UTÓSZÓ

Kiadványunk Krúdy Gyula egy elfelejtett kisregényét teszi újra hozzáférhetővé. Ebben az itt is közölt formában először és máig utoljára 1927-ben jelent meg Szent Margit-mesemondás címen. A Magyarság Könyve című könyvsorozat első kötete volt, egybekötve egy Payson Terhune nevű ismeretlen angol szerző (talán álnév?) egy pszichologizáló krimijével.

Volt azonban a műnek már egy korábbi változata is, amelynek címe: Szent Margit leánya. Az alcím itt is az ezúttal zárójelbe helyezett mesemondás. Ez a változat 1922-ben jelent meg, az Eisler Kiadónál. Természetesen még nem tartalmazza a végső változat elő- és utóhangját. Ismerve Krúdy munka-, illetve publikálási módszerét, nem csodálkozhatunk, hogy - forgatván Gedényi Mihály kitűnő Krúdy-bibliográfiáját, ahonnan az eddig adatokat is vettük - még egy előzményt találhatunk, ennek címe is Szent Margit leánya, azonban ez csak elbeszélés, a későbbi kisregény töredékes csírájának tekinthető; egyébként 1921-ben jelent meg a Krúdy által szerkesztett Szigeti Séták című folyóirat július 17-ei számában. Az író ez idő tájt költözött a Margitszigetre, és ekkor vállalhatta el a szigeti gyógyfürdőt üzemeltető részvénytársaság kérészéletű képeslapjának szerkesztését.

Az előbb burkoltan arra céloztunk, hogy Krúdy igen sokszor járt el olyan módon, hogy - anyagi okokból - egymás után több helyen is megjelentette ugyanazon írásait. Azonban - mint Bezeczky Gábor kutatásai kimutatták - az újrapublikálást mindig felhasználta arra, hogy módosítson a szövegen, és így hangsúlyokat eltörölve, színeket módosítva, szereplőket kicserélve, új kezdőmotívumot vagy zárlatot beiktatva, tulajdonképpen legtöbb alkalommal új művet hozott létre.

Előzményeihez viszonyítva a Szent Margit-kisregény is új műnek számít. Hangsúlyosan azzá teszi elsősorban az a személyes hang, amely a nemrég átélt súlyos betegségét illeti, s ezzel kapcsolatban annak a rég elveszettnek gondolt, gyermekkori vallásos hitnek a föléledését, amelyet indokol a halál pitvarából való visszatérés megilletődöttsége.

Azonban magának az alaptörténetnek az újramesélése is újabb hangsúlyokat kap, ha összevetjük Krúdy 1927-ben megjelent egyéb írásaival, illetve szűkebben a Magyarság hasábjain közölt műveivel. Elég arra emlékeztetni, hogy ennek az évnek a termése Az utolsó szivar az arabs szürkénél, az egyik legnagyszerűbb mesternovella, amely a Nyugatban jelent meg három héttel korábban, mint a Szent Margit-regény, de ha csak a könyvsorozatot kiadó napilapnak szánt írásokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy éppen ebben az évben fut végig "A tegnapok ködlovagjai" című arcképsorozat folytatása, amely A XIX. század vizitkártyái címet viseli. Vagyis Krúdy belemerül a múlt század árnyainak célzott, a jelennek szóló felidézésébe (az olvasó ezt szerencsére maga is megállapíthatja, mert a két sorozat anyaga, legalábbis nagyobb részt megjelent a két életműsorozat köteteiben, illetve a Gondolat Kiadó által kiadott A szobrok megmozdulnak című gyűjteményben).

Hogy mennyire pontosan célzott ez a látszólag nosztalgikus adomázás, azt mégis úgy lehet a legjobban szemléltetni, ha a vizitkártya-sorozat egy olyan darabját vesszük szemügyre, amely nemcsak, hogy nem jelent meg egyik gyűjteményes kötetben sem, hanem még az idézett bibliográfiából is kimaradt. Ennek címe: Ferenc József lovagjai, a Magyarság szeptember 18-ai számának 13. lapján jelent meg. Ottó főhercegről szól, IV. Károly király apjáról, Habsburg Ottó nagyapjáról. A történet szerint a főherceget botrányos nőügyei miatt Ferenc József egy időre kitiltotta Bécsből, sőt még a neki járó kifizetéseket is letiltotta. Ottó bánatában Pestre bujdosott, ahol a főhercegi erkölcsöket sokkal szelídebben ítélték meg. Végül azzal a zseniális trükkel szerezte vissza a császár-családfő bizalmát, hogy 1908-ban Budán középkori jelmezes lovagi tornát rendezett. A pompás, nagyrészt eredeti páncélokba a magyar és osztrák arisztokrácia legkiválóbb történelmi neveit hordozó fiai bújtak: Andrássyak, Wenckheimek és mások, és teljesen a középkori hagyomány szerint lökdösték le egymást dárdájukkal a lóról. A lovagi tornán elmaradhatatlan "rózsa-királynő" szerepét Auguszta főhercegnő játszotta és ezek után a király is úgy érezte, hogy nem maradhat el. A végeredmény: Ottó újra visszamehetett Bécsbe és megint kapta az apanázst.

A Magyarság, a Milotay István által alapított lap 1927-ben tartott a 8. évfolyamánál. Konzervatív-keresztény hangütés jellemezte, némi "szalon-antiszemitizmussal" és igen erőteljes legitimista rokonszenvekkel. Ezért érthető, hogy némi fanyalgással ugyan, de nagy műnek tartja Babits regényét, a Halál fiait, de gyanakvással néz Baumgarten Ferdinánd hagyatékára, mert úgy véli, hogy nemzetellenes irodalmi elitet akarnak ezen a pénzen kitenyészteni. A főszerkesztő akkori legitimizmusából fakadólag - tudjuk, ez később jobboldali irányba fordult - természetesen a lap nagy helyet szentelt a mártírnak tekintett IV. Károly király kultuszának. Külön cikkekben számolt be a halál évfordulóján Madeirán és Tihanyban tartott megemlékezésekről. Ehhez a királyhű áhítathoz képest Krúdy története a megboldogult uralkodó édesapjáról feltétlenül olyan groteszk ellenpontként értékelhető, mint amilyeneket az író már korábban is elhelyezett például a világháború idején a törhetetlen osztrák-magyar fegyverbarátságot hirdető vezércikkek árnyékában, a Virradatban írt kuruckodó tárcáiban.

1927 magyar szempontból legnagyobb szenzációja kétségtelenül Rothermere lord, a Daily Mail tulajdonosának Trianon revíziójára vonatkozó akciója volt. Az egész magyar sajtóban, így a Magyarság hasábjain is egymást érték a szenzációsabbnál szenzációsabban tálalt hírek arról, hogy a lord ígéretei nemsokára hatályon kívül helyezik majd az országot megcsonkító békeszerződést. Számos térkép jelent meg, amelyben megpróbálták lerajzolni az ország remélhető határait. A Reggel c. napilap június 27-ei számában Krúdy is írt erről; Az angol lord térképe című cikke természetesen azóta is kimaradt minden válogatásból. Az, hogy egy sajtókirály kezdeményezhetett egy ilyen óriási horderejű külpolitikai akciót, nagyon megnövelte Milotaynak, mint főszerkesztőnek az önbizalmát. Ezzel magyarázható, hogy - amikor meghirdeti az előfizetőknek ingyen adandó könyvsorozat tervét - augusztus 14-én azzal húzza alá a lap, illetve a lap által támogatott könyvsorozat jelentőségét, hogy azt akarja: "a sajtó tudjon változtatni országhatárokat is". Az augusztus 20-ai hirdetésszerű cikkben pedig, ahol közli, hogy a sorozat első, szeptemberi kötete éppen Krúdy regénye lesz, láthatólag olvasás nélkül így kommentálja a művet: "Szent Margit korának [...] történelmi levegőjét, küzdelmeit és harcait idézi föl". Valamint a névtelen beharangozás szerzője szerint a sorozat "a magyar propagandának átható erejű, hatalmas fegyvere [...] a csonka országban..."

A regény bármely olvasója megállapíthatja, hogy Máriássy Ilona története természetesen a legkevésbé sem felel meg ennek az optimista propagandisztikus célkitűzésnek, nem is beszélve a hozzákötött krimiről. Nem is vehették nagyon komolyan a lap szerkesztői a harcias célkitűzést, a könyvsorozat egyértelműen szórakoztató lektűröket közöl. Így például mindjárt a második kötet októberben Stephen I. Wolff Hauma c. regénye volt.

Ha nem is ilyen értelmű propagandához, de a Margitsziget, illetve az ottani gyógyfürdő propagandájához valamiképpen mégis csak kapcsolódott a szigetet felidéző regény. Elég, ha átlapozzuk a Magyarság 1927. évi képes mellékletét. Július 14-én a margitszigeti strandról láthatunk két fotót; ugyanabban a számban jelenik meg először Hamburger István plakátjának reprodukciója is: "Szt. Margit-sziget a Duna gyöngye". Augusztus 4-én ismét margitszigeti képeket közölnek, augusztus 11-én újra tíz kép csinál kedvet a margitszigeti strandélethez (nem éppen apácásan öltözött hölgyekkel). Augusztus 25-én: "Séta a szép Margitszigeten"; szeptember 1-jén - Krúdy kötetének megjelenésével egy időben - képriport számolt be arról, hogy immár autóbusz jár a Margitszigetre (Papp Jenő cikke egyébként július 24-én hangulatos cikkben búcsúzott el a szigeti lóvonattól). Az év végéig még tíz alkalommal találkozunk képekkel a Palatinus strandról, a Szanatóriumról, a Margit-fürdőről, a parkról, valamint újra közlik a Hamburger-féle plakátot, közlik Weszely R. T. plakátját is, valamint kétszer is reprodukálják Gara Arnold művészi rézkarcát, amely egyrészt a Nagyszálló épületét, másrészt a szűz királylány alakját ábrázolja és emléklapként osztogatták a Szanatórium vendégeinek. Megállapítható, hogy abban az évben az újság képes melléklete legtöbbet a Margitszigettel foglalkozott. (Figyelemre méltó, hogy Kodolányi János a lap ezen évfolyamában közölte Tavaszi fagy című regényét. Elképzelhető, hogy a tíz évvel később közzétett Boldog Margit témájával itt találkozott először a szerző.)

Ami Krúdy regényének forrásait illeti, két részre kell bontanunk a kérdést. A Boldogtalan Máriássy Ilona és családjának története merő fikció, a múlt század elejének abba a pesti környezetébe helyezve, amelyet az író már oly szuggesztívan ábrázolt A magyar jakobinusok című regényében is (1912). Kisebb szándékos vagy figyelmetlenségből adódó anakronizmusok vannak benne: pl. József nádor nem István nádor fia volt, hanem Lipót királyé; István nádor az ő fia volt; Kármán József pedig már 1795-ben meghalt, tehát szerepeltetése a napóleoni háborúk korában anakronizmus.

A Margitszigetre vonatkozó történeti adatok, a szigeten a középkorban élt szerzetesekre és az általuk emelt épületekre tett célzások fő forrása minden valószínűség szerint Törs Kálmán könyve: Margit-sziget (Pest, 1872). Az ebben található adatokat egyébként népszerűsítette a Margitszigetet üzemeltető főhercegi igazgatóság, illetve - 1908 után, mikor a sziget a főváros tulajdonába került - az irányítást átvevő részvénytársaság. Ők ugyanis magyarul, németül és franciául több kiadásban is prospektusszerű útikalauzt jelentettek meg, amely tartalmazza a sziget történetén kívül a gyógyforrás fő geológiai és orvosi jellemzőit is. Sajnos nem sikerült megtalálnunk annak a plébánosnak a könyvecskéjét, akire Krúdy mint antikváriumban vásárolt olvasmányának szerzőjére hivatkozik. Valószínűsíthető viszont, hogy Krúdy használta Radványi Imre művét: Margit-sziget története (Pest, 1858), amely egyik fő forrása volt Törs Kálmán könyvének is, és amely egyedül emlékezik meg részletesen a szigethez fűződő budai és óbudai legendákról. "Közepén a gyümölcsösnek másfél lábnyi átmérőjű bedugult, behányt kútnak látjuk nyomait, hol csak a helyenkint föltünedező kövek jelölik a kút egykori koszorúját. A budai népnek Margit szigetére vonatkozó hagyomái (sic!) között a kút fontos jelenet; miután szerinte itt volnának a kolostor kincsei elrejtve, miket a törökök elől menekült apáczák magukkal nem vihetvén, ide temettek. Ezek közt nem kis szerepet játszik egy ezüstből öntött harang, mellynek messzeható hangja bizonyos időkben imára ébreszti éles csengésével az éjféli álomba szunnyadókat.

Van még a jámbor legenda szerint Margit szigetének egy pontja - helyét azonban senki sem tudná megmutatni -, hol Margit halála napján éjfél előtt sajátságos fényár lepi el a körvonalat, a lég hasonlíthatlan báj-illattal telik meg, és a föld lakója, ha mennyei kegyelem által vezettetik, e ponton magasztos dalok énekét hallja a magasságból lezengeni. És midőn az éjféli harang kongása viszhangjában (sic!) is elnémult, a földből fellobogó kék lángok jelölik az ott rejlő kincseket.

Valljon a Margit-szigeti kincsásók illy jelenségek után indultak-e? tudni nem lehet. Annyi bizonyos, hogy még újabb időkben is tétettek kincs-keresési kisérletek; és erélyesen kelle gátolni eme visszaélést, mellyel a sziget földje többfelé fölturkáltatván, ez által a kert csin- és tisztaságban szenvedett.

Különösen az ó-budai nép között sürübbek a Margit-szigetet illető legendák. A hányat hallottam, csaknem mindegyikét az éjfél és a kincs jellemzi. Nem lévén azonban föladatom a nép száján forgó minden regét egybegyüjtögetni, elhagyom e tért, történetünket folytatandó" (i. m. 111-113. l.)

Föltehető, hogy Krúdy még annak idején, a Szigeti séták című fürdőújság szerkesztésekor olvashatta a fenti idézetet a kincsekről, legalábbis erre látszik utalni a Magyarságban 1927. augusztus 28-án közölt tárcája. A magyar szentek szigete, amely felfogható úgy is, hogy könyvének témáiból ad figyelemfelkeltő előzetes antológiát.

Végezetül nagyon fontos, hogy a kincsásás motívumának összekapcsolása a szigeten lakó cigányvajdával, illetve cigány-palatínussal, valamint a föld alatti alagúttal később visszatér majd egyik legizgalmasabb regényében Az Etel király kincsében, amely már csak az író halála után jelent meg a Pesti Naplóban, kötetben először pedig 1956-ban. Csakhogy míg a Szent Margit-regényben a föld alatti alagút pozitív, üdvöt hozó, tehát mintegy mennyei szentség fényében jelenik meg, addig a posthumus műben teljes démoniságában jelképezi Magyarország ellopott, föld alatti, pokoli bitorlók kezére került hajdani dicsőségét és szentségét.

Szörényi László

* V. István és Erzsébet hercegnő koporsóit csak az 1838-iki árvíz után találták meg a Margit-kolostor romjai alatt. De a régi feljegyzések tudtak róla, hogy egy Árpád-király nyugszik a falak alatt leányával.