Part

1001    1|                mosolyogva, kissé elpirulva és nedves ragyogó szemmel fújta
1002    1|                 üldögélt, piros bort ivott és a korcsmáros leányának,
1003    1|                 egy hónap múlott el azóta, és néha visszhangzott lelkében
1004    1|                  életről, halálról, nőkről és egyéb szomorúságokról gondolkodott.
1005    1|           emlékezett magában. A "kismadár" és a színészkedő igazgató -
1006    1|                 sírok fölött hullana a hó. És a tizedik lépésnél már újra
1007    1|              Szindbád a dalt, az igazgatót és a kismadarat.~Egy estén
1008    1|                Szindbád letette a kártyát, és magában egynéhány hölgyre
1009    1|                  kismadár"-ra nem gondolt, és íme, ő várta a klub előszobájában.
1010    1|                    bundácskáját kigombolta és új, gombos cipőjét kissé
1011    1|            előredugta. Az arca piros volt, és a szeme harmatosan, szégyenlősen
1012    1|                    komikusan ült a helyén, és Szindbád, mielőtt megszólította
1013    1|                  nézett körül, ki látja őt és furcsa ismerősét?~- Hogy
1014    1|                méri a pálinkát a tótoknak, és bort ád az igazgatónak meg
1015    1|                  Hol? - kérdezte Szindbád, és letelepedve a "kismadár"
1016    1|               összeszidja a "kismadar"-at, és a legelső vonattal visszaküldi
1017    1|              Egyelőre itt ül a "kismadár", és fényes, fekete szemét bizalommal,
1018    1|                   a piros blúzocska alatt, és a rövid bundából friss téli
1019    1|                  most megolvadt rajta...~- És hogy talált ide?...~- Egy
1020    1|                    apám, idáig vezetett.~- És evett ma már valamit?~-
1021    1|               dörmögte csendesen Szindbád, és még maga sem tudta, hogy
1022    1|                    útjába került leánnyal.~És miután születésénél fogva
1023    1|               miután születésénél fogva jó és engedelmes gyermek volt
1024    1|          engedelmes gyermek volt Szindbád, és szerette magát azzal ámítani,
1025    1|             kismadár!" - A kabátját vette, és gyöngéden a hóna alá nyúlt
1026    1|                    egy gazdátlan kocsinak, és Budára vitette magát, ahol
1027    1|                   vacsorázgatva, enyelegve és szerelmeskedve. A "kismadár"
1028    1|                   A kocsi sebesen gördült, és a rövid bunda lassan átmelegítette
1029    1|                  kezével az állához nyúlt, és a hamvas, gyöngéd arcocskát
1030    1|                  fejemet a kezembe fogtam, és úgy ültem az ágyban. És
1031    1|                    és úgy ültem az ágyban. És csak akkor aludtam el, amikor
1032    1|                párnára az arcomat nyomtam, és jólesett csendesen, hosszasan
1033    1|                   végigfolytak az arcomon, és lassan álomba ringattak.
1034    1|                  meghalt édesanyám hangja. És így aludtam el minden éjszaka.
1035    1|                    nyílni a hegyek között, és szinte hallottam a megolvadt
1036    1|                ijedten hunyta le a szemét, és a fejét lehajtotta. Szindbád
1037    1|                   Szindbád ekkor hosszasan és forrón megcsókolta az ajkát.
1038    1|               kétszer... A leány ajka puha és tikkadt lett, amint a belső
1039    1|                    a "Kerek alma"...~Vígan és ünnepélyesen a leány karja
1040    1|                   a leány karja alá nyúlt, és régi hódításai útmutatása
1041    1|                    kismadar"-at bevezette. És most már nem gondolt többé
1042    1|                gondolt többé arra, hogy jó és engedelmes gyermeknek született,
1043    1|                   bérelt a "kismadár"-nak, és egy öreg asszony felügyeletére
1044    1|             valamikor Szindbádot dajkálta, és már többször Pestre jött
1045    1|                   arcán angyali mosolygás, és olyan csendesen járt, mint
1046    1|                 régi kedvesétől örökölte), és midőn Pestre kellett jönnie,
1047    1|                fekete szoknyát felkötötte, és édeskésen, alázatosan, finomkodva
1048    1|               Szindbád, midőn ifjúvá lett, és Morvainé még mindig meg-megjelengetett
1049    1|             Szindbád szobájába lopózott... És Szindbád néha úgy emlékezett,
1050    1|                   az árva Szindbádot vidám és engedékeny öreg nevelők
1051    1|               Morvainéval. Az évek múltak. És az öreg dajka, ha Pestre
1052    1|                templom harangjainak szava.~És Szindbád nagyon boldog volt
1053    1|                 szerelmeiben mindig örökké és teli szívvel szeretett.
1054    1|                    napjáig szeretni fogja. És lehetséges, hogy így is
1055    1|                  előtt azok a nők, leányok és asszonyok, akik szíve szerelmét
1056    1|                    szíve szerelmét bírták, és akik Szindbádot szerették,
1057    1|                   úgy szereti őket, együtt és külön-külön, mint akkor
1058    1|                  mint akkor szerette őket. És eszébe jutottak hajak, szemek,
1059    1|             jutottak hajak, szemek, vállak és karok, amelyek az övéi voltak.
1060    1|                  szemét, Trillára gondolt, és a csók édes lett, mint régente
1061    1|                   volt.)~Az esték hosszúak és csöndesek voltak... Kár,
1062    1|                 este az udvaron tanyázott, és a csillagokat vizsgálta),
1063    1|                   Szindbád sok bort ivott, és a zenélés közben kissé támolyogva
1064    1|               vacsorán a kis budai házban, és hajnalig mulattak hármasban.
1065    1|         járása-kelése után tudakozódott...~És aztán mind ritkábban jött
1066    1|                 házikóba, ámbár a zongorás és a színész néha-néha bekopogtattak
1067    1|                    bekopogtattak estefelé, és nagyon csodálkoztak, hogy
1068    1|               Morvainé lesütötte a szemét, és úgy leskelődött, mint egy
1069    1|            Morvainé átment Budáról Pestre, és felkereste Szindbádot.~-
1070    1|                 hogy vedd el tőle, nyanya. És vigyázz rá, mint a szemed
1071    1|                     Az a kés nagyon hegyes és éles. És a kismadár sehogy
1072    1|                 kés nagyon hegyes és éles. És a kismadár sehogy sem tetszik
1073    1|                    összeszorított szájjal, és a levegőbe bámul.~Szindbád
1074    1|                   olyan fehér, mint a fal, és talán nem is álmodik semmit,
1075    1|                    mondta lappangó hangon, és leskelődve nézett a szemhéja
1076    1|                   kis budai lakás kulcsát, és kezet csókolt Szindbádnak:~-
1077    1|                 kis faluban a Duna mentén, és megbomlott agyvelejét, zúgva
1078    1|                  Idegen embereknél lakott, és egy árnyékos veranda volt
1079    1|                  lámpa égett a víz felett, és fehér sugarakat küldött
1080    1|          meg-megálltak, horgonyt vetettek, és a kis piros-fehér zászlócska
1081    1|                 ilyenkor egy harcsabajuszú és hallgatag kormányosra gondolt,
1082    1|                    hajó szelte át a vizet, és a potrohos hajó olyan méltóságteljesen
1083    1|           füstölögtek, a kerekek hűségesen és komolyan lapátolták a vizet,
1084    1|                    idegenek sonkát esznek, és hozzá jégbehűtött sört isznak;
1085    1|             mellett színesruhájú asszonyok és leányok állnak, nagy szalmakalappal
1086    1|                  szalmakalappal a fejükön, és kis zsebkendőiket Szindbád
1087    1|                    Szindbád fehér nadrágos és aranyos sapkájú hajóstiszt
1088    1|                   megy végig a fedélzeten, és hódító pillantásokat vet
1089    1|                    a folyó kanyarulatánál, és Szindbáddal csak a romok
1090    1|                    hajdan királyok laktak, és a fák még nem nőtték be
1091    1|                   királyok (bíborpalástban és nagy sarkantyús csizmában)
1092    1|                    csizmában) a lovagokkal és az udvarhölgyekkel a várba
1093    1|                   A nők hosszúderekú ruhát és arannyal hímzett bársonyszoknyát
1094    1|                   mert gyakran lóra ültek, és göndörhajú ifjakkal nyargalásztak
1095    1|            óhajtott lenni a vártemplomban, és fehér kendőt nyomva szemére,
1096    1|          gyóntatóbarát csak egyet mordult, és már megjelent az ajtóban
1097    1|                  erdők, régi királyi lakok és pirostetejű parasztházak
1098    1|            csónakban fehérruhás nők ültek, és egy kibontott hosszú fehér
1099    1|                   túlsó parti sötétségben, és erre csend lett a nagy Dunán.
1100    1|                   álmodozva suhantak tova, és elvitték hírét Szindbádnak
1101    1|             egyszerre meleg áramlat támad, és a meleg hullámok körülfogják
1102    1|                        Aztán éjszaka lett, és ekkor megérkeztek végre
1103    1|              keresztül a falucska közepén, és a töltésen naponta százötven
1104    1|                 közöttük hatalmas, haragos és gőgös fajták, amelyek csupán
1105    1|                    volna az utolsó napjuk, és a vashíd tiszteletteljesen,
1106    1|                    I. e." mondta a vashíd, és a Buffalo-mozdony átrepült
1107    1|              kocsisor után, ahol finom nők és urak állnak az ablakokban,
1108    1|           üvegtáblái mögött fehér abroszok és borospalackok villantak
1109    1|                   sapkában néz ki a tájra, és a mozdony hídján komolyan
1110    1|                    mozdony hídján komolyan és megfontoltan áll a kormos
1111    1|                sietve futnak céljaik felé, és egy úr a kezét fogja egy
1112    1|               tálalva van...)~Majd köhögve és már messziről zörögve bukkan
1113    1|               személyvonat vastag kéménye, és sűrűn ontja fekete füstjét
1114    1|                  amint átgurul a vashídon, és a mozdonyvezető kék zubbonyában,
1115    1|            sisteregve repked a kerekeknél, és a mozdonynak olyan kürtője
1116    1|               nélkül ülnek kövérkés mamák, és kiterített szalvétán sonkacsontot
1117    1|                esznek. A férfiak ingujjban és hangosan nevetgélve, vidám
1118    1|            parasztlányok énekelnek karban, és a legények félrecsapják
1119    1|              fekete ruhás, fehér harisnyás és kövérkés özvegyasszonyka
1120    1|                    elmenő vonat ablakából, és kacéran forgatják vidor
1121    1|    parasztmenyecske felcsípi a szoknyáját, és úgy mutatkozik Szindbádnak
1122    1|         Szindbádnak a harmadik osztályról, és a vállas kalauzok hetykén
1123    1|                  érkezéséről, indulásáról, és a kalauz csendesen bezárná
1124    1|                   az ajtót maga mögött...)~És éjjel, midőn halkan, szinte
1125    1|                    kocsik tompán görögnek, és a nyitott ablakok mögött
1126    1|             ablakok mögött sajátságos arcú és tekintetű külföldi nők vetkeződnek
1127    1|               vetkeződnek a hálófülkékben, és becsületrend jelvényes urak
1128    1|              keresztül megérezni a havanna és parfüm illatát: ekkor Szindbád
1129    1|                 ekkor Szindbád fekete hajú és Henry-szakállas hálókocsiellenőr
1130    1|         nyugalommal nyit be a hálófülkébe, és a szundikáló szép román
1131    1|                    parancsol még valamit?" És az expresszvonat tompán
1132    1|        parasztházakban eloltják a mécsest, és nyugalomra tér a házigazda
1133    1|               húzott sapkával ül a gépész, és hosszú füstöket szív pipájából...~
1134    1|                    beköszönnek az ablakon, és tovább sietnek sürgős tennivalójuk
1135    1|                   állottak a sínek mentén, és a nehéz báránybőr sapkák
1136    1|                   lepkécskék között. Közel és távol nagy fehér hómezők,
1137    1|                    látni a rókák, a nyulak és kóbor ebek nyomait, és Szindbád
1138    1|              nyulak és kóbor ebek nyomait, és Szindbád a szerelmes csókok
1139    1|                   kipillantott az ablakon, és azon gondolkodott, hogy
1140    1|               közepén, a függőlámpa alatt, és éppen egy lila szoknyát
1141    1|              próbált felvenni. Fehér karja és válla egy darabig elkísérte
1142    1|            sírdogálva üldögélt a sarokban, és csak félszemmel leste a
1143    1|                duzzadt ajkával, amely puha és bágyadt volt a vágytól -
1144    1|                    a vasúti kupé sarkában, és lábait szorosan egymásra
1145    1|          délutánokon, hó volt, hideg volt, és a közelből az érkező vasúti
1146    1|               helyeken karonfogva mentek), és jól ismerték az ágyúgolyót,
1147    1|            szabadságharcban, de Szindbádot és a telegráfista kisasszonyt
1148    1|               sarkán, ahol keresztút volt, és éjjel boszorkányok ültek. (
1149    1|             kálvinista prédikátorok zúgtak és mennydörögtek az istentagadók
1150    1|                 ellen, de jöttek a katonák és megöldösték őket: itt örök
1151    1|                   beomlott falak között...~És ezután nemsokára Mimi -
1152    1|                 lépcsőn ment volt felfelé, és Szindbád a lépcső alján
1153    1|               midőn egyszerre hátranézett, és az arcán kacér, eddig nem
1154    1|                lábai térdig meglátszottak, és kis félcipője, amelynek
1155    1|                hogy kimeressze a szemét. - És nemsokára elkövetkezett
1156    1|                      Este a vonatra ültek, és elindultak a nagyvilágba. (
1157    1|                     mert fiatal korában jó és engedelmes fiú volt, amilyennek
1158    1|              mindig, szótlanul ült helyén, és csak a zsebkendőjének mondhatott
1159    1|                     melyet állandóan szeme és orra előtt tartott... Az
1160    1|              ablakon a besötétedett tájra, és Mimi csak kuncogott csendesen...~-
1161    1|                 hogy az apám gazdag ember, és engem nagyon szeret. Akárhová
1162    1|                veled! - gondolta Szindbád, és arra készült, hogy kiugrik
1163    1|                    Hajnalban otthon van... És senki sem tudja meg a dolgot.
1164    1|                erre sem felelt. Felállott, és a tükörben igazította a
1165    1|                 aggodalmas arcú bakterokra és a rókák útjaira. Mimi emléke
1166    1|                 Mimitől. Ezt megsimogatta, és Mimi gyenge haját érezte.~-
1167    1|                 tizennyolc esztendős volt, és könnyű, hegyesorrú cipőben,
1168    1|              járt-kelt. A haja hosszú volt és fürtös. A szeme csillogott,
1169    1|              eregetett ki az ujjai között, és víg, csilingelő hangon beszélt.
1170    1|                     Könnyű, fiatal, boldog és pompás volt álmában, mint
1171    1|                  meg legtovább az álmából. És miközben fakó, búskomoly,
1172    1|                 Világos nyakkendőt kötött, és fényes cipőt húzott lábára.
1173    1|               fehér harisnya volt a lábán, és mindig meghajtotta a fejét,
1174    1|                   amikor Szindbádot látta, és azt mondta neki: "én csillagom,
1175    1|                     a budai alagúton innen és túl, a Krisztinavárosban,
1176    1|                    amíg meg nem szerették. És így történt, hogy élete
1177    1|                  útjaikon titkon elkísérni és kitudni titkaikat, reményeiket,
1178    1|                 amely a hegyoldalban volt, és benne varrógép zakatolt -
1179    1|             amelyben dáma ül nagy kalapban és illatok között - éjjel,
1180    1|          megfigyelni az imádkozó asszonyt, és kieszelve, hogy kiért és
1181    1|                   és kieszelve, hogy kiért és miért imádkozik: ezzel annyi
1182    1|            érkezése. Belefáradt a dologba, és már új kaland izgatta vérét,
1183    1|                    ott állott az ablakban, és reménykedve, félve és ajkát
1184    1|            ablakban, és reménykedve, félve és ajkát nyelvével nedvesítve
1185    1|                   vonatja volt, aki szóban és levélben mindig "én csillagom"-
1186    1|                 szerették. Komoly, katonás és határozott nő volt, mert
1187    1|              nevetett, sohasem kacsintott, és elszánt megvetéssel nézett
1188    1|                 elmetszeni. Meggyőződéssel és teljes hittel szerette Szindbádot,
1189    1|                  gyermekségében süket volt és vak volt. Azt hitte, hogy
1190    1|                  fehérek, barnák, fiatalok és érettek, a kövérek és soványak,
1191    1|             fiatalok és érettek, a kövérek és soványak, akik halálos szerelmeket
1192    1|               lihegve, búsan, töprenkedve, és az életét sem sajnálta volna
1193    1|            fületlen pitykék ellen százszor és százszor feltenni - mind
1194    1|                   kezek, a lábak, a szemek és a hangok emléke, amelyek
1195    1|                    megcsókolja az ajkakat, és megtapogassa a kezeket,
1196    1|                 könyökölt tavaszi reggelen és fehér pongyolában, a haja
1197    1|                   kócos, a szemén az álom, és a fél arca piros a gyűrött
1198    1|                 kedveskedve megszólította, és az idegen városkában elszántan
1199    1|                    szerencsésen végződött, és húsz év múlva (midőn újra
1200    1|                 gondolta magában Szindbád.~És most ők mind-mind eltűntek
1201    1|                  csak Szindbádot messziről és kitartóan szeretni.~Régente
1202    1|               villamos, mint a gyorsvonat, és éjjel zúgva-dübörögve nyargal,
1203    1|                csizmát, amelyet foltozott, és a lakók könyvéből, sűrűn
1204    1|                felelt röviden a házmester, és becsapta a könyvet.~ ~Az
1205    1|              házmester felvette a csizmát, és a homlokára tolta az okulárét. "
1206    1|                    az udvar közepén állott és körülötte a jószagú ecetfák.
1207    1|         pongyolában könyökölt az ablakban, és Paul de Kock regényét olvasta,
1208    1|             tölcsért formált a tenyeréből, és mint valami jóképű fiakkeros,
1209    1|                Felfelé fordította a fejét, és megvárta, amíg Majmunka
1210    1|                    egyszerre, amíg lihegve és kimerülten a negyedik emeletre
1211    1|                 előszoba ajtajában állott, és szájából nem hiányzott a
1212    1|               Kegyedet! - felelt Szindbád, és az előszobában egy székre
1213    1|                   nem volt már szerencsém, és a Paul de Kock regényeket
1214    1|                leánynak az emléke. Egy ősz és hallgatag kanári az ablakban.
1215    1|                    álla alá tette a kezét, és figyelmesen megnézte az
1216    1|              begyűrte a lapot a regényben, és a regényt a szekrénybe zárta.~-
1217    1|                korán lefeküdt, korán kelt, és arcfestékkel már nagyon
1218    1|                 Szeretett papucsban járni, és szeretett jóízű ebédeket
1219    1|        cigánymuzsika mellett pezsgőt inni, és a selyemszoknyát meglobogtatni
1220    1|                  mint mondá, annyi a rossz és könnyelmű nő Pesten, hogy
1221    1|                  éjjeli Budapest művésznői és énekesnői. Visszatért volna
1222    1|                egyszer elvisz a cirkuszba. És én nem voltam tíz éve a
1223    1|                 lett volna a legjobb ruhám és legszebb kalapom...~Szindbád
1224    1|               megkomolyodott, visszavonult és rendes életet élő nő hogyan
1225    1|            meggyógyul, elvisz a cirkuszba, és azóta sem vitt el. Egyedül
1226    1|             magával.~Szindbád előrehajolt, és megsimogatta a Majmunka
1227    1|               elemózsiát pakolunk kosárba, és a budai hegyek közé megyünk.
1228    1|             Lóvasúttal megyünk át a Dunán, és a híd majd zörög, dübörög.
1229    1|                  dübörög. A kocsis tülköl, és egy vidéki házaspár ül velünk
1230    1|          Császárfürdő? A lovacskák futnak, és a kerekek jókedvűen gurulnak
1231    1|                  téren gyerekek labdáznak, és egy földre épített kis kocsmában
1232    1|                    a kocsis megint tülköl, és a vidéki házaspár a Császárfürdőről
1233    1|                 áramlik a kocsi belsejébe, és úgy ülünk egymás mellett,
1234    1|             nyugalmazott számtiszt vagyok, és maga húsz esztendő óta a
1235    1|               pénzünk a budai rác bankban, és már régen házat akarunk
1236    1|          Szentlőrincen, ahol kis kert van, és ahol maga csirkét és kacsát
1237    1|                  van, és ahol maga csirkét és kacsát nevel...~- Ó, te
1238    1|                     kiáltott fel Majmunka, és sírva, nevetve, boldogan
1239    1|                    jobb - felelt Majmunka, és a szeme olyan fényes volt,
1240    1|           tavasszal a Jánoshegyre megyünk, és a fűben heverünk.~- Igen,
1241    1|                heverünk.~- Igen, Majmunka. És most mondja meg, hogy mit
1242    1|                nótákat éjjel az orfeumban, és a vasútnál volt hivatalban?
1243    1|              Szindbád megcsóválta a fejét, és elgondolkodott.~- Kár volt
1244    1|                egész első emeletet laktam, és Mitrovics, a fiakkeres egész
1245    1|                   állott. Jöttek a grófok, és én repültem velük, mert
1246    1|             táncosnők nálam esznek ebédet. És ebből szépen, csöndesen
1247    1|                 szépen, csöndesen megélek. És ha egy gróf jönne hozzám,
1248    1|              Majmunkánál ebédelt Szindbád, és a kerek asztalt hatan ülték
1249    1|                  öreg úr, aki házisapkában és gondosan megkötött nyakkendővel
1250    1|                    falról a történendőket, és már évek óta nem szólt bele
1251    1|                    a nagydob a zenekarban, és kezdetét veszi a művészélet.
1252    1|                   többé nem törődtek vele, és ugyanezért az ebéd többi
1253    1|              Csemcsegve, ujjukat nyaldosva és jóízűen ettek itt a négy
1254    1|                    érzéssel előadott dalt, és egyik-másik könnyezett is.
1255    1|                   az egyik, egy kistermetű és hamis szemű és furcsa mosolygású
1256    1|                  kistermetű és hamis szemű és furcsa mosolygású leány
1257    1|             lábával lábát az asztal alatt, és egyszer a fülébe súgta:~-
1258    1|               nyomban észrevette a dolgot, és felszisszent~- Te kígyó.
1259    1|           megmérgezlek?~A leány elszaladt, és csakhamar a többiek is összeszedelőzködtek,
1260    1|              kalapjaikban, finom ruháikban és ékszerekkel díszítve megjelenjenek.
1261    1|                 nem nyúlhattak az ételhez, és kedvükre sem énekelhettek.
1262    1|                   megrontásán jár az esze, és szerelmeket sző szegény,
1263    1|                   ér valamit az életben. - És lehetséges, hogy éppen ezért
1264    1|                 szegényen kerülnek hozzám, és meggazdagodva, kiöltözködve
1265    1|               találta Majmunka életmódját. És ezt nyomban közölte is vele.~
1266    1|                    tűnt el arcáról. Az ősz és hallgatag kanárinak magot
1267    1|               szerettem ezelőtt tíz évvel, és nyomban tisztában voltam
1268    1|           járásodat, valamennyi kalandodat és szerelmedet. Te nem láttál
1269    1|             Majmunka a szekrényhez lépett, és egy kis imakönyvhöz hasonló
1270    1|                  Az időre bíztam a dolgot. És íme, most itt ülsz ismét
1271    1|                  itt ülsz ismét mellettem, és állítólag szeretsz. De menjünk
1272    1|             Szindbád esténként hazakíséri, és hetek, hónapok múltával
1273    1|                   kalapos, borzas, festett és festetlen fejek; asszonyszemek,
1274    1|                   világon; ruhátlan vállak és lábak harisnyában, magassarkú
1275    1|                   vagy ismerni vélt; kövér és sovány karok, amelyek mind-mind
1276    1|                   nyaka köré kulcsolódtak, és a meleg takaró alatt egy
1277    1|                szíve tájékán... Felébredt, és az álomképbeli nők úgy tünedeztek
1278    1|                legutolsó, egy fényes szemű és tollas kalapú is eltűnik
1279    1|             egyedül marad a szívfájásával. És nemsokára ezután bizonyosan
1280    1|                  Hamarosan felöltözködött, és a kanapéra ült. Eleinte
1281    1|              időben már súlyos beteg volt, és a hangja olyan fátyolozott,
1282    1|                 ismét meg tudta mozdítani, és a szívgörcs is engedett
1283    1|               engedett odabent.~Felállott, és az erkélyre lépett, ahol
1284    1|          Hajnalodott, a város már elaludt, és a feje körül mint hideg
1285    1|                  ülnek a torony keresztjén és a fagyos kútról vizeskannával
1286    1|                  az álomképbeli kis város, és ő megy, megy a hóban taposott
1287    1|                asszonynak hajlott az orra, és élveteg, torz mosoly az
1288    1|             valakin - aztán eltűnik a kép, és ismét az erkélyen áll, ahol
1289    1|                    szállonganak körülötte.~És midőn az erkélyről a szobába
1290    1|                 két karját, duzzadt vállát és barna hátát, amelyen kis
1291    1|                 kis árkot vont a kövérség, és egy lencse is volt valahol...
1292    1|                apró körmök voltak a kezén, és ezek a fehér körmöcskék
1293    1|                  ajk torz mosolyba fordul, és sziszegő sóhaj hangzik valahol
1294    1|                kopogtattak Szindbád úrnál, és ugyanezért elhatározta,
1295    1|                  pezsgőt, teát, cigarettát és patikaszereket hordozott
1296    1|                    hordozott éjszakánkint, és az ezüstpénzeket bőven dugdosta
1297    1|                 két karját széjjelvetette, és a szemeit mereven, kétségbeesetten
1298    1|                ágyon decembervégi éjjelen, és az ifjú Szindbád két kézzel
1299    1|                  Azt gondolod? - kérdezte, és megcsóválta a fejét.~Ugyanakkor
1300    1|                    a korán meghalt férfiú, és Szindbád most úgy véli,
1301    1|                  mint egy alabástrom gömb. És a kékes-fekete árnyék a
1302    1|            Nemsokára megérkezett Majmunka, és kezével gondosan lenyomkodta
1303    1|                 idős apáca viselt derekán, és így sokáig meglehetősen
1304    1|          megcsalnak, meglopnak, megrúgnak, és akire kíváncsiak, hogy mikor
1305    1|           alakjában. Talán éppen egy rossz és céda nő hajába. Akkor szinte
1306    1|            kerülhet, asszonykéz tapogatja, és ez némely embernek még a
1307    1|                    között. Hétköznapi imák és kérések peregtek át Szindbádon.
1308    1|                   meghűlt az éjféli misén, és betegen feküdt a plébánián.
1309    1|                   a plébánián. Ennyi jóság és áhítat közepette Szindbád
1310    1|           közepette Szindbád elunta magát, és fájdalmasan konstatálta,
1311    1|                  született kegyes célokra, és ha így megy tovább, sohasem
1312    1|                   utazni mentek a fagyöngy és a nővér. Kövér lovaktól
1313    1|                szakaszba, ahol Szindbádnak és a nővérnek alkalma volt
1314    1|                 ember!" - mondta elpirulva és büszkén. Az apáca lesütötte
1315    1|                  apáca lesütötte a szemét, és később a dáma öregének évei,
1316    1|                dáma öregének évei, külseje és szokása után tudakozódott.
1317    1|               állomásra ért, leszállottak, és Szindbád egyszerre úgy érezte,
1318    1|               tüzes hamut lapátolt a fűtő, és egy zsíros papiros is került
1319    1|              színlelt, míg az éj leszállt, és sikerült észrevétlenül elszökni
1320    1|              törpék szellőztetik a hegyet, és az ablakokat nyitva felejtik
1321    1|                     kivilágítják a várost, és vigadni kezdenek az emberek.
1322    1|                  zeng, a poharak zörögnek, és a nők úgy nevetnek, mintha
1323    1|                  aranybányász Pestre jött, és azt kérdezte a Paula szüleitől:
1324    1|                    megcsókolta Szindbádot, és fülébe súgta: ha majd egyszer
1325    1|                  korán jöttem. Eltávozott, és krétával keresztet húzott
1326    1|                    kaput mégis megtalálta, és ott ült csakhamar a bányászné
1327    1|               bányászné a tükör előtt ült, és a haját fésülte. Hosszú
1328    1|               Hosszú aranyszőke haja volt, és a fésű olyan lágyan járt
1329    1|                   vizén. Járt-kelt a fésű, és természetesen ezen idő alatt
1330    1|            büszkeségtől, a tükrös szekrény és a selyemhuzatú ágy nagy
1331    1|                  amilyenben csak királynék és aranybányásznék hálnak.
1332    1|                    gyöngy ezt megteheti -, és magában azt gondolta, hogy
1333    1|                    dobva, aztán sóhajtott, és eltűnt a selyemágyban. Lecsavarta
1334    1|                  lakni, a sövényre felülni és benézegetni az udvarokba,
1335    1|           udvarokba, ahol szép, megtermett és ringó-ringatózó parasztlányok,
1336    1|         öregségében meghúzódott), titokban és csendesen már falun volt,
1337    1|                    pirosló levelei között, és a pincéből üres hordókat
1338    1|                megkeresse az üres hordókat és egy nagy cigarettafüstös
1339    1|             amelynek piros üvegszeme volt, és a kerek diófa asztalnál
1340    1|             töltötte Málcsi a ház úrnőinek és vendégeinek.~Utoljára diákkorában
1341    1|                   kocsikon nyári reggelen, és az öreges Zaturecky-kisasszonyok
1342    1|         cigánybanda megszólalt az udvaron, és a diákok táncra hívták az
1343    1|              távoli szegény rokona volt -, és Szindbád atyafiságos csókokat
1344    1|           hagyogatta ki a sorból. A diákok és a cigánybanda tovább vonultak,
1345    1|              Szindbád ellenben ott maradt, és mialatt a Zaturecky-kisasszonyok
1346    1|                 volt, ahol egykor a szelíd és félénk Zaturecky úr húzta
1347    1|         megbolondultak, ott ült, üldögélt, és botjával a vizet piszkálta,
1348    1|                  hűséget esküdött Szindbád és Málcsi. Havas karácsonykor
1349    1|                  gyümölcs szagúnak érezte, és két kerek barna kart kezdett
1350    1|          képzeletében, búskomoly szemeket, és a szélben érett mákfejeket
1351    1|                   kertben. A szarka tarkán és fontoskodva barangol a megszedett
1352    1|                  megszedett gyümölcsfákon, és cseregve jelenti a közelgő
1353    1|                 éve nem járt itt Szindbád, és midőn a kopottas kocsi,
1354    1|          nyergesnek szerette volna átadni, és ezen a betyárságon morgott,
1355    1|              kisasszonyoknak nincs pénzük.~És Szindbád ezután a kocsikerekek
1356    1|               elszántan állott a tuskónál, és két kormos karját összefonta
1357    1|                 aki zöldre kopott kabátban és egy karima nélküli keménykalapban
1358    1|                    köhécselt a kocsi után, és a kezében tartott vesszővel
1359    1|                nézte az idegen urat. Kövér és piros szájú volt, a meztelen
1360    1|                   falaival, kis ablakaival és a sarkon homokkő oszlopokkal,
1361    1|                kődarab. De általában nemes és tiszta volt a ház, az egyik
1362    1|                   színes üveg is látszott, és az udvar közepén fehér rúdon
1363    1|                verbénák között. Egy sovány és nyurga, bajuszos hölgy lépett
1364    1|                féloldalt volt elválasztva, és fonnyatag arca régi dohányzacskó
1365    1|                 hosszú cigarettát tartott, és sovány kezén temérdek régi
1366    1|                karperecei összecsördültek, és ruháját, amely valamikor
1367    1|  vadászszerszámokból egy nagy kürt maradt, és a kürt belsejéből száradó
1368    1|                puska, mellette a légycsapó és a kerek asztalon elszórt
1369    1|                 Ott - mondta a kisasszony, és erősen a sarokba vágta a
1370    1|                   is? - kérdezte Szindbád, és a kék-vörös képű férfira
1371    1|            eszemben - mondta a kisasszony, és kiegyenesítette a derekát.~
1372    1|                feszült meg kövér termetén, és mert kövérnek maradott,
1373    1|                  talált Szindbád a mostani és a régi Karolin között. A
1374    1|                   a szeme kissé megtörött, és olykor megzavarodva, bizonyos
1375    1|               elhallgatott ilyenkor a szó, és láthatólag erőfeszítésébe
1376    1|           mozdulatlanul állott az ajtóban, és Szindbád most csaknem olyannak
1377    1|               Hervatag, búskomoly, csöndes és halk teremtésnek szokta
1378    1|               levelű lugas köré, ahol szép és hosszú regényt olvas egy
1379    1|               szobában rozmaringillat van, és délután csendesen szól egy
1380    1|            sikátorban varrogató leányokhoz és régi bolthajtásos kőhidakra
1381    1|                 időjelző házikó a baráttal és az elhagyott kert, pirosló
1382    1|               színésznők körül hentergett, és csak azt a nőt tisztelte,
1383    1|               selyemharisnya volt a lábán. És Málcsi mégis mindig élt,
1384    1|                   ahol a tanítóval, pappal és jegyzővel krigszpártit lehetne
1385    1|                 látott. Az arca fehér volt és szabályos, mint a szentképeké.
1386    1|                   simán kétfelé választva. És keble gömbölyű, valamint
1387    1|                   imádságos könyve kicsiny és rongyos volt. Csakhamar
1388    1|                 melles kötényt kötött fel, és a zsebben elhelyezte a kulcscsomót.
1389    1|          megzavarodva állott az asztalnál, és furcsán nézett Szindbádra.~
1390    1|                    öklével tenyerébe ütött és gyermekes makacssággal ismételte:~-
1391    1|                  makacssággal ismételte:~- És én mégiscsak azt mondom,
1392    1|                   csak legyintett kezével, és később dörmögött magában:~-
1393    1|                  korhadt deszkapadló volt, és a padocska csaknem a földbe
1394    1|         felhúzogatva, leült egy fatörzsre, és Szindbád kezét kezébe véve,
1395    1|               alulról csodálkozva, melegen és bizalmasan nézett Szindbádra,
1396    1|                  ruháját is megtapintotta, és annak finomsága felett elismerőleg
1397    1|                     Szép szőke ember volt, és Karolinnak nagyban csapta
1398    1|                    Málcsi furcsán, gyorsan és szemével hunyorgatva beszélt,
1399    1|           Mályvaival. Ez özvegyember volt, és tán emlékszik, hogy segített
1400    1|                   volt, nagy bajusza volt, és görcsös, vastag botja úgy
1401    1|                    egy estve elment a pap, és a néniék nagyon összevesztek
1402    1|                   bezárkózott a szobájába, és ezalatt Karolin meg Mályvai
1403    1|              néniék bezárkóztak a szobába, és úgy veszekedtek egymással.
1404    1|                  leány lehajtotta a fejét. És mind a két kezével a Szindbád
1405    1|           szívecskéd? - kérdezte Szindbád, és megsimogatta a leány erős
1406    1|          göndörödtek.~Lehajolt a leányhoz, és a göndörkés fürtöket simogatta
1407    1|             dohányos szekrényéből kicsent, és titkon olvasott. Igen, azokban
1408    1|                   Be kár - mondta Karolin, és barna, egykor epekedő szép
1409    1|               vendégként megvonuló patakra és a göndörkés hajú Málcsira.
1410    1|                                   SZINDBÁD ÉS A SZÍNÉSZNŐ~Történt egyszer,
1411    1|                       Késő éjszakára járt, és a telihold köpenyeg alakú
1412    1|           hallgatagon ült a kocsiderékban, és a fuvarosa vállát bámulta.
1413    1|                    a tájon, őszre hajlott, és Szindbád szerfelett csodálkozott
1414    1|              házakat, ahol a falakról apja és nagyapja kortársai nézegetnek
1415    1|                  szemű, szép édesanyja ül, és fehér vásznat varrogat a
1416    1|                lóra ül, megjárja a határt, és délben jóízűen ebédel. Itt
1417    1|               kántor... Az asztalvégen ül, és beborozva virágos dikciókat
1418    1|                    A kéményen gólyafészek, és a házőrző komondort Tiszának
1419    1|                   mint százesztendő előtt, és sem a nyugatról közeledő
1420    1|                    függő, festett nagyapák és ősapák nem mentek el innen.
1421    1|               házigazda háta mögé állanak, és a fülébe súgják: repcét
1422    1|                    vess a Kállás mezőbe... És aztán úgy is történik.~Asszony
1423    1|                  nagyanyjuk is ilyen volt. És bizony képen teremtik a
1424    1|                    az unokájuk lakodalmán, és aztán a falra költöznek,
1425    1|                    asszonyok sorát, örömét és bánatát.~A vendég Szindbád
1426    1|                     Még nem volt gyermeke, és ugyanazért mindig gyermekfőkötőket
1427    1|                 hímzett.~Etelkának hívták, és észrevétlenül szokott eltűnni
1428    1|            elgondolkozva szívta szivarját, és csendesen kérdezte:~- Talán
1429    1|                   el a házból, éjfél lett, és a háziak még mindig nem
1430    1|                Látta újra a kecses bokákat és mosolygó szemeket. A messziségből,
1431    1|                    Etelka arca piros volt, és a szeme úgy ráragyogott
1432    1|                 nézőtéren ülő színésznőket és színészeket. Előbb a páholyba
1433    1|              aljasság, rosszaság, léhaság. És a színészek között jól érezte
1434    1|               nemsokára jóéjszakát kívánt. És másnap nem is csodálkozott,
1435    1|                csodálkozott, hogy Kápolnai és felesége feldúlt arccal
1436    1|                    felkeresni az asszonyt, és visszatérésre bírni.~A hűvös
1437    1|                  állana rajta a lakkcsizma és a tollas föveg. Előbb tán
1438    1|               Előbb tán a karban énekelne, és onnan lesné égő szemmel,
1439    1|                   házak még félig aludtak, és a kapuk előtt fésületlen
1440    1|                 Elefánt"-hoz volt címezve, és olyan sötét, szomorú volt,
1441    1|                  lenni - felelt a fogadós, és egy veszedelmes, girbe-görbe
1442    1|                 dohos volt, alacsony volt, és Szindbád ijedten nézte az
1443    1|           színtársulat a városba érkezett, és estére az Elefánt nagytermében
1444    1|                csakhamar megunta a köpködő és pipázó vendégeket. Bolyongott
1445    1|                mögött egy barna, nagyszemű és apró bajuszkájú asszonykát
1446    1|                Besietett nyomban a citrom- és vaníliaszagú boltocskába,
1447    1|                  vaníliaszagú boltocskába, és hevesen ismerkedni kezdett
1448    1|                  eszébe, gyorsan fizetett, és már el is ment, pedig szívesebben
1449    1|                 sétálgató vidéki asszonyok és lányok szokás szerint kuncogva
1450    1|              nevetgéltek a zsebkendőjükbe, és meggyorsították a lépteiket,
1451    1|          elfoglalta helyét az első sorban, és kissé izgatottan várta,
1452    1|                  Lassan megtelt a terem...~És a harmadik jelenetnél, miközben
1453    1|               rózsaszínű trikó volt rajta, és félcipője még az otthoni.
1454    1|                 Piros az arca a festéktől, és kis kard van az oldalán.
1455    1|                jött elő a színfalak közül, és halkan, szívére szorított
1456    1|                   nyomban. Az ének elakad, és Etelka ijedten, könnybeborult
1457    1|                sorban. Mások is tapsolnak, és hangosan kiabál valaki hátul.~
1458    1|                  téved. Elsápad a homloka, és a tekintete olyan lesz,
1459    1|                  Karját nyújtja Etelkának, és miközben elvezeti, a nézőtér
1460    1|             későbben, midőn felöltözködött és az udvaron friss levegőt
1461    1|                    kárpitját, barátságosan és jókedvűen dudorásztak a
1462    1|                  kérdezte magában Szindbád és nagyot nyújtózkodott a hóesésben.~
1463    1|                   a kisváros szobaleányait és szakácsnőit, messze, az
1464    1|         szakácsnőit, messze, az erdő felé, és éjszaka kocsijával csupán
1465    1|                 közé csapott. Hátrafordult és hamisan hunyorított: - Egyébként
1466    1|            zongoramestert Struccnak hívják és Pestről kapja a kótákat.
1467    1|             bizalmasan, amint hátranézett, és a lovacskák komolyan, elszántan
1468    1|            lámpafény szűrődött a hóesésbe, és a hópelyhek véresen hullottak
1469    1|             visszhangzott a ház belsejében és erre nyomban zongora szólalt
1470    1|                   hátulról jövő lámpafény, és a folyósón egyszerre három-négy
1471    1|                   a tél.~A folyosón parfüm és pomádé szaga fogadta a belépőt,
1472    1|                    mögül rózsaszínű fények és földre dobott vánkosok.
1473    1|            koromfekete bajuszú, ragyásarcú és feketefogú zenészt, aki
1474    1|                   zongora fedelét becsapta és lappangó léptekkel kezdett
1475    1|                    a füstöt a falra fújta, és sokáig piszkálta a tüzet
1476    1|                    lesz a Blanka - mondta, és nevetett.~Szindbád álmosan
1477    1|               kereskedők hullái állonganak és reménykedve várják a rendőrbiztost...
1478    1|                    Az állán forradás volt, és a cigaretta füstjét nem
1479    1|                 vagyok.~Aztán elhallgatott és hosszú ideig vizsgálta Szindbád
1480    1|               Pirosharisnyás, gömbölyűlábú és megtelt szerb leány volt
1481    1|                   Blanka. Zöld ruhája volt és karperecén apróságok fityegtek.
1482    1|                      Kérek teát! - mondta, és úgy nevetett Szindbádra,
1483    1|                   Aztán hirtelen felállott és kalapját fejére tette. A
1484    1|               revolverét fogta a zsebében, és kiment a barátságos szobából.
1485    1|                            TÉLI ÚT~Az esti és éjjeli órákban, midőn Szindbád
1486    1|                   ágy párnáján elhelyezte, és a gondolatok mint búcsúzó
1487    1|               szőnyeg bolyhos lágyságában, és mintha még a küszöbön állna
1488    1|               dámája, kis lakktopánkájában és finom selyemharisnyájában,
1489    1|                    sastollas kis kalapban, és a haja a füle mögött lágy
1490    1|                    Szindbádhoz az ábrándok és félig sejtett, félig átélt
1491    1|                 mert a szíve üres, szabad, és az elmúlt dolgokkal édeskedik;
1492    1|                    öles hó sáncolta körül, és a hófúvásban a régi házak
1493    1|                 pályázott) Eperjesről hová és merre vette útját. Túlmentek
1494    1|               hófúvás van a hegyek között, és a kis vonat talán már nem
1495    1|                  akik egy királyi palástot és két pár lovagcsizmát hagytak
1496    1|           hófúvásos városkában bolyongott, és benézegetett az ablakokon,
1497    1|             károgtak az elrejtőzött varjak és csókák, a havak közéásott
1498    1|               kiderült, hogy arca hervatag és fáradt. A hajdan finom orrocskát
1499    1|                 pirosra marta most a hideg és régente a festék; a száj
1500    1|       nefelejcs-kék szempár tekintett üdén és fiatalosan Szindbádra, aki