Part

1001    1|                    pályázzon a feleségével, ha az asszony vonakodna visszatérni.
1002    1|                        döcögött végig a kocsi; az úton mély sár volt, de a
1003    1|                      helyezték volna a köveket az útra a városka lakosai.
1004    1|                     összefont karral ballagott az iskola felé, majd egy péklegény
1005    1|                   hegyesen, hogy hangzott belé az utca. A torony szinte álmából
1006    1|                 elkeseredett mozdulatlansággal az utcasarkon, mint akiknek
1007    1|                      kocsijába esett.~A fogadó az "Arany Elefánt"-hoz volt
1008    1|               végignézett Szindbádon. Szindbád az asszonyról tudakozódott.~-
1009    1|               asszonyról tudakozódott.~- Utazó az úr? - kérdezte a fogadós.~-
1010    1|                   Azért - felelte fenyegetőleg az "Arany Elefánt" tulajdonosa. -
1011    1|                   szoba áránál.~Szindbád ismét az asszony iránt érdeklődött.~-
1012    1|               veszedelmes, girbe-görbe lépcsőn az emeletre vezette Szindbádot.
1013    1|                      és Szindbád ijedten nézte az ágyat. A falon végre felfedezett
1014    1|                  fáradt szemét.~Délután, mikor az utcára lépett, az "Arany
1015    1|                        mikor az utcára lépett, az "Arany Elefánt" tömlöcszínű
1016    1|                    városba érkezett, és estére az Elefánt nagytermében játszik.
1017    1|                        Döme színigazgató.~- Ez az! - kiáltott fel Szindbád. -
1018    1|                        De Szindbádnak akkorára az üldözött Kápolnainé jutott
1019    1|                     üldözött Kápolnainé jutott az eszébe, gyorsan fizetett,
1020    1|                     mondta a legényeinek, hogy az idegen úrnak a haja hátul
1021    1|                     Szindbád elfoglalta helyét az első sorban, és kissé izgatottan
1022    1|                        rajta, és félcipője még az otthoni. Piros az arca a
1023    1|                félcipője még az otthoni. Piros az arca a festéktől, és kis
1024    1|                     festéktől, és kis kard van az oldalán. Gyönge hangon énekelve
1025    1|               kiáltások hangzanak fel nyomban. Az ének elakad, és Etelka ijedten,
1026    1|                        összeüti a két tenyerét az első sorban. Mások is tapsolnak,
1027    1|                  hangosan kiabál valaki hátul.~Az asszony tekintete most Szindbádra
1028    1|                           kérdezte síró hangon az asszony későbben, midőn
1029    1|                        midőn felöltözködött és az udvaron friss levegőt szívott.~-
1030    1|                     szívott.~- Magáért jöttem. Az ura küldött.~- Haza megyek,
1031    1|                    hópelyhek, amelyek belepték az éjszaka kárpitját, barátságosan
1032    1|                       nagyapa körül ujjonganak az unokák. Tehát éjfél volt
1033    1|                       unokák. Tehát éjfél volt az elhagyott állomáson, a vonat
1034    1|                        és szakácsnőit, messze, az erdő felé, és éjszaka kocsijával
1035    1|                    Szindbád lábait a pokrócba. Az itteni fogadóban úgysem
1036    1|                     lehet aludni a bogaraktól. Az ilyen divatos férfiú, mint
1037    1|                     ilyen divatos férfiú, mint az uraság, jobb helyen is eltöltheti
1038    1|                      jobb helyen is eltöltheti az éjszakát...~Szindbád helyeslően
1039    1|                       nő nyitott ajtót.~- Maga az, Zsiga?~- Idegen uraságot
1040    1|                      meg Szindbád hátát, amint az ajtón belépkedett.~- Majd
1041    1|                       rejtegette kezében, mint az iskolásfiúk, a füstöt a
1042    1|                    amely akkora volt, hogy tán az egész várost is befűthette
1043    1|                       megismerkedett Szindbád. Az állán forradás volt, és
1044    1|                           Pesti gyerek vagyok; az apám üzletember Budapesten.
1045    1|                       kapott, mert megérkezett az a bizonyos Blanka. Pirosharisnyás,
1046    1|                      zongorás is széket húzott az asztalhoz.~- Nézze, bácsika,
1047    1|                    huszonötkrajcárost csent el az anyjától. Itt kezdődött
1048    1|                    utána, de most már szökött. Az ajtót sikerült az első fogásra
1049    1|                     szökött. Az ajtót sikerült az első fogásra felnyitnia.
1050    1|                     emlékezete szerint a kocsi az imént hozta.~Hátranézett.
