Part

1501    1|                    helyet foglalt szalonjában. Az asszony hálásan megszorította
1502    1|                        valamely új nevet.~Póli az ajkára tette az ujjait,
1503    1|                    nevet.~Póli az ajkára tette az ujjait, és beleegyezőleg
1504    1|                    volna a fejére, hogy szinte az egész életét elfelejtette.
1505    1|                    mint egy partra dobott hal, az utcai lámpásba kapaszkodott.
1506    1|         felhasználásával lassankint visszatért az élet valóságába; szeme elől
1507    1|                       mintha csúfolódott volna az elkerült ellenség felett -
1508    1|                  magában Szindbád, midőn estve az Operában megjelent, s a
1509    1|                      felismerte. Amott a falon az arckép, egy halott kisleányé,
1510    1|                     kezét a cobolybundából, és az aranyporzós kék tintával
1511    1|                  pásztortűznél halászok húzzák az evezőt, s a parton elgondolkozva,
1512    1|                 lépteikre vigyáz, akihez éjjel az ablakból felsóhajtanak,
1513    1|                      hallgatagságával, amelyek az orrukat csodálkozva dörzsölik
1514    1|                 sötétségébe menekültetek volna az emberi szemek elől? Hiszen
1515    1|                    arra sem hajlandó már, hogy az utolsó találkozásra eljöjjön
1516    1|                                                AZ ÉRZELGŐS UTAS~Éjféltájban
1517    1|                       Éjféltájban baleset érte az utazókocsit, a hátulsó kerék
1518    1|                    útmutatása alapján Szindbád az öreg tanítónál kapott éjjeli
1519    1|                   meleg volt egy alvó testtől. Az öreg mester asztmás volt,
1520    1|                         s vajon miről álmodnak az alvók?~A gyermekekkel rendbejött.
1521    1|                        Talán komédiások jönnek az álmokban, egy trikós fiúcska
1522    1|                bársonyszoknyás leányka táncol, az öreg komédiás kardot nyel...
1523    1|               világossággal óhajtana szolgálni az álmok furcsa alakjaihoz.
1524    1|              figurákban, a kedves mosolyokban, az álombeli égboltozatban,
1525    1|                   módjára átöleli két karjával az arcát. Szabályos, a hold
1526    1|                      látszott, mint május hava az erdőn. A fiatal nő álmodott.
1527    1|                  álmodott. A karja megremegett az arca fölött, mély sóhajtása
1528    1|              szerencsétlen Szindbád, aki abban az időben még nők lovagja volt,
1529    1|                   látott eddigi életében, mint az idegen házban lassan, szinte
1530    1|                   idegen házban lassan, szinte az álom halk ritmusára előbúvó
1531    1|                elindult a folyam mentén. Pedig az utazókocsin, a vezeklő-útban
1532    1|                       nők szoknyafodraira, sem az esetleges szavakra, amelyeket
1533    1|                  esetleges szavakra, amelyeket az új, ismeretlen nők fülébe
1534    1|              munkájában hatalmasan elfáradt, s az álom oly megszokott ásítással
1535    1|                   mélyen, hosszan felsóhajtott az alvó, mintha az álomnak
1536    1|                   felsóhajtott az alvó, mintha az álomnak a kapuja hirtelen
1537    1|                     Nem érdemes sírni semmiért az életben, még a halálért
1538    1|                      hullámos hajzatú nő volt. Az arcában szentképek vagy
1539    1|                  bizony rosszat álmodott, mert az én gonosz két szemem nyugodott
1540    1|                 nyugodott rajta, amíg aludt?~- Az éjjeli, idegen úr - mormogta
1541    1|                       azt hihetné reggel, hogy az én vigyázatlanságom következtében...
1542    1|                       szeretem. Szeretem, mert az én boldogtalan Valériámat
1543    1|                     mintha zsidóleány volna.~- Az anyámtól... Mert én mostohagyerek
1544    1|                       azért még szép és hosszú az élet. Ha egyszer Pestre
1545    1|               elhervadni falun. Ha varrni tud, az már elég.~- Magam varrom
1546    1|                      De ez a legrosszabb, mert az ünneplőt sajnálom.~- Hát
1547    1|                    Eleresztette a leány kezét, az tétovázva nézett a földre.
