták.
Beszélgetés közben a jó
nádorispán csak arra tért magához, hogy ugyancsak kongatják a harangot az
óbudai parton.
Ez a harangkongatás
tudvalevőleg azt jelentette, hogy valaki át akar jönni a szigetre,
csónakot hív.
A nádor tenyerét a szeme
elé emelte, amint átnézett a verőfényes partra.
- Az ebédemet hozzák a budai
palotából. Bizony egészen megfeledkeztem róla. Kis Máriási Ilona, el kell
búcsúznunk.
Kezét nyújtotta Ilonának, mire
Ilona illedelmesen meghajolt.
- Fenséges úr, egy nagy kérésem
volna...
- Szívesen gyermekem.
Ilona ekkor kebléből
elővette azt a levelet, amelyben családjának és atyjának sorsát leírta. Papiros
helyett - mert papirosa nem volt - a nyárfa hártyaszerű, hófehér kérgét
vette. Tavaszkor hámlanak a fiatal nyárfák.
A nádor megforgatta kezében a
különös levelet.
- Sok mindenféle írás érkezett
már hozzám, de ilyen finom papirosra még senkinek se jutott eszébe írni - szólt
József nádor. - A világ leghatalmasabb urainak sem áll rendelkezésükre ilyen
jeles levélpapír.
- Én pedig csak egy szerencsétlen
leányka vagyok.
A nádor lehajolt a leánykához,
megsimogatta az arcát:
- Amennyiben tőlem függ,
segítve lesz bajodon, gyermekem.
Ez a nap volt eddig a legboldogabb nap Máriási Ilona életében.
De nem is felejtette el azt, amit
a nádorispántól a Margitsziget különböző fáiról hallott. Elmesélte otthon
az édesanyjának, és sorjára elmondta Kármán Józsefnek, a költőnek, mikor
legközelebb a szigetre látogatott.
A költő csak meresztgette a
szemét ennyi tudomány hallatára.
|