Part

   1  Inc|                   olvasóim a megmondhatói, hogy helyesen ~és igazságosan
   2    1|            megadással szólnak a férfiúhoz, hogy élete végéig biztonságban
   3    1|           másvilágon sokszor csodálkozott, hogy egyetlen nőt sem ölt meg
   4    1|               furcsa - gondolta magában -, hogy a nők inkább jól viselik
   5    1|                csodálkozhattak is odafenn, hogy mennyi öreg apa és édesanya
   6    1|             ezentúl arra oktatja Szindbád, hogy tisztelje a nőket, mint
   7    1|              lényeket... Mily meghatók ők, hogy bármennyit csalódtak, bármennyit
   8    1|                 beszélgetnek róla. - Igaz, hogy ezután nyomban a divat következik
   9    1|                  órában... Igazán mindegy, hogy volt-e egyetlenegy is, aki
  10    1|                   megdicséred. Csodálatos, hogy éppen a legokosabb nők,
  11    1|                 könnyen beleegyeznek abba, hogy a férfiak el vannak ragadtatva
  12    1|                    nem fenyegetőzik azzal, hogy majd felköti magát az ablaka
  13    1|        találkozáskor, és egészen bizonyos, hogy nem gondoltak komolyan arra,
  14    1|                   gondoltak komolyan arra, hogy valamikor vége lesz a szerelemnek.
  15    1|                    és falun korán felkelt, hogy a fejés rendben történt-e?
  16    1|                    homlokkal gondolkoztak, hogy lehetne az adósságokat megszüntetni. "
  17    1|              akarták elhitetni a hajóssal, hogy csupán a lelkükkel szeretnek.
  18    1|                mosolygott, csendesen várt, hogy mit is akarnak vele az asszonyok?
  19    1|                    a hosszú élet folyamán, hogy kockához nem nyúl, és a
  20    1|               megszökött a háztól, anélkül hogy előre bejelentette volna.~
  21    1|                    mindegyikről azt hitte, hogy most találta meg az igazi
  22    1|               tartotta az elhagyott nőket, hogy kivel csalták meg távozása
  23    1|                   csalódás visszatartotta, hogy bármikor is megtudta volna
  24    1|                volna, és mindig azt hitte, hogy igazat mondott. S ami a
  25    1|                    ablakokon bekandikálni, hogy vajon mi történik az éji
  26    1|                történethez. Elég az hozzá, hogy ott volt, a bolthajtás alatt
  27    1|               Bizonyára elfelejtették már, hogy jó párszáz esztendővel ezelőtt
  28    1|                   a hajdú mozsarát. (Igaz, hogy csak felényi puskaporral.)~
  29    1|                   kopogott, visszhangzott, hogy aztán végleg elhangozzék
  30    1|                 mintha tőle függött volna, hogy a hátulsó padsorokban üldögélő
  31    1|                 édeskeveset törődik azzal, hogy valamikor férjhez is menjenek.~
  32    1|                  levő nagy családi szobát (hogy Kacskó bácsi és Minka néni
  33    1|             felváltották egymást abban is, hogy az egyedüllétben félős,
  34    1|                elmerült a regényolvasásba, hogy Szindbád kényelmesen elaludhatott
  35    1|            megijedt a visszhangzó széltől, hogy a lapot sem merte megfordítani
  36    1|                   mellett a Kacskó-házban, hogy Szindbád tanulmányaira felügyeljen -
  37    1|                 magához. Bizonyosan azért, hogy dicsekedjen előtte Róza
  38    1|                 mulasztott.~Majd ahelyett, hogy Szindbád vállára hajtotta
  39    1|                    volna a fejét, ahelyett hogy átkarolta volna nyakát,
  40    1|              durván ráförmedt:~- Csodálom, hogy a Lubomirski megtűr ilyen
  41    1|                    a tanulásra adta magát, hogy Rózát ezzel is bosszantsa.~-
  42    1|                   Ez a fellegecske okozta, hogy Gergely pápával másnap délután
  43    1|                ebben a percben érezte meg, hogy mi történt valójában. A
  44    1|               midőn egyszer eszébe jutott, hogy elmegy megkeresni ifjúkora
  45    1|                    jólesett az a gondolat, hogy mellette, a mély partok
  46    1|                   eszébe jut a legenda is, hogy a vak pap a jó diákokat
  47    1|              torony felé erősen közeledik, hogy emlékei között, amelyek
  48    1|            meglátogatták. Csak azt érezte, hogy itt volt boldog, itt, ebben
  49    1|                 mert eleinte úgy látszott, hogy az távolodik előlük az országút
  50    1|              országút kanyarulatai miatt), hogy Szindbád megláthatta a torony
  51    1|                    felé, mintha azt hinné, hogy még mindig medvebőr süvegű
  52    1|              Szindbád most már emlékezett, hogy huszonöt esztendő előtt
  53    1|               amelyeket a szán elé fogtak, hogy tovább röpítsék a gránic
  54    1|                    is emlékezett Szindbád, hogy az ő ifjúkorában a polgármesternek,
  55    1|                    csak annyit konstatált, hogy az öreg fogadós fehér hajával,
  56    1|               mintha a táska volna az oka, hogy eddig nem talált helyére -,
  57    1|                  végre itt jó helyen lesz! Hogy a barátaikat hozzám küldik.~
  58    1|             városkában, és most úgy látta, hogy kis, szinte gyermek-játékszer
  59    1|         levetkőzött, és nem törődött vele, hogy a szomszéd szobából Szindbád
  60    1|                  annyi véleménye sem volt, hogy szóba álljon vele. A legkisebb,
  61    1|                    az ifjúban. Úgy érezte, hogy ez a leány szerelme volt,
  62    1|               orvosról csakhamar kiderült, hogy hajdani iskolatársa volt
  63    1|                   a kérdést:~- És a nőkkel hogy vagyunk itt, uraim?~- Én
  64    1|                  úgy vagyunk, Szindbád úr, hogy sehogy se vagyunk. Az ördög
  65    1|              elkomolyodott, de csak azért, hogy titokzatos, színpadias nevetését
  66    1|                   köhintett:~- Azt hiszem, hogy Szindbád úr már jobban is
  67    1|                nagyvárosi emberek, tudjuk, hogy micsoda válogatott élvezetek
  68    1|                volt az is az én esetemben, hogy Rimaszombatban nyilvános
  69    1|               bizonyos kéteshírű hölggyel, hogy el ne felejtsem.) A mi kis
  70    1|                    De uram, gondoljuk meg, hogy a Kárpátok között vagyunk,
  71    1|                    jutott eszébe senkinek, hogy a létrát a terem közepéről
  72    1|               Meglehet, gondolta Szindbád, hogy a világ kezdete óta azon
  73    1|                  egy régi pajtásom!~Aztán, hogy jó példával járjon elöl,
  74    1|                keringett körül a teremben, hogy mindig attól kellett félni,
  75    1|                mindig attól kellett félni, hogy táncosnőjével együtt felborul.
  76    1|                    alig csodálkozott azon, hogy a Fritz táncosnőjében a
  77    1|                    azon vette észre magát, hogy a szíve a szokottnál rendetlenebbül
  78    1|               skatulya csak azért van itt, hogy a mulatságunkat rontsa...
  79    1|          felkapaszkodtak a létra tetejére, hogy a másik oldalon ismét leszálljanak.~-
  80    1|               fekszik, akinek azt ígérted, hogy sohasem hagyod el?~Szindbád
  81    1|                  szemét, és nyomban tudta, hogy kire céloz a múltból jövő
  82    1|          országokat: kifeszíti vitorláját, hogy hazájába visszatérjen -
  83    1|                  volna csak arra kíváncsi, hogy mit is akarhat Szindbád
  84    1|                    és erősen gondolt arra, hogy mi járhatott a fejében akkor,
  85    1|                   közül, csak maga a tény, hogy levelekben (amelyeket azóta
  86    1|       megállapodott egy fiatal leánykával, hogy éjjel egyszer felkeresi.
  87    1|                    pontosan megállapodtak, hogy éjszakára Szindbád megérkezik
  88    1|                   és egyszerre úgy érezte, hogy a szíve megint úgy dobog,
  89    1|                  ezelőtt dobogott.~Furcsa, hogy semmi sem változott azóta.
  90    1|              Irmához (aki pontosan várta), hogy miért van világosság amott
  91    1|                    kelméjére. És még arra, hogy nagyon sokáig, szinte órákig
  92    1|                    bátorsága támadt ahhoz, hogy a leányt a karjába vegye...
  93    1|                   másra, mint csupán arra, hogy sietve menekült a kertek
  94    1|                 levelet kapott. Irma írta, hogy halálát érzi közeledni,
  95    1|                   Későbben pedig hallotta, hogy Irmát csakugyan kivitték
  96    1|                   Egy percig arra gondolt, hogy megkeresi a temetőben Irma
  97    1|                   sírját. Majd úgy érezte, hogy még mindig nem élt ahhoz
  98    1|               mindig nem élt ahhoz eleget, hogy azzal a sírkővel, azzal
  99    1|            templomot estenden megkerülték, hogy a félhomályban, a temető
 100    1|                    jelentette egy levélke, hogy Lenke még él, dolgát pontosan
 101    1|              valaki éneklő hangon mesélte, hogy Lenke abból a bizonyos városkából
 102    1|              felébredni. Reggel azt hitte, hogy az egész dolgot csak álmodta.~
 103    1|                  és szépen bebizonyította, hogy még nem felejtette el ifjúkori
 104    1|          megállapítani, és bebizonyította, hogy eleget gondolt reá, hisz
 105    1|                 ringatóztak a folyó hátán, hogy gyorsan eltűnjenek a messziségben.
 106    1|                    jelentette Szindbádnak, hogy az állomás közeledik.~A
 107    1|               legtöbb fotográfián látszik, hogy nem unalomból, időtöltésből
 108    1|       örökkön-örökké készen volnának arra, hogy a nő évekig, késő öregségéig
 109    1|                   az alispán. Ám meglehet, hogy maga a derék fényképész
 110    1|              Szindbád azt kívánta magában, hogy szeressék még egymást sokáig.
 111    1|                   és Szindbádnak jólesett, hogy a háttérből hiányzott a
 112    1|            műtermében csakhamar megjelent, hogy arcképet csináltasson, rövidesen
 113    1|                rövidesen felvilágosította, hogy a feketeruhás hölgy senki
 114    1|                előtte állott, olyan közel, hogy púderezett arcán a frissen
 115    1|                     Hiszen azt sem tudtam, hogy még él ön, uram. Hogyan
 116    1|             gondolta Szindbád, lehetséges, hogy Lenke is a városka színházában
 117    1|                    és karmozdulatot.~- Hát hogy van, Szindbád? Miért keresi
 118    1|              táncolnak.~- Eszembe sem jut, hogy némelyek másképpen élnek,
 119    1|                   az én természetem. Igaz, hogy szép a nagyváros csillogása,
 120    1|       születésnapomra, azt következtettem, hogy el akar mondani valamit...
 121    1|               eljöttem, és most már tudom, hogy mi történt tíz év alatt.
 122    1|                    Semmi. Csak azt hittem, hogy az uramra is kíváncsi lesz...
 123    1|                 mielőtt végképpen elmenne, hogy többé sohasem lássam. Valamikor
 124    1|                    volt és száraz...~- Hát hogy vagyunk azzal a mély alvással?~
 125    1|          Kanálszámra szedem az orvosságot, hogy aludni tudjak. De a többi
 126    1|                     hányszor reménykedtem, hogy egyszer, még egyszer látni
 127    1|               érezte halálát, elhatározta, hogy még egy utolsó utazásra
 128    1|                ismét odatéved a tekintete, hogy a városka megrázkódjon és
 129    1|                  Szindbádnak úgy tűnt fel, hogy huszonöt év előtt sötét
 130    1|                 hajdanában... Hátranézett, hogy miért nem csörögnek sarkantyúk
 131    1|                   helyén, és csodálkozott, hogy a piros és fehér golyócskák
 132    1|                    írták volna a meseírók, hogy Szindbád gonosz emberek
 133    1|                  csak homályosan sejtette, hogy most is, mint már annyiszor,
 134    1|                     mind csak azért tette, hogy a nőknek hazudhasson, mesélgethessen.
 135    1|                    idő múltán vette észre, hogy a leánynak harmatos szeme
 136    1|                     Lassan, fojtva felelt, hogy zokogása elő ne törhessen.~-
 137    1|                   áldja meg önt, köszönöm, hogy elkísért - mondá a leány,
 138    1|                 ösmerkedtünk! Engedje meg, hogy szobájába kísérjem, idekünn
 139    1|               ugyancsak kellett vigyáznia, hogy a fojtogatott zokogás el
 140    1|                 utcában. Hallani lehetett, hogy valahol messze döcög egy
 141    1|                   és magában azt gondolta, hogy a szegény leány kiomlott
 142    1|           ellustult, ha arra került a sor, hogy valamely csipkés szoknyafodrocska
 143    1|                percben készen voltak arra, hogy nyomban leereszkedjenek.
 144    1|                   valószínű az a föltevés, hogy a vén kocsis csak saját
 145    1|      megtorpanással, hadd higgyék a lovak, hogy a hintóból Szindbád úr bágyadt
 146    1|                    üres ablakok. Ki tudná, hogy hittek-e a lovak öreg gazdájuknak?~
 147    1|                   gazdájuknak?~Lehetséges, hogy a gyakran üresen futó hintó
 148    1|               hintó is okozója volt annak, hogy Szindbádnak kevés szerencséje
 149    1|             mégiscsak nagyobb baj volt az, hogy Szindbád hamar kihűlt, hamar
 150    1|                tudta megakadályozni abban, hogy nyomról nyomra kövessék
 151    1|               igazán a véletlen műve volt, hogy már több, gyermekes családanyát
 152    1|                   mérsékelni vagy fékezni, hogy egy pillanatra is elvette
 153    1|                  akkor is éreznie kellett, hogy szerelme ébren, félig lehunyt
 154    1|                   Ugyancsak akkor történt, hogy édesen, hosszan felkacagott
 155    1|                     mert az ötlött eszébe, hogy évek múlva bizonyára másként
 156    1|                tehát világosan megérthető, hogy e nőcskével szemben helye
 157    1|               ablakán, mert már megszokta, hogy ilyenkor suhan keresztül
 158    1|                 visszatérni Portobányi úr, hogy folytassa az ifjú Szindbád
 159    1|               állandóan hajadonfővel járt, hogy ne kellessen senkinek előre
 160    1|                Szindbádot gyakran oktatta, hogy legelőször a papokat kell
 161    1|           Szindbádnak gyakorta magyarázta, hogy az írók a legelső emberek
 162    1|                     Kár, valóban nagy kár, hogy a környéken mindenki tudta,
 163    1|                  környéken mindenki tudta, hogy e tekintélyes és tiszteletre
 164    1|                eleinte dúlt-fúlt mérgében, hogy többé utolsóbb ember nem
 165    1|                 csak azért betegedett meg, hogy engem kijátsszon.~A kántor
 166    1|               hangulatban az esperes úr -, hogy vagyunk az anekdotákkal?~
 167    1|                  keserves és szomorú volt, hogy az esperes úr jobbnak vélte
 168    1|                ebbe a nyomorúságos életbe, hogy megbukjunk Késmárkon.~Egy
 169    1|                helyezett el az ülés alatt, hogy hazáig bizonyosan felrobban
 170    1|             hozatta állandóan a puskaport, hogy Portobányi úr józanul és
 171    1|                   már a világon. Vállalta, hogy megtanítja Szindbád ifjúurat
 172    1|                mindig többet gondolt arra, hogy a gólyafészek a tanyaház
 173    1|                 fedelén épségben maradjon, hogy a régi jegenyefák a ház
 174    1|           úriházától, mint azzal törődött, hogy Szindbád végtére felnövekedett,
 175    1|              kérdezte:~- Te vén csepűrágó! Hogy merészelsz beleszólni az
 176    1|               tízesztendei szolgálat után, hogy bizonyos gúnyos mosolyt
 177    1|            cselédleányaink a megmondhatói, hogy hány pofont osztottam ki
 178    1|                     Azért csak azt mondom, hogy adjuk meg a gyomornak, ami
 179    1|                    vezére. Javaslom tehát, hogy ifjúurunkat a mezők és a
 180    1|                   Érmihályfalva határában, hogy a kötésig érő hóban sétálgassunk...
 181    1|                    kezével csókot dobott), hogy a nők az ölembe hulljanak.
 182    1|              Portobányi úr (tagadhatatlan, hogy kissé meg volt hatva) bizonyos
 183    1|       kardocskájával a páholynak énekelte, hogy ici-pici ki-i-is cicám...~
 184    1|                     egyedül neki énekelné, hogy ici-pici kis cicám...~Szindbád
 185    1|           szempárban... Arra tért magához, hogy a függöny lecsúszik, és
 186    1|             sugárkévéje, de azt nem tudta, hogy kinek a nyakát vagy vállát
 187    1|                    mereven állott, anélkül hogy eszébe jutott volna kalapját
 188    1|                 folyóvíz a holdsütésben.~- Hogy is hívják? Furcsa neve van.
 189    1|                   Szindbád úr, megengedem, hogy elkísérjen...~Szindbád -
 190    1|                Közelebb lépett az ifjúhoz, hogy Szindbád erősen érezte ruhájának
 191    1|               érintette testét, és érezte, hogy erősen ajkához nyomódik
 192    1|              kesztyűs kezefeje.~- Remélem, hogy holnap délután eljön hozzám
 193    1|                    hangja jelenti neki is, hogy itt van a pillanat, amikor
 194    1|                   Tanulja meg, kis gazdám, hogy az előttünk lefolyt mulatozásban
 195    1|          nagyvilágban, sohase felejtse el, hogy a mulatozásban a csendesség,
 196    1|         savanyúvizes dugaszt.~- Szerencse, hogy jövő héten ismét falura
 197    1|               előtt... És hajdanában, azaz hogy nem is olyan régen, magam
 198    1|                    is ütöttek.~- Nagy kár, hogy agyon nem ütöttek - vélekedett
 199    1|                  Éppen csak azt gondolnám, hogy ha már idáig nevelgettük
 200    1|                  mi majd loppal vigyázunk, hogy minden jól sikerüljön...
 201    1|                   álmában tudomásul veszi, hogy az ifjú Szindbád térdepel
 202    1|                    mindig azt parancsolta, hogy bátornak neveljük az ifjú
 203    1|                    lett volna a hivatásuk, hogy alaposan elrejtsék mindazt,
 204    1|                   és úgy dobogott a szíve, hogy egy lépést sem bírt előre
 205    1|                 állott a helyén, és várta, hogy valami rendkívüli dolog
 206    1|                    és megragadja a karját, hogy előrevigye... De nem az
 207    1|               világos volt Szindbád előtt, hogy odabent Galamb Irma szólalt
 208    1|               pillanatig lezárva tartotta, hogy a mennydörgős mennykő ne
 209    1|                 Szindbád előtt, jól tudta, hogy arany huszárzsinórok díszítik
 210    1|                    a párnájával.~- Furcsa, hogy itt van, Szindbád - mondta
 211    1|               eltévedtek.~- Milyen furcsa, hogy most itt van, Szindbád,
 212    1|                  rajongva... Nem kérdezem, hogy mi hozta ide. Itt volt,
 213    1|                    természetesnek találta, hogy a szereplők között olvasta
 214    1|             gondolat, amely arról beszélt, hogy némi ismeretsége van H.
 215    1|                csakhamar rajtakapta magát, hogy a bolti kirakatok tükörablakában
 216    1|               gyorsan elhatározta magában, hogy Budára megy és megkísérli
 217    1|                    az a kalandos gondolat, hogy az estét együtt tölthetnénk,
 218    1|                   kifogása. Kár, nagy kár, hogy régi kedves nevelőim nincsenek
 219    1|                 vacsorázni, de kijelentem, hogy sem értem, sem barátnémért (
 220    1|                    mert furcsának találta, hogy az Irma nyakán egy sebhely
 221    1|                  és kopott betűk hirdetik, hogy valamikor a kéményseprők
 222    1|                     Bizonyára úgy történt, hogy idők folyamán a ház gazdát
 223    1|                     azt kellett gondolnod, hogy odabenn a hűvös szobákban
 224    1|                   tiszteletét tette.~- Hát hogy van, hogy van? - mondogatta
 225    1|         tiszteletét tette.~- Hát hogy van, hogy van? - mondogatta Galamb
 226    1|                      A direktor mondta is, hogy miért nem hagyom ezeket
 227    1|            magammal. Én őszintén feleltem, hogy én már a limlomjaim nélkül
 228    1|                     Higgye el nekem, uram, hogy azok a nők a legboldogabbak,
 229    1|                  órákat és napokat. Lehet, hogy ha majdan megöregszem, a
 230    1|                    van minden, ami elmúlt, hogy teljes bizonyossággal emlékszem
 231    1|                   nem beszélnénk... Lehet, hogy már régen, néha azt hiszem,
 232    1|                    régen, néha azt hiszem, hogy már évek múltak el azóta,
 233    1|                  már évek múltak el azóta, hogy valakire forrón és szerelmesen
 234    1|                     máskor meg azt hiszem, hogy még mindig rövidruhás leányka
 235    1|                   azt kérdezem a tükörtől, hogy csakugyan olyan szép a szemem,
 236    1|                   hiába, be kell vallanom, hogy még mindig szép és fiatal
 237    1|                   pedig azon gondolkozott, hogy milyen színe is volt az
 238    1|               nevető hangon a színésznő -, hogy mennyi idegen férfinak az
 239    1|              egyszer meghaltam, meghagyom, hogy elégessék a ládát.~A szemét
 240    1|                 még azért is okolta magát, hogy egyszer sem nyújtotta ki
 241    1|                 vagy talán csak álmodta -, hogy e tájon, amelyet nyilak,
 242    1|                   olyan fehér volt a haja, hogy fehérebb nyolcvanesztendős
 243    1|                    a kanapé felett. Lehet, hogy testvérek vagy talán jegyesek -
 244    1|                 csöndesen mosolygott azon, hogy Szindbádot a családi fotográfiák
 245    1|                   de annyit itt is tudunk, hogy nem valami szép város az
 246    1|                talán azzal is végződhetik, hogy Szindbád egy kedves, félénk
 247    1|               leány az ajtó felé lépett.~- Hogy hívják magát? - kérdezte
 248    1|                     és Szindbád jól látta, hogy vérhullám szalad keresztül
 249    1|                    el magát a havas estén, hogy Fánika borát megkóstolja.
 250    1|             csakhamar közölte Szindbáddal, hogy rendkívül örvend a szerencsének,
 251    1|                    annyiból volt Rákóczié, hogy Rákóczi bujdosásában ott
 252    1|               talán a végzet úgy rendelte, hogy határszéli házunk vagyoni
 253    1|                   sötét végzet úgy akarta, hogy énreám essék a választás,
 254    1|                  ezt gyakran nem engedi -, hogy Fánikával, a mi kis városunk
 255    1|                 igazgató. Tudja meg, uram, hogy Fánika éppen olyan modern
 256    1|                    értek, de azt gondolom, hogy a legutóbbi divat szerint
 257    1|                 díszítve: mondhatom, uram, hogy elragadó. A legfrissebb
 258    1|                  embernek mondhatja magát, hogy ebbe a házba került. A véletlen,
 259    1|                     Valahogyan úgy érezte, hogy későn jött és megbukott
 260    1|                vászna. Szindbád úgy látta, hogy éppen a rózsaszínű, színészkedő
 261    1|               megszólalt:~- Nagyon örülök, hogy nem csalódtam. Fánikét magam
 262    1|              jártunk annyi ideig? Remélem, hogy apa most megengedi, hogy
 263    1|                   hogy apa most megengedi, hogy a szobában maradhasson,
 264    1|                    nyomban megállapította, hogy a sugarak negatívok. Nincs
 265    1|                   a szolga azt jelentette, hogy egy hölgy várja odakünn.~
 266    1|                  őt és furcsa ismerősét?~- Hogy kerül ide? - kérdezte inkább
 267    1|                  vagy tegnapelőtt történt, hogy egyszerre eszembe jutott
 268    1|                  Eszembe jutott a kérdése, hogy akarok-e színésznő lenni?
 269    1|               elmentek, bizonyosan tudtam, hogy eljövök. A névjegye - amit
 270    1|                   önnek... Tehát eljöttem, hogy színésznő legyek.~Szindbád
 271    1|              pillanatig azon gondolkozott, hogy alaposan összeszidja a "
 272    1|                     Majd az jutott eszébe, hogy erre még mindig ráér holnap
 273    1|                    megolvadt rajta...~- És hogy talált ide?...~- Egy öreg
 274    1|                     és még maga sem tudta, hogy mit akar ezzel a véletlenül
 275    1|              szerette magát azzal ámítani, hogy lelke mélyén a legnemesebb
 276    1|              percben még nem gondolt arra, hogy visszaél a leányka tapasztalatlanságával,
 277    1|                 senkit. Csak annyit tudok, hogy mióta nálunk volt, azóta
 278    1|                    nem gondolt többé arra, hogy jó és engedelmes gyermeknek
 279    1|               foglalkozott. Néha megesett, hogy nem a legpolgáribb házakhoz
 280    1|              Szindbád néha úgy emlékezett, hogy mégiscsak Morvainé volt
 281    1|                  igen kis híja volt annak, hogy Morvainé meg nem mérgezte
 282    1|                   nőt megölelt, azt hitte, hogy azt halála napjáig szeretni
 283    1|             szeretni fogja. És lehetséges, hogy így is volt. Mert midőn
 284    1|            szerették, a hajós úgy érezte - hogy most is, sok év múltával
 285    1|                   csöndesek voltak... Kár, hogy a petróleumlámpással sok
 286    1|                 fülébe súgta:~- Úgy látom, hogy nemsokára haza mehetek.~
 287    1|                    mondom neked, "nyanya", hogy örökké az én kismadaram
 288    1|                    és nagyon csodálkoztak, hogy a ház urát nem találták. (
 289    1|                Elvegyem tőle?~- Hát persze hogy vedd el tőle, nyanya. És
 290    1|                    szélét.~- Azt gondolom, hogy jó volna hazaküldeni. Akár
 291    1|                  semmit, csendesen elment, hogy Szindbád észre sem vette,
 292    1|                       Jól teszi az ifjúúr, hogy nem néz felénk. Most meg
 293    1|      Buffalo-mozdony átrepült a kis falun, hogy a következő percben már
 294    1|             ablakon, és azon gondolkodott, hogy hová lettek a rókák, amelyek
 295    1|                  már nem szeret, megbánta, hogy eljött velem? - mondta Szindbád,
 296    1|                    ez nem tartotta vissza, hogy hosszú, forró csókot váltsanak
 297    1|                  szoknyácskáját megemelte, hogy finom lábai térdig meglátszottak,
 298    1|                 arra késztette Szindbádot, hogy kimeressze a szemét. - És
 299    1|               Talán elfelejtettem mondani, hogy a telegráfista kisasszonynak
 300    1|                   mindössze annyit tudtak, hogy egyszer éjszaka be akart
 301    1|            elkeseredve felállott:~- Tudja, hogy az apám gazdag ember, és
 302    1|                Szindbád eleinte azt hitte, hogy meghal bánatában, midőn
 303    1|                 Szindbád, és arra készült, hogy kiugrik a robogó vonatból
 304    1|                     a menetrendből tudjuk, hogy egy éjszakai vonat találkozik
 305    1|              Szindbád egyszer azt álmodta, hogy király lett, fiatal király,
 306    1|                 kissé elgondolkozott azon, hogy az éjjel fiatal király volt.
 307    1|                    pedig az jutott eszébe, hogy miután már mindent megpróbált
 308    1|                    öreg Szindbád elindult, hogy felkeresse azt a nőt, akinek
 309    1|                 szerették. És így történt, hogy élete egytizedrészét ablakok
 310    1|                    asszonyt, és kieszelve, hogy kiért és miért imádkozik:
 311    1|                  időt töltött el Szindbád, hogy néha a gyümölcs leszakítására
 312    1|                    S ezért történt meg az, hogy az élet folyamán körülbelül
 313    1|                    és vak volt. Azt hitte, hogy ez a régi betegsége okozta,
 314    1|                   a régi betegsége okozta, hogy másképpen gondolkozik, mint
 315    1|              külön-külön arra buzdították, hogy élete második felében végigcsinálja
 316    1|                   zúgva-dübörögve nyargal, hogy azzal is eltelik az idő,
 317    1|                    okulárén át kinyomozta, hogy Majmunka más vidékre költözött.~-
 318    1|            Majmunka a házban lakott.~- Hát hogy történt ez? - kérdezte Szindbád.~-
 319    1|              beledöfte az árat a csizmába, hogy az nyekkent bele.~- Nem
 320    1|               emlékszik? Midőn azt akarta, hogy otthon, egyedül olvasgassak.
 321    1|                    és könnyelmű nő Pesten, hogy már szégyell közibéjük tartozni.
 322    1|             papucsban járni.~- Azt hittem, hogy sohasem hagyja el az ecetfákat
 323    1|                      Nem tudom elgondolni, hogy miért tért vissza a Macska
 324    1|                   valahová. Tíz éve ígéri, hogy egyszer elvisz a cirkuszba.
 325    1|                    szegény sohasem voltam, hogy ne lett volna a legjobb
 326    1|                 életben. Igazán nem értem, hogy egy megkomolyodott, visszavonult
 327    1|                  simogattam. Akkor ígérte, hogy majd ha meggyógyul, elvisz
 328    1|                  akik mindig azt kérdezik, hogy messzire van még a Császárfürdő?
 329    1|              Majmunka. És most mondja meg, hogy mit csinált azóta, amióta
 330    1|                   pótoltam a hiányt. Igaz, hogy ráment az egész szegénységem.~-
 331    1|                    szeretett ebédet főzni.~Hogy is volt tovább?~Egyszer
 332    1|              Szindbád szerette - kiderült, hogy Szindbád nem szabad ember
 333    1|               kígyó. Te komisz. Nem félsz, hogy megmérgezlek?~A leány elszaladt,
 334    1|                    ház különböző részeibe, hogy estére - midőn a nagydob
 335    1|              csupán maguknak.~- Úgy látom, hogy még mindig hatnak magára
 336    1|          próba-ebéd volt. Kíváncsi voltam, hogy négy-öt leány között megőrzi-e
 337    1|                     Fiam, én mondtam neki, hogy próbáljon magával kezdeni.
 338    1|                   világon. Tudd meg, fiam, hogy a nő a legutolsó teremtménye
 339    1|                    Fiam, én nem tűröm meg, hogy a lakásomba férfi tegye
 340    1|                ígértek nagy pénzt avégből, hogy ebéden fogadjam a hölgyek
 341    1|                  életben. - És lehetséges, hogy éppen ezért ragaszkodnak
 342    1|                    ha már benne vagyunk -, hogy ismerem mindazokat a nőket,
 343    1|             legyintett a kezével.~- Lehet, hogy ebben a pillanatban is másra
 344    1|                    szültelek volna. Tudom, hogy mikor szerettél, mikor nem
 345    1|             nyomban tisztában voltam vele, hogy ez most már így marad végig
 346    1|                 szükségem volt tehát arra, hogy veled foglalkozzam. Így
 347    1|           hosszasan elnéztem alvó arcodat, hogy kifürkésszem az álmaidat.
 348    1|             akartalak, mert hiszen tudtam, hogy nélküled már nem élhetek.~-
 349    1|                    ide! Mindjárt meglátod, hogy mindent tudok.~Majmunka
 350    1|                múltával tudja meghódítani, hogy nyomban el is hagyja. A
 351    1|                   bizonyosan kezdi érezni, hogy most mindjárt, talán egy
 352    1|                   mert titokban azt hitte, hogy valahogyan elodázhatja ezt
 353    1|                    ugyanezért elhatározta, hogy megteszi végső előkészületeit
 354    1|                Talán azt gondolta magában, hogy ismét szerelem következik
 355    1|             Szindbád magában azt gondolta, hogy bár jönne már a gyors halál,
 356    1|                   jönne már a gyors halál, hogy az apja megszabadulna kínjaitól.
 357    1|                    Szindbád most úgy véli, hogy az egyik lámpás ugyanezt
 358    1|                   volt. Most már sajnálta, hogy nem választott másféle foglalkozást
 359    1|         férfiúcskán; magában azt gondolta, hogy odafönt valóban ilyenek
 360    1|            megrúgnak, és akire kíváncsiak, hogy mikor lövi magát fejbe az
 361    1|                    sohasem tudhatja előre, hogy hová kerül fésű alakjában.
 362    1|                 Akkor szinte mindegy volt, hogy életben marad Szindbád továbbra
 363    1|                    már idősebb volt ahhoz, hogy valamely érdekesebb imádságot
 364    1|                   fájdalmasan konstatálta, hogy nem született kegyes célokra,
 365    1|                 abba a kellemes helyzetbe, hogy levezekelje bűneit. Most
 366    1|                 Most már gyakran sajnálta, hogy nem lett ólomkatona. Ki
 367    1|                  öreg dáma kikottyantotta, hogy ő nem tudna szentéletű nővér
 368    1|                dáma is közbeszólott volna, hogy az ő boldogult ura mily
 369    1|             Szindbád egyszerre úgy érezte, hogy megszabadul a kegyes nővér
 370    1|                  előtt megfordult - ejnye, hogy az alagutat nem vette észre,
 371    1|                kérdezte a Paula szüleitől: hogy ez a lány, megveszem. Paula
 372    1|                 keresztet húzott a kapura, hogy el ne tévessze a házat,
 373    1|                   és magában azt gondolta, hogy milyen szamár is volt, hogy
 374    1|                hogy milyen szamár is volt, hogy már régen el nem szökött
 375    1|                  Nemsokára tehát útrakelt, hogy megkeresse azt a szarkát,
 376    1|                halovány M betű jelentette, hogy a kis patak még mindig a
 377    1|                    aki azt szokta mondani, hogy semmi sem változik a világon,
 378    1|                  vállvonogatva magyarázta, hogy ez is teljesen hiába jön
 379    1|                   csak annyiban változott, hogy kisebb lett valamivel. Sárga
 380    1|            aggodalmat keltett Szindbádban, hogy talán éppen az ő fejére
 381    1|                   Megrázta Szindbád kezét, hogy a karperecei összecsördültek,
 382    1|                szívott.~- Pedig úgy tudom, hogy a nagyvárosi modern férfiak
 383    1|                 Már irtunk is a püspöknek, hogy küldjön ide más papot. Ez
 384    1|              megyek ahhoz a bolond paphoz, hogy fülébe sugdossak, mint a
 385    1|                 írtak. Nem lehetett tudni, hogy sírni avagy nevetni fog
 386    1|                    következő percben. Kár, hogy a szeme, amely egykor bohókás,
 387    1|          láthatólag erőfeszítésébe került, hogy a távoleső pont varázsától
 388    1|                   élt, alig múlott el nap, hogy Szindbád ne gondolt volna
 389    1|                  mint a gyermekek cipőjén, hogy játék közben fel ne bomoljon.
 390    1|                   én mégiscsak azt mondom, hogy a lány sorsa egy jó emberhez
 391    1|             Szindbád délután jutott ahhoz, hogy Málcsival négyszemközt maradhasson.
 392    1|             Szindbád, mert biztosra vette, hogy Málcsi ezen a helyen keresi
 393    1|                    volna el.~- Azt hittem, hogy már soha többé nem látom
 394    1|                    Ugyan mi jutott eszébe, hogy minket felkeressen, hiszen
 395    1|                 mindig nem hinne szemének, hogy az egykori Szindbádot látja
 396    1|                     mert valahogy úgy van, hogy a néniékről azt hiszi az
 397    1|                  azt hiszi az egész világ, hogy bolondok. Például tavaly
 398    1|               néniék szidtak, káromkodtak, hogy az ember nem maradhat meg
 399    1|                    volt, és tán emlékszik, hogy segített mindig bort fejteni
 400    1|                    úgy kopogott a köveken, hogy mindig már messziről tudtuk,
 401    1|               mindig már messziről tudtuk, hogy mikor jön. Nagy kártyás
 402    1|                  meg a Tini nénire meredt, hogy majdnem keresztül szúrta
 403    1|                   mert akkoriban úgy volt, hogy majd a Tini névit veszi
 404    1|         megbarátkoztak. Most már úgy volt, hogy Karolint veszi el a pap.
 405    1|          kártyáztak, azzal a különbséggel, hogy a pap most a másik szemét
 406    1|             egymással. De én kihallgattam, hogy miről folyik a perpatvar.
 407    1|                     Hát arról veszekedtek, hogy most már vegyen el engem
 408    1|                arra ébredtem fel álmomból, hogy a sírás, zokogás fojtogat. "
 409    1|                 lehunyt szemmel. - Furcsa, hogy én is gondoltam magára mostanában.
 410    1|                amikor Szindbád jelentette, hogy tovább utazik.~- Be kár -
 411    1|                    volna egy kissé. Lehet, hogy már sírt vagy ismét sírni
 412    1|                 SZÍNÉSZNŐ~Történt egyszer, hogy Szindbád tengelyen utazott...
 413    1|           szerfelett csodálkozott magában, hogy ebbe a kalandba keveredett.
 414    1|              szakasztott János bácsi. Kár, hogy Miskának hívják. Ám azért
 415    1|                 hívják. Ám azért bizonyos, hogy rokona vagy valami leszármazottja
 416    1|                    elgondolkozott magában, hogy egy egész, elmúltnak hitt
 417    1|                    látszik tudomást venni, hogy a százesztendő előtti ember
 418    1|                    Egészen bizonyos tehát, hogy a falon függő, festett nagyapák
 419    1|                 Szindbád nagyon jól tudta, hogy a fehér, vérszegény menyecskékből
 420    1|               arany rámába, olajba föstve, hogy onnan figyeljék az utánuk
 421    1|                  amikor arra került a sor, hogy a kántor csiklandós adomáit
 422    1|              láttam színpadon.~- Hát aztán hogy volt tovább?~- Sokáig nem
 423    1|                Félrevezették. Azt mondták, hogy tehetsége van. Világhírű
 424    1|                Igen, mert megígértem neki, hogy amelyik napon nem akar tovább
 425    1|                  között.~- Azt tanácsolom, hogy ne vesd alá a próbának.
 426    1|                kántorba annyi bort öntött, hogy az magánkívül menekült el
 427    1|       elgondolkozva ült a verandán. Tudta, hogy a városban a színészek a
 428    1|                    ráragyogott Szindbádra, hogy az szinte meglepetten lépett
 429    1|                    éve a feleségem.~- Nos, hogy viselkedett?~- A lehető
 430    1|                komédiás arra emlékeztette, hogy milyen nagyszerű idők voltak
 431    1|                    arcátlansággal hazudta, hogy Etelka egykori szerződése
 432    1|           fiókjában hever. Ráparancsoltam, hogy nyomban adja vissza a szerződést.
 433    1|            gazember nevetve jelentette ki, hogy nem adja, hátha szükség
 434    1|                másnap nem is csodálkozott, hogy Kápolnai és felesége feldúlt
 435    1|             fojtott hangon.~ ~Így történt, hogy Szindbád éjszaka utazott,
 436    1|                Többek között arra gondolt, hogy a szerelmes Kápolnai egyszer
 437    1|                szintén felcsap színésznek, hogy együtt pályázzon a feleségével,
 438    1|                   onnan lesné égő szemmel, hogy a felesége a nézőtérrel
 439    1|                péklegény fütyült hegyesen, hogy hangzott belé az utca. A
 440    1|               idegent. Később megvallotta, hogy Irmának hívják... De Szindbádnak
 441    1|             hangosan mondta a legényeinek, hogy az idegen úrnak a haja hátul
 442    1|                    kissé izgatottan várta, hogy a függönyt felhúzzák.~Lassan
 443    1|            csillapodik a nézőtéri susogás, hogy helyet adjon a kacagásnak,
 444    1|          ereszkedve jön be a színre...~ ~- Hogy került ide? - kérdezte síró
 445    1|                sohase mondja meg senkinek, hogy engem trikóban látott.~[
 446    1|              kályhában, amely akkora volt, hogy tán az egész várost is befűthette
 447    1|                 olyan elkeseredést érzett, hogy leginkább ahhoz lett volna
 448    1|                    ahhoz lett volna kedve, hogy lepuffantsa a gyanúba vett
 449    1|                    lám. Én még azt hittem, hogy utazó! - mondta félhangosan.~-
 450    1|                   olyan rosszkedvű. Tudom, hogy maga is szokott a lóversenyre
 451    1|                lámpafénybe. Eszébe jutott, hogy gyermekkorában egy fényes
 452    1|         Végigsietett a folyosón, hallotta, hogy kiáltoznak utána, de most
 453    1|          csodahajós egy napon elhatározta, hogy utánanéz a kis hölgynek,
 454    1|                   ugyanis emlékezett arra, hogy vannak rejtélyes álmok,
 455    1|             lehetségesnek látszott előtte, hogy valahol, valamerre a kis
 456    1|                  maga mellett.~Lehetséges, hogy a kis színésznő valamerre
 457    1|           kocsmárosra, aki pontosan tudta, hogy a vándorszínészek csapata (
 458    1|               Szindbádnak szinte jólesett, hogy nem találta meg nyomban
 459    1|                  megközelítette, kiderült, hogy arca hervatag és fáradt.
 460    1|                   Szindbád tehát, anélkül, hogy az asszonyra többet ránézett
 461    1|               röpködött az ablakok mögött, hogy bizonyosan lehetett tudni,
 462    1|                 bizonyosan lehetett tudni, hogy valahol nem messzire, az
 463    1|              mintha tudomásul vette volna, hogy pirosbetűs napot jelentenek
 464    1|                    szegeződött Szindbádra, hogy szinte könnyesnek látszott
 465    1|             hosszúkabátos dáma.~- Úristen, hogy került ide? - kiáltott fel,
 466    1|               baloldalán egy nagy csillag. Hogy került ide?~- Azt álmodtam,
 467    1|                került ide?~- Azt álmodtam, hogy maga álmodik velem, hát
 468    1|              színésznő.~- Kíváncsi lettem, hogy mit csinál, hogyan él, mióta
 469    1|               gondolkozni!~- Hát nem elég, hogy itt vagyok? Eljöttem magához,
 470    1|                pincézés. Majd gondoskodom, hogy az öreg tanár meghívja.~-
 471    1|                  nevezte, és biztosította, hogy külön pipája van a pincében.~-
 472    1|                  mint aki már úgyis tudja, hogy az idegen férfiú miért tartózkodik
 473    1|               Szindbád kezét.~- De örülök, hogy ismét együtt vagyunk.~Amint
 474    1|                     Ki tudná azt manapság, hogy miért várta Szindbád a táncosnőt.~
 475    1|               férfiak egymásnak kiabáltak, hogy el ne vesszenek.~- Maguk
 476    1|               világos selyemköpönyeg. Kár, hogy e szép kabátok régi foltokat
 477    1|               igazán minden szabad. Lehet, hogy tegnap még szobalányok voltak
 478    1|                    Szindbádra.~- Köszönöm, hogy elém utazott. Nem szeretek
 479    1|                 föl és alá a sínek mentén. Hogy volt, mint volt?...~- Odakünn
 480    1|             Odakünn mindig arra gondoltam, hogy milyen jó volna Budapesten
 481    1|                   felelt Szindbád.~- Igaz, hogy a hercegek nekem tapsoltak,
 482    1|          ismerőseim. Szeretném, ha látnák, hogy mivé lettem, mit tanultam...
 483    1|            emelkedett a tollas kalapjával, hogy a táncosnőhöz közeledjék.~
 484    1|                    írta a demimonde-ot. És hogy mégis szívesen látták az
 485    1|              világoskék szalag jelentette, hogy a nő valóban él valahol,
 486    1|            játszotta. Szindbád megfordult, hogy a folyosóra menjen: hisz
 487    1|                 elébe állott, és meghívta, hogy egy pár nélkül maradott
 488    1|                 mert atyja arra tanította, hogy a nőknek mindig szolgálatára
 489    1|             szépnek, de közelről kiderült, hogy sok finomság van elhelyezve
 490    1|                 víznek nemigen adtak időt, hogy barnára fesse a poharak
 491    1|                Szindbád tehát elhatározta, hogy elutazik. A hóesésben az
 492    1|              amiben önt nem akadályozta -, hogy jól mulassak. Isten önnel,
 493    1|                    ösztönözték Szindbádot, hogy minden Ilkát így képteljen
 494    1|               ismerős volt Szindbád előtt, hogy könyv nélkül tudta, hogy
 495    1|                   hogy könyv nélkül tudta, hogy mit mond a madame pénteken
 496    1|                   az asztal fölött, ígéri, hogy délután pénzt oszt ki a
 497    1|          madame-nak:~- Könnyen lehetséges, hogy a megszúrt ember itt vérzik
 498    1|             bizonyos nézeteltérés folytán, hogy ne verje magát adósságba
 499    1|          kinullázta őket...~- Már mondtam, hogy maga ehhez nem ért, uram.
 500    1|                  nem ért, uram. Elismerem, hogy kártyázni jobban tud nálam,