Part
1 1| hajszálvékonyságú vonalkái.~- Furcsa... ön olyan ismerős, uram - mormogta
2 1| én vagyok: Szindbád, akit ön várt, asszonyom.~Az asszony
3 1| sem tudtam, hogy még él ön, uram. Hogyan kerül ide?
4 1| játéka! Sohasem szokott ön eszembe jutni... Miért is
5 1| csengő szólott, valahogyan ön jutott eszembe. A kis kutyám
6 1| megszorította Szindbád kezét.~- Ön jó fiúnak látszik...~A kapu
7 1| rózsaszínű ablakban felismertem. Ön volt az, Szindbád. A régi
8 1| Szindbádra szegezte.~- Szereti ön a társaságot, tisztelt úr?
9 1| elfogultsággal folytatta:~- Ön bizonyára más fogadókhoz
10 1| fogadókhoz van szokva ott, ahol ön lakik. A lublói is legalább
11 1| iránt szinte páratlan. Uram, ön szerencsés embernek mondhatja
12 1| igazgatja az emberek lépteit. Ön eljött a messzi Budapestről,
13 1| nő vagyok a városban, s ön nemesnek, lovagnak látszik.~
14 1| találkozás előtt.~- Pedig ön féltékeny férfinak látszik -
15 1| már senki sem kíváncsi. Ön bizonyára többször meghajolt,
16 1| helyeztem el.~- Gonosz ember ön! - szólt Póli, és összevonta
17 1| mily unalmas a város, azt ön nem is képzeli, Szindbád -
18 1| láttam, kedves barátnőm. Ön a régi, javíthatatlan, szeretetre
19 1| kezéből.~- Tudtam, hogy csak ön lehet a vakmerő - mondta
20 1| amelyek egymásra találnak...~- Ön hisz a szerelemben? - kérdezte
21 1| kérdezte halkan.~- Ha ön volt a szentképen, akkor
22 1| Szent László talán az ön alakjában él most a földön.~
23 1| nevetett.~- Mily furcsa férfi ön. Jobban hisz az eskünek,
24 1| csinálják a regényeket. Ön az előbb szomorúnak látszott,
25 1| el, uram, hogy mit tett ön, mikor igazán szerelmes
26 1| mosolyogtam... Kigondolhatnék az ön mulattatására egy nagyszabású
27 1| Bánatváriné. - Utolsó szerelmem ön, Szindbád, azután már nem
28 1| Önre gondoltam, Szindbád, ön olyan ügyes ember, hogy
29 1| helyen meglelem, mert az ön szíve alapjában véve jó
30 1| gyónni szoktak egymásnak. Ön sokszor megcsalta nemes
31 1| érzelmeinket, amelyekkel az ön irányában vagyunk. Elefánt
32 1| telefonnumerusokhoz? - kérdezné ön. Megmondhatom azt is. Egy
33 1| felelt az Úriember -, hogy ön mindig a vendéglősnék pártján
34 1| után! Ám most mondja meg ön, Szindbád úr, miként gondolna
35 1| Szindbád elbeszélését. - Ön nagy rákokról is beszélt.
36 1| valami, ott a tóparton, ahol ön fiatal és hódító ember volt" -
37 1| mindenkor alkalmatos volt.)~- Az ön rám való gondolása hívott
38 Reg| mélyen meghajtotta a fejét.~- Ön még mindig nem ismer engem,
39 Reg| például azt is megtudtuk, hogy ön ismét e városkában van,
40 Reg| gavallér, ugyanaz, akire ön gondol. És a mai éjszakán
41 Reg| amelynek megakadályozásához az ön segítségére van szükségem,
42 Reg| velem találkozzék Sármai az ön hálószobájában? - kérdezte
43 Reg| nők lakjuk anyám házát. Ön nem léphet be éjszaka abba
44 Reg| lehetséges... Hogyan kerülhet ön az én erkélyemre tudtom
45 Reg| én azt gondolnám, hogy ön éjfélkor ott sétálgatna
46 Reg| asszony. - Megtudtuk, hogy ön lövöldözött azon a kérdéses
47 Reg| látott volna férfiembert.~- Ön nem kapitány? - kérdezte
48 Reg| meglepetéssel ismételte:~- Tehát ön nem kalandor? Kár, határozottan
49 Reg| alapos aggodalmaim lehettek ön felől, midőn... De erről
50 Reg| társaságában maradt.~- Ismerte ön Wesselényit? - kérdezte
51 Reg| csodálkozással.~- Helyes, ön büszke férfiú - felelt Szalánczi
52 Reg| fűben figyelő gyíkocska.~- Ön már tudja? Gondolt rá?...
53 Reg| önnek, Szindbád úr, midőn ön csak éppen átutazóban volt
54 Reg| is megraboltuk... Miért? Ön már sok asszonyi szeszélyt
55 Reg| hisz az álomvilágból íme ön előlépett, nem elzárt kastélyban
56 Reg| mosolygott.~- Asszonyom, ön legjobban tudja, hogy miért.~
57 Reg| embereit, mint jómagam.~- Ön? - mondta Mariett végtelen
58 Reg| végtelen megvetéssel. - Ön, aki ilyen fájdalmat tud
59 Reg| áll szándékától.~- Uram, ön is férfi - szólt most kérlelő
60 Reg| már olyan asszony! De hát ön eleget forgolódott a világban.
61 Reg| meglehetős szigorúan.~- Ön nagyon kegyetlen! - mormogta
62 Reg| Sajnálom, Szindbád úr, ön sem tudott meggyőzni az
63 Reg| az öné volt, ugye? És már ön megunta leányomat? - kiáltott
64 Reg| tányéron az ágyához vigye. Ó, ön nem tudja, hogy mi történt!
65 Reg| főherceg térdepel lábánál. Mert ön, drága barátunk, azt hiszi,
66 Reg| vagyok olyan öreg, amint ön hiszi, tisztelt barátom.
67 Reg| lepi meg tehát kérésem. Ön sokkal ismerősebb Budapesten,
68 Reg| voltunk a városban, ahol ön meg szokott fordulni.~-
69 Reg| Mondja, kérem, jó vívó ön?~- Azelőtt forgattam a kardot.
70 Reg| és határozott a szándéka. Ön meg akarja ölni Pálházit?
71 Reg| kell hozzá. Ez a titka.~- Ön szerencsés ember? - kérdezte
72 Reg| félre látogatásomat. Az ön ellenfelének neveletlen
73 Reg| érte öljön. Már mint, hogy ön bárkit megöljön érette.
74 Reg| Georginát?~- Ezt éntőlem kérdi ön? - kiáltott fel Mariett. -
75 Reg| is... Tudja Isten, mióta ön elment a városból, azóta
76 Reg| ő kártyázott. Bizonyára ön számít testi előnyére is,
77 Reg| szeretném elérni önnél, hogy ön ne támadja meg Pálházit,
78 Reg| csak védekezzék. Hiszen ön ebben is bizonyára mester.
79 Reg| Nem kell félni, csak az ön kardja éles. Az ellenfeléé
80 Reg| valaha a földön járt.~- Még ön is, főorvos úr? - kérdeztem
81 Reg| mellé ápolókat - nem az ön kedvére való kövér asszonyt,
82 Reg| hogy kék az égboltozat. Ön juttatta megint eszembe -
83 Reg| Főtisztelendő atyám, ön talán nem tudja, hogy életemnek
84 Reg| gyanakodva doktor Cipész. - Ön javíthatatlan ember, ha
|