1051    1|                                        TÉLI ÚT~Az esti és éjjeli órákban,
1052    1|                         midőn Szindbád a fejét az ágy párnáján elhelyezte,
1053    1|                 reggeli heverészéseknél, midőn az éj kedves, meleg, csókos
1054    1|                        álma még félig ott volt az ágy takarója alatt, a puha
1055    1|               selyemruhás, pirosálcás úridáma, az álmok dámája, kis lakktopánkájában
1056    1|                  selyemharisnyájában, amilyent az udvarhölgyek hordanak hercegnőik
1057    1|                hercegnőik tudta nélkül - ebben az időben Szindbádot, a hajóst
1058    1|                   Addig járogatott Szindbádhoz az ábrándok és félig sejtett,
1059    1|                    olyan furcsán, titkon, csak az ágytakaró alatt bujkáló
1060    1|                       a szíve üres, szabad, és az elmúlt dolgokkal édeskedik;
1061    1|                        közeledne a város felé. Az emberek a mellényük zsebébe
1062    1|                       mellényük zsebébe dugták az orrukat, hosszúszőrű lovacskáik
1063    1|                       színestollú madár, amely az erdő mélye felé menekül
1064    1|                    bolyongott, és benézegetett az ablakokon, ismeretlen nők
1065    1|                    ahol láthatatlanul károgtak az elrejtőzött varjak és csókák,
1066    1|                   mindig köszönt a papoknak és az úri hölgyeknek, mert szerette,
1067    1|                  csörgette kövér csuklóján, és az idegen úrra rideg előkelőséggel
1068    1|                    hölgy, aki már nem kíváncsi az idegen urak mondanivalóira.~
1069    1|                   bajuszú prímás kezet csókolt az asszonynak, és a sarokba
1070    1|                 dámával. Egymásra néztek, majd az asszony titkon, csendesen
1071    1|                 szemével. "Igazán?" - kérdezte az asszony. "Igazán - mondta
1072    1|                  Szindbád tehát, anélkül, hogy az asszonyra többet ránézett
1073    1|                  bundában Szindbádot. Megnézte az óráját. Tízre járt. A kávés
1074    1|                       feltette fekete sapkáját az eperjesi kávéházban, és
1075    1|                kávéházban.~Vajon elutazott már az az úr?~A kis vaskályha felől
1076    1|                         Vajon elutazott már az az úr?~A kis vaskályha felől
1077    1|                elnevette magát, és elbúcsúzott az első álmát aluvó kávésnétól.~
1078    1|                        álmát aluvó kávésnétól.~Az állomáson egy darabig megállottak.~
1079    1|                megállottak.~A hó úgy röpködött az ablakok mögött, hogy bizonyosan
1080    1|                     hogy valahol nem messzire, az országúton farkasok kullognak
1081    1|                        miután a vonat elhaladt az út közepét jelentő állomás
1082    1|                    után gyakran utazgatott, és az első páholyt megvásárolta
1083    1|                      első páholyt megvásárolta az előadáshoz. Pápai köhögött,
1084    1|                        nagy baboskendőbe fújta az orrát, felire vágott szivart
1085    1|                  felire vágott szivart nyomott az agyarára, és egy régen használt
1086    1|               benőhetett volna már a fejelágya az úrnak. Mit akar mindig azokkal
1087    1|                színésznőkkel?~Aztán megmutatta az utat a kert felé:~- Három
1088    1|                        a kanyargós sétautakon, az ódon kastélyból sohasem
1089    1|                     arcú lovagjaik karján, sem az alant fekvő városkából a
1090    1|                      alatt úgy terült el, mint az örök enyészet.~Majd egy
1091    1|                       mozdulatlanul állott meg az út közepén. A szívalakú
1092    1|               reménykedő mosoly csillant végig az arcocskán, a szemben szentjánosbogarak
1093    1|                    megett megcsókolgatta, majd az álla alá nyúlt félkézzel,
1094    1|                amelynek színe olyan volt, mint az emlékkönyvbe préselt virágnak
1095    1|                        halovány gyűrődések, és az ajk körül hervadó bársonyon
1096    1|                         Majd gondoskodom, hogy az öreg tanár meghívja.~- Délután
1097    1|                       üldögélt Szindbád, midőn az őszhajú, pirosképű és recsegőhangú
1098    1|                        két színésznő: Paula és az énekesnő, egy kövérkés szőke,
1099    1|                      aki már úgyis tudja, hogy az idegen férfiú miért tartózkodik
1100    1|                        akinek semmi köze sincs az egész dologhoz.~- Menjünk,
1101    1|                        bicsak! - biztatta őket az öreg tanár.~Paula a Szindbád
1102    1|                                       SZINDBÁD AZ ÁLLOMÁSON~A következő történet
1103    1|                     ahol naphosszat üldögéltek az utasok vonatjaikra várván.
1104    1|                      befelé a hegyek közé. Már az a dértől csillogó sín is
1105    1|                 nagybajuszú magyar kalauznak - az utolsó kocsin a lépcsőre
1106    1|                       lépcsőre kapaszkodva áll az idegen vasút cifraruhás
1107    1|                       és ünnepélyesen szalutál az utolsó magyar állomásnak.~
1108    1|                 Oroszország felől, akinek ezen az állomáson lehetett csak
1109    1|                   magyar színtársulat érkezett az állomásra... Ősz volt, deresedtek
1110    1|                     itt a vonat... Cecil!~- Mi az? - felelt egy vörös képű,
1111    1|                       közöttük két fiatalka; - az egyiknek nagy, bánatos,
1112    1|                    kilométernyire Budapesttől, az orosz gránicon igazán minden
1113    1|                         Ha ugyan megvannak még az öreg, kimustrált "pick-auf"
1114    1|                       primadonna - mert hiszen az egyik az volt - a kézitükörben
1115    1|              primadonna - mert hiszen az egyik az volt - a kézitükörben megigazította
1116    1|                      megigazította a haját, és az arcát szarvasbőrrel dörzsölte,
1117    1|              elhelyezkedett a nagy étteremben. Az arca még csak nagyon kicsit
1118    1|                briliánsgyűrűjét, amelyet ebben az időben jobb keze mutatóujján
1119    1|                     cigaretta a körmét égette.~Az elvetemedett képű, ragyás
1120    1|                        szorgalmasan kínálgatta az aranyszőke hajú kövér dámát.