1548    1|             kovácsműhely előtt már megvasalták az utazókocsit. Szindbád az
1549    1|                       az utazókocsit. Szindbád az álmatlan éjszakától fáradtan
1550    1|                       lehunyta a szemét, amint az ülésben elhelyezkedett.~-
1551    1|                   amint trombitaszóval elhajt, az álmatlanok kibámulnak a
1552    1|                borospincékkel volna aláaknázva az úttest - bejárta mindazon
1553    1|                    lábakból tanulta megismerni az embereket. Voltak már ismerős
1554    1|                     helyükön fekvő imakönyvben az ördög incselkedése elleni
1555    1|                  vadonatúj ruhába öltöztek, és az ingecskében a monogram még
1556    1|               kimozdulhat. Figyelemmel kísérte az imádkozni járó asszonyokat,
1557    1|                   kósza életével, kezébe veszi az üzletet, s néhány év múlva
1558    1|                      nélkül elhagyta barátját, az oldalszakállas postakocsist.~
1559    1|                    hold már merőlegesen állott az erkélyes torony felett,
1560    1|                   eleinte pontosan felelgetett az utazó kérdéseire, de amint
1561    1|                       takács volt, és hivatása az lett volna, hogy a szövőszék
1562    1|                         míg a nők bekiáltottak az ablakon:~- Karcsi, kedves
1563    1|                       kedves Karcsi!~És a vége az lett a takácsnak, hogy hurkot
1564    1|                polgárokhoz, és még manapság is az a szenvedélyük, hogy egymástól
1565    1|                       hogy egymástól csípik el az udvarlókat, széptevőket,
1566    1|                  koporsóban melléje fektették.~Az egyik asszonyt Micinek hívták,
1567    1|                  Szindbád tehát errefelé vette az útját másnap alkonyattal,
1568    1|                      felkacagott: Eugénia volt az, aki megeskette, hogy többé
1569    1|                 melegítő kályha mellett, midőn az eső úgy folyik végig az
1570    1|                        az eső úgy folyik végig az ablaküvegen, mint a nőknek
1571    1|                   kiáltott fel Eugénia, mintha az udvarló eltávozása után
1572    1|                        vette a hölgyet. Mintha az orra megnőtt volna azóta,
1573    1|                       egykor igazán beszéltek; az odaadást, az alázatot, a
1574    1|                        beszéltek; az odaadást, az alázatot, a gyengédségért
1575    1|                      arcát erősen rizsporozta. Az ártatlan szájon egykor öntudatlanul
1576    1|                   egykor öntudatlanul lebegett az érzéki mosoly, mintha egy
1577    1|                        helyett szájon csókolta az álmodó gyermeklányt. A szent
1578    1|                     helyét a templom falán, de az álmodó szűz ajkán megmaradott
1579    1|                  pályára óhajtott lépni. Ó, ma az ajkak vonaglása, a szájszéleknek -
1580    1|                   nyaknak öntudatos tartása és az r-betűnek különös ropogtatása
1581    1|                     kis kertben, a helyen, hol az árnyék kezdődik, áttetszővé
1582    1|                      kedves barátom? - beszélt az asszony, és zöld harisnyáit
1583    1|                      Szindbád - beszélt tovább az asszony. - Mindig ugyanazon
1584    1|                    emberek, a patikus bókja és az állatorvos tréfája!... A
1585    1|                     csinos arcú kis ölebek, és az anyjuk cukorral jutalmazta
1586    1|                      füvön játszanék velük, és az ingecskéjüket megvarrnám...
1587    1|                lelkecskéjükbe nézegetnék, mint az ábrándos vándor a tengerszembe.
1588    1|                                                AZ ENYÉM~Mici gyermektelen
1589    1|                       tulajdonságát elmondták. Az anyák a fiaikban megszázszorozva
1590    1|                    fontosabbak a nők életében. Az asszonyok jól viselik magukat,
1591    1|                       és késői rügyecske fakad az almafán, amelyről már azt
1592    1|                       a templom falában, midőn az asszonyok gyónni jártak,
1593    1|                    felsóhajtott, s kidörzsölte az álmot szeméből. (Mátyás
1594    1|                      vén bükkfa volt, aki csak az erdőn érezte jól magát,
1595    1|                      súlyú pénzdarabot nyomott az énekmester markába. Ezentúl
1596    1|                        macskát kezdett szidni.~Az asszony az ablakban könyökölt,
1597    1|                     kezdett szidni.~Az asszony az ablakban könyökölt, féltérdével
1598    1|                          és mégis molett, mint az unatkozó asszonyok, akik
1599    1|                    török indulója hangzana, ha az óra egyszer megindulna,
1600    1|                     árnyék a felső ajkán, mint az ifjúság, midőn a fiúk egymással
1601    1|                Szindbád, és hirtelen átkarolta az asszonyt, mint tanuló korában
1602    1|                hódítani.~Mici megfeszült, mint az acél, és egyetlen mozdulattal
1603    1|                 csaknem mindig egyedül vagyok, az uram erdőket vesz és elad...
1604    1|                       és csak akkor nyílik meg az ajtó előttem, ha erősen
1605    1|                      piros szoknyában térdepel az oltár sarkán, és ünnepélyesen,
1606    1|                        macskát, és tüzet rakna az ágy alatt. Egy rossz, vad,
1607    1|                  éjszakánkint rám akarta törni az ajtót, késsel a karomba
1608    1|                 bokámat. Ilyen fiút szeretnék.~Az asszony lehajtotta a fejét,
1609    1|               megragadta Szindbád kezét:~- Aki az enyém - egyedül az enyém
1610    1|                         Aki az enyém - egyedül az enyém legyen!~[1915]~ ~
1611    1|                       itt besompolyogjanak, és az istállóban a szalma alatt
1612    1|                    krétával, a kontrás neve és az istállólegény és a szolgáló
1613    1|                       könnyű cipőcskéik felett az álombeli szoknyafodrokat
1614    1|                       kereskedő fogná belülről az ajtót. Az ágy alóla csizmahúzó
1615    1|                       fogná belülről az ajtót. Az ágy alóla csizmahúzó kandikált,
1616    1|                        arcába világítana, akik az esőszemek kopogását olvassák
1617    1|                      van egy ablak a házban, s az éji szél keservesen lengeti.
1618    1|                    tűzve jóízűen fogyasztanak, az udvaron a lovak megrázzák
1619    1|                     igyekeznének valamerre, és az út még hosszú, fűszeres
1620    1|                         őszes nemesasszonyság, az idegen város tornyában szokatlan
1621    1|                   szólal meg a déli harangszó, az erkélyes torony napsütésben
1622    1|                        szokott kezdődni, mikor az északi kapun át feltűnik
1623    1|                       a kőhídon, a havas utcán az apró boltok között, hol
1624    1|                       van szerdán és szombaton az Ökörnél. A barátkámzsa szagú,
1625    1|                      hóban sokszor megcsendült az éji zene. Egy téli éjszakán,
1626    1|                     alakját magam előtt, midőn az unalmas, hosszú falusi estéken
1627    1|             tartózkodási helyén, a másvilágon.~Az asszonynak még élesebb,
1628    1|                       is rátörték éjnek idején az ajtót, és ő hidegvérrel
1629    1|                   kocsis lezuhant a bakról, és az asszony elkapta a gyeplőt...
