Part

   1  Inc|                     így történt-e minden, mint az ifjúkor szemével láttam?~
   2    1|                  kimondhatatlan jóságát, midőn az ágy szélén üldögélve hosszú
   3    1|                     rendelkeztek, a csókjukat, az álmukat, a sóhajtásukat,
   4    1|                     Jók voltak, szegénykék, és az ifjúságot ezentúl arra oktatja
   5    1|                        Máskor szinte kábultan, az arató mit sem látó szemével
   6    1|                       nyúlt a tearózsa után és az útszéli bogáncsért, és reggelre
   7    1|                       Szindbád már becsomagolt az utazásra.~- Elhozom a gyermekeim
   8    1|         kicsinyességüket nagyszerűnek találni, az új ruhát észrevenni; nyert
   9    1|                   férfiak el vannak ragadtatva az új cipőjüktől!~Szerették
  10    1|                  Szerették a zenét, a virágot, az érzékeny sétákat, könnyes
  11    1|                        egy percre megállította az óramutatót.~Szerették az
  12    1|                       az óramutatót.~Szerették az önfeláldozást.~Hisz sok
  13    1|                        hogy majd felköti magát az ablaka alatt egy fára. És
  14    1|                      csaknem jobban örvendenek az apró ajándékoknak, mint
  15    1|                      szövetségre lépni nyomban az első találkozáskor, és egészen
  16    1|                        semmiről nem kért, csak Az Est egy példányáról, amelyre
  17    1|                        furcsa dolgokat rajzolt az előkelő hölgy, amilyent
  18    1|                rejtegetve, és boldogan aludtak az emeleten.~És szerették a
  19    1|                     gondolkoztak, hogy lehetne az adósságokat megszüntetni. "
  20    1|                     élet!" - mondták különösen az érettebb nők, akik azt akarták
  21    1|                       hogy mit is akarnak vele az asszonyok? Eltiltották a
  22    1|                       hajós már pontosan tudta az esküformát, magától letérdepelt,
  23    1|                   hitte, hogy most találta meg az igazi szerelmét, amint igazi
  24    1|                   vissza, mert számon tartotta az elhagyott nőket, hogy kivel
  25    1|                 fogadósnénak szöktetést ígért.~Az őszi liget vérfoltos faleveleit
  26    1|                        vérfoltos faleveleit és az elhagyott szélmalmokat,
  27    1|           lovarművésznőjének mosolyát, amelyet az elküldött virágcsokrokért
  28    1|                         hogy vajon mi történik az éji mécses világítása mellett.~
  29    1|                   leányok álmában előjönni, és az álarcosbálon a tévedt nőt
  30    1|                   Sacré Coeurben vagy nagybetű az imádságban, amelyet a nők
  31    1|                       aki már sokat szeretett. Az életörömtől jajgatva, torkában
  32    1|                     pesti hölgy fehér blúza és az utazónő zöld szoknyája,
  33    1|                       a negyvenéves dámának és az ápolónő fehér ruhája, a
  34    1|                 zsidónők turbékoló kacagása és az áhítatosan meghajló fehér
  35    1|               hosszúkás, világoskék szemgolyó, az arca pedig piros, mint a
  36    1|                   tartozik e történethez. Elég az hozzá, hogy ott volt, a
  37    1|                        kis zsámolyon üldögélt, az arcát megérintette a régiség,
  38    1|                  faragott kockakövekkel járult az áhítat terjesztéséhez, midőn
  39    1|                       A szegény tót fiúk, akik az egyenesre nőtt fenyőerdők
  40    1|                   tűztek a herceg rámájába, és az asszonyok, akik egy párszáz
  41    1|                 halottaiban is Lubomirski volt az első úr a városkában, a
  42    1|                        előtti térségen nemcsak az öreg Isten, de Lubomirski
  43    1|                     csak felényi puskaporral.)~Az őszes úr (aki egy estén
  44    1|                       a messzi távolban) abban az időben diákfiú volt a kolostorban
  45    1|                          Kedves olvasmányából, az Ezeregyéjszaka tündérmeséiből
  46    1|                        ezt a nevet, mert abban az időben még közel volt az
  47    1|                       az időben még közel volt az a kor, midőn a lovagok,
  48    1|                    fajtájából, akik hajdanában az eldugott kis hegyi városokban
  49    1|                  Kacskó bácsi gömbölyű öklével az asztalra csapott.~- Én vagyok
  50    1|                 bepanaszolt tótot hallgatna ki az irodában.~- Azok az én leányaim -
  51    1|               hallgatna ki az irodában.~- Azok az én leányaim - felelte sóhajtva
  52    1|                    szolgabírónak, mint gyorsan az irodába szökni. A kedves
  53    1|               felváltva egymást, főztek. Magda az ürühúst, Anna a káposztát,
  54    1|                     Anna a káposztát, míg Róza az édes tésztát gyakorolta
  55    1|                   szolgabíró nem szökhetett el az irodába), a kisasszonyok
  56    1|            felváltották egymást abban is, hogy az egyedüllétben félős, tanulni
  57    1|                      nagyon szerető Szindbádot az elhagyatott emeleti szobába
  58    1|                jajgatott. Rózának kipirosodott az arca, és mind erősebben
  59    1|                     fölé hajolt, míg egyszerre az elhagyott emeleten, ahol
  60    1|                       elhagyott emeleten, ahol az üres szobákban a zabos-zsákok
  61    1|                     már egészen jól tudta azon az oldalon levő leckéjét.~ ~
  62    1|                       pontosan láthatók voltak az akkori szentek képmásai -
  63    1|                    meztelen karjain megfeszült az ujjas, és domború keblén
  64    1|                     szemét, csendesen elpirult az arca, majd könnyes szemmel
  65    1|                       könnyes szemmel távozott az emeletről.~Azon az estén
  66    1|                    távozott az emeletről.~Azon az estén Szindbád valamely
  67    1|          Kinyújtózkodott, felállott, és lustán az ablakhoz lépett. Az este -
  68    1|                     lustán az ablakhoz lépett. Az este - lágy, júniusi este -
  69    1|                 dalolgatva, iszogatva megtenni az utat egyik országból a másikba.~
  70    1|                     vessző érintette volna, és az is meghalt volna nyomban,
  71    1|                    meghalt volna nyomban, mint az ezeregyéjszakában.~Szindbád
  72    1|                       a púpos Gergely pápa, és az egész dolog nem volt egyéb
  73    1|                      Gergely pápa elmerült, és az evezőt mélyen a vízbe nyújtotta.