1121    1|                       dáma lenyelte a falatot.~Az ődöngő Szindbád ezenközben
1122    1|                         akiknek olyan üde volt az arcuk, mintha frissen borotválkoztak
1123    1|                        a legvilágosabb asztalt az ebédlőteremben, és a főpincér
1124    1|                     vette át a rendelkezéseket az ebédről. A nőkkel kis kutyák
1125    1|                  illedelmesen viselkedtek. Míg az egyik művésznő, aki szürke
1126    1|                         elővette a retiküljét. Az erszény végén egy kanadai
1127    1|            üvegszemétől. Majd a bőséges ebédet az asztalra hozták az alázatos
1128    1|                      ebédet az asztalra hozták az alázatos pincérek.~Eközben
1129    1|              megérkezett. Bundája vagyont ért, az útibőröndjei ezüsttel díszítve,
1130    1|                   játszani... Lehetséges volna az?~- Majd megpróbáljuk - felelt
1131    1|                        dugott kézzel lépett be az étterembe, Szindbád csöndesen
1132    1|                    látok is egyet.~Leültek, és az élesszemű főpincér hajlongva
1133    1|                        a táncosnő gavallérját.~Az artisták asztalánál ezalatt
1134    1|                        búcsúzott Róbert úr.~És az artistaasztal csakhamar
1135    1|                       magyarázta társnőinek. - Az én anyám becsületes iparosember
1136    1|                     iparosember felesége volt. Az övé?... Pfuj. Ki se tudom
1137    1|                 könnyedén kezelte, de, sajnos, az ortográfiában teljesen járatlan
1138    1|                     hogy mégis szívesen látták az úri házaknál, ahol az eljövendő
1139    1|                   látták az úri házaknál, ahol az eljövendő grófok és bárók
1140    1|                      és bárók számára nevelték az ország legfinomabb kisasszonykáit,
1141    1|                  nélkül elutazott a városkába, az esti vonattal érkezett,
1142    1|                       nászindulójával fogadván az érkező báli vendégeket.
1143    1|                     folyosón már érezhető volt az a különös illat, amely bálitermekben
1144    1|                 rózsaszínű-szagnak nevezni, ha az illatoknak színük volna;
1145    1|                     üde, mint nyári zápor után az erdők lehelete. Az első
1146    1|                        után az erdők lehelete. Az első négyes előtt vagyunk,
1147    1|              házi-illat száll, amelynek nyomán az ember könnyen elképzelheti
1148    1|                   teljesen békében hagyták, és az ellenséges fiatalemberek,
1149    1|                      vezényelték táncosnőjükét az ácsorgó úriember felborítására.~
1150    1|                   gyöngéd homloka volt, mintha az Ezeregyéjszakáról szóló
1151    1|                         egykor nagyon tetszett az álombeli hölgynek, ahogy
1152    1|                     mind komikusabb lett, mert az óramutató éjfél felé ballagott,
1153    1|                        finomság van elhelyezve az arcocskán, amely olykor
1154    1|                     Uram! - felelt a hölgy.~És az "itt a párok" című figura
1155    1|                    tétova mosollyal bólintott.~Az oszlopok mögött már nem
1156    1|               fiatalembernek nagyon vörös volt az arca, és a bikszádi víznek
1157    1|                szomszédjait, vajon felvegyék-e az illetőt a helyi lap tudósításába.~
1158    1|                     hogy elutazik. A hóesésben az állomásra hajtott - a zene
1159    1|                        és halottnak tetszettek az elmaradozó kisvárosi házak.~
1160    1|                                                AZ ÁTSZÚRT SZÍV SZERENÁDJA~
1161    1|                        ÁTSZÚRT SZÍV SZERENÁDJA~Az utcán, éjféltájban, tompán,
1162    1|                        következett, mint mikor az oldalba lőtt farkas a vért
1163    1|                magasságokban, friss hó hullott az éjszaka, és éjféltájban
1164    1|                       császárnak a vén katona. Az ablakpárkányokra itt-ott
1165    1|                látják-e valaha egymást, messze az utca mélyében diszkréten
1166    1|                        Nagykesztyűnél töltötte az éjszakát, vele kártyázgatván,
1167    1|                      sem tudott aludni: olykor az ország és Buda erkölcseit
1168    1|                     asztaltárgyakkal rakja meg az ebédlőasztalt, ódon asztalkendők
1169    1|                   vallás szerint mondja madame az asztaláldást, fekete selyemruhát
1170    1|                        szegénységről beszélget az asztal fölött, ígéri, hogy
1171    1|                      nagypénteken, s böjtöltek az izraelita ünnepeken. Szindbád
1172    1|                  izraelita ünnepeken. Szindbád az óra felhúzása után félrevonta
1173    1|                      felhúzása után félrevonta az ablakról a nehéz bársonyfüggönyt,
1174    1|                 őszintén sajnálkozva hallgatta az utcai hörgést, most rövid
1175    1|                       mormogott:~- El is vitte az ördög a dolgát. Éppen farsang
1176    1|                 mibenlétéről.~Valóban, odalent az a télikabát nélküli, hajadonfős
1177    1|                        a kapu elé. A két kezét az oldalára szorította, és
1178    1|                        barna vérrel telt meg - az ember kíváncsian, ijedten,
1179    1|                       többnyire szembe szúrják az ellenséget, ám ha oldalvást
1180    1|                      madame kegyes volt kiadni az utam bizonyos nézeteltérés
1181    1|                       meglevő erejét, legalább az utcasarokig jusson.~Szindbád
1182    1|               mutatkozik egy se. Be kell vinni az ilyen embert, mért hagyják
1183    1|                       most fölegyenesedett, és az öklével fenyeget.~- Csak
1184    1|                     szikrázott a havon, mintha az volna csupán a célja, hogy
1185    1|                   robogott egy kétfogatú kocsi az utca vége felől.~- Emerencia.
1186    1|                     vágta magát a hóban, éppen az előkelő úr lakktopános lábánál.
