Part

 501    1|                         de erősen átkulcsolták az illető nyakát, és a nyak
 502    1|                     Bátorságra tanított mindig az atyám - mormogta, és félénken,
 503    1|                  ujjaival szórakozottan dobolt az asztalterítőn. Verejtékezett
 504    1|                      és nyögve mondta:~- Igaz, az öreg tekintetes úr mindig
 505    1|                         hogy bátornak neveljük az ifjú urat.~Lesütött szemmel
 506    1|                   kezében, mint egy kardot, és az alvó kisvárosi utcára mutatott:~-
 507    1|                                                AZ ÁLOMBELI LOVAG~A kertek
 508    1|                     hárs és orgona illatozott. Az utca túlsó során mély árok
 509    1|                     leptek el a bokrok, mintha az lett volna a hivatásuk,
 510    1|                      korában gyakran leste meg az árok mélyéből a bokrok között
 511    1|                    letaposott pázsitokat, ahol az imént még csókok csattogtak.
 512    1|                      gyógyszerészsegédnek, aki az imént e helyt a varróleánykával
 513    1|                      hord csizmaszárában, mint az előbb látott legény, aki
 514    1|             szobalánykával itten sétálgatott?~(Az esztendők elrepülnek, és
 515    1|                        lábujjhegyen lépegetett az élen, mint hajdanában a
 516    1|                      álmos vagyok - vélekedett az ifjú Szindbád, és fázósan
 517    1|                         A hölgyek nem szeretik az álmos embereket. A kövér
 518    1|                    Csak csöndesen... Bár sötét az éjjel, nem megyünk mi szé-é-éjjel...~
 519    1|                        és zöldre volt mázolva, az ajtó kidőlt, és a rács hiányos
 520    1|               rózsaszínű csipkefüggöny lengett az ablakon. A függönyön csillagalakú
 521    1|                   ugrás előtt nézné meg valaki az óráját... K. Nagy Sámuel
 522    1|                          Portobányi, emeld fel az ifjúurat.~A kövér ember
 523    1|                         és homlokán kidagadtak az erek, amint Szindbád lábába
 524    1|                     szuszogását hallotta, amíg az ablakig emelkedett, aztán
 525    1|                      ablakig emelkedett, aztán az ablakba kúszott. Egy pillanatra
 526    1|                      kéményéből fodrosan, mint az öreg ember pipájából, halovány
 527    1|                szálldosott fölfelé.~Lecsúszott az ablakból a szobába, és a
 528    1|                      hogy előrevigye... De nem az történt.~Egy perc múlott
 529    1|                  megszólalt a szobában:~- Maga az, Szindbád?~A hang az első
 530    1|                      Maga az, Szindbád?~A hang az első pillanatban idegenül
 531    1|                   szólalt volna meg valaki. De az utolsó szótagnál már világos
 532    1|                      és szappanillat csapódott az arcába. Tétovázva megállott.~-
 533    1|                         Tétovázva megállott.~- Az istenért, fel ne döntse
 534    1|                     virágállványomat! - mondta az előbbeni hang. Aztán női
 535    1|                      és még arca körül lengett az előbb érzett női ruha illata.
 536    1|                       meg egy ovális tükör, és az ágy a háttérben fehér kendővel
 537    1|                        mint álmában látja néha az ember a szelet, amint az
 538    1|                       az ember a szelet, amint az álomtavak barna vizét csillogtatja...~
 539    1|                         amelyeket álmában vált az ember a párnájával.~- Furcsa,
 540    1|                      gyöngéd, kékes árnyalatot az ajk fölött csaknem úgy látta
 541    1|                       színpadi lámpa fényében, az operettbeli fátyoltánc alatt.
 542    1|                       vánkosra könyökölve, míg az álom csöndesen szállong
 543    1|                        álom csöndesen szállong az ágy felett, mint egy fáradt,
 544    1|                        a Szindbád arcát. Aztán az ujjak a hajhoz is eltévedtek.~-
 545    1|                       van, Szindbád, mert hisz az előbb álmodtam magával.