1630    1|               tarisznyájába a fuvolát, amelyet az asszony tiszteletére megszólaltatni
1631    1|                      kettő voltam, mert szamár az, aki az életét egyformának
1632    1|                    voltam, mert szamár az, aki az életét egyformának rendezi
1633    1|                      szappant magam főztem, és az ágyamat magam vetettem.
1634    1|                        bele sem a bánatba, sem az örömbe. Minden fogam megvan,
1635    1|               öregasszonyosan, mikor nem akart az alakja megjelenni előttem,
1636    1|                       A halottaktól nem félek, az élőktől sem. Negyvenéves
1637    1|                     Egykor szeretted a táncot, az érzelmes zenét. Mondd, sohasem
1638    1|                   zenét. Mondd, sohasem hallod az elhagyott kertekből az üvegharang
1639    1|                  hallod az elhagyott kertekből az üvegharang zengését?~Franciska
1640    1|                      piros színét szeretem, és az útszéli fogadósok elmondják
1641    1|                   arcom van. Menjünk ebédelni, az est hamar leszáll, s besötétedés
1642    1|                      falusi otthon felé, midőn az életben sebeket kapott,
1643    1|                      gondolta magában, mielőtt az öngyilkosságot végrehajtaná,
1644    1|               megtisztelt.~Irén fiatal korában az első négyesben táncolt a
1645    1|                     táncolt a bécsi keringőben az opera színpadán. Atyja -
1646    1|                        a harangszó délben ebbe az udvarba hallatszott legelőször
1647    1|                   sorsa kegyes véletlenségéből az operaházba került, és anyjától
1648    1|             Váraljaival, hárman kísérték Irént az előadás után a méla Krisztinába,
1649    1|                  érzelmekre tanította itt, hol az égi vándorlegény sárga kabátját
1650    1|                   vagyok, hogy újra kezdhetném az életet.~A nyugalmazott lovaskapitány -
1651    1|                  bólintott, és lecsendesítette az öreg urat.~- A fődolog az,
1652    1|                      az öreg urat.~- A fődolog az, hogy boldog lesz tisztelt
1653    1|                       meleg barátságot talált. Az első négyes táncosnője kitűnő
1654    1|                     amelyeket a legyező mögött az udvarlók a szerencsés hölgy
1655    1|                    művelt hölgyeink használták az azóta divatját múlt legyező-nyelvet.~
1656    1|                     lankás dombok között, ahol az esti felhők még Kisfaludy
1657    1|                     súrolt, hogy nyári délután az édesanyjával és nővérkéivel
1658    1|                        nővérkéivel álmodhatott az ember. Sok szívtelen nő
1659    1|                 megfutamodott, és sajgó szívét az utazótáskába zárta, mikor
1660    1|                  csendes boldogsága lett volna az egyetlen jócselekedet, amelyért
1661    1|                  intézte a szót. "Nem - mondta az ördögnek, amely a napfényen
1662    1|                  álmodozott volna a fekhelyen. Az alkonyat csalóka világosságánál
1663    1|                    szinte megrettenve néz bele az őszt ásító kertbe estefelé...
1664    1|                      egy felvidéki faluban, és az eső a sötét estében halálos
1665    1|                        szomorúsággal csapkodja az utazókocsi fedelét.~Még
1666    1|                amelyeket évszámra nem bont fel az előfizető, hanem halomba
1667    1|                    kérdezte nyomatékosan Irén, az egykori táncosnő, a falusi
1668    1|                         hogy alig áll a lábán.~Az egykori táncosnő később
1669    1|                   alatt Mátyás templomában, és az oltárnál egy délután, midőn
1670    1|                      kiabálni" - csillapította az engedetlenkedőket. Ám régi
1671    1|                   vaskesztyűs kezével meghúzza az imádkozó nők két ágba font
1672    1|                       nők két ágba font haját. Az oltárok lépcsőjét püspökök
1673    1|            boltozatokat, oszlopokat; éjjelente az örökmécs lángjánál tán megelevenednek
1674    1|                   lángjánál tán megelevenednek az imádság-lepkék, és furcsa,
1675    1|                   gyermekimádságok hancúroznak az éjjeli holdfényben a templom
1676    1|           denevér-szárnyakon suhan el közöttük az aggszüzek, epekedő vénlányok
1677    1|                     lányok álmodnak legszebben az ismeretlen férfiakról: mint
1678    1|                    indulnak el a hajnali útra, az ég felé. Tehát itt eskette
1679    1|                        Érzem, hogy megver érte az Isten. Elcsábított, megrontott.
1680    1|                       szerelmünkben született. Az az Isten, aki vigyáz reánk,
1681    1|                    szerelmünkben született. Az az Isten, aki vigyáz reánk,
1682    1|                   néznek. Lássa, ez a hely, ez az ó cukrászbolt azért van
1683    1|               szerelmesek benne találkozzanak. Az asztalkák úgy vannak faragva,
1684    1|                 föltűnés nélkül érintkezhetnek az asztal fölött, és az arcok
1685    1|            érintkezhetnek az asztal fölött, és az arcok oly közel vannak egymáshoz,
1686    1|                      levontak a kezekről, hogy az ujjak megérthessék egymás
1687    1|                      hiszek-e a szerelemben?~- Az iskolák az apácáknál, a
1688    1|                      szerelemben?~- Az iskolák az apácáknál, a könyvek, amelyeket
1689    1|                    szeretem. Azt sem tudom, mi az: szeretni! - felelt Mitra,
1690    1|                        üzleti ügyekről hallott az asztal fölött. Sz. - ez
1691    1|                   kalandor - napokig ácsorgott az ablakok alatt, szürke kalapjával
1692    1|                         amint hosszú léptekkel az utcát rótta, ahol Mitra
1693    1|                       Önnek vissza kell vonnia az esküt, amit az imént az
1694    1|                     kell vonnia az esküt, amit az imént az oltár előtt fogadott.
1695    1|                        az esküt, amit az imént az oltár előtt fogadott. Hisz
1696    1|                        vissza esküjét, mielőtt az messzebb érne, mintsem utol
1697    1|                     mintsem utol lehetne érni. Az én szívem már elcsendesedett,
1698    1|                     tiszteletre méltó szentek, az örökmécs és minden-minden,
1699    1|                örökmécs és minden-minden, amit az emberiség nagy része magasztos
1700    1|                     király már elhomályosodott az üvegfestményen, mély csendesség
1701    1|                   amelyek itt megkönnyebbültek az imádkozás után. Fenn a karzat
1702    1|                       mosolyogva fölemelkedett az oltár lépcsőjéről.~- Milyen
1703    1|                   furcsa szédület lepné meg. - Az imádság alatt eltűnt a király
1704    1|                komolyan, szomorúan nézett reám az üvegfestményről, amíg halkan
1705    1|                   üvegfestményről, amíg halkan az esküt végigmondtam. Mozdulatlan
1706    1|                     már századok óta hallgatja az előtte térdeplő nők szenvedését,
1707    1|                        örömét, bűnét. Ah, azok az öreg szentek nagyon megbízható,
1708    1|                   néhány szót halkan, titokban az eskühöz fűztem, hogy senki
1709    1|                        más, csak a szentkép és az én szívem.~A kulcsárné csörgette
1710    1|                    Mitrát:~- S hogy hangzottak az elhallgatott szavak? - kérdezte
1711    1|                    Mitra. - Szent László talán az ön alakjában él most a földön.~
1712    1|                   mondhatott nekem ma délután.~Az aranymíves leánya halkan
1713    1|                   furcsa férfi ön. Jobban hisz az eskünek, mint a szememnek,
1714    1|                      hogy tovább folytathassam az életet" - mondá Szindbád,
1715    1|                          mondá Szindbád, midőn az arannyal, kékkel, pirossal
1716    1|                    zsebébe dugta, ahol azelőtt az erszény egy rejtett helyén
1717    1|             megismerkedése napján, hogy ő lesz az, aki végre-valahára az óhajtott
1718    1|                    lesz az, aki végre-valahára az óhajtott szerencsét meghozza
1719    1|                   konyhaszagú lakásra elkísért az Üllői útra; három-négy szegény
1720    1|                  mondta hittel, bizalommal, és az asszonyhajakat kiszórta
1721    1|                     ezután - lódította Margit, az imádott úrnő, akivel Szindbád
1722    1|                     kiáltott a rézcsőbe - hogy az utasok ne unatkozzanak.)
1723    1|                        unatkozzanak.) Szindbád az imádott nő közelébe lépett:~-
1724    1|                    szenvedő nők részére valók. Az egészséges emberek maguk
1725    1|                     csinálják a regényeket. Ön az előbb szomorúnak látszott,
1726    1|                     látszott, asszonyom, midőn az érseki város kupolái feltűntek
1727    1|                      hamispénzverésről mesélt, az illavai fegyházról és parfőmökről,
1728    1|                        amelyek a paradicsomot, az első kedves hajának szagát,
1729    1|                nincsenek még emlékeim - felelt az úrnő. - Eddig csak jó asszony
1730    1|                    szokták írni. Néhány év óta az uram már nem szeret, és
1731    1|                    boldogsággal, reménységgel, az egész unalmas életet elfelejtő
1732    1|                      Én nem kezdem - sóhajtott az asszony. - Csak szomorú
1733    1|                      Csak szomorú vagyok, hogy az én fülembe már nem fog hazudni
1734    1|                        elindulni a barátnőivel az ismeretlen vízre, ha sötét
1735    1|                    felébredtem, dalok jutottak az eszembe, és vidáman tudtam
1736    1|               cirkuszban a bohóc pirosra fösti az orrát, de egy napon kedvesem
1737    1|                  mosolyogtam... Kigondolhatnék az ön mulattatására egy nagyszabású
1738    1|                    hisztériás hercegnőről vagy az ártatlan hajadonról, aki
1739    1|                      én azt mondom önnek, hogy az asszonyok nagyon jók voltak
1740    1|                    kérdezte felvillanó szemmel az asszony.~- Senki sem volt
1741    1|                        a gyermekét csókolja, s az én csókom jut az eszébe,
1742    1|                   csókolja, s az én csókom jut az eszébe, s boldogtalan lesz;
1743    1|                     juttatja majd eszébe, hogy az időváltozás jót vagy rosszat
1744    1|                       arra gondol, hol bolyong az a férfi, akivel a dunai
1745    1|              elrejtette a képet.~Később, midőn az imádott asszony kiszállt
1746    1|              tengereken? Sehol sem járt, hanem az "Arany Bárány" fogadóban
1747    1|                      fogadóban üldögélt, várt, az ablakokhoz lépett, kilépett
1748    1|                   lépett, kilépett a folyosóra az ajtón, és a közömbös portást
1749    1|                     érkezett meg idáig.~Később az utazó jókedvűen kinyitotta
1750    1|                   kedvéért csíptetőt helyezett az orrára.~- A nyolcas estére
1751    1|                        estére elutazik - szólt az álmos bérszolgához, majd
1752    1|                   nézett:~- Asszony vagy leány az illető dáma? - kérdezte
1753    1|                        sétált karonfogva, mint az egy cserépben nőtt virágszárak,
1754    1|                       vízimalom a nagy Dunán - az öreg molnár a fiatal menyecskék
1755    1|                  másiknak emberi nyelven, hogy az éjszaka ismét megölte magát
1756    1|                        a színes szavakat, hogy az aranyliszttel beszórja a
1757    1|                gallyaikat, hogy azok elemeljék az útból a hideg, nedves leveleket,
1758    1|                      nedves leveleket, amelyek az öröm és végtelen bánat felé
1759    1|                       szabadul, és alkonyattal az erdészleánykával találkozik
1760    1|                    erdészleánykával találkozik az erdőn.~Természetes dolog,
1761    1|                       egy fázékony őszi varjú, az ujjával néha megkopogtatta
1762    1|                   unokájuk sírdombjukon hallja az első, szívig zengő és a
1763    1|                   temető úrnak és szegénynek - az árkon rejtett út vezetett
1764    1|                  anyjuk lábára ugrottak, midőn az ismét átlépte a temető árkát...~
1765    1|            szórakozottsággal a fejfákról, hogy az öregasszonyok mily rengeteg
1766    1|               halottaiból egyszer feltámadhat.~Az őr utánanézett a halotti
1767    1|                       így szólt a bagolyhoz:~- Az öngyilkos asszony leánya
1768    1|                        szívét, hogy megkeresse az aranygyűrűt, amelyet ő ajándékozott
1769    1|                  bagoly így felelt:~- Úgy kell az embereknek. Miért gondolnak
1770    1|                   gondolnak mindig a tegnapra! Az emberek egész élete azzal
1771    1|                   violaszagú szavakkal beszélt az anyáról, aki tán rémülten
1772    1|                        most koporsójában.~- Ó, az anyám! - felelte Emma leánya. -
1773    1|                     leánya. - Éjjelente mindig az ágyam szélére ül, és úgy
1774    1|                       úgy fénylik a haja, mint az ezüst betűk a koszorú fekete
1775    1|                        mert estére hajlott már az idő.~- Okultam anyám példáján,
1776    1|                 elkerülöm, a szívemet bezártam az imakönyvembe, és hála istennek,
1777    1|                    könyvet olvashatnának rólam az ágyban fekvő beteg úriemberek
1778    1|                     hercegnő többször rászólna az ifjú felolvasónőre, hogy
1779    1|                    kisasszony, hogy a szerelem az egyetlen valami, amiért
1780    1|                 hallott baljóslatú hangok vagy az egész életemet elmondó sóhajtások...
1781    1|                      szerelem örökké megmarad. Az emlékeket sohasem nyelik
1782    1|                      szél el nem ragadhatja... Az övé, egyedül az övé marad,
1783    1|                  ragadhatja... Az övé, egyedül az övé marad, amit szeretett,
1784    1|               cinteremben megint megszólalt:~- Az emberek folyton a múltról
1785    1|                      egy inspekciós felügyelő, az Emma sírján a leányka egyszerre
1786    1|                       a szél zúgását hallja...~Az öngyilkos asszony halkan
1787    1|                      megszólalt a sírból, mint az eső a falevelek között:~-
1788    1|                                         SZÖKÉS AZ ÉLETBŐL~Majd falura megyünk,
1789    1|                      úri házunk, mert hisz ami az enyém, az a tied.~Szindbád
1790    1|                        mert hisz ami az enyém, az a tied.~Szindbád boldogan
1791    1|                 Szindbád boldogan kapaszkodott az özvegyasszony karjába:~-
1792    1|                        egy kis traccsra elmegy az ember az úri kaszinóba.
1793    1|                       traccsra elmegy az ember az úri kaszinóba. Be szép lehet
1794    1|                      kezet csókolnak ott nekem az öreg asszonyságok. Minden
1795    1|                       bujdosó zokogás csuklott az álmában egy nő miatt, aki
1796    1|                        gonoszul viselte magát. Az utcán hirtelen megállott
1797    1|                     megállott lehajtott fővel, az út közepén nem figyelt a
1798    1|                       sohasem járt azelőtt, és az idegen házak között szívesen
1799    1|                       térdéig rohant át testén az áradat, hőemelkedést mutatott
1800    1|                    műszer, midőn néha elővette az ő arcképét, jóleső bánattal
1801    1|                      hátulról, akinek a járása az ő járásához hasonlított.
1802    1|                        festették, és e könyvek az éjjeliszekrényről az utazó
1803    1|                   könyvek az éjjeliszekrényről az utazó táskába kerültek,
1804    1|                        nem olvasott költeményt az úrnő, a nagy egyiptomi álmoskönyv
1805    1|                játéknál fölhevült honoráciorok az asztal lapját verdesik)
1806    1|                 csontkoponya együtt teszik meg az utat.~- A pisztolyomat sem
1807    1|                     zsebre dugott kézzel nézte az útikészülődést, mintha semmi
1808    1|                       a ládába jutott volna.~- Az a férfi írta búcsúzóul,
1809    1|                     babonás asszony összegyűjt az élet folyamán, betegség,
1810    1|                       S egyáltalában beutazzuk az egész világot, mint első
1811    1|                 Szindbád - folytatta álmodozva az asszony -, mert én szentimentális
1812    1|                 duruzsol, szinte beszélget, ha az éjszakát én a tető alatt
1813    1|                       elvadult macskánk, amely az erdőben kalandozik vad társaival,
1814    1|                      amely engemet hoz, fütyül az állomáson, és a vénasszonyok,
1815    1|                     amely álmok megmagyarázása az én hivatásom. A régen lezárt
1816    1|             meggyógyítom, és megismer a fecske az ereszen. Jó lesz, Szindbád?~
1817    1|                  kancsalítani a szemével, mint az a régi, nőstény hangú, a
1818    1|                     bugyborékoló nevetésű, aki az élet csendes szépségei helyett
1819    1|                   szépségei helyett a halálra, az elzüllésre, a megsemmisülésre
1820    1|                      táncolni a végkimerülésig az élet báljában, és az álorcás
1821    1|            végkimerülésig az élet báljában, és az álorcás vendégeknek hazudni,
1822    1|                      Ne felejtse el, Szindbád, az alapítványt, hisz midőn
1823    1|                          Ugye, maga is szereti az öreg urat? Mily kedves,
1824    1|                   mindig simogatta.~- Szeretem az öreg urat - rebegte Szindbád,
1825    1|                      kisompolygott a szobából. Az ajtóból félénken visszanézett.
1826    1|                    kezét keresné a magasban... Az orra elpirult, mint a gyermekeké
1827    1|                   Szindbád lefutott a lépcsőn. Az utcán bolond módjára hangosan
1828    1|                    hangosan kacagni kezdett... Az emberek elől egy sötét kapu
1829    1|                      tiszteletteljesen beszélt az asszonyhoz:~- Nézze, nagysága,
1830    1|                        húzzák, másnap megírják az újságba, és a szegény, ártatlan
1831    1|                   mintha nem is hallotta volna az őrszem szavait, a földre
1832    1|                 halálra.~Szindbád megérintette az asszony karját:~- Fáni,
1833    1|                     karját:~- Fáni, hová megy?~Az asszony megriadva emelte
1834    1|                      hogy megtalálom! - mondta az asszonyok fanatikus hitével. -
1835    1|                     Hogy kerültél éjnek idején az utcára? - kérdezte Szindbád,
1836    1|                       a harmadik utcába értek.~Az asszony erősen kapaszkodott
1837    1|                   könnyeknek, mint néha hallja az ember magános házban a hajnali
1838    1|                 gondoltam.~- És én? - nevetett az asszony. - Az arcképedet
1839    1|                         nevetett az asszony. - Az arcképedet néztem, néztem,
1840    1|                  egykor, midőn halott fiacskám az első telet töltötte a hideg
1841    1|                    hogy visszajössz - nevetett az asszony, és felemelte a
1842    1|                  mondták éjszaka, a fák zúgták az ablakom alatt, és az imádságaim,
1843    1|                    zúgták az ablakom alatt, és az imádságaim, amelyek elhagyták
1844    1|                      azt hittem, hogy már vége az életemnek, a kacagásomnak,
1845    1|                  szerelmemnek, a szépségemnek: az anyám kinyújtotta felém
1846    1|                     egy gombostűvel megszúrtam az ujjamat... A vérem kibuggyant,
1847    1|                    hogy ily bolondokat gondolt az asszony.~- És mikor felöltöztem,
1848    1|                  illatát, a kezed szorításában az álom ölelését és a szemedben
1849    1|                   hidegen, szigorúan hullámzik az éjszakai tó.~Elindultam,
1850    1|                      Elindultam, mintha tudnám az utat hozzád. Mentem az alkonyati
1851    1|                  tudnám az utat hozzád. Mentem az alkonyati utcán öntudatlanul,
1852    1|                       utcán öntudatlanul, mint az idő tájt, midőn gyermekem
1853    1|                        megy estélyi toalettben az idegen nő?~Bocsáss meg,
1854    1|                     különös szagok csapták meg az arcomat, és furcsa nők ténferegtek
1855    1|                         Sem arra, ami most jut az eszembe, hogy idegen férfiak
1856    1|                        férfiak megszólítanak - az embert nem szólítja meg
1857    1|                    megtámadnak útonállók, mint az újságban olvashatni - átnyújtom
1858    1|                     arra, hogy mikor indultam, az idő csendesen összezavarodik,
1859    1|               kiskorcsmát láttam valahol, ahol az udvaron cölöpön lámpás égett,
1860    1|                     arra kért, hogy mondjak le az öngyilkosságról, még boldog
1861    1|                    hallottam csendes éjjeleken az ablakaim alatt; nyílt, bátor
1862    1|                        nem tudta, hol végződik az igazság rétje szavaiban,
1863    1|                     csókokkal arcán, a hajában az asszony finom ujjainak érintésével,
1864    1|                      felelte furcsa bizalommal az asszony, és mosolyogva nézett
1865    1|                       unt szerelemmel... mikor az életünk úgy múlott el, mint
1866    1|                      vagyunk a kiválasztottak, az egyetlen szerelmesek, Istennek
1867    1|             meggondolva megölsz, hogy lássalak az utolsó percig, a szemem
1868    1|                      hogy a homlokomon érezzem az ajkad, hogy a kezed fogja
1869    1|                  hajnalra.~- Pedig hajnalodik.~Az asszony megrázkódott. A
1870    1|                    mint egy kósza lélek, amely az éjjel haldokló gyónását
1871    1|                  Hajnalodik - mondta szomorúan az asszony -, és nappal már
1872    1|                       meghalni. A tejes jön, s az uram megérkezik az első
1873    1|                      jön, s az uram megérkezik az első vonattal, a cseléd
1874    1|                         Bánatváriné még mindig az utazó-ládán ül, s engem
1875    1|                   Kalap utcai házba a lépcsőn.~Az asszony valóban az utazó-kosáron
1876    1|                    lépcsőn.~Az asszony valóban az utazó-kosáron ült.~- Tudtam,
1877    1|             nagyanyáink korában Magyarországon az Ezeregyéjszakában olvasták -
1878    1|                     szórakozottan számlálgatta az elmaradozó nyárfákat, s
1879    1|                     megtenni, mert Rozina félt az egerektől?~Rozina, az aranymívesné,
1880    1|                     félt az egerektől?~Rozina, az aranymívesné, miután télen
1881    1|                      viszi magával Rozina, míg az aranymívesné elutazása után
1882    1|                       jöjjön, nem tudok aludni az egerektől". Szindbád gondolkozás
1883    1|                 gondolkozás nélkül útra kelt.)~Az állomás mellett kis kert
1884    1|                 mellett kis kert volt - mintha az állomásfőnöknék Magyarországon
1885    1|                        a két kezét megcsókolta az asszonynak, meghatott, értelmetlen
1886    1|                   amelyet a falusi nap küldött az asszony arcára.~- Tehát
1887    1|                        bátrabb, biztonságosabb az asszony, ha ő most törvényes
1888    1|                        a lába elé hemperegnek. Az almafák a kertekben Rozina
1889    1|                   gondol félig lehunyt szemmel az asszony.~- Itthon vagyunk -