  74    1|                       a folyón. Meg-megállott, az evező már régen a sekély
  75    1|               felébredt Szindbád, otthon volt, az ágyban feküdt.~A Róza hamvas
  76    1|                 nagyranyílt, szürke szemét, és az ajkával az arcába súgta:~-
  77    1|                   szürke szemét, és az ajkával az arcába súgta:~- Te egy hős
  78    1|                   HAJÓS~Első utazása~Szindbád, az ezeregyéjszakabeli hajós
  79    1|                      zsindelytetők alatt, ahol az algimnázium meghúzódott,
  80    1|                  kiderül.~Szindbád - akinek ez az álneve még abból az időből
  81    1|                  akinek ez az álneve még abból az időből eredt, midőn az algimnázium
  82    1|                   abból az időből eredt, midőn az algimnázium növendékei az
  83    1|                      az algimnázium növendékei az ezeregyéjszaka tündérmeséit
  84    1|                   hiszen nem messzire volt ide az orosz határ. A csengők csörögtek
  85    1|                       lovak szerszámján, amint az öles hóval borított országúton,
  86    1|                  visszhang a szavukra.~Oldalt, az országút mentén a Poprád
  87    1|                     Szindbádnak mégis jólesett az a gondolat, hogy mellette,
  88    1|                  ismerősen látják viszont fenn az országúton a háromlovas
  89    1|                        a folyó futását.~Nyáron az elsuhanó fák és háztetők
  90    1|                       és háztetők vigasztalják az utazót, ha a fennsíkon vágtat
  91    1|                 emlékezett is Szindbádra abból az időből, midőn még nem volt
  92    1|                         mintha nem is hó volna az, hanem valami természeti
  93    1|                       valami természeti csoda. Az olvasztott acélnak van ilyem
  94    1|                       a vasúti kocsi ablakából az Adriai-öblöt. Balról, a
  95    1|                       leesett hótól, de bévül, az erdő belsejében látni feketéllő
  96    1|                        fehérebbek lettek, mint az öregember szakálla és haja,
  97    1|                 pokrócok és bundák között arra az időkre gondolt, midőn kis
  98    1|                       lovait maga hajtotta, és az útra jól beborozott a késmárki
  99    1|                       kalács illata ütötte meg az orrát... Persze, persze,
 100    1|                      és a szüleihez igyekezett az ünnepi napokra.~A főerdész
 101    1|                      megvan. A kis városkában, az algimnáziumhoz tartozó régi
 102    1|                     annyi tömérdek régi papnak az arcképe (derékig, olajban)
 103    1|                     valami régi pápa képe volt az? Incéé vagy Benedeké?...
 104    1|                   várost szimatolván, a kocsis az utazás végcélját tudván,
 105    1|              Szindbádnak osztályozni, rendezni az emlékeket, amelyek huszonöt
 106    1|                      helyezett Anna kisasszony az ablakra, valamint ott hevertek
 107    1|                 ablakra, valamint ott hevertek az iskolakönyvek is.~Midőn
 108    1|                     eleinte úgy látszott, hogy az távolodik előlük az országút
 109    1|                       hogy az távolodik előlük az országút kanyarulatai miatt),
 110    1|                      hajdanában.~Szindbád, aki az unalom és idegesség elől,
 111    1|               kapujánál, akik a passzust kérik az utazótól.~Szindbádnak szerencséje
 112    1|                   csúcsíves toronyszobában, és az ágyakból olyan dohos szag
 113    1|                      Rákóczi Ferenc lett volna az utolsó vendég, aki bujdosásában
 114    1|                  tovább röpítsék a gránic felé az utazót.~És most már arra
 115    1|                      emlékezett Szindbád, hogy az ő ifjúkorában a polgármesternek,
 116    1|                     kapitánynak és mindazoknak az uraknak, akik valamit számítottak
 117    1|                   Lubomirski-arcuk volt. Talán az anyák nézegették sokat a
 118    1|                     kis kuruckapitányt szültek az anyák?~Szindbád magában
 119    1|                        annyit konstatált, hogy az öreg fogadós fehér hajával,
 120    1|                          pedig, mint kiderült, az öreg fogadós születésére
 121    1|                  Tisztelt Szindbád úr - mondta az öreg fogadós, miután a hatalmas
 122    1|                      voltak elégedve.~Szindbád az ablaknál állott, és szórakozottan,
 123    1|                        elgondolkozva nézegette az előtte elterülő piacteret.