 546    1|                       És ekkor én felöltöztem, az ablakhoz ültem, és várni
 547    1|                     maga, kedves fiam, megjött az álmaimból. Úgy jött, úgy
 548    1|                     úgy érkezett, mint ahogyan az álmokban szokás. Ifjan,
 549    1|                   történhetik már ezután velem az életben?... Semmi, ugye,
 550    1|                     Karon fogta Szindbádot, és az ajtó felé vezette. Az ajtón
 551    1|                       és az ajtó felé vezette. Az ajtón kétszer megfordította
 552    1|              könnybeborult szemmel nyitotta ki az ajtót.~- Menjen, mert virrad...~
 553    1|                         Menjen, mert virrad...~Az ajtónyíláson még kidugta
 554    1|                        még kidugta a kezét, és az ifjú azt megcsókolta.~Aztán
 555    1|                       elgondolkozva olvasgatta az utcasarkon a színkörök zöld
 556    1|                        hátulsó részén, ahonnan az öltözködő színésznők nevetése
 557    1|                     fénylő bogarak röpködnének az éjben, a pirosló lyukon
 558    1|            elmulasztott, ócska papucsot húznak az orrára!"... És erre gyorsan
 559    1|                        elfelejtett, csak azért az egyért, Galamb Irma elmulasztott
 560    1|                        megcsiklandozták arcát, az illatok, amelyek feje körül
 561    1|                Elmegyek azért a szívért, amely az enyém!" - mormogta a lágy
 562    1|                 toronyban mély bongással ütött az óra. Aztán Galamb Irma lépett
 563    1|                      két ránc támadt állán, és az arca a látcső üvegén át
 564    1|                        színésznőnek ilyen lesz az arca egykoron." Aztán a
 565    1|                     kicsiny és rózsaszín volt, az orra is a régi, kecsesen
 566    1|                       és halkabban hangzó volt az Irma szájában, és a fehér
 567    1|                    intésére teli tüdővel fújta az éneket.~"Te szép hervadt
 568    1|                       mikor Szindbád névjegyét az öltözőbe küldte, magában
 569    1|                    megvárhatja, beszélhet vele az előadás után" - ez volt
 570    1|               mozdulattal eresztett két pengőt az asszony kezébe, mint a muszka
 571    1|                        régen. A szeme, a haja, az arca pompás...~- És a hangom?~-
 572    1|                      ugyanazért jutott eszembe az a kalandos gondolat, hogy
 573    1|                        kalandos gondolat, hogy az estét együtt tölthetnénk,
 574    1|                        furcsának találta, hogy az Irma nyakán egy sebhely
 575    1|                Szindbád hátralépett, és erősen az Irma szemébe nézett. Az
 576    1|                        az Irma szemébe nézett. Az asszony mélázva, mintegy
 577    1|                        villant meg a napsugár. Az ablakok keskenyek voltak
 578    1|                        haragszomrádot játszott az ebédlőben. Egy tarka óra
 579    1|                      öregebbnek látszott, mint az előző estvén. Egy kopott
 580    1|                        Egy falegyezőt vett fel az asztalkáról, az asztalkán
 581    1|                       vett fel az asztalkáról, az asztalkán láthatóvá lett
 582    1|                  Szindbád elébe.~- Én már csak az emlékeimnek élek - mondta,
 583    1|                        a múltat és visszaérzik az elmúlt gyönyörű órákat és
 584    1|           bizonyossággal emlékszem a csókokra, az ölelésekre. És vajon melyik
 585    1|                  színháznál és a színház körül az udvarias emberektől hallok.
 586    1|                        megvénülni. Eszembe jut az anyám, aki hatvan-hatvanöt
 587    1|                     meg nem őszülő hajam. Csak az ostoba asszonyok őszülnek
 588    1|                      hogy milyen színe is volt az Irma hajának akkoriban,
 589    1|                    hogy mennyi idegen férfinak az arcképe van a falon? Bizony
 590    1|                        macska talpra ugrott és az arany papucsokban a falhoz
 591    1|                       aranybetűi már elkoptak. Az asszony megsimogatta a szalagokat:~-
 592    1|              megsimogatta a szalagokat:~- Mind az övé. Rajongtak érte a nők...
 593    1|                       pillantottak Szindbádra. Az előtérben füvön ült tunikás
 594    1|                        ezüstkarikán hintázott, az arcképekkel megrakott japán
 595    1|                   elmélázva, halkan mesélte:~- Az éjjel is, amikor hazajöttem,
 596    1|                        szíve hozzám diktált... Az óra már éjfélre járt, amikor
 597    1|                     ablakot láttam valahol, és az ablakban egyszerre csak
 598    1|                       sok idő tellett el, amíg az ifjút a rózsaszínű ablakban
 599    1|                  ablakban felismertem. Ön volt az, Szindbád. A régi Szindbád.
 600    1|                   szívfájások és lelkipofonok. Az volna a legérdekesebb olvasmány,
 601    1|                   igazán: a titokról, amelyről az életen át hallgatott. Szindbád
 602    1|               korcsmában borozgatva vagy éjjel az utcán bandukolva, azok nem
 603    1|                     utcán bandukolva, azok nem az igazi Szindbádot látták,
 604    1|              katonalépést téve északi irányban az ódon kolostortól. A matrózkés,
 605    1|                      nemzetközi nyelvét) ebből az időből maradott meg valami
 606    1|                 véletlen folytán, és egy napon az unatkozó Szindbád kezébe
 607    1|                    kisdiákok korcsolyáztak, és az odvas fa, amely a tervrajzon
 608    1|                         mert még ma is ott ült az egyik mutatón az az öreg
 609    1|                       ott ült az egyik mutatón az az öreg varjú, amely talán
 610    1|                        ült az egyik mutatón az az öreg varjú, amely talán
 611    1|                      helyet. A kőfalról, amely az ódon kolostort határolta,
 612    1|                     ahol a vakolat megmaradott az esőverte, szürke falon,
 613    1|                   írott nevek voltak láthatók. Az ákombákomok között tűnődve
 614    1|                        ott a hegytetőn, amidőn az országúton - az odvas fa
 615    1|                         amidőn az országúton - az odvas fa alatt - elballagott,
 616    1|                      és a kincsek rejtekhelyén az alagúti csárdát felfedezte,
 617    1|                 szakálla, némán intett kezével az idegen úrnak a belső szoba
 618    1|                        magában Szindbád, midőn az ajtó felnyílott, és egy
 619    1|                    szobába, és vidáman köszönt az idegennek.~- Mit parancsol?
 620    1|                       ha velem koccintana...~- Az nem lehetséges - szólt röviden
 621    1|                         Kisietett a szobából - az ajtón át a nagyszakállú
 622    1|                vizsgaszeme fürkészve tekintett az idegen vendégre. - Szindbád
 623    1|                    leány már jött is a borral. Az üveg harmatos volt a hidegtől,
 624    1|                      kézzel állott egy darabig az asztal előtt, aztán csakhamar
 625    1|                        harasztot egy tű fokába az alkonyat világánál, az alacsony
 626    1|                  fokába az alkonyat világánál, az alacsony ablakhoz állva.