1890    1|                        urasági ház előtt, ahol az udvaron egy vén, molyette
1891    1|                        a falakból megszólalnak az elhunyt lakosok, mert a
1892    1|                        terem ezen a vidéken, s az egerek elszaporodtak. Senki
1893    1|                    Senki sem tudja felállítani az egérfogókat. Önre gondoltam,
1894    1|                    kabátját.~- Hol vannak azok az egérfogók? - szólt nekigyürkőzve.~-
1895    1|                          Csinos honvéd - súgta az unokájának.~ ~A hold feljött
1896    1|                  mankóját többször utána dobta az ügyetlen szobaleánynak,
1897    1|                        midőn a kulisszák mögül az ügyelő a lámpát irányozza.
1898    1|                 Szindbád elragadtatással nézte az asszony holdfényes arcát,
1899    1|                     gyermekkora óta keresi ezt az arcot... Ifjú kora álmaiban,
1900    1|                     céltalan bolyongásaiban ez az arc hívogatta, csalta maga
1901    1|                hívogatta, csalta maga után. Ez az arc, amellyel született,
1902    1|                       míg végre, férfi korában az Aranykéz utcában egyszer
1903    1|                        szerelem... szerelem...~Az asszony megremegett, talpra
1904    1|              mosolygott, gyertyát gyújtott, és az első egérfogót, amely már
1905    1|                    dolgát, zsákmányával együtt az udvarra vetette.~- Ördög -
1906    1|                   vetette.~- Ördög - kiáltotta az asszony dühtől remegve -,
1907    1|                      azt akarja, hogy most már az udvarra se tehessem a lábam!
1908    1|                      lábam! Undorodom, irtózom az egerektől.~Szindbád bágyadtan
1909    1|                      ölt, gyilkos - fuldokolta az asszony. - Megvetem, nem
1910    1|                        szomorúsággal ballagott az állomás felé, hogy az éjszakai
1911    1|                ballagott az állomás felé, hogy az éjszakai személyvonattal
1912    1|             kísértet-korában nagyon haragudott az egerekre.~[1915]~ ~
1913    1|          keresztül-kasul utaztad a világot, és az emberi szívek, szenvedélyek
1914    1|                  megölni a másik férfiút, mint az őskorban vagy a nyolcvanas
1915    1|                       években: meddig tart még az idő és divat, hogy a nők
1916    1|                     kérleltem Szindbádot, mint az ifjú hírlapírók és költők
1917    1|                        a szép élet rokkantját, az ifjúság megrontóját és tapasztalt
1918    1|                     mint a pillanat szeszélye, az életük; meghalnak egy hiú
1919    1|                        a híres Laborfalvi Róza az ifjú Jókai mellett; máskor
1920    1|                   színpadi függönyre festettek az álarc és a koturnus társaságába.
1921    1|                      szemükre a késelés, amely az utcán, ablakuk alatt érettük
1922    1|                      fehér lombjai között vitt az út), és házi teendőik, gyermekruhák
1923    1|                   beszélni - oly büszkék, mint az ékszereikre. Akinek sok
1924    1|               megközelíthetetlenség illata itt az a parfőm, amelytől a legtöbb
1925    1|                       elszédül. A házierények, az ugorkásüvegek a színpad
1926    1|                      veszem észre - jegyzé meg az elmondottakra -, hogy csaknem
1927    1|                       ütöd fel a lapot.~ ~- És az udvarlók? - kérdeztem némi
1928    1|                       de félt a fáradságtól.~- Az udvarlók a színészhölgyek
1929    1|                udvarlóját, e furcsa vőlegényét az áhítozott művészi életnek;
1930    1|                   cilinderben helyet foglal. Ő az a mindig szolgálatra kész
1931    1|                       rendben legyen, valamint az irigy barátnők pletykáit
1932    1|              premierről írott tudósítást, és ő az a falu bolondja, aki elhiszi
1933    1|                       tenyerében jó helyen van az életük, a becsületük, a
1934    1|                             VADKÖRTEFA~1~Abban az időben, amikor ez Szindbáddal
1935    1|                      benézett, ha a kaput vagy az ablakot nyitva találta;
1936    1|                megemelte a kalapját azok előtt az ismeretlen nők előtt, akik
1937    1|                     ismeretlen nők előtt, akik az ablakdeszkára könyökölve
1938    1|                    után, mert még messzire van az az idő, amikor a gonosz
1939    1|                       mert még messzire van az az idő, amikor a gonosz kövektől
1940    1|                        annyiban vehetett részt az ártatlan mulatságban, hogy
1941    1|             mulatságban, hogy néhány aranypénz az ő szürke fejére is lehullott
1942    1|                     van mindenféle újításokkal az ifjúság. Én már nem tudom
1943    1|                  kidagadt a melle, megroggyant az alázattól a térde, fátyolos
1944    1|                   fátyolos lett a szeme, amint az arckép előtt állott, amelyhez
1945    1|                vanília-bágyadt szőke hajzatot, az egykedvű, szenvedélytelen
1946    1|                  sírdombja felett állott, hogy az örökzöldekből, régi koszorúkból
1947    1|                    önérzet gyönyörű légvárait, az ősz lehulló lombjai zizegésén
1948    1|                  valaki, akit Szindbád nyomban az Utolsó Szerelemnek nevezett
1949    1|         temetőlátogatónak, aki egykor estenden az ágy végén üldögélt, simogató
1950    1|                      Boriskával Szindbádért és az esetleges többi lovagokért (
1951    1|                    ilyenek is!), és ugyanabból az okból elfelejtett férjhez
1952    1|                     ezek a nők a nagyvilágnak, az embereknek, a külsőségeknek
1953    1|                    élnek, szörnyethalnának, ha az utcán elszakadna a harisnyakötőjük...
1954    1|                     ütemes lépteiket ugyancsak az ütemekhez igazodó léptekkel: -
1955    1|                    hajnali nagymosásokról, sem az esti tehénfejésekről - olyan
1956    1|                        a helyen meglelem, mert az ön szíve alapjában véve
1957    1|                        temetőlátogatóról, hogy az sem testvére, sem leánya
1958    1|                     nem jutott hirtelen eszébe az önfeláldozó jó barátnőnek.
1959    1|                       következő figuráiban is. Az ajkához szorította a zsebkendőt:~-
1960    1|                   mondta Szindbád, kezébe véve az ajándékba nyújtott kezet -,
1961    1|                      bizonyos álmélkodással.~- Az egyetlen állomás, ahová
1962    1|                   helyeslő vén kocsisok várnak az állomás előtt a kis poggyásszal
1963    1|                        érkező szökevényekre... Az egymásba karoló szerelmesek,
1964    1|                         Ah, milyen megnyugtató az őszi köd a hosszú miskolci
1965    1|             opera-melódiákat játszik a zenekar az udvaron levő étteremben,
1966    1|                    tartaná elég nobilisnak ezt az ételt ahhoz a mérhetetlen
1967    1|                      göndör hajszálak, amelyek az akasztófák sűrű sorrendjét
1968    1|                       el, aki nők kezébe tette az életét... Szindbád elkényszeredve
1969    1|                          amelynek határozottan az volt a hivatása, hogy útjába
1970    1|                       most jutott volna eszébe az a kanászos bajszú, öblös,
1971    1|                        dalnok kionthatja vérét az ablak alatt a havon, a dalnok
1972    1|                szenvedtünk önért. De én voltam az erősebb. Addig tartottam
1973    1|                        szóval barátnőmet, amíg az felejteni kezdett. Igaz,
1974    1|                    csókok édessége, a karoknak az önfeláldozó ölelése, a suttogásoknak
1975    1|                       ölelése, a suttogásoknak az üdvös zenéje nincsen stációkhoz
1976    1|                      Csak olyan régi babonaság az, hogy Miskolcon durranósabb
1977    1|                  durranósabb a csók, kiadósabb az ölelés, tartósabb a törvénytelen
1978    1|                        barátnője. Nem is lehet az, hogy jó barátnők ne ugyanazon
1979    1|                    akar mondani mindenről, ami az életben gyönyörű, drágalátos,
1980    1|                 Kisunyomi sorsára jutni.~- Ah, az egy részeges fráter volt -
1981    1|                   Mondtam is, miért iszik bort az ilyen ember.~- Bizonyosan
1982    1|                       érzelmeinket, amelyekkel az ön irányában vagyunk. Elefánt
1983    1|                       is megtapogatta a térdét az asztal alatt?~- De igen.
1984    1|                       sohasem tapogatta meg se az én lábam, se a barátném
1985    1|                        hogy maga volt a fűszer az életünkben, a pezsgő a poharunkban,
1986    1|                       meg, amely mintha nem is az övé lett volna, hanem a
1987    1|                     veszik a stiglicek füttyét az országúton, valamint az
1988    1|                        az országúton, valamint az ó-barackfa bekívánkozását
1989    1|                      szeretnek papucsban járni az őszi harmatban, mindenféle
1990    1|                      vidékeken nagyon kedvelik az úgynevezett ködmön-viseletet
1991    1|                        a ködmönös nők jutottak az eszébe.~Az mindnyájunk előtt
1992    1|                        nők jutottak az eszébe.~Az mindnyájunk előtt ismeretes
1993    1|                   amelyekkel a szájunkkal vagy az írásunkkal illetjük őket.
1994    1|                    megesik, hogy hallgatnak ők az "Ócska bocskor" vagy;,Kutyateremtette"
1995    1|                 Nyírség fiának" mondotta; hogy az ő elfeledkezett szendergéseiben
1996    1|                      minek nevezte Szindbádot, az jó darab ideig nem derült
1997    1|                       a nőket, akik hajdanában az ő szemtükrében igazgatták
1998    1|                     portörlő-rongyot rázott ki az ablakon ujjatlan kesztyűiben -
1999    1|                        a szemöldök-fáról, hogy az ember nem is tudja másnap,
2000    1|                    mintha semmi közük se volna az álmok előidézéséhez.~- Még