1187    1|                     barna tócsává olvadt a hó.~Az úriember megrettenve hátrált
1188    1|                    kaput, lámpása kivilágított az utca véres havára és Emerenciára,
1189    1|                    hajában.~A hintó elrobogott az úriemberrel, madame dühében
1190    1|                       csaknem beütötte öklével az ablakot.~- Maga férfi -
1191    1|                      fővárosba! - kiáltott föl az asszony. Maradtam volna
1192    1|                        világéletemben. De nem! Az ördög vinné el a céda fejemet.
1193    1|                 nevelni!... Ó, de nyomorult is az én életem.~Emerencia dühös
1194    1|                      ragadta, és gyorsan vitte az előszobán át a grádicson.
1195    1|                   megvetőleg. - Segítsenek ezt az embert fölemelni.~S nyomban
1196    1|                      annak lépcsőjére ültették az élettelen legényt.~- Hát
1197    1|                                                AZ ÉJI LÁTOGATÓ~Szindbád egy
1198    1|               ismeretlen nőknek, áldását kérje az idősebb asszonyságoknak,
1199    1|                   gyönyör, a titkos boldogság, az elröppenő perc fontosságát
1200    1|                       egy esztendeig hallgatta az eső kopogását, a hópelyhek
1201    1|                      mintsem megismertem volna az izét.~A szoknyabolond nagybácsi
1202    1|                életében a legboldogabb volt.~ ~Az öreg dajka titokzatosan
1203    1|                      áll a kerítés mellett, és az udvarba néz. A hold jól
1204    1|                        éppen róla beszélgettek az asszony és cselédje. Elmondták
1205    1|                             Nem tudom - felelt az asszony dobogó szívvel,
1206    1|                        mellett áll? - kérdezte az asszony, és fölemelkedve,
1207    1|                      asszony, és fölemelkedve, az asztal szélén ujjhegyei
1208    1|                 ugatnak a szomszédban - felelt az öreg cseléd.~- Hívd be,
1209    1|                       hosszas gondolkozás után az asszony. - Bizonyosan mondani
1210    1|                  mintha félt volna a halottól, az öreg cseléd elbújt a konyhán,
1211    1|                         Honnan jön? - kérdezte az asszony, és nagyon fehér
1212    1|                  asszony, és nagyon fehér volt az arca.~Mikor utoljára erre
1213    1|                     menő vidéki férfiakon vagy az ezüstlakodalmasokon... A
1214    1|                        ünnepélyesen nyikorgott az otthon szőtt szőnyegeken,
1215    1|                   másvilágon? - kérdezte ismét az asszony, miután Szindbád
1216    1|                     Beszélgetni akarok magával az ürmössé válott múltról,
1217    1|                   elszálló üde napsugárban, és az út apró tócsáiban fürdőző
1218    1|                     kék égboltozatban kerestük az eljövendő nap titkát, kéjét,
1219    1|          megnyugtatásra?~- Későn van - felelte az asszony.~Szindbád figyelmesen
1220    1|                  Szindbád figyelmesen megnézte az asszonyt. A homloka és a
1221    1|                  fésült fodros, fekete haja és az árnyék hosszú szempillái
1222    1|                     arcán maradtak némi nyomai az álmatlan éjszakáknak és
1223    1|                      szomszédok is elkeserítik az özvegyasszony életét. Talán
1224    1|                  mennem, Szindbád - védekezett az asszony, és szemét lesütötte. -
1225    1|                 szomszéd, és onnan meglesi még az álmaimat is. Már álmodni
1226    1|                 hagynak.~Szindbád megnyugtatta az asszonyt:~- Engem nem lát
1227    1|                   magához, mint egy álom, mely az ágy szélén üldögél.~- Hát
1228    1|              megálmodtam - folytatta elmerülve az asszony, mintha valamely
1229    1|                      mögötte. Néha hátrafordul az asszony. Ugyan ki jár mögöttem? -
1230    1|                        alatt. De azért vittem. Az ágyamba vittem. Lefektettem,
1231    1|                   észre.~Szindbád megsimogatta az asszony homlokát, mint az
1232    1|                      az asszony homlokát, mint az esti szél.~- Ej, gondoljon
1233    1|                     fogódzva, midőn nem láttak az emberek? Járt-e messzi külvárosokban,
1234    1|                 egyszerre megkisebbedtek, hogy az ereszüket elértük? Járt-e
1235    1|                     temetőkben valakivel, ahol az eső már lemosta a halottak
1236    1|                        kis cukrászdákban, ahol az asztal alatt a lábunk összeért,
1237    1|                    olyan piros arca volt, mint az angol regényekben, parkra
1238    1|                    regényekben, parkra nyílott az ablakunk, és a piros vadszőlőleveleket
1239    1|                     hogy meghalnak magáért, és az élet maga nélkül céltalan
1240    1|                       céltalan és reménytelen?~Az asszony sóhajtott, és gyermekes,
1241    1|                        Mint egy istennek, mint az anyámnak, mikor még gyermek
1242    1|                      szégyelltem volna magamat az öreg cukrász bácsi előtt,
1243    1|                   valaki vékony hangon hegedül az ablak alatt, és Bánatiné
1244    1|             meglátogatták régi férfiak árnyai, az ágya szélére ültek, de Bánatiné
1245    1|                      durcásan nyomta a párnába az arcát:~- Mind egyformát
1246    1|                     árnyak szaladoznak, mintha az éjszakának külön állat-
1247    1|                  állat- és növényvilága volna, az elhagyott szobákban kilépnek
1248    1|                 szobákban kilépnek kereteikből az olajfestéses arcképek, miután
1249    1|                    órák mutatója sétálni kezd, az üres emeleten hangosan,
1250    1|                      átlépni a küszöböt - azon az őszi éjjelen a csodahajós
1251    1|                      őszi éjjelen a csodahajós az országúton hajtott szekéren,
1252    1|                  mondom, ártatlan külseje volt az elhagyott laknak, Szindbád
1253    1|                        koporsó fedelét rázárta az útszéli madárijesztőre,
1254    1|                     köd alakjában rátelepedett az ablakra, elpattantott egy
1255    1|                    láttam! - susogott Szindbád az alvó asszony fülébe, amelyből
1256    1|                 csöndesen elhessegette magától az éji lepkét:~- Hagyjon aludni,
1257    1|                        aludni, Szindbád. Éppen az első urammal álmodtam. Szindbád
1258    1|                 Szindbád halkan nevetett, mint az erdő mélyén a vadgerle.~-
1259    1|                      erdő mélyén a vadgerle.~- Az első? Emlékszem rá: Jeney,
1260    1|                 elszálló sóhajjal küldte utána az asszony: - Jó ember volt...~
1261    1|                    Szindbád úgy nevetett, mint az Éralja utcában az ördög,
1262    1|                         mint az Éralja utcában az ördög, ha cigánylakodalom
1263    1|                         ha cigánylakodalom van az alvégen, és a nagybőgők,
1264    1|                       szenvedélyesen játszotta az Ördög Róbert áriáját, és
1265    1|                       ilyenkor mind megnyíltak az ablakok a kisvárosban -
1266    1|                    Szindbádnak hívták - felelt az asszony, és elpirult álmában. -
1267    1|                        Korbács volt a kezében.~Az éjjeli látogató megsimogatta
1268    1|                   éjjeli látogató megsimogatta az asszony kezét:~- Tudom.