 124    1|                     piacteret. Igen, erre járt az algimnáziumba, rövidszárú
 125    1|                  Krakkói kalap érdemes gazdája az utazótáskát tologatta a
 126    1|                       azért kérdem - folytatta az öreg fogadós, és az utazótáska
 127    1|                  folytatta az öreg fogadós, és az utazótáska felett megcsóválta
 128    1|                    fejét, mintha a táska volna az oka, hogy eddig nem talált
 129    1|                   küldik.~Szindbád nem felelt. Az ablakból egy túlsó soron
 130    1|                     gyermek-játékszer nagyságú az a ház, pedig tulajdonképpen
 131    1|                        volt fiatal leány. Este az ablak alatt sétálgatott
 132    1|                        és pörlekedve jött haza az ablak alatti sétából. Gyorsan
 133    1|                   emlékezik. Igen, igen, abban az időben csak a térdekre és
 134    1|                        lakatlan emeleten, ahol az üres szobákban zsákokban
 135    1|                      emeleten. Ugyancsak onnan az emeleti szobából hallgatták
 136    1|                    csiklandó kacagását odalent az utca sötétjében és a fiatal
 137    1|                  Szindbád mellett kikönyökölve az ablak párkányára, halkan,
 138    1|                Szindbád.) Tehát senki sem volt az emeleten akkor, midőn Szindbád,
 139    1|                emeleten akkor, midőn Szindbád, az egy esztendővel öregebbé
 140    1|                       gerjedelmek ébredtek fel az ifjúban. Úgy érezte, hogy
 141    1|                       magányos halott ajkához. Az első pillanatban csak a
 142    1|                         csípős szag ütötte meg az orrát. Ezért maradt el a
 143    1|               ablakánál, és elmerengett azokon az emlékeken, amelyeket a régi
 144    1|                        állott a szobában, amíg az öreg Lubomirski (a vidrakucsmás
 145    1|                  csakhamar ismeretséget kötött az asztaltársaival (mert egyetlen
 146    1|                      asztal volt a fogadóban), az algimnázium igazgatójával
 147    1|                     egy Ferenc nevű pappal meg az orvossal. Ebben az időben
 148    1|                  pappal meg az orvossal. Ebben az időben csupán ennyi intelligencia
 149    1|                       Krakkói kalapban együtt.~Az orvosról csakhamar kiderült,
 150    1|                       hajdani iskolatársa volt az algimnáziumban; Fritznek
 151    1|                      nem tudott emlékezni, bár az orvos mindenféle kalandokat,
 152    1|                    múltból.~A papok közül csak az igazgató beszélt. Sovány,
 153    1|                        Tehát ezért vagyok itt, az isten háta mögött, ahol
 154    1|                   isten háta mögött, ahol soha az életben többé színházat
 155    1|                     láthatok... Ferenc barátom az itallal van megakadva, harmadik
 156    1|                megakadva, harmadik társunkról, az öregről ne is beszéljünk -
 157    1|                       kezével a homloka körül.~Az igazgató nem lehetett több
 158    1|                  gyermekem van - felelt Fritz.~Az igazgató csöndesen mosolygott,
 159    1|                        hogy sehogy se vagyunk. Az ördög vinné el, nekünk itt
 160    1|                      Ferencet többé megmenteni az italtól, sem az "öreget"...)
 161    1|                     megmenteni az italtól, sem az "öreget"...) Nincs kaszinónk,
 162    1|                      Bertyánszky nevét? No, és az öreg Bertyánszkyt biztosan
 163    1|                Bertyánszkyt biztosan ismerted. Az akkor volt itt táncmester,
 164    1|                  felelt alattomosan mosolyogva az algimnáziumi igazgató. -
 165    1|                     dolgot. Valahogyan eltelik az idő... És ez a legfontosabb.~
 166    1|                      el estére a tánciskolába. Az életedben még úgy sohasem
 167    1|                   krumplit loptunk a földeken?~Az igazgató csöndesen köhintett:~-
 168    1|                    bálok... (Egyrészt baj volt az is az én esetemben, hogy
 169    1|                        Egyrészt baj volt az is az én esetemben, hogy Rimaszombatban
 170    1|                      ekkor a direktor - nálunk az, ami Rimaszombatban az Eldorádó-kert
 171    1|                  nálunk az, ami Rimaszombatban az Eldorádó-kert volt. Beszéltem
 172    1|                      volt. Beszéltem már neked az Eldorádó-kertről, Fritz?~
 173    1|                        táncok menetét, és csak az ügyesebb táncospárok tudtak
 174    1|                        tiszteletre méltó volt. Az algimnáziumi igazgató színpadias
 175    1|                     sunyi mosollyal kullogott. Az algimnáziumi igazgató, kemény
 176    1|                    tiszteletteljesen meghajolt az igazgató és Szindbád előtt.
 177    1|                     lovag Bertyánszky! - súgta az algimnáziumi igazgató.~Szindbádnak
 178    1|                      nadrágokat hordanak, mint az ő idejében, és a cipők,
 179    1|                         mint a varjak estenden az őszi erdő ritkuló fáin.~-
 180    1|                      feszes és ünnepélyes volt az idegen vendég jelenlétében.
 181    1|                       egyre-másra bukdácsoltak az ellenséges létra körül,
 182    1|                   medrébe igazodni. Amíg végre az ajtón havas vállal és havas
 183    1|                   erősen kopogva, járni kezdte az éppen soron levő lengyelpolkát.
 184    1|                     ugyancsak így csendült fel az a régen hallott női viháncolás,
 185    1|                     talpra ugorva, táncosnőjét az algimnáziumi igazgató és
 186    1|                       fölismerte. Igen, ő volt az, Anna: a régi szép, kacér
 187    1|                        hajós föltevését. Igen, az a bizonyos régi Anna, a
 188    1|                        a vöröshajú Fritz.~- És az anyja? - kérdezte Szindbád.~
 189    1|                    felmászott a létrán! Tudod, az öregasszonyok versenyében!...~
 190    1|                  öregasszonyok versenyében!...~Az igazgató, aki némileg féltékeny
 191    1|                  táncmesternek:~- Kezdjük már. Az idő későre jár! - kiáltotta.~
 192    1|                 izgalom futott végig a termen. Az algimnázium igazgatója most
 193    1|                 nyomban kezdetét vette, amikor az igazgató másodszor tapsolt.
 194    1|               leszálljanak.~- Nézze - dörmögte az algimnáziumi igazgató -,
 195    1|                        amint a magasba meredt, az igazgató pedig állandóan
 196    1|                      nekiindult a létrának, de az igazgató akkor már karonfogta
 197    1|                     produkálni akarják magukat az idegen úr előtt - mondta. -
 198    1|                    sohasem hagyod el?~Szindbád az álomtalan álomból felébredve,
 199    1|                        mindent megpróbált, ami az életben kellemes vagy kellemetlen.
 200    1|                 házasságtörést és gyilkosságot az erdőben. Egyszer sírt is,
 201    1|                        Szindbádnak, a hajósnak az élete, amíg végre elérkezett
 202    1|                    amíg végre elérkezett ahhoz az időszakhoz, midőn sem a
 203    1|                     indult el Szindbád keresni az ifjúkori emlékeit. Mintha
 204    1|                        akkor, és harmatos volt az éjszaka. A kis vasúti állomás
 205    1|                  álmodozó lépésekkel megindult az akácfák között, a homokos
 206    1|                  között, a homokos úton.~Midőn az út fordulójánál hátranézett,
 207    1|                    fekete éjszakában csupán ez az egy szem volna csak arra
 208    1|                   Szindbáddal a nyári éjszakán az akácok felett, és a földszintes
 209    1|                       vihar előtt összebújnak. Az ifjú Szindbád fejében és
 210    1|                    azon a régi nyári éjszakán.~Az emlékei nyomán ma szinte
 211    1|                   akkor, akkor, midőn itt jött az akácos úton. De már semmi
 212    1|                       barna volt, nagyhajú, és az ajka fölött gyönge kis árnyék
 213    1|                       Szindbád szemébe nézett. Az egyik szeme, a bal szem
 214    1|                 Szindbád megérkezik a vonattal az ismeretlen városkába. Irma
 215    1|                egymásra boruló fák között visz az út a folyócska felé... A
 216    1|                   megijesztette, és emlékszik, az első szava az volt Irmához (
 217    1|                       emlékszik, az első szava az volt Irmához (aki pontosan
 218    1|                        házban.~- Bacsó kertész az este meghalt. Most virrasztanak
 219    1|                  gyermekek lóverseny-játékában az akadály, kicsiny árnyékával
 220    1|                    árnyékával csöndesen feküdt az éjben, majd rácsok következtek
 221    1|                       hangjaiból. Nehezen ment az emlékezés, mert egy nagy
 222    1|               mozdulatlanul és hidegen fekszik az ágyon.~Boldog volt-e? Büszke
 223    1|                           Újra hajnalodott, és az öreg Szindbád csöndesen
 224    1|                     dombra pillantott, ahonnan az akácfák mögül fekete fejfák
 225    1|                       eddig is nagyot áldoztam az emlékének - dörmögte a vasúti
 226    1|                      neve a bélyegen, megnézte az aláírást, és mert nem volt
 227    1|                       érintetlen szerelme volt az ifjú Szindbádnak. Fekete
 228    1|                        kőoszlopaival), mielőtt az esti sétáról hazáig kísérte
 229    1|                 különben is régen elfelejtette az ócska templomot és környékét,
 230    1|                         Reggel azt hitte, hogy az egész dolgot csak álmodta.~
 231    1|                        Szindbád, a hajós abban az időben még nagyon szeretett
 232    1|                    barna hegyek sorakoztak, és az éjszaka félhomályos volt,
 233    1|               szaladtak el a sötétségben, mint az éjszaka rohanó vizén a gyermekek
 234    1|                      gyermekek papírcsónakjai. Az ár a törpe bokrokat és sövényeket
 235    1|                      lassújárású viharfellegek az égboltozat oldalán.~Később
 236    1|                      látszott a folyónak, mint az esti országúton poroszkáló
 237    1|             kanyarodóknál, ahol a folyó kibújt az árnyékból, ezüstös karikák,
 238    1|                   jelentette Szindbádnak, hogy az állomás közeledik.~A kocsiból,
 239    1|                   közeledik.~A kocsiból, amely az állomásról a fogadóba vitte,
 240    1|                      Szindbád szeméből kiszáll az álom, és csodálkozva kérdi
 241    1|                    fehér óralapokon csillogtak az aranyozott mutatók.~Egy
 242    1|                    állott, benne fűszeres bolt az "Arany oroszlán"-hoz címezve,
 243    1|                    előtt, és szeretett olvasni az arcokról, szemekről, homlokokról.~
 244    1|                      alakjában csoportosította az arcképeket. A koszorú peremén
 245    1|                        Aztán látni ugyanazokat az arcokat polgári ruhában:
 246    1|                       vadászkabátban. Csakhogy az arcok ekkorára szelídebbek,
 247    1|                        évekig, késő öregségéig az arcképüket fogja szemlélni,
 248    1|                        doktorok szemüveggel és az ügyvédek komoly redingot-ban
 249    1|                    fényképésze kirakatában. És az a kiviaszkolt bajuszú, középen
 250    1|                        végighaladván, Szindbád az arcképek bokrétájában most
 251    1|                        úr: a polgármester vagy az alispán. Ám meglehet, hogy
 252    1|                     mindkét kezükkel megfogták az ernyő széleit), csipkés
 253    1|                ékszerek: ezek voltak többnyire az asszonyok. Mintha a kalapviselet
 254    1|                   fotografáló-műhelyben csupán az asszonyok szabadalma volna,
 255    1|                   kerülhetnének egymás mellé), az egyiknek imakönyv, a másiknak
 256    1|                        strandról - talán éppen az ostende-iről - Szindbád
 257    1|                     hajóval... Mert Lenke volt az, aki a fotográfus kirakatából
 258    1|                   furcsa kis utcában, amelynek az egyik oldalán bokrokkal,
 259    1|                   zöldfedelű ház állott, kívül az orvos fekete-fehér táblája:
 260    1|                      kis kutya szaladt elsőnek az ajtóhoz. Barátságosan, vidáman
 261    1|            megfordította a kulcsot a zárban.~- Az orvos úr?~- Most nincs itthon,
 262    1|                        gondolta, így tervezte: az orvos nem lesz otthon, és
 263    1|                    lesz otthon, és ő beszélhet az asszonnyal. A kerti kavics
 264    1|                    asztal, mint a regényekben. Az üvegajtó rézkilincse fénylett,
 265    1|                       rézkilincse fénylett, és az ablakokban rózsaszínű meg
 266    1|                 Csöndesen ment el a ház előtt, az ablakok előtt, és valahol
 267    1|                        mindig nem szólt, pedig az asszony már előtte állott,
 268    1|                       akit ön várt, asszonyom.~Az asszony idegenkedve hátralépett.~-
 269    1|                        jutni... Miért is jutna az eszembe? És az előbb, amikor
 270    1|                        is jutna az eszembe? És az előbb, amikor a csengő szólott,
 271    1|                        vidéki színésznő jutott az eszébe, aki ilyenformán
 272    1|                         Szindbád? Miért keresi az uramat? - kérdezte nyugodtan
 273    1|                   uramat? - kérdezte nyugodtan az asszony, és most már összekulcsolta
 274    1|                   hallgatom a nyárfa hangjait. Az én leghűségesebb udvarlóm
 275    1|                      én leghűségesebb udvarlóm az udvarunkban álló öreg nyárfa.~-
 276    1|                  ékszerekben gyönyörködni: nem az én természetem. Igaz, hogy
 277    1|                        de nem alussza ki magát az ember másnapra. A bálteremben
 278    1|                     megpihent a tekintete, míg az asszony csöndesen a szoknyája
 279    1|            felemelkedett, és a kezét nyújtotta az asszonynak.~- Már elmegy?
 280    1|                      Már elmegy? Nem várja meg az uramat?~Szindbád az asszony
 281    1|                        meg az uramat?~Szindbád az asszony kezét lágyan megcirógatta.~-
 282    1|               feleségül. Én másképpen szeretem az életet. Egy nagy nyárfa
 283    1|                       mindig elégítenek ki, és az álmodozást és elmerengést
 284    1|                   Semmi. Csak azt hittem, hogy az uramra is kíváncsi lesz...
 285    1|                      Szindbád lassan simogatta az asszony tenyerét, amely
 286    1|                    fejét.~- Kanálszámra szedem az orvosságot, hogy aludni
 287    1|                öltöznék itt divatosan, szépen? Az egész városban nincsen egyetlen
 288    1|                        volt a művészek bálján.~Az asszonynak kipirosodott
 289    1|                  Hallani akartam valamit arról az eltűnt, álombeli világról.
 290    1|                  mindig - mondta most Szindbád az asszony füléhez hajolva,
 291    1|                     kavicsos úton látható lett az öreg doktor széles alakja,
 292    1|                esőkabátja és ernyős sapkája.~- Az uram!... - rebbent fel Lenke. -
 293    1|             szőnyegajtón.~- Mi a fenét akar ez az ember tőlem? - dörmögte
 294    1|                     egy furcsa, erős parfőmnek az illatát érezte, amely az
 295    1|                       az illatát érezte, amely az asszony nyakából áradt.
 296    1|                     Szindbád néha nem szerette az erős parfőmöket.~[1911]~ ~
 297    1|                     Valami olyan időt mutattak az órák, amilyen talán soha
 298    1|                    többnyire a falba vésettek, az ajtók, amelyek halkan és
 299    1|                      felmondták a szolgálatot, az esővíz másfelé csurog alá
 300    1|                      esővíz másfelé csurog alá az ereszekről, és a kis boltok
 301    1|                     estéken ugyanígy sírdogált az ajtó, csengett a kis csengő
 302    1|                       zsalukra. Vajon mi lehet az ilyen ablakok mögött? Talán
 303    1|                     lépésekkel indult most már az A. Marchali-féle cukrászbolt
 304    1|                        a dohányszínű függönyök az ablakon még a régiek. A
 305    1|                      koccanását hallja, mintha az ő tiszteletére csörrentek
 306    1|              zubbonyban áll dákóra támaszkodva az asztal felett. Öreg, pápaszemes
 307    1|                valamely fekete madár gunnyaszt az ablak mellett. A kis kassza
 308    1|                        mily fürgén szaladoznak az új posztóval bevont biliárdasztalon.
 309    1|                  kevergette. Igen, csakugyan ő az: Amália vagy legalábbis
 310    1|                 bajuszát megpödörte.~- Igen, ő az! - ismételte Szindbád magában,
 311    1|                     előbb eltűnt észrevétlenül az újságlepedő mögül. Szindbád
 312    1|                       Igen, megösmeri. Ez volt az, amit a cukrásznénak egykoron
 313    1|                      benne van-e a régi kép...~Az ujja reszket, midőn némi
 314    1|                   mosolygó katona arcképe...~- Az apám képe. Katona korából
 315    1|                 idegenkedve, haragosan húzódik az öreg idegentől, és borús
 316    1|                     sokáig elgondolkozva nézte az alkonyatban álmodozó messzi
 317    1|                       HALÁLNÁL~Ötödik út~Abban az időben Szindbád, a csodahajós
 318    1|               Kifosztott koldusként bolyongott az éjszakában, és valóban igen
 319    1|                 valóban igen céltalannak látta az életet, amelyhez pedig mindig
 320    1|                    életet önt belé, friss vért az ereibe és új gondolatokat
 321    1|                    csak a balett, a templomban az imádkozó asszony érdekelte.
 322    1|                világában titkon és igazán csak az idegen, eljövendő nőket
 323    1|                    álló vadászon fut keresztül az izgalom, úgy állott meg
 324    1|                        úgy állott meg Szindbád az ablak alatt, ahol egy csinosabb,
 325    1|                        utcácskára nyílik, ahol az emeleti ablakokon tarka
 326    1|                      ruháikban szívesen néztek az idegen utazó szemébe, és
 327    1|                       előttük a fogadó ajtaját az esthomály beálltával. Sok
 328    1|                   szeme van és szívalakú arca. Az ajka sokatmondólag remegett,
 329    1|                       remegett, amint Szindbád az arcát az ajkához nyomta.
 330    1|                        amint Szindbád az arcát az ajkához nyomta. A keze lehanyatlott.~-
 331    1|                         erőteljesebben zengett az emelvényről, a szemüveges
 332    1|                      Szindbád mellett.~- Kérem az urat, kísérjen haza! - mondta
 333    1|                    borítva. A szeme vörös volt az előbbeni sírástól, és gyönge,
 334    1|                      virágárusnő előtt, mintha az hercegnő volna:~- Parancsára
 335    1|                       mentek a téli hajnalban. Az utcákat nagy hó borítatta,
 336    1|                       Szindbád karjába.~- Ezen az úton már egyszer megtámadtak...
 337    1|                        Bocsásson meg.~A kendőt az arcára húzta, és a keze
 338    1|                         Néhány perc múlott el. Az éjszaka, a hajnal nagyon
 339    1|                       kapálták a fagyos rögöt, az öreg, piros képű kocsis
 340    1|              titokzatosan kilebbent a hintóból az esti homályban (míg Szindbád
 341    1|                     végén így szólott hozzájuk az utazó: "Miska bácsi, a lovak
 342    1|                        a néptelen utcában vagy az átjáróház előtt ellebbent,
 343    1|                        lovakat. Igen valószínű az a föltevés, hogy a vén kocsis
 344    1|                        és halovány arca fordul az eltűnő grófné felé, nem
 345    1|                  eltűnő grófné felé, nem pedig az üres ablakok. Ki tudná,
 346    1|                     mégiscsak nagyobb baj volt az, hogy Szindbád hamar kihűlt,
 347    1|                      mondogatta magában, midőn az első megkívánt, várva-várt
 348    1|                        nyomról nyomra kövessék az elmúlt szépséges délután
 349    1|                     húsos, vonagló ajkukat már az első percben bajusza alá
 350    1|                       föl csöndes álmaiból, és az árvácska Szindbád iránt
 351    1|          szendergésében szerelme oldalán, mert az ötlött eszébe, hogy évek
 352    1|                       egyetmást megpróbált már az életben. Mindezekből tehát
 353    1|                    volt a mérföldjáró csóknak, az ajkak sóvárgó, nedves és
 354    1|                  borult hűséges barna szempár, az alázatos, szinte bocsánatkérő
 355    1|                       a rajongás, a hódolat és az imádat világából: egyszerűen
 356    1|                    röpült be Szindbád lakásába az a bizonyos tudatlan és még
 357    1|               alázatosan helyezte kis kalapját az ablakpárkányra: "Szabad,
 358    1|                      mert hiszen a hölgyek már az első őszi napokon gyakorolták
 359    1|                       tegnap mondott ugyanezen az úton és ugyanebben az órában. "
 360    1|                ugyanezen az úton és ugyanebben az órában. "Életem!" - mondták
 361    1|                      Mindenségem" - folytatták az út közepén. "Tell Vilmos!" -
 362    1|                       ilyenkor suhan keresztül az őszi tájon Kelenföld felől
 363    1|                     kereste a hibát, önmagában az okát a mérföldes csókoknak:
 364    1|                     EGY RÉGI UDVARHÁZBÓL~Abban az időben, amikor Szindbád
 365    1|                       vörös frakkban kergette, az agarait többre becsülte
 366    1|                        agarait többre becsülte az asszonyoknál, és házánál
 367    1|                 házánál mindig meg volt téríve az asztal fehérrel, ezüsttel,
 368    1|                   nagyon sok pénzt elveszített az Arany Bikában, ahol környékbeli
 369    1|                  Portobányi úr, hogy folytassa az ifjú Szindbád nevelését.
 370    1|                  Portobányi úr Szindbádnak, és az asztaltól elmenőben, hatalmasan
 371    1|                      lecsüngő bajusza alatt.~ ~Az ifjú Szindbádnak két nevelője
 372    1|                         utazott tengelyen vagy az apostolok lován, és szenvedélye
 373    1|                      meglehetős sikerei voltak az irodalomban - Balás Sándor
 374    1|                     vidékre tért meg, ahol még az emberek romlatlanok, és
 375    1|                       le kellett nyíratnia, és az öreg hajdú keményen megberetválta
 376    1|              Ünnepélyes és méltóságos volt, és az ifjú Szindbádot gyakran
 377    1|                      beszélgetni.~- Ne sajnáld az esperes úrtól a vörösbort! -
 378    1|                       a tanítót vagy a kántort az asztal végein. A tréfáit
 379    1|                       kérdőleg gurította körül az asztalon. Egészben véve
 380    1|                        író, titkon lenézte még az esperes urat is. Legalább
 381    1|                      esperes urat is. Legalább az ifjú Szindbádnak gyakorta
 382    1|                      gyakorta magyarázta, hogy az írók a legelső emberek a
 383    1|                    legfőbbképpen a kántor volt az oka, aki valami betegségbe
 384    1|                         és a doktor eltiltotta az italtól. A kántor, a doktor
 385    1|                     lett és goromba, mint akár az uradalmi fiskus, és helye
 386    1|                      uradalmi fiskus, és helye az asztal végén üresen maradott.
 387    1|                        a hosszú asztalnál, sem az egész házban, és fogcsikorgatva
 388    1|                     egyszer kegyes hangulatban az esperes úr -, hogy vagyunk
 389    1|                     esperes úr -, hogy vagyunk az anekdotákkal?~Portobányi
 390    1|                 keserves és szomorú volt, hogy az esperes úr jobbnak vélte
 391    1|                Portobányi úr erősen nekifeküdt az ifjú Szindbáddal a tanulásnak.
 392    1|            balsejtelemmel mormogta:~- Még csak az hibáznék ebbe a nyomorúságos
 393    1|                       a nevelő úr mindig azzal az elhatározással helyezett
 394    1|                    elhatározással helyezett el az ülés alatt, hogy hazáig
 395    1|                    hazáig bizonyosan felrobban az egész szekér. Ilyenkor nem
 396    1|                       szekereknek -, lőpor van az ülésben.~És nagyot lélegzett,
 397    1|                       nem jött meg a városból.~Az esperes úr - szép májusi
 398    1|                       Még csakugyan felrobbant az a bolond - mormogta csöndes
 399    1|             egykedvűséggel.~Már estére hajlott az idő, amikor az öreg kocsis
 400    1|                  estére hajlott az idő, amikor az öreg kocsis bekormányozta
 401    1|                        poros bricska megállott az ámbitus alatt.~A kocsin
 402    1|                Portobányi úr, orra, arca piros az ivástól, a kalapja félrevágva,
 403    1|                       a városon. Penzióban van az öreg. Se apja, se anyja,
 404    1|                        bújtatott vén színészt. Az a kakadu üstökét hátrasimította,
 405    1|                      mellette, és a jobb kezét az öreg komédiás vállára helyezte,
 406    1|              csibukozott, kidörzsölte szeméből az álmot.~- Canis mater - kiáltott
 407    1|                        Nagy, elfoglalta helyét az asztal végén, és azután
 408    1|           esztendőnként egyszer ereszkedik meg az ablak vasalása. Mozdulatlanul,
 409    1|                  függönyös bolthajtás alól, ha az ágy tulajdonosa történetesen
 410    1|                  napsugárért a szoba közepére, az ablakokhoz kívánkozik. A
 411    1|                    vonítani kezd a kert alatt. Az eperfára a kuvik telepedik,
 412    1|                        se macska el ne vesszen az ő úriházától, mint azzal
 413    1|                   szokta mondani:~- Úgy vagyok az esztendőimmel is, mint a
 414    1|                       kései utódok, ilyen volt az igazi magyar színész hajdanában!
 415    1|                     magyar színész hajdanában! Az utolsó magyar komédiás.
 416    1|                  vastag bajusza alól különösen az ételek és italok nevét ejtette
 417    1|                     Hogy merészelsz beleszólni az irodalomba? Neked azt kell
 418    1|                    énekelni meg szavalni, amit az írók elibéd szabnak. Tehát
 419    1|               esztendeig pályázván a Kárpáttól az Adriai-tengerig, egyéb tudományokat
 420    1|                        bólintott.)~- A nőkkel, az isteni nőkkel? - harsogta
 421    1|                   eleget kötelességemnek ebben az irányban is? Fiatal cselédleányaink
 422    1|               kukoricacsősz kunyhójába csaltam az aratóleányokat? Talán a
 423    1|                        mi badacsonyi borunknak az egri püspök pincéjében sincsen
 424    1|                      még a nagy Széchenyi volt az ifjúság vezére. Javaslom
 425    1|                     csókot dobott), hogy a nők az ölembe hulljanak. Sajnos,
 426    1|                       mondta Portobányi úr, de az öreg hajdú az ebéd tálalását
 427    1|                Portobányi úr, de az öreg hajdú az ebéd tálalását jelentette.~ ~
 428    1|               csuklóját csipkekézelő fedte, és az ujjai fehérek voltak, és
 429    1|                       és a füle cimpája piros, az orra kissé hajlott, és a
 430    1|                 görbülő.~Ah, ez a nő volt maga az érzékiség. Szindbád forrón
 431    1|                    dalocska következő strófája az első páholynak volt szánva.
 432    1|                    álomban, félig ébren érezte az arcán végigsimulni a nefelejcs-szemeket.
 433    1|                                                AZ ELSŐ VIRÁG~A virágcsokor,
 434    1|                      mint nevelői: Portobányi, az öreg író és Ketvényi Nagy
 435    1|                      sajátos fogalmai támadtak az ifjú Szindbádnak. Portobányi
 436    1|                       akiknek nagyokat köszönt az utcán, és a színház környékén
 437    1|                       régi emlékeit mesélgette az ifjú kollégáknak, miközben
 438    1|                     lakott, midőn is esténként az első számú páholyból csókot
 439    1|                        Galamb Irma felé, midőn az a színen megjelent. A háttérben
 440    1|                      színész halkan dúdolgatta az ismerős melódiákat, különösen,
 441    1|           helytelenítőleg csóválta a fejét, de az előadást az első taktustól
 442    1|                        a fejét, de az előadást az első taktustól az utolsóig
 443    1|                     előadást az első taktustól az utolsóig a legnagyobb figyelemmel
 444    1|                       előállt indítványával.~- Az ostromot most már komolyan
 445    1|                     barátomat.~Szindbád (ebben az időben gyakran válott arca
 446    1|                            mondta csöndesen.~- Az nem lehetséges - felelt
 447    1|                 elgondolkozva Ketvényi Nagy -, az öreg tekintetes úr bezárat
 448    1|                         Galamb Irmához.~ ~Azon az estén a nevelők a fülledt
 449    1|                        forró nyári éjszakában. Az ablakok nyitva voltak az
 450    1|                       Az ablakok nyitva voltak az öltözőkön, és odabenn féligöltözött
 451    1|                 lélegzetét visszafojtva, leste az öltözködő nőket. Fehér vállak,
 452    1|                      nyakát vagy vállát látja. Az ütőere erősen lüktetett
 453    1|                    harisnyakötőm - siránkozott az előbbi leányhang.~Most egy
 454    1|                 deszkába...~Aztán csendesedett az öltöző. Az ajtót sokszor
 455    1|                        csendesedett az öltöző. Az ajtót sokszor és hangosan
 456    1|                 felrúgtak egy söröskancsót, és az utoljára maradott két színésznő
 457    1|                     kesztyű gombja pattant, és az egyik színésznő a földre
 458    1|                        szempilláit.~- Ah, maga az?... - kiáltott fel csengő
 459    1|                       Két-három csókot nyomott az izzadt cérnakesztyűre, és
 460    1|                   Nagyon derék, így kell bánni az elkényeztetett nőkkel!")~
 461    1|                     mellén fehér felöltőjét.~- Az este hűvös - mondta finomkodó
 462    1|                    Irma kétszer is végignézett az ifjú Szindbádon, a szempillája
 463    1|                     csendesen.~Közelebb lépett az ifjúhoz, hogy Szindbád erősen
 464    1|                 elhozzam? - kérdezte Szindbád.~Az alacsony nőcske csendesen
 465    1|                     mormogta:~- Ha ugyan eljön az öreg bácsi?...~Megperdült,
 466    1|                csendesen, régi magyar nótákat. Az asztala már megtelt üres
 467    1|               szólalnak a legszebben a hegedűk az egész földkerekségen, művész
 468    1|                pénzestárcát - a Hársfán kívül, az ablak alatt lábujjhegyre
 469    1|                     amikor érdemes kukucskálni az ablakfüggönyön.~A földesurat
 470    1|                   ablakfüggönyön.~A földesurat az ajtóig kísérte a banda,
 471    1|                  Tanulja meg, kis gazdám, hogy az előttünk lefolyt mulatozásban
 472    1|                     mulatozásban a csendesség, az ivásban a józanság, a játékban
 473    1|                       Portobányi úr kigombolta az inggallérját, és a nyakkendőjét
 474    1|              köhécselve tömködte a pipáját, és az arca, orra már lila színű
 475    1|                        valami álarc lett volna az arcán. A vonásai fénylők
 476    1|                        formálva. A bor álarcát az öreg színész arcára helyezte.~
 477    1|                        kontyát, és megkarmolta az arcát. Majd a rendező következett,
 478    1|                        egy borbély magára lőtt az ablaka alatt. Öreg édesanyja
 479    1|                    fiacskája is... Talán éppen az öccse a fiacskája...~A köhögés
 480    1|                  mégiscsak agyonütne bennünket az öreg tekintetes úr.~A vén
 481    1|                     délután mutatta a házat és az ablakot... Kis kert van
 482    1|                        ablakot... Kis kert van az ablak előtt... És hajdanában,
 483    1|                      magam is sokat másztam be az ablakokon, sokszor majdnem
 484    1|                        nékem, puha haja is, de az álla már nem tetszik?...
 485    1|                szempillái alatt.~- Igyunk, no. Az ital bátorságot ád... Becsületemre,
 486    1|                       mágnásasszonyka lehet ez az Irma. Neked talán nem tetszik,
 487    1|                     fehércselédnek látszik, de az öreg tekintetes úr se kutya...~-
 488    1|                       ha már idáig nevelgettük az ifjú urat (és ravaszkodva
 489    1|                     róla a kezünket... Mondom, az ablak e forró éjszakán nyitva
 490    1|                        egy csipkefüggönyke van az ablakon, amelyet a szellő
 491    1|                  álmában tudomásul veszi, hogy az ifjú Szindbád térdepel az
 492    1|                      az ifjú Szindbád térdepel az ágya előtt.~- Hová gondolsz,
 493    1|                  nyakunkba vehetjük a világot, az öreg tekintetes úr pisztolya
 494    1|                     csak egy kis csipkefüggöny az egész, amit félre kell húzni.
 495    1|                      húzni. És mi lesbe állunk az ablak alatt... A szemünk
 496    1|                    Ketten majd csak felemeljük az ablakpárkányig, az éj csendes
 497    1|                  felemeljük az ablakpárkányig, az éj csendes és meleg, kedves
 498    1|                 álmodott a kedves hölgy, midőn az ifjú csókját ajakán megérzi...
 499    1|                      csókját ajakán megérzi... Az én időmben - nem is olyan
 500    1|                       a nők mezítelen karjukat az ilyen pillanatokban kinyújtották,