 627    1|                       hajszálak tünedeztek fel az ablak mellett, és hátulról
 628    1|                   tanár urak a kolostorból. Ez az ő szobájuk.~- A tanár urak? -
 629    1|                     urak? - mondta Szindbád.~- Az igazgató úr is eljön néha,
 630    1|                        néném a vendéglősné. De az apám már öregember, nem
 631    1|                         Meg aztán minek is ide az országútra nagyobb fogadó.
 632    1|        felbiggyesztette. - Én Krakkóban jártam az iskolába, amikor ott laktunk.
 633    1|                       pestiek - mondta, mintha az előbbi elbeszélését folytatná -,
 634    1|                     hogy nem valami szép város az a Pest. Tudja, melyik a
 635    1|                  kezdett hullani a hó, a leány az ajtó felé lépett.~- Hogy
 636    1|                       leány hirtelen megállott az ajtónál, és Szindbád jól
 637    1|                     vérhullám szalad keresztül az arcán. A hangja is fátyolozott
 638    1|                    hang, mintha a szél lóbálná az üvegharangot, valamely régi
 639    1|                       énekelt olyan gyönyörűen az imént? - kérdezte Szindbád
 640    1|                        szakad a földre. Amikor az ajtó fel-felnyílott az országúti
 641    1|                  Amikor az ajtó fel-felnyílott az országúti csárdában, a hóesés
 642    1|                      sietve vonult volna végig az országúton egy kísértetcsapat,
 643    1|                    suhognak a lovagok vállain.~Az ajtó most újra felnyílott,
 644    1|                       többi közül, és belépett az ajtón.~Fáni örvendező arccal
 645    1|                   jövevények elé. Két pap volt az érkező a közeli szerzetes
 646    1|                        maga a házfőnök, egyben az algimnázium igazgatója szánta
 647    1|                        komót fiókjából nyomban az asztalra helyezett.~Az igazgató
 648    1|                 nyomban az asztalra helyezett.~Az igazgató fiatal, alig harminc
 649    1|                       a messzi nedves réteken. Az arca rózsaszínű és fehér
 650    1|                   borozó nézi a pohár fenekét.~Az igazgató udvariaskodó, finom
 651    1|                   Pesten is voltam... Hajh, de az már nagyon régen volt. A
 652    1|                        a harmadik rendtárssal, az öreggel már évek óta nem
 653    1|                        városunk tündérkéjével, az egyetlen nagyvilági hölggyel,
 654    1|                       és tréfásan megérintette az elborongó Ferenc atya vállát:~-
 655    1|                 Ferencet - mondta most élénken az igazgató. Tudja meg, uram,
 656    1|                  végzet néha furcsán igazgatja az emberek lépteit. Ön eljött
 657    1|                    Szindbád gondolkozása ebben az időben már hasonlatos volt
 658    1|              rajongásában csakhamar felfedezte az ártatlanságot, és a mesebeli
 659    1|                       elhervadna, elpusztulna. Az ő világa a színpad. Hangja
 660    1|                 kellemes, mint egy kis harangé az erdőn. Megjelenése, finomsága,
 661    1|                     mind a színpadra hívják...~Az igazgató meglepetten nyújtotta
 662    1|                        primadonna! - kiáltotta az igazgató olyan mozdulatot
 663    1|                   dolgokat - kiáltotta élénken az igazgató. - Mai programunkban
 664    1|                  helyén, mint a fiatal leányok az iskolában. A tekintetét
 665    1|                        tisztelettel fordította az igazgató felé. Szindbád
 666    1|                   ragyogó szemmel fújta együtt az igazgatóval az operettáriát.~ ~
 667    1|                    fújta együtt az igazgatóval az operettáriát.~ ~Szindbád
 668    1|                 igazgató - Ferenc páter, amint az asztalnál dalolva, egyet-egyet
 669    1|                  elfelejtette Szindbád a dalt, az igazgatót és a kismadarat.~
 670    1|                      cipőjét kissé előredugta. Az arca piros volt, és a szeme
 671    1|                      boroshordókat. Valahogyan az apámat sem sajnáltam többé.
 672    1|                    többé. Ő majd tovább vezeti az üzletét, méri a pálinkát
 673    1|                pálinkát a tótoknak, és bort ád az igazgatónak meg Ferenc páternek...
 674    1|                     intett a fejével.~- Hiszen az már mindegy lehet önnek...
 675    1|                   szakállú korcsmároshoz. Majd az jutott eszébe, hogy erre
 676    1|                   éppen olyan öreg ember, mint az apám, idáig vezetett.~-
 677    1|                  elgondolkodva a "kismadár". - Az evéssel sohasem törődtem.~-
 678    1|                     kimeresztett szemmel nézte az elmaradozó utcai lámpásokat,
 679    1|                     keze után. A másik kezével az állához nyúlt, és a hamvas,
 680    1|                   kezembe fogtam, és úgy ültem az ágyban. És csak akkor aludtam
 681    1|                   párnám alá tettem. A párnára az arcomat nyomtam, és jólesett
 682    1|                         A könnyek végigfolytak az arcomon, és lassan álomba
 683    1|                         Mert többnyire ez volt az álmom...~A kerek, nagy szemek
 684    1|                hosszasan és forrón megcsókolta az ajkát. Egyszer vagy kétszer...
 685    1|                      belső tűz megmelegítette. Az arca nedves lett, valamint
 686    1|                   gyermeknek született, s csak az élet rontotta el.~ ~A "kismadár"
 687    1|                     házban, ahol kis kert volt az udvaron, lakást bérelt a "
 688    1|               tettenérni... Morvainé - ez volt az öreg parasztasszony neve -
 689    1|                   homlokán kétfelé választott. Az arcán angyali mosolygás,
 690    1|                   nagyon szerette, mert ő volt az első gyerek, akinek emlőjét
 691    1|               elfeledett, félig álmodott estén az egykori dajka a Szindbád
 692    1|                        mégiscsak Morvainé volt az, akit először megcsókolt
 693    1|              mutatkozott a vidéki háznál, ahol az árva Szindbádot vidám és
 694    1|                       megbeszélte Morvainéval. Az évek múltak. És az öreg
 695    1|                Morvainéval. Az évek múltak. És az öreg dajka, ha Pestre ellátogatott
 696    1|                   ellátogatott kis gazdájához, az utcasarkon vagy a kapumélyedésekben
 697    1|                        nők után, akikért abban az időben Szindbád szíve dobogott.
 698    1|                    Szindbád nagyon boldog volt az első időkben. (Mert bár
 699    1|                       vállak és karok, amelyek az övéi voltak. Egy dúshajú,
 700    1|              háromszázharminchárom éves volt.)~Az esték hosszúak és csöndesek
 701    1|                      esténként. (Morvainé csak az olajmécseshez értett.) Egyszer
 702    1|                   énekelt (Morvainé egész este az udvaron tanyázott, és a
 703    1|                   neked, "nyanya", hogy örökké az én kismadaram mellett maradsz.~-
 704    1|                     miért hoz barátot a házhoz az ifjúúr? - kérdezte élesen
 705    1|                       határozottan Morvainé. - Az a kés nagyon hegyes és éles.
 706    1|                        is álmodik semmit, mert az ajka, szempillája sem mozdul.
 707    1|                        szempillája sem mozdul. Az nem jó, ha a leányok egyszerre
 708    1|                      nem álmodnak semmit. Amíg az álmok, látomások elfoglalják
 709    1|                   addig minden jól van. Féljen az ifjúúr azoktól a leányoktól,
 710    1|                    bolondabb fajta. Üssön belé az istennyila.~Szindbád vállat
 711    1|                        lépéseivel.~- Jól teszi az ifjúúr, hogy nem néz felénk.
 712    1|              ijesztgessen ezekkel a dolgokkal. Az ördög vigye el azt a bolond
 713    1|                       keresztet vetett.~- Csak az ördögöt ne hívjuk ifjúuram.
 714    1|                      ne hívjuk ifjúuram. Eljön az magától is.~...Nemsokára
 715    1|                      egy árnyékos veranda volt az a hely, ahol lábát kinyújthatta. (
 716    1|                    Szindbád felé, mintha éppen az ő tiszteletére állottak
 717    1|                        aki ott pipázik valahol az állati hangon bőgő vontatóhajó
 718    1|              vontatóhajó farán, míg a felesége az ingét mossa a csónakban.)
 719    1|                     még nem nőtték be teljesen az utat, amerre a királyok (
 720    1|                     csizmában) a lovagokkal és az udvarhölgyekkel a várba
 721    1|                     nők nemigen fürödtek, mert az még nem volt divat abban
 722    1|                       még nem volt divat abban az időben. (Szindbád gyóntatóbarát
 723    1|                      mordult, és már megjelent az ajtóban az ördög. Szindbád
 724    1|                       már megjelent az ajtóban az ördög. Szindbád Nagy Lajos
 725    1|                      forogtak, mintha ma volna az utolsó napjuk, és a vashíd
 726    1|                       finom nők és urak állnak az ablakokban, az étkezőkocsi
 727    1|                     urak állnak az ablakokban, az étkezőkocsi csillogó üvegtáblái
 728    1|                        kezét fogja egy úrnőnek az utolsó kocsi folyosóján. (
 729    1|                       fiatal leány szemébe, de az ajtón diszkréten kopog a
 730    1|                   kopog a fehérkabátos pincér: az ebéd tálalva van...)~Majd
 731    1|                        egymás után, de odabent az ablakok mögött víg élet
 732    1|                     vidám dolgokat mondogatnak az asszonyoknak, egy kopasz
 733    1|           fiatalemberek, akik vidáman kiáltják az állomás nevét, miközben
 734    1|                     meztelen karral kihajolnak az elmenő vonat ablakából,
 735    1|                   forgatják vidor tekintetüket az állomáson ődöngő Szindbád
 736    1|                       kalauz csendesen bezárná az ajtót maga mögött...)~És
 737    1|                     szinte zajtalanul suhan át az expresszvonat a magas töltésen,
 738    1|                     urak újságlepedőt olvasnak az étkezőkocsiban, a kőszénfüst
 739    1|                     parancsol még valamit?" És az expresszvonat tompán gördül
 740    1|                     gördül tova a síneken, míg az elmaradozó kis parasztházakban
 741    1|                 feleségével...~Valahol messze, az éjben lámpácskáival haloványan
 742    1|                             UTAZÁS ÉJJEL~Ennek az egész esetnek, amely most
 743    1|                        A gonosz varázsló, vagy az ártatlanság diadalma"...
 744    1|                  Tudniillik: egyszer Szindbád, az a bizonyos hajós megszöktetett
 745    1|                       még mindig nagy tél volt az alföldi rónán. A kis bakterházak
 746    1|                       Szindbádnak, beköszönnek az ablakon, és tovább sietnek
 747    1|                   vízszintes irányban, szakadt az apró hó, némelyik a mozdony
 748    1|                     csókok között kipillantott az ablakon, és azon gondolkodott,
 749    1|                        egy percig megállottak, az emeleti ablakban két leány
 750    1|                  integettek feléje, mint annak az ismeretlen lánynak vékony
 751    1|                      hideg volt, és a közelből az érkező vasúti mozdonyok
 752    1|                       a feketehajú leány, mert az államvasútnál volt telegráfista.~
 753    1|                       mentek), és jól ismerték az ágyúgolyót, melyet a szabadságharcban
 754    1|                       éppen úgy nevezték akkor az államvasúti üzletvezetőt.
 755    1|                        zúgtak és mennydörögtek az istentagadók ellen, de jöttek
 756    1|                      egyszerre hátranézett, és az arcán kacér, eddig nem látott
 757    1|                        éjszaka be akart mászni az ablakon... Az öreg ember
 758    1|                     akart mászni az ablakon... Az öreg ember a bibliát vágta
 759    1|                       és orra előtt tartott... Az ifjú Szindbád (mert hiszen
 760    1|                      volt) haragosan nézett ki az ablakon a besötétedett tájra,
 761    1|                       felállott:~- Tudja, hogy az apám gazdag ember, és engem
 762    1|                     szeret. Akárhová vetődünk, az apám mindig gondoskodik
 763    1|                        A hideg folyosón töltöm az éjszakát, de magának pihenni
 764    1|                     pihenni kell. Jó éjszakát!~Az ajtóhoz ment, felnyitotta,
 765    1|            férfikorában sokszor gondolt vissza az éjszakai utazásra. A pirosló
 766    1|                       ablakú kis tanyaházakra, az aggodalmas arcú bakterokra
 767    1|                     aranypénzeket eregetett ki az ujjai között, és víg, csilingelő
 768    1|                      mint egy napkeleti lélek. Az urak VII. Henrik korabeli
 769    1|                     láb maradott meg legtovább az álmából. És miközben fakó,
 770    1|                      elgondolkozott azon, hogy az éjjel fiatal király volt.
 771    1|                       király volt. Végül pedig az jutott eszébe, hogy miután
 772    1|                     ősz fejét. Így felkészülve az öreg Szindbád elindult,
 773    1|                            Persze ez még abban az időben volt, amikor lépten-nyomon,
 774    1|                     oszlopai alatt megfigyelni az imádkozó asszonyt, és kieszelve,
 775    1|              bonyolította. S ezért történt meg az, hogy az élet folyamán körülbelül
 776    1|                     ezért történt meg az, hogy az élet folyamán körülbelül
 777    1|                       lefüggönyözött kocsiban, az erdei úton a sétányon vagy
 778    1|                     robogott tova, pedig a nő, az a bizonyos, ott állott az
 779    1|                      az a bizonyos, ott állott az ablakban, és reménykedve,
 780    1|                    ment el sok vonat... Közben az is, amely a fehér harisnyás
 781    1|                     Szeretni fogom, amíg élek, az én királyomat. Akár látom,
 782    1|                      vállat vonva Szindbád. - "Az életben egyéb dolga is van
 783    1|                     életben egyéb dolga is van az embernek, mint a szerelem."~
 784    1|                         búsan, töprenkedve, és az életét sem sajnálta volna
 785    1|                  fiatalkorát, újra megcsókolja az ajkakat, és megtapogassa
 786    1|                   vasúton, ahol egyszer régen, az ablakban egy fiatal asszony
 787    1|                     még kicsit kócos, a szemén az álom, és a fél arca piros
 788    1|                  kedveskedve megszólította, és az idegen városkában elszántan
 789    1|                   városkában elszántan beosont az ismeretlen nőhöz. A rablókaland
 790    1|                   múlva (midőn újra arra járt) az ablakban egy barna fiatalember
 791    1|                 nyargal, hogy azzal is eltelik az idő, ha az álmatlan ember
 792    1|                    azzal is eltelik az idő, ha az álmatlan ember ezt hallgatja.~
 793    1|                       és becsapta a könyvet.~ ~Az ecetfák összesúgtak az őszi
 794    1|                         Az ecetfák összesúgtak az őszi szélben: "nini, Szindbád
 795    1|                  csizmát, és a homlokára tolta az okulárét. "Nini, Szindbád
 796    1|             elköltözött.~A házmester beledöfte az árat a csizmába, hogy az
 797    1|                       az árat a csizmába, hogy az nyekkent bele.~- Nem is
 798    1|                     elgondolkozva ballagott el az egyemeletes városvégi házból,
 799    1|                   városvégi házból, ahol a kút az udvar közepén állott és
 800    1|                    piros pongyolában könyökölt az ablakban, és Paul de Kock
 801    1|                      kegyesen int neki. Szabad az út. Három lépcsőt ugrott
 802    1|                negyedik emeletre ért.~Majmunka az előszoba ajtajában állott,
 803    1|                  Szindbád lábára célozva. - Mi az ördögöt keres maga a Macska
 804    1|                Kegyedet! - felelt Szindbád, és az előszobában egy székre telepedett.~
 805    1|             közelebbről.~A sötétes előszobából az utcai szobába vezette Szindbádot. (
 806    1|               ugyanannak a halott kis leánynak az emléke. Egy ősz és hallgatag
 807    1|                        ősz és hallgatag kanári az ablakban. A karosszéken
 808    1|                 Majmunkánál látogatóban volt.) Az ablaknál az asszony Szindbád
 809    1|                 látogatóban volt.) Az ablaknál az asszony Szindbád álla alá
 810    1|                        és figyelmesen megnézte az arcát, szemét, könnyedén
 811    1|                        kedvese volnék -, hanem az édesanyja. De ismerem is
 812    1|                        Szindbád hümmögve nézte az asszonyt, aki ma is olyan
 813    1|                      nagyon régen nem kendőzte az arcát. Szeretett papucsban
 814    1|                  meglobogtatni tánc közben. De az utóbbi dolgokat megunta,
 815    1|                         hogy sohasem hagyja el az ecetfákat ott a budai házban -
 816    1|                       szerint még mindig ebben az utcában laknak a mulatóhelyek
 817    1|                        mulatóhelyek táncosnői, az éjjeli Budapest művésznői
 818    1|                         fiam - felelt komolyan az asszony. - Vannak ugyan
 819    1|                       múlt időkből ismerte már az ilyen formában elindított
 820    1|                      alig különbözik valamiben az orfeumtól. Bohócok vannak
 821    1|                   lovak! Elég lovat látott már az életben. Igazán nem értem,
 822    1|                        eleget láttunk komédiát az életben, Majmunka. Hisz
 823    1|                      azóta, amióta nem láttam.~Az asszony vállat vont:~- Semmit.
 824    1|                      sem csinálni... Emlékszik az öcsémre, arra a szép, barna
 825    1|                        a szomorú nótákat éjjel az orfeumban, és a vasútnál
 826    1|                      hiányt. Igaz, hogy ráment az egész szegénységem.~- A
 827    1|                        bennük semmi hasznom.~- Az ékszerei?~- Ugyan kérlek,
 828    1|                         hát mikor szerettem én az ékszert? Régen, bolond fiatal
 829    1|                       Kár volt annyit énekelni az öccsének! - dörmögte.~-
 830    1|                        a házba, ahol valamikor az egész első emeletet laktam,
 831    1|                   köpenyegben foglaltak helyet az asztalnál. A köpenyeg alatt
 832    1|                        A hajak, amelyek estére az ügyes fodrásznő keze alatt
 833    1|                   törődtek vele, és ugyanezért az ebéd többi fogását már evőeszköz
 834    1|                    tápláló eledelekből, mintha az evőeszköz csak szomorú életükre,
 835    1|                   volna őket, mint a fűző vagy az arcfesték. Most nappal volt,
 836    1|                    Most nappal volt, dél volt, az este messze, maguknak, kedvükre
 837    1|                      kedvükre óhajtottak élni. Az egyik - egy finom arcú,
 838    1|                 hölgyek figyelmesen hallgatták az érzéssel előadott dalt,
 839    1|                    jutott eszükbe?~Csupán csak az egyik, egy kistermetű és
 840    1|                     megérintette lábával lábát az asztal alatt, és egyszer
 841    1|                        súgta:~- Jöjjön el este az orfeumba.~Majmunka persze
 842    1|                    Kézzel többé nem nyúlhattak az ételhez, és kedvükre sem
 843    1|                     komolyságát, a megvetését, az undorodását, ahogyan az
 844    1|                        az undorodását, ahogyan az már elvárható volna egy
 845    1|                         Majmunkának piros volt az arca a haragtól.~- Pedig
 846    1|                     őket. Soha többé nem volna az a bolond szerelem a világon.
 847    1|                   kezed. Mások megrontásán jár az esze, és szerelmeket sző
 848    1|                        becsület! Ez ér valamit az életben. - És lehetséges,
 849    1|                       pír nem tűnt el arcáról. Az ősz és hallgatag kanárinak
 850    1|                     mindazokat a nőket, akikbe az utolsó tíz év alatt szerelmes
 851    1|                      nem szerettél. Ez azonban az én szerelmemen sohasem változtatott.
 852    1|                     arcodat, hogy kifürkésszem az álmaidat. Ismerni akartalak,
 853    1|                     talpra ugrott.~- Hazugság. Az tisztességes nő volt.~Majmunka
 854    1|                     erőszakosan kiábrándítani. Az időre bíztam a dolgot. És
 855    1|                         amelyben néha felzokog az ember éjszaka, a párnába
 856    1|                  hivatalos hangon folytatta:~- Az utazót egy másik utazó váltotta
 857    1|                      szívében. Egy darabig még az álomképek szaladoztak előtte -
 858    1|                  szaladoztak előtte - amilyent az utóbbi időben rendesen álmodott -,
 859    1|           reáfüggesztve, mintha Szindbád volna az egyetlen férfi a világon;
 860    1|                       tájékán... Felébredt, és az álomképbeli nők úgy tünedeztek
 861    1|                  elodázhatja ezt a dolgot, bár az utóbbi időben már súlyos
 862    1|                     elgondolkozva beszélgetett az ismerőseivel, titokban mindig
 863    1|                       szomszédban.~Persze csak az első ijedtségében beszélt
 864    1|                engedett odabent.~Felállott, és az erkélyre lépett, ahol vékony
 865    1|                        képű asszony. Körülötte az álomképbeli kis város, és
 866    1|                     asszonyt feléje tekinteni, az asszonynak hajlott az orra,
 867    1|               tekinteni, az asszonynak hajlott az orra, és élveteg, torz mosoly
 868    1|                        és élveteg, torz mosoly az ajkán, mit talán egyszer,
 869    1|                        eltűnik a kép, és ismét az erkélyen áll, ahol a hólepkék
 870    1|               szállonganak körülötte.~És midőn az erkélyről a szobába lépett,
 871    1|                     szobába lépett, még mindig az a gyermekkori, hajlott orrú,
 872    1|                       orrú, érett asszony járt az eszében, akit nagyon régen
 873    1|                        ezek a fehér körmöcskék az egykori Szindbádot asszonyi
 874    1|                     hordozott éjszakánkint, és az ezüstpénzeket bőven dugdosta
 875    1|                   nyugodtan érezte magát, amíg az egyik lámpás hirtelen nagyot
 876    1|                        ágyán valahol... Valaha az apja, szép szomorú apja
 877    1|                       szép szomorú apja feküdt az ágyon decembervégi éjjelen,
 878    1|                       decembervégi éjjelen, és az ifjú Szindbád két kézzel
 879    1|                        kézzel fogta a kezét.~- Az új esztendőt már csak megéli,
 880    1|                        már a gyors halál, hogy az apja megszabadulna kínjaitól.
 881    1|                   Szindbád most úgy véli, hogy az egyik lámpás ugyanezt mondja
 882    1|                     másféle foglalkozást abban az osztályozó hivatalban, ahol
 883    1|                       csendben élheti napjait. Az ólomkatonaság volt az egyik
 884    1|                 napjait. Az ólomkatonaság volt az egyik hivatal. Igen, pláne
 885    1|                     eredő lyuk. Öngyilkos lett az asszonyok miatt, miután
 886    1|                        miatt, miután a boltját az asszonyok miatt kifosztotta.
 887    1|                   odafönt valóban ilyenek azok az emberek, akiket a nők megcsalnak,
 888    1|                    hogy mikor lövi magát fejbe az ablak alatt - lemondott
 889    1|                       tehát a katonai pályáról az aranymíves javára.~A foglalkozások
 890    1|                     kontyfésű pályától sem. De az ember sohasem tudhatja előre,
 891    1|                       jobb emésztésért, máskor az álmatlanság ellen, majd
 892    1|                       volt, aki erősen meghűlt az éjféli misén, és betegen
 893    1|                      De már lett volna fésű is az utca lányának hajában, csak
 894    1|                    válni a beszélgetés, amidőn az egyik öreg dáma kikottyantotta,
 895    1|                     férfi nélkül nem élhet... "Az én öregem nagyon derék ember!" -
 896    1|                   mondta elpirulva és büszkén. Az apáca lesütötte a szemét,
 897    1|                        szokásaira vonatkoztak: az öreg, ha megivott egy-két
 898    1|                        a padlásra is utánamegy az embernek, ahol a múlt héten
 899    1|                      akasztott szárítás végett az elbeszélő.~Midőn a másik
 900    1|                       közbeszólott volna, hogy az ő boldogult ura mily hőstetteket
 901    1|               hőstetteket követett el, a vonat az állomásra ért, leszállottak,
 902    1|                  Szindbád alvást színlelt, míg az éj leszállt, és sikerült
 903    1|                  ismerős lett előtte.~Hopp, ez az a város, amelyben nem sokkal
 904    1|                       megfordult - ejnye, hogy az alagutat nem vette észre,
 905    1|                alagutat nem vette észre, amely az állomást megelőzi. Kis hegyi
 906    1|                      szellőztetik a hegyet, és az ablakokat nyitva felejtik
 907    1|                      ablakokat nyitva felejtik az aranyat őrző szobákon. Itt
 908    1|                        tanító. De mire leszáll az este, kivilágítják a várost,
 909    1|                    várost, és vigadni kezdenek az emberek. Azt mondják: sose
 910    1|                      elég arany a hegyekben. - Az ének cseng, a zene zeng,
 911    1|                  Szindbádnak, aki férjhez ment az aranybányászhoz. Az ismerőssel,
 912    1|                       ment az aranybányászhoz. Az ismerőssel, bizonyos Paulával
 913    1|                     csak akkor kezdődött volna az egész regény, amikor az
 914    1|                        az egész regény, amikor az aranybányász Pestre jött,
 915    1|                       leszek, ha majd meguntam az uram, ha még mindig tetszeni
 916    1|                    hozzám. Így került Szindbád az aranyvárosba, a bányászné
 917    1|                         a bányászné megmutatta az ékszereit, az ezerforintos
 918    1|                       megmutatta az ékszereit, az ezerforintos bundáját, a
 919    1|                     alatt ő volt a legbüszkébb az egész házban, pedig csak
 920    1|              bosszúságára. Mert selyemből volt az ágy, amilyenben csak királynék
 921    1|                     szökött a régi gazdájától.~Az asszony a fésülködés után
 922    1|                        úgy suhantak tova, mint az amerikai nagy folyam habjai
 923    1|                    mint egy madártoll, amelyet az ember a negyedik emelet
 924    1|                        ablakából lát tovaúszni az utca felett, miközben azt
 925    1|                sövényre felülni és benézegetni az udvarokba, ahol szép, megtermett
 926    1|            villamoskocsik javában csilingeltek az utcán, Szindbád, amint figyelve
 927    1|                     előtt elrepült, megkeresse az üres hordókat és egy nagy
 928    1|                    kocsikon nyári reggelen, és az öreges Zaturecky-kisasszonyok
 929    1|                       a cigánybanda megszólalt az udvaron, és a diákok táncra
 930    1|                      és a diákok táncra hívták az úrnőket. Régen volt, Málcsi
 931    1|                      töltögette a cigarettákat az úrnőknek - akiknek távoli
 932    1|                 asztalt, alkonyattal Málcsival az elhagyott, szomorú kertben
 933    1|                 legkellemesebb, midőn Szindbád az asszonyokat érett gyümölcs
 934    1|               fel-felsíró rugó nyögésében, sőt az útszéli fák integetésében
 935    1|                Zaturecky-kisasszonyokhoz, pénz az nincs. Csak az ócska, zöldre
 936    1| Zaturecky-kisasszonyokhoz, pénz az nincs. Csak az ócska, zöldre mázolt templom
 937    1|                        érdeklődés nélkül nézte az idegen urat. Kövér és piros
 938    1|                  Szindbádban, hogy talán éppen az ő fejére zuhan a kődarab.
 939    1|                    nemes és tiszta volt a ház, az egyik ablakon színes üveg
 940    1|                    színes üveg is látszott, és az udvar közepén fehér rúdon
 941    1|                       szempontjából felesleges az a szőrcsomó az arcon. Elvégre
 942    1|                      felesleges az a szőrcsomó az arcon. Elvégre csak a puzdori
 943    1|                       Hol vannak a jó emberek? Az ember megutálja az életét,
 944    1|                    emberek? Az ember megutálja az életét, amikor csak a hét
 945    1|                     kiegyenesítette a derekát.~Az udvarról kiáltozás hallatszott.
 946    1|                     száján még mindig ott volt az a félig bánatos, félig tréfás
 947    1|                Zaturecky-kisasszony. - Elveszi az eszedet a sok bolond imádkozás.~
 948    1|                    fejjel mozdulatlanul állott az ajtóban, és Szindbád most
 949    1|                      szokta volt látni, amidőn az elmúlt dolgokon, nőkön,
 950    1|                     szól egy mélyhangú hegedű, Az álmaiban ott élt Málcsi
 951    1|                   galambok repkednek karikába. Az ingaóra, amely a sarokban
 952    1|                     zengő, muzsikás hangon üti az időt, az időjelző házikó
 953    1|                   muzsikás hangon üti az időt, az időjelző házikó a baráttal
 954    1|                  időjelző házikó a baráttal és az elhagyott kert, pirosló
 955    1|                 férfira, mintha Szindbád volna az egyetlen férfi, akit valaha
 956    1|                     férfi, akit valaha látott. Az arca fehér volt és szabályos,
 957    1|                       keble gömbölyű, valamint az álla is. A kezén kopottas
 958    1|                      alatt erős boka látszott, az imádságos könyve kicsiny
 959    1|                    némileg megzavarodva állott az asztalnál, és furcsán nézett
 960    1|                       Szereti a nyúlpecsenyét? Az lesz ebédre.~Komoly, hosszú
 961    1|                      Ilyenkor meghalt számukra az egész világ. Szenvedélyesen
 962    1|                    megvetőleg. - Ez meglátszik az egész famílián.~A vendégségben
 963    1|                       már soha többé nem látom az életben, aztán egyszerre
 964    1|                       nem hinne szemének, hogy az egykori Szindbádot látja
 965    1|                      hiszik már el magának se. Az utóbbi években sokan jöttek
 966    1|                     hogy a néniékről azt hiszi az egész világ, hogy bolondok.
 967    1|                       kománk, Beretvás kománk! Az meg Tininek adott éjjeli
 968    1|                       a férfiakkal. A pap volt az első, a hordóhangú pap.
 969    1|                     szidtak, káromkodtak, hogy az ember nem maradhat meg a
 970    1|                        jön. Nagy kártyás volt, az egyik szemét behunyta, amikor
 971    1|                     tied, vigyen el benneteket az ördög.~Egy hétig bezárkózott
 972    1|                         étel, ital, amit a pap az esztendők alatt a házban
 973    1|                      amikor a pap megsimogatta az arcomat, de aztán ők maguk
 974    1|                     jutottak eszébe, amelyeket az apja dohányos szekrényéből
 975    1|                        olvasott. Igen, azokban az újságokban volt a képeken
 976    1|                   Heves vágyak kezdtek motozni az ujjai hegyében. Hirtelen
 977    1|                 mocsaras tájon, nedves szélben az országúton utazgatni, amikor
 978    1|                        aludhatna ágyában? - Ez az eset így esett:~Szindbád -
 979    1|                        a gyermekkori kántor... Az asztalvégen ül, és beborozva
 980    1|                       a magyar vidéki életben. Az emberek kicserélődnek, de
 981    1|                 születés, a halál, a menyegző. Az ősök ülnek most is az asztalnál.
 982    1|                menyegző. Az ősök ülnek most is az asztalnál. Asszonyban, gyermekben
 983    1|                    szélkakas forog a háztetőn, az eső, a vihar éppen úgy beköszönt,
 984    1|                   százesztendő előtti ember ül az ablaknál. A hó leesik, a
 985    1|                     leesik, a kályhákban ropog az erdei fa. A mostani házigazda
 986    1|                   kezét a kandalló előtt, mint az ősapja. Egészen bizonyos
 987    1|                     mentek el innen. Tavasszal az eleven házigazda háta mögé
 988    1|                      Majd ősz fejjel táncolnak az unokájuk lakodalmán, és
 989    1|                   föstve, hogy onnan figyeljék az utánuk következő asszonyok
 990    1|                  észrevétlenül szokott eltűnni az ivóasztaltól, amikor arra
 991    1|                       a szivarján. Körülnézett az enyhe, nyári éjbe borult
 992    1|                        annyi bort öntött, hogy az magánkívül menekült el a
 993    1|                         Unalmában végiggondolt az operetten, a színésznőkön,
 994    1|               kerekeinek a pergése hallatszott az útról, megjött Kápolnai
 995    1|                 feltűnően rossz kedve volt, de az Etelka arca piros volt,
 996    1|                   ráragyogott Szindbádra, hogy az szinte meglepetten lépett
 997    1|                        idők voltak azok, midőn az iskolában együtt játszottak.
 998    1|                        között jól érezte magát az én feleségem.~Szindbád hümmögött,
 999    1|                  felesége feldúlt arccal ülnek az ebédnél. Délután hangos
1000    1|                   Etelkát vitte el) felkeresni az asszonyt, és visszatérésre