1269    1|                      bár vállán hiába kerestem az ütlegek nyomát.~- Goromba
1270    1|                      Goromba volt - védekezett az asszony. - Én ezért lettem
1271    1|                     kálvinista, mire elváltunk az akkori törvények szerint.
1272    1|                       való prédikációt mondani az új templomban, ahová vasárnaponkint
1273    1|                       ellátogattam. Lehetséges az, hogy ezért voltam boldogtalan
1274    1|                    ahol a szél halkan himbálja az üvegharangot. Jöttek, jöttek
1275    1|                   kóruson a karnagy jeladására az üstdobok mennydörögnek,
1276    1|                 mennydörögnek, majd a csöndben az énekesnő szólószáma csendül,
1277    1|                       énekelték együtt, miután az asztalt megrakták borosedényekkel...~-
1278    1|                      féltem, hogy éhen halunk. Az uram semmit sem keresett,
1279    1|              kártyapaklikat hordott a zsebében az én arcképem helyett. Pedig
1280    1|                        esztendős voltam. Éjjel az ablaknál álltam, és vártam,
1281    1|                   boldogtalan voltam, esküszöm az álmatlan éjszakáimra, esküszöm
1282    1|                       diákot - susogott halkan az éji árnyék. - És kivel volt
1283    1|                        boldog, asszonyom?...~- Az elsővel - felelte gyorsan
1284    1|                    áradozva Bánatiné. - Ő volt az igazi, a kedves, a drága...
1285    1|                         Szindbád kezet csókolt az asszonynak, miután a kakasok
1286    1|                    kakasok kukorékolni kezdtek az ablak alatt:~- Lehet, hogy
1287    1|                      visszatérek, ha erre visz az utam.~S hangtalanul, amint
1288    1|                elfelejteni. Artémizának hívták az asszonyt, és egy erdőtulajdonosnak
1289    1|                ingváltás közben, szórakozottan az ajtóra felírt Szindbád elődje.
1290    1|                        lakott itt - mert abban az időben még voltak ilyenek -,
1291    1|                        hogy bujdosó hazafi, és az akkori öregúr, a ház feje
1292    1|              asszonyság... Szindbád nevettében az öklét harapdálta, midőn
1293    1|                     piac közepére hangzott, és az asszonyok a karácsonyfa
1294    1|                  Szindbád természetesen tudott az álmokról, hisz a halottak
1295    1|                   ahonnan csigalépcső vezetett az emeletre, amely nappal sötét...
1296    1|                      sötét... és a karácsonyfa az utcai szobában áll, a diók,
1297    1|                      mézeskalácsok illatoznak, az asszony az otthon szőtt
1298    1|           mézeskalácsok illatoznak, az asszony az otthon szőtt szőnyegen alszik.
1299    1|                        akkor jött a mély hóban az országúton - mintha félt
1300    1|                      ellen szorosan felkötötte az állát, mint a halottakét
1301    1|                     mérges, elégedetlen árnyék az állótükör fénylő lapjáról,
1302    1|                mindenfélét hazudoztak. Sajnos, az árnyék a régi maradt, akárhogy
1303    1|                   nyúllábbal vörösre dörzsölte az arcát. A fehérneműs szekrény
1304    1|                        válla fölött észrevette az asszony Szindbádot.~Felkiáltott:~-
1305    1|                   arcába:~- Öreg lett, jóuram, az idő eljár. Ugyan mi történt
1306    1|                       szolgálatába? Bizonyosan az akis fekete, akinek egyszer
1307    1|                       távol. S midőn hazajött, az arcát felmarta a rossz festék,
1308    1|                        és lehetőleg nem nézett az asszony vállára, nyakára
1309    1|                        nyakára, és letérdepelt az ajtókilincs alá. Én véletlenül
1310    1|                      Én véletlenül benyitottam az ajtón.~- Ó, ne higgye, jóuram -
1311    1|                    meglátogasson. S ekkor volt az a kis jelenet a zsineggel.
1312    1|                    Szindbád gondolkozva nézett az asszony szemébe:~- Nagyságod
1313    1|                     gondolta, hogy én elhittem az öngyilkosságot?...~- Isten
1314    1|                       Néha nem nyílik idejében az ajtó, vagy elsül a pisztoly...
1315    1|                   elsül a pisztoly... Ugyan ki az a bolond, aki meghalna egy
1316    1|                  komolyan számított, mint maga az élet...~- Hisz emlékezhetik,
1317    1|                      Reggelig szakadt a hó, és az utak mindenütt betemetve...
1318    1|                     ajánlkozott, hogy délelőtt az ölében hazáig visz, a piacon
1319    1|                       a rejtett szoba? - kérdé az éji látogató.~- A rejtett
1320    1|                    tegnap, tegnapelőtt ment el az utolsó lakó, egy félbolond
1321    1|                       kegyedért: hűséges marad az emlékemhez. Csaknem negyvenesztendős
1322    1|                      jött a városba - mormogta az asszony. - A hajamnál fogva
1323    1|                                                AZ ECETFÁK PIRULÁSA~A történet
1324    1|                      lekötelező szavakat, mint az abbék szólanak a szentéletű,
1325    1|                kancsalításokat, de volt érzéke az őszinte gyűlölet és harag
1326    1|                kiérdemelje egy dáma tetszését.~Az aranymívesné dolgára gondoljunk,
1327    1|                    grófnék elragadására: tehát az életalkotás órájában, Szindbád
1328    1|                 életalkotás órájában, Szindbád az aranymívesnét mindig különös
1329    1|                    járatta, és a nevét sokszor az asztalra írta borba mártott
1330    1|                         Nagy F betűk lepték el az asztalt Szindbád tekintete
1331    1|                        a sárga falon megjelent az aranymívesné alakja, széles
1332    1|                 szentoroszországi kolostorban. Az arany amuletten, amelyet
1333    1|                     előtt. És Szindbád gyakran az ajkához szorította az ereklyét,
1334    1|                  gyakran az ajkához szorította az ereklyét, midőn egyedül
1335    1|                     midőn egyedül volt.~Miután az aranymívesnét sokan ismerték
1336    1|                       nesztelen léptekkel jött az aranymívesné, s a kocsiajtó
1337    1|                 váltottak boldog csókot; ismét az alagútnál felugrott a társaskocsira
1338    1|                        titkosan megszoríthassa az imádott nő kezét; végül
1339    1|                      végül a toronyzene alatt, az alkonyati térségen a Mátyástemplom
1340    1|                      Vízivárosban voltak, ahol az aranymívesné egy reneszánsz-korabeli
1341    1|                        nyári vendéglő volt, és az udvaron ecetfák álltak,
1342    1|                 csodálatosan pirosodtak, midőn az ősz közelgett, és az elhagyott
1343    1|                     midőn az ősz közelgett, és az elhagyott asztalokon pirosfejű
1344    1|                     enyhe, októbervégi délután az asztalra helyezett, a vadszőlő
1345    1|                        harminchat esztendővel. Az anyám nemsokára meghalt,
1346    1|                       vállukon a csigalépcsőn. Az apám régi szelencéket szeretett
1347    1|                      uracskát hozott egy napon az apám, aki mindig-mindig
1348    1|                      de ha felvetette a szemét az ódon francia könyvről, egy
1349    1|                     házból. A gyöngéd figyelem az élet apró örömei iránt,
1350    1|                 csöndes ábrándozás. Benne volt az öreg francia szemében, hogy
1351    1|                     sok esztendővel ezelőtt -, az ösztönöm idevezetett a régi
1352    1|                      fogyasztottam. És még élt az öreg franciánk, aki egy
1353    1|                      eljövök ide, hátha él még az öreg férfiú?...~Szindbád
1354    1|                       szemügyre vette a házat, az Arany lúdhoz címzett kis
1355    1|                   kakas a helyén vigyázott, és az ecetfák oly várakozólag
1356    1|                    fiatalságunkban simítják el az enyhe bánatot homlokunkról.
1357    1|            szőlőlevéllel volt letakarva.~Fenn, az emeleten hegedülni kezdett
1358    1|                        helyre ült, ahol egykor az öreg francia úr üldögélhetett.
1359    1|                     nem látják meg a változást az élőkön. A halott anyák mindig
1360    1|                 fehérhajú hercegnő füle körül, az orgonazúgásban üdén és ifjan,
1361    1|                  fabütykök lettek is. Szindbád az aranymívesnét most is olyan
1362    1|                     vagyok - sóhajtott magában az asszony. - Már gyermekkorom
1363    1|                        Csak elmentek...~- Mert az idejük elkövetkezett, szegényke -
1364    1|               varróleány ablakába sodort tőled az éjszakai vihar...~- Hisz
1365    1|                        deci vörös bort rendelt az ecetfás udvaron.~- Hagyjon
1366    1|                       Hagyjon békét, Szindbád, az ostobaságaival - szólt az
1367    1|                      az ostobaságaival - szólt az asszony, elhessegetve magától
1368    1|                  asszony, elhessegetve magától az árnyékot.~- Nem tudok élni -
1369    1|                      élni - morgott a szellem.~Az öreg úr, mint söröshordót,
1370    1|                       gurította végig a szemét az asszonyon. Köhögött. A botját
1371    1|                     mögé.~- Furcsa - sóhajtott az aranymívesné -, a férfiak
1372    1|                     mint a mienké, asszonyoké. Az öreg úr bizonyosan a legszebb
1373    1|                    kétszer-háromszor végigment az udvaron, mintha a holdból
1374    1|                 hosszúszárú pipáját lógatná le az éji ember, és olykor fehér
1375    1|                    Irma nyugtalankodva ült fel az ágyban, és halkan öreg dadáját
1376    1|                       mondta a hölgy -, nézzen az udvarra, miért nyugtalankodnak
1377    1|                    kutyák?~A falusi vénasszony az ablakhoz ballagott és rövidlátó
1378    1|                  szemét a holdra fordította.~- Az a fiatalember áll a kerítés
1379    1|                    Szindbád úr? - kiáltott fel az úrnő. - Tudtam, hogy egyszer
1380    1|                        részeg darazsak dongtak az ambituson. Piros nadrágos,
1381    1|                  hangszerét, és már leszállott az éj a háztetőkre. Csak az
1382    1|                       az éj a háztetőkre. Csak az én kéményem füstölt, a ház
1383    1|                       volt, még melegek voltak az éjszakák, és a nagy diófák
1384    1|           fiatalembervolt - felelt elégedetten az öreg cseléd.~- Az éj mind
1385    1|                  elégedetten az öreg cseléd.~- Az éj mind előbbre haladt,
1386    1|                       és ők nem mozdulnak vala az ambitusról. Friss borokat
1387    1|                  ambitusról. Friss borokat hoz az ispán, és én ágyamban nyugtalankodva
1388    1|                   szerelme!" Indulatosságomban az ambitusra rohantam, a cimbalmot
1389    1|                           felelt elgondolkozva az úrhölgy, és a párnára tette
1390    1|                cimbalom, öreg sörház-szagú dal az ambituson! Ha még egyszer
1391    1|                  tizenkettőt ütött a toronyban az óra, az öreg gróf sétálni
1392    1|                      ütött a toronyban az óra, az öreg gróf sétálni indult
1393    1|                   ismert volna. Jöttek, jöttek az ablak alatt, nyikorgott
1394    1|                       a Szindbád úr cimboráit.~Az úrnő halkan papucsot húzott,
1395    1|                        halkan papucsot húzott, az ablakhoz lopódzott. A holdfény
1396    1|                     Irma dobogó szívvel állott az ablaknál. És akkor ocsúdott
1397    1|                        kiáltott egy vén kakas.~Az árnyak eltűntek a folyosóról,
1398    1|                  árnyak eltűntek a folyosóról, az ének és a cimbalomszó a
1399    1|                     amely Szindbád idejében - "az én időmben", szokták mondani
1400    1|                   múltával, midőn a toronyórán az alvó csókák és varjak a
1401    1|                        árnyak telepednek, mint az erdőből visszatérő mesék,
1402    1|                  ragyog megfésült hajukban, és az arcuk frissen mosott, púderezett,
1403    1|                      jönnek elő... Olykor csak az ablakba ülnek, ahonnan a
1404    1|                  bérszolga. Vajon kit hoz majd az omnibusz a vasútról, és
1405    1|                        a vasútról, és ki lehet az idegen úr, aki zsebre dugott
1406    1|                       nem szól már valamit ott az utca végén, ahol a kis hídnak
1407    1|                        a kis hídnak kanyarodik az út, és lámpások nem világítanak?
1408    1|                      egyszer elhangzana száján az elképzelhetetlenül gyönyörű
1409    1|                       megállnak a nők, mielőtt az első kapcsot megnyitnák.
1410    1|                  szavakra gondolnak, amelyeket az imént hazudtak a sötétben.
1411    1|                         sohasem látott. Csupán az "ő" szeme mélyében látható
1412    1|                     márciusi erdőszél kéksége; az "ő" hajának van olyan illata,
1413    1|                 hajának van olyan illata, mint az orgonavirágnak, amellyel
1414    1|                  amellyel fiatal nők esküvőjén az oltárt díszítik; szájukban
1415    1|                kanyarította a pincefalra, mint az emlékkönyvbe. A színházban
1416    1|                        És valahogyan úgy látta az arcokat most is maga előtt,
1417    1|                elmentek ők a téli alkonyatban. Az aranymívesné, akinek nagy
1418    1|                    hogy minden titkát rábízta; az álmodozó tanítónő, aki a
1419    1|                       mosta volna a szappan és az idő a csókoknak nyomát.~
1420    1|                    Mindig hidegvíz illata volt az arcának, és a zárt derék
1421    1|                   lenge fátyolként ereszkednek az almafákra.~- Emlékszem -
1422    1|                történet Boldogfalvinéról szól, az egykori víg hölgyről, aki
1423    1|                         Sok esztendő múlott el az első boldogító hazugság
1424    1|                    midőn tavasz friss virágját az idős gróf gomblyukába tűzte.
1425    1|                   árnyékában ibolyáit rendezi, az újságban az apróhirdetést
1426    1|                  ibolyáit rendezi, az újságban az apróhirdetést olvasgatja,
1427    1|               férfidíszeket. (Régente legalább az volt a divat, hogy a szegény
1428    1|                       ostobaságokat, amelyeket az okos nő szeme minden férfin
1429    1|                Boldogfalviné. Igaz, hogy amint az évek múltak, Boldogfalvinénak
1430    1|                    mikor már nagyon muladoztak az évek, Boldogfalviné oly
1431    1|                        oly alaposan megismerte az életet a fővárosban és vidéken,
1432    1|                         hogy mi lakik odabévül az emberekben, ahová senki
1433    1|                   ahová senki sem láthat, csak az álmatlan éjszaka. Hát nem
1434    1|                 húsvéti ájtatosság idején, míg az imádságos föld népe lehajtott
1435    1|                        nyitott templomajtón át az orgona búgása hangzott,
1436    1|                       bolondságokat, amelyeket az érdekes asszony részére
1437    1|                       ő a méheket szerette, és az újságokat csak egy esztendő
1438    1|                  fenyegető szemét nem vette le az asszonyról. Futni kellett
1439    1|                        patkója nem hágy nyomot az országúton. Időt kell adni
1440    1|              felejtésre, a megnyugvásra - vagy az öngyilkosságra. Így került
1441    1|                        hátát a falnak vetette.~Az ebédet a Medvénél rendelték
1442    1|                       tájt lakott, alkonyattal az ablaknál üldögélt, és a
1443    1|                    messzi tájakon elmerengett, az ajtaját halkan megkopogtatták,
1444    1|                       előtte álló hölgyet, míg az könnyedén az ócska kanapé
1445    1|                      hölgyet, míg az könnyedén az ócska kanapé karfájára telepedett,
1446    1|                         a gondolatok és minden az enyém legyen. Még az álom
1447    1|                    minden az enyém legyen. Még az álom is.~- Kedves - nevetett
1448    1|                        is.~- Kedves - nevetett az asszony. - Ez nagyon szimpatikus,
1449    1|                        legalább érdemes legyen az új férfi a drága kegyekre. -
1450    1|                      iránta, üljön mellé estve az asztalhoz, és halkan beszéljen
1451    1|                       szép befejezéséről, mint az életről, amelyet csodálatos
1452    1|                    szépen kell végigélni, hogy az ember érdemes legyen a szép
1453    1|                      szegény kékszeműnek, hogy az igazi szerelem sohasem fejeződhetik
1454    1|                 távolodó zokogás hangzik estve az erdőn... És bánkódni nem
1455    1|                 barátom, kissé szemmel tartani az idegen urat, lesz kedve
1456    1|                   képzeletet. Albertnek hívják az utazót, s midőn egy Póli
1457    1|                   vállalta a különös szerepet.~Az asszony búcsúzásul megfogta
1458    1|                        A kesztyűjéből elővette az odakészített névjegyet.
1459    1|                       a nyeregben, hátranézett az ódon Medvefogadóra, mert
1460    1|                bizonyosan tudta, hogy Szindbád az ablakból utánanéz.~Aztán
1461    1|                        fel és alá sétálgatott. Az ódon templom már hosszú
1462    1|                     Mily furcsák, mulatságosak az emberek!~A fiatalember arcát
1463    1|                      elutazott, felkiáltott:~- Az ördögbe! Miért öltöztem
1464    1|                  ruházatán, és tollas kalapját az ebédlőszobában a földre
1465    1|                         midőn észrevette, hogy az figyeli.~Körülbelül harmincéves,
1466    1|                        anyatejképű férfi volt. Az ilyen férfiakat asszony
1467    1|                  férfiakat asszony nevelte, és az ingét bizonyosan az édesanyja
1468    1|                         és az ingét bizonyosan az édesanyja vasalta. Vasárnap
1469    1|             szentbeszéd alatt anyja oldalán. Ő az, aki érthetetlenül csodálkozik,
1470    1|                 asszony oly nemes érzésű, mint az édesanyja, és egyéb gondja
1471    1|                      van a legtöbb nőnek, mint az ő leszakadt gombját felvarrni.~
1472    1|                   regényekben, midőn két lovas az útszéli csárdában találkozik.
1473    1|                      járom a komédiásköntösben az országutat. Ah, mit nem
1474    1|                   országutat. Ah, mit nem tesz az ember, ha szerelmes! Mindnyájan
1475    1|                    hemperegjek, s így sétáljak az utcán, nemde megtettem volna?~
1476    1|                      részvéttel szorította meg az új barátja kezét.~- Istenemre -
1477    1|                     lassan besötétedett. Ritka az olyan nő, akiről minden
1478    1|                     ugyanazt a nőt. Egyik csak az anyajegyről tud, amely a
1479    1|                      gondol estve, lefekvéskor az imádott nő. Ha egyszer összeülnének
1480    1|                    komolyan lehunyta a szemét. Az őszöreg férfiak gyülekezete
1481    1|                 először a különös kifejezéssel az asszony. Pedig már sok gazduram
1482    1|                        Boldogfalviné esténkint az ablaknál várta, hogy a kezét
1483    1|                      máskor sohasem ment volna az ablak felé. Nagyon féltek
1484    1|                  figyelmeztette Albertet, hogy az ura pisztollyal lelőné,
1485    1|                     sokszor hallottam ilyesmit az asszonyok szájából. Valóban,
1486    1|              fiatalember vagyok, s nem ismerem az életet - sóhajtotta Albert. -
1487    1|                       esküdött, hogy én vagyok az első...~- A nők ezt komolyan
1488    1|                     egy hölgy iránt, és éjjel, az utcán vagy álmában egy nő
1489    1|                        álmában egy nő neve jut az eszébe, tiszteletteljesen
1490    1|                        és bevallaná szándékát. Az öreg bírák a régi jegyzőkönyvekben,
1491    1|                  megfelelő tanáccsal látnák el az ügyes-bajos férfiút. Útbaigazítással
1492    1|                       tekintetes uram"?~- Hogy az ördögbe ne. A falusi patasztleányból
1493    1|                     ezeket a szavakat. Például az elmúlt délután engem "ispán
1494    1|                  Albert társaságában erre visz az útja. Később könnyek jelentkeztek
1495    1|                  jelentkeztek Albert szemében. Az asztalra hajtotta fejét,
1496    1|                vallottad be, hogy mit álmodtál az éjjel és kinek öntötted
1497    1|                        felelte, hogy én vagyok az első. Sohasem mondta még
1498    1|                     fejét:~- Jöjjön, gazduram, az éj leszállt, elvezetem egy
1499    1|                        szomorúságát, gazduram. Az egyik kisasszony szakasztott
1500    1|                        pillantását, a kezüknek az ízét, a szájuknak nyalakodó