Part

 501    1|                    erénnyel, se ékszerrel.~Szindbád nagyokat bólintva hallgatja
 502    1|                téged szerettelek - felelte Szindbád.~Majmunka legyintett a kezével.~-
 503    1|                    Még ha meghaltál volna, Szindbád, akkor sem felejtettelek
 504    1|           cselédeket - jegyezte meg élesen Szindbád.~- Ahhoz már most neked
 505    1|               számú zárt kocsin megérkezik Szindbád, a nő a kocsiba száll. Két
 506    1|                    is meg szoktak jelenni.~Szindbád talpra ugrott.~- Hazugság.
 507    1|                    barna, kissé kancsalít. Szindbád esténként hazakíséri, és
 508    1|               odakünn csendesen havazott - Szindbád felébredt ágyában, mert
 509    1|               voltak reáfüggesztve, mintha Szindbád volna az egyetlen férfi
 510    1|                 hosszú sora ingben, akiket Szindbád egykor ismert vagy ismerni
 511    1|                   eltűnik a messziségben - Szindbád egyedül marad a szívfájásával.
 512    1|             pajtása. Talán a Bignio-fiú... Szindbád, amint szórakozottan, elgondolkozva
 513    1|              ijedtségében beszélt hangosan Szindbád magányos szobájában, mert
 514    1|              szívgörcsök ismét kopogtattak Szindbád úrnál, és ugyanezért elhatározta,
 515    1|               dugdosta a mellénye zsebébe.~Szindbád ezalatt elterült a földön,
 516    1|           decembervégi éjjelen, és az ifjú Szindbád két kézzel fogta a kezét.~-
 517    1|            megcsóválta a fejét.~Ugyanakkor Szindbád magában azt gondolta, hogy
 518    1|                   korán meghalt férfiú, és Szindbád most úgy véli, hogy az egyik
 519    1|                    illatok borongják körül Szindbád fejét.~Nemsokára megérkezett
 520    1|               kezével gondosan lenyomkodta Szindbád szempilláit.~ ~Szindbád
 521    1|                    Szindbád szempilláit.~ ~Szindbád fagyöngy lett. Egy gyöngy
 522    1|             kiadják a másvilági teendőket. Szindbád a foglalkozásokon végigtekintve,
 523    1|        nyugállomány után kívánkozó férfiú. Szindbád már csaknem felcsapott ólomkatonának,
 524    1|                   volt, hogy életben marad Szindbád továbbra is. Ezért lett
 525    1|                   bizonyos Ferenc atyáról. Szindbád felfigyelt: ejnye, tán csak
 526    1|                  jóság és áhítat közepette Szindbád elunta magát, és fájdalmasan
 527    1|                 szokása után tudakozódott. Szindbád csupán ennyit jegyzett meg
 528    1|            állomásra ért, leszállottak, és Szindbád egyszerre úgy érezte, hogy
 529    1|              elválasztotta őket egymástól. Szindbád a sínek közé gurult, vonatok
 530    1|         próbálkozott a bemutatkozással, de Szindbád alvást színlelt, míg az
 531    1|                 utánam, hozzám. Így került Szindbád az aranyvárosba, a bányászné
 532    1|               póni-fogatát. Pardon, mondta Szindbád, még korán jöttem. Eltávozott,
 533    1|            lehettem volna fésű" - gondolta Szindbád, de aztán igyekezett észrevétlenül
 534    1|                    jó illatok lengedeztek. Szindbád kinyújtózkodott - már amennyire
 535    1|                                            SZINDBÁD ŐSZI ÚTJA~Hajdanában, amikor
 536    1|             javában csilingeltek az utcán, Szindbád, amint figyelve kísérte
 537    1|                  szegény rokona volt -, és Szindbád atyafiságos csókokat váltván
 538    1|                    úriházak is találódtak, Szindbád ellenben ott maradt, és
 539    1|                aztán örök hűséget esküdött Szindbád és Málcsi. Havas karácsonykor
 540    1|               évekig megjött a fagyos nyúl Szindbád címére a puzdori házból,
 541    1|                vagy egy névnapi levél volt Szindbád válasza. A kisasszonyok
 542    1|                    a legkellemesebb, midőn Szindbád az asszonyokat érett gyümölcs
 543    1|            Körülbelül tíz éve nem járt itt Szindbád, és midőn a kopottas kocsi,
 544    1|           kisasszonyoknak nincs pénzük.~És Szindbád ezután a kocsikerekek zörgésében,
 545    1|                 kivillant. "Hm" - gondolta Szindbád, mert ha sokáig nem látott
 546    1|                    nem látszott kastélynak Szindbád előtt. A kapu feletti omladozó
 547    1|                régi gyűrű.~- Isten hozott, Szindbád - mondta minden csodálkozás
 548    1|                   puzdori papnak.~Megrázta Szindbád kezét, hogy a karperecei
 549    1|                   elhelyezkedve a kanapén.~Szindbád szórakozottan nézett körül:~-
 550    1|                      Málcsi is? - kérdezte Szindbád, és a kék-vörös képű férfira
 551    1|                több hasonlatosságot talált Szindbád a mostani és a régi Karolin
 552    1|              imádkozás.~Málcsi - aki miatt Szindbád ide utazott - fekete ruhájában,
 553    1|        mozdulatlanul állott az ajtóban, és Szindbád most csaknem olyannak látta,
 554    1|             sövényével: mindez Málcsi volt Szindbád részére, aki éjjel kártyázott,
 555    1|                   alig múlott el nap, hogy Szindbád ne gondolt volna a falusi
 556    1|                     Talán nem is emlékezel Szindbád öcsénkre? - kérdezte a szigorú
 557    1|                odavonta a tekintetét, ahol Szindbád ült. Barna szeme hálásan,
 558    1|                   tapadt a férfira, mintha Szindbád volna az egyetlen férfi,
 559    1|                elhelyezte, aztán csendesen Szindbád felé tartva halk, puha hangon,
 560    1|             eltétetem innen azt a papot!~ ~Szindbád délután jutott ahhoz, hogy
 561    1|                keresgélés után találta meg Szindbád, pedig mennyit gondolt erre
 562    1|                 fűzfák alatt. Itt üldögélt Szindbád, mert biztosra vette, hogy
 563    1|                  tekingetve, aztán gyorsan Szindbád mellé surranva, szokatlan
 564    1|                     midőn a pallón átkelt, Szindbád erősen szemügyre vette bokáját -,
 565    1|                     Itt jártam" - gondolta Szindbád minden lépésnél - "vajon
 566    1|                    leült egy fatörzsre, és Szindbád kezét kezébe véve, alulról
 567    1|                    pénzért jöttem - kezdte Szindbád.~Málcsi furcsán mosolygott.~-
 568    1|                volt a papokkal? - kérdezte Szindbád.~- Idáig csak egy pappal
 569    1|                  pappal, Mályvai Ferkóval.~Szindbád visszafojtott lélegzettel
 570    1|                    És mind a két kezével a Szindbád kezébe kapaszkodott.~- Aztán
 571    1|                   a szívecskéd? - kérdezte Szindbád, és megsimogatta a leány
 572    1|                   verték a kártyát, amikor Szindbád jelentette, hogy tovább
 573    1|           hosszasan, megzavarodva nézett a Szindbád arcába.~- Kényelmes vendégszobánk
 574    1|                  pincéből bort hozatok.~De Szindbád már nem akart maradni. Felszállott
 575    1|                    sírni készült.~Későbben Szindbád, ha érett gyümölcsöt érzett,
 576    1|                                            SZINDBÁD ÉS A SZÍNÉSZNŐ~Történt egyszer,
 577    1|            SZÍNÉSZNŐ~Történt egyszer, hogy Szindbád tengelyen utazott... Késő
 578    1|                esőfelhők mögött bujdosott. Szindbád hallgatagon ült a kocsiderékban,
 579    1|                   tájon, őszre hajlott, és Szindbád szerfelett csodálkozott
 580    1|                      Ez az eset így esett:~Szindbád - akkor még csak százesztendős
 581    1|                   egy barátja meghívására.~Szindbád mindig szerette a régi falusi
 582    1|              komondort Tiszának hívják.... Szindbád sokszor elgondolkozott magában,
 583    1|              halovány, csendes asszony. De Szindbád nagyon jól tudta, hogy a
 584    1|                örömét és bánatát.~A vendég Szindbád tehát nem sokat törődött
 585    1|                    megyünk, a színházba...~Szindbád elgondolkozva szívta szivarját,
 586    1|        színésznőnek. Én nem tartom vissza.~Szindbád nagyot szívott a szivarján.
 587    1|               Megígértem neki.~Másnap este Szindbád a kántorba annyi bort öntött,
 588    1|                   mindig nem érkeztek meg. Szindbád elgondolkozva ült a verandán.
 589    1|              érezte magát az én feleségem.~Szindbád hümmögött, nemsokára jóéjszakát
 590    1|                hangon.~ ~Így történt, hogy Szindbád éjszaka utazott, fuvaros
 591    1|               Egy-egy lehullajtott levelük Szindbád kocsijába esett.~A fogadó
 592    1|                    végignézett Szindbádon. Szindbád az asszonyról tudakozódott.~-
 593    1|              engedmény sem a szoba áránál.~Szindbád ismét az asszony iránt érdeklődött.~-
 594    1|                    volt, alacsony volt, és Szindbád ijedten nézte az ágyat.
 595    1|                    ház tagjai függtek ott. Szindbád a főhercegekkel társalogva,
 596    1|                      Ez az! - kiáltott fel Szindbád. - Itt van Etelka.~Egy darabig
 597    1|                  régiek voltak, mintha már Szindbád gyermekkora óta csalogatnák
 598    1|         meggyorsították a lépteiket, midőn Szindbád mellett elhaladtak. Egy
 599    1|               ellenséges szemmel vizsgálta Szindbád lakkcipőjét. Majd egy borbélybolt
 600    1|                 nyírva... S így este lett. Szindbád elfoglalta helyét az első
 601    1|              kézzel énekelt valamely dalt. Szindbád látta fátyolos, ijedt tekintetét.
 602    1|                   Reszket mind a két keze.~Szindbád hatalmasan összeüti a két
 603    1|                                 HÓFÚVÁSBAN~Szindbád egyszer - már nagyon régen
 604    1|             csináljak?" - kérdezte magában Szindbád és nagyot nyújtózkodott
 605    1|                   gondossággal burkolta be Szindbád lábait a pokrócba. Az itteni
 606    1|                  eltöltheti az éjszakát...~Szindbád helyeslően bólintott, most
 607    1|                 egy nagyon szűk sikátorban Szindbád megtapintotta a revolverét,
 608    1|                bizalmaskodva veregette meg Szindbád hátát, amint az ajtón belépkedett.~-
 609    1|               lépés.) Itt végre megtalálta Szindbád a zongorát, mellette Strucc
 610    1|                    pálinkáspoharába bámuló Szindbád mellé:~- Mindjárt itt lesz
 611    1|              Blanka - mondta, és nevetett.~Szindbád álmosan legyintett. Rossz
 612    1|           bizonyára a késsel is jól bánik. Szindbád olyan elkeseredést érzett,
 613    1|                   egyenként megismerkedett Szindbád. Az állán forradás volt,
 614    1|                  és hosszú ideig vizsgálta Szindbád kezét, lábát, ruháját, ingét.
 615    1|                teát! - ismételte a rác nő.~Szindbád búbánatosan bámult a lámpafénybe.
 616    1|                   és éjjeli órákban, midőn Szindbád a fejét az ágy párnáján
 617    1|               frissen fésült, mint ahogyan Szindbád a kis színésznőt egyszer,
 618    1|                  óráiban a színésznő, amíg Szindbád, a csodahajós egy napon
 619    1|           gerjedelmekkel gondol rája, mint Szindbád, amidőn a kedves szívalakú
 620    1|                   egynéhányszor elgondolta Szindbád, felkerekedett, útnak indult -
 621    1|       megindulnának egyszerre a hóemberek. Szindbád csak nehezen talált egy
 622    1|                   szűk szoknyája, de amint Szindbád őt megközelítette, kiderült,
 623    1|              megemelte. (Idegen városokban Szindbád mindig köszönt a papoknak
 624    1|                    A dáma továbblépkedett, Szindbád utánanézett. Ruháját, cipőjét,
 625    1|                   ostobaságnak minősítette Szindbád véleményét, mert ebéd utáni
 626    1|                anyáskodó hangon a kávésné.~Szindbád később francia konyakot
 627    1|                 szerelmes vagyok" - felelt Szindbád a szemével. "Igazán?" -
 628    1|                  asszony. "Igazán - mondta Szindbád dióbarna szeme -, de kérem,
 629    1|           indulásának órája elkövetkezett, Szindbád tehát, anélkül, hogy az
 630    1|                 átöleli a párnát, mintha a Szindbád nyaka volna.~A vonat jéghideg,
 631    1|                  már órák hosszáig, amidőn Szindbád végre halkan elnevette magát,
 632    1|                   vonat döcögve megindult.~Szindbád a soványkás, kis fekete
 633    1|             kipillantgató kőszentek között Szindbád egy Paula nevű kis színésznőt
 634    1|             jelentette Pápai, a súgó, akit Szindbád körülbelül háromszáz esztendő
 635    1|            árnyként repült el a hó felett.~Szindbád csendesen nézelődött jobbra
 636    1|            rejtette.~- Ez Paula - gondolta Szindbád, és gyorsan megindult a
 637    1|               talpig végignézett a férfin.~Szindbád elkapta a kezét, megszorongatta,
 638    1|                   Hát nem várt? - kérdezte Szindbád. - Nem álmodott velem?~-
 639    1|                  anyáskodva megcirógatta a Szindbád karját.~- Bolondos fiú.
 640    1|                  kígyó! - kiáltott magában Szindbád. - Hazug kígyó! Ó, hányszor
 641    1|                    körül hervadó bársonyon Szindbád csókjainak nyoma látszik,
 642    1|                     mint egy fészek, midőn Szindbád a kezecske után oda benyúlott.~-
 643    1|              vállával könnyen megérintette Szindbád mellét -, jöjjön el velünk
 644    1|             javában elgondolkozva üldögélt Szindbád, midőn az őszhajú, pirosképű
 645    1|                   melegen szorította meg a Szindbád kezét.~- De örülök, hogy
 646    1|                őket az öreg tanár.~Paula a Szindbád karjába kapaszkodott, és
 647    1|                    a vállához.~- Segítsen, Szindbád - mondta csendesen.~Hátul
 648    1|                duruzsoló nevetéssel Paula.~Szindbád a magas, puha, szűzies hómezőre
 649    1|                                            SZINDBÁD AZ ÁLLOMÁSON~A következő
 650    1|                  állomásnak.~Itt őgyelgett Szindbád naphosszat, étteremben és
 651    1|                 manapság, hogy miért várta Szindbád a táncosnőt.~A déli vonattal
 652    1|                   olyanformán jelentek meg Szindbád képzeletében, mintha valahol
 653    1|                 sok rossz festéktől, és ha Szindbád rövidesen küldene neki finom
 654    1|              lenyelte a falatot.~Az ődöngő Szindbád ezenközben francia szót
 655    1|                 Majd megpróbáljuk - felelt Szindbád.~- Igaz, hogy a hercegek
 656    1|                    lépett be az étterembe, Szindbád csöndesen mögötte.~- Csak
 657    1|              valahol egy asztalt! - mondta Szindbád.~- Én már látok is egyet.~
 658    1|              közeledett.~- Csak franciául, Szindbád - figyelmeztette csendesen
 659    1|               Felvidéken.~Régi ismerősünk, Szindbád egy drága női kéz útján
 660    1|                táncolni a városka hölgyei. Szindbád a bálterem régies oszlopai
 661    1|                    láthatólag nem tetszett Szindbád bánatos feje (amely már
 662    1|                   álombeli hölgynek, ahogy Szindbád úr a négyest rendezte, és
 663    1|                mint a francia regényekben. Szindbád ugyanis nem ismerte személyesen
 664    1|                négyes nyitányát játszotta. Szindbád megfordult, hogy a folyosóra
 665    1|                 hölgyet a táncba kísérhet.~Szindbád búskomolyan mosolygott.
 666    1|           éjszakára.~- Asszonyom! - mondta Szindbád.~- Uram! - felelt a hölgy.~
 667    1|                     A négyesnek vége volt, Szindbád helyére vezette a hölgyet.
 668    1|                   át hajnalban e városkán, Szindbád tehát elhatározta, hogy
 669    1|                   nap múlva levelet kapott Szindbád. Amelie írta. "A bálra nem
 670    1|                   már a közelben hangzott.~Szindbád, aki ez idő tájt madame
 671    1|                    elvesztik a szárnyakat. Szindbád komoran nézett a barna füstbe,
 672    1|              kártyája már oly ismerős volt Szindbád előtt, hogy könyv nélkül
 673    1|                   vagy egy csókért -, mert Szindbád a pápa vallásában született,
 674    1|                    az izraelita ünnepeken. Szindbád az óra felhúzása után félrevonta
 675    1|             Biztosan elvérzik - vélekedett Szindbád a madame háta mögött. -
 676    1|            legalább az utcasarokig jusson.~Szindbád legyintett.~- A kocsmától
 677    1|                  rendetlenség! - helyeselt Szindbád. - No nézze, most fölegyenesedett,
 678    1|                  írni, a dámáknak - felelt Szindbád, és nyugodtan cigarettázott.~-
 679    1|                   előre, amint a madame és Szindbád a sarokig vitték, hátul
 680    1|                    ház felé. A flegmatikus Szindbád is elejtette a szivarkáját
 681    1|               elkergettük! - mondta később Szindbád.~[1914]~ ~
 682    1|                            AZ ÉJI LÁTOGATÓ~Szindbád egy őszi napon elhagyá a
 683    1|                   nagyapjának érezte magát Szindbád. Hajdan szerette a kecsegeorrú
 684    1|                    városból. Ez volt régen Szindbád, a fáradhatatlan utazó,
 685    1|                 nyitva felejtette a kaput, Szindbád kiszökött a temetőből, és
 686    1|           egymásnak, hogy mint jött egykor Szindbád téli estve, térdig érő,
 687    1|                   Mikor utoljára erre járt Szindbád, olyan halkan őszült a halántéka,
 688    1|                   ismét az asszony, miután Szindbád mozdulatlanul ült a gömbölyű,
 689    1|                falevelek és árnyak hangján Szindbád. - Beszélgetni akarok magával
 690    1|                  van - felelte az asszony.~Szindbád figyelmesen megnézte az
 691    1|                       Férjhez kell mennem, Szindbád - védekezett az asszony,
 692    1|                   mentem, békében hagynak.~Szindbád megnyugtatta az asszonyt:~-
 693    1|                    magam sem vettem észre.~Szindbád megsimogatta az asszony
 694    1|                  csak maga mondott igazat, Szindbád. Ah, hogy hittem magának.
 695    1|                    halottaiból föltámadott Szindbád egy őszi éjszakán, midőn
 696    1|                   a regényekben, amelyeket Szindbád fiatal korában olvasott.
 697    1|                  volt az elhagyott laknak, Szindbád megállította halottaskocsiját,
 698    1|                   régen láttam! - susogott Szindbád az alvó asszony fülébe,
 699    1|                  lepkét:~- Hagyjon aludni, Szindbád. Éppen az első urammal álmodtam.
 700    1|                  az első urammal álmodtam. Szindbád halkan nevetett, mint az
 701    1|                asszony: - Jó ember volt...~Szindbád úgy nevetett, mint az Éralja
 702    1|                   Talán mégis ő a legjobb.~Szindbád kezet csókolt az asszonynak,
 703    1|                             A TITKOS SZOBA~Szindbád egykor körülbelül másfél
 704    1|                volt. A rejtett szoba, ahol Szindbád a felvidéki városkában másfél
 705    1|             szórakozottan az ajtóra felírt Szindbád elődje. Egy kóbor lovag
 706    1|                  be a kemény asszonyság... Szindbád nevettében az öklét harapdálta,
 707    1|             szobában? - gondolta egy napon Szindbád, mint a legtöbb fogoly,
 708    1|                 büntetésből láncban ült... Szindbád útra kelt, hogy végre nyugodtan,
 709    1|                    csizmámmal?" - gondolta Szindbád fogcsikorgatva.~Éj volt,
 710    1|                 alatt megragadták a nőket.~Szindbád természetesen tudott az
 711    1|                 valahol egy ablakon, amint Szindbád nesztelenül a házba oson.
 712    1|                    világított a gyertyával Szindbád arcába:~- Öreg lett, jóuram,
 713    1|                beszélt? De mily öreg lett?~Szindbád megadással mosolygott. "
 714    1|              szegényke" - gondolta magában Szindbád, és lehetőleg nem nézett
 715    1|                   ezt a ruháját - mormogta Szindbád fáradt közönnyel. Ez volt
 716    1|                  leveszem a kezem magáról.~Szindbád gondolkozva nézett az asszony
 717    1|                 aki meghalna egy férfiért?~Szindbád csöndesen nevetett. Úgy
 718    1|                         Hisz emlékezhetik, Szindbád, öngyilkosságom napján bálba
 719    1|                   Most üres a szoba. És ha Szindbád úrnak nincs egyéb dolga,
 720    1|               szállását - felelt Artémiza.~Szindbád elfordította a fejét:~-
 721    1|               foglalja el régi kvártélyát, Szindbád? Istenem, mily öreg lett
 722    1|                     mily öreg lett kegyed!~Szindbád nem felelt. Unottan hagyta
 723    1|                    még ott kezdődik, midőn Szindbád ifjú ember volt amennyiben
 724    1|                   az életalkotás órájában, Szindbád az aranymívesnét mindig
 725    1|                 betűk lepték el az asztalt Szindbád tekintete előtt. Fánny,
 726    1|                 vésnök tekintete előtt. És Szindbád gyakran az ajkához szorította
 727    1|                  felugrott a társaskocsira Szindbád, hogy egy percig titkosan
 728    1|                 mutatott:~- Ott születtem, Szindbád, ezelőtt harminchat esztendővel.
 729    1|                  él még az öreg férfiú?...~Szindbád ekkor alaposan szemügyre
 730    1|                  hegedülni kezdett valaki.~Szindbád, a halott arra a helyre
 731    1|                került fabütykök lettek is. Szindbád az aranymívesnét most is
 732    1|                    felelt nagyon gyöngéden Szindbád. - Nincs annak semmi különösebb
 733    1|                    ez sérti büszkeségemet.~Szindbád alattomosan nevetett:~-
 734    1|                  udvaron.~- Hagyjon békét, Szindbád, az ostobaságaival - szólt
 735    1|                 könyökére támasztva fejét.~Szindbád kétszer-háromszor végigment
 736    1|                egyszer itt volt...~- Ugye, Szindbád úr? - kiáltott fel az úrnő. -
 737    1|                sütnének a cselédasszonyok. Szindbád úr nem tudott aludni, a
 738    1|                    szűnt meg nótáját fújni Szindbád úr mulattatására, és a cimbalmos
 739    1|                volna már." Ám Jocó, akinek Szindbád ismeretségét köszönhettem,
 740    1|                    másvilágra ment Jocó és Szindbád úr mulató társai után költözött.
 741    1|                mentem, és elhoztam őket, a Szindbád úr cimboráit.~Az úrnő halkan
 742    1|                folyosón árnyak látszottak. Szindbád a cimbalomra hajtotta a
 743    1|                  kézzel verte a hangszert. Szindbád pedig lehajtotta a fejét.~
 744    1|                városka a Felvidéken, amely Szindbád idejében - "az én időmben",
 745    1|                    végéig nem felejt el? - Szindbád, midőn régi teleken elutazott
 746    1|                   szép ruhájukat levessék. Szindbád bizonyosan tudta, hogy a
 747    1|                  zenéje hangzott - hazudta Szindbád -, ékszerük a bécsi udvari
 748    1|                   drága érzeményt juttatta Szindbád eszébe, midőn tüllszoknyácskában
 749    1|               városba jönni... - sóhajtott Szindbád.~- És?~- És elrabolni magukat. (
 750    1|             emlékkönyv őrizte a városkában Szindbád nevét, bár mindig rövid
 751    1|            tüneményes napok emléke surrant Szindbád szívébe, mint fészkébe búvik
 752    1|                    kifejezni: a szerelmet.~Szindbád láthatatlanul álldogált
 753    1|  halhatatlanságáról, teozófiáról locsogott Szindbád fülébe; a zongoraművésznő,
 754    1|                 szinte a küszöbön engedett Szindbád óhajtásának; Irma, aki szép
 755    1|              csupán azért könyörgött, hogy Szindbád még egyszer visszatérjen.~
 756    1|                    gallérka volt a nyakán. Szindbád ekkor előlépett a sötétből:~-
 757    1|                    hosszasan megszorította Szindbád kezét. - Azt mondta, hogy
 758    1|                 úrét. Ugye, mily érdekes?"~Szindbád, aki fiatal éveiben gyakorta
 759    1|                Boldogfalviné italt kevert. Szindbád halála után eljárogatott
 760    1|                 reszketegen fújta nótáját. Szindbád észre sem vette, hogy lovasnő
 761    1|                felé, akinek nemes paripája Szindbád közelében felágaskodik,
 762    1|          kifejezésteljes szemével mélyen a Szindbád szemébe nézett, mintha Jósika
 763    1|                később Boldogfalviné, mikor Szindbád a zsámolyra telepedett,
 764    1|                húsvéti templom mellé, ahol Szindbád hátát a falnak vetette.~
 765    1|               Medvénél rendelték meg, ahol Szindbád ez idő tájt lakott, alkonyattal
 766    1|                nemesnek, lovagnak látszik.~Szindbád meglepetten nézte a fekete
 767    1|            gyűlölöm a féltékeny férfiakat.~Szindbád elmosolyodott, mintha már
 768    1|            ütögette.~- Bevallom - mormogta Szindbád. - A nőktől, akiket eddig
 769    1|                  alkalmatlankodott tovább.~Szindbád elgondolkozott.~- Azt hiszem,
 770    1|                    jussak én eszébe, uram.~Szindbád habozás nélkül vállalta
 771    1|              megfogta a kezét, és sokáig a Szindbád szemébe nézett:~- Szeretném,
 772    1|                 kőlépcsőin csengett, midőn Szindbád feleszmélt. A huszártisztek
 773    1|                mert bizonyosan tudta, hogy Szindbád az ablakból utánanéz.~Aztán
 774    1|                Aztán eltűnt a lovascsapat.~Szindbád tárcájába zárta névjegyét,
 775    1|                  bolond - gondolta magában Szindbád. - Mily furcsák, mulatságosak
 776    1|               leszakadt gombját felvarrni.~Szindbád közelebb lépett, megnevezte
 777    1|                     nemde megtettem volna?~Szindbád részvéttel szorította meg
 778    1|                 Megvetni, ah, megvetni őt!~Szindbád csendesen bólintott:~- Majd
 779    1|                    a fiatal lovag estefelé Szindbád vállára hajtotta a fejét,
 780    1|                    ha észre venne valamit.~Szindbád megveregette új barátja
 781    1|              minden alkalommal - duruzsolt Szindbád.~- És azt véli, jó uram,
 782    1|                  Minden bizonnyal - felelt Szindbád. - A nők varázserejét egyáltalán
 783    1|           felsóhajtott:~- Tehát azt hiszi, Szindbád úr, hogy Póli másnak is
 784    1|               dühös fény lövellt, midőn is Szindbád elhatározta, hogy vigyázni
 785    1|              senkinek, hogy: "szeretem"...~Szindbád megsimogatta a boldogtalan
 786    1|              széleskarimájú kalapot.~Aztán Szindbád karjába kapaszkodva, elhagyta
 787    1|                   zene elhallgatott, midőn Szindbád egyedül ballagott hazafelé
 788    1|                 Istenem - gondolta magában Szindbád -, adjál nyugodt álmot,
 789    1|                aludni a Medvébe.~Nemsokára Szindbád Pestre utazott, és felkereste
 790    1|              asszony hálásan megszorította Szindbád kezét.~- Megmentőm! Igazán
 791    1|                       Elhelyeztem - felelt Szindbád. - Többé nem alkalmatlankodik.~
 792    1|               arcát:~- Gazduram - rebegte.~Szindbád vállat vont.~- Kérem, asszonyom,
 793    1|                    hinném - felelt hidegen Szindbád -, jó háznál helyeztem el.~-
 794    1|                            ÉRZELGŐS UTAZÁS~Szindbád álmában különös zörejt hallott.
 795    1|              szájukat nem dugták el, midőn Szindbád merően odanézett; üres tekintetű
 796    1|                  tekintetű férfiak, akiket Szindbád általában megvetett, mert
 797    1|                délután" - gondolta magában Szindbád, midőn estve az Operában
 798    1|                  még egyelőre nem halt meg Szindbád, bár a különös koporsózörgés
 799    1|                  falról egy tündérnő, akit Szindbád sohasem ismert, és mégis
 800    1|                 néh ~Tavasz volt akkor, és Szindbád a rohanó folyót szemlélte
 801    1|                    folyó mentén!~S hősünk, Szindbád e napon, midőn a koporsózörgést
 802    1|               búcsúlevelében a kisasszony.~Szindbád halkan elgondolta, hogy
 803    1|             szerelmi kedvük elcsendesedik!~Szindbád körülnézett.~Egyedül volt
 804    1|             postakocsis útmutatása alapján Szindbád az öreg tanítónál kapott
 805    1|              faderekak mögé rejtőztek, míg Szindbád a nyárfák alatt, a homokos
 806    1|                falusi ház szobájában, ahol Szindbád elhelyezkedett egy gyékénykanapén,
 807    1|               tanító is elcsendesedett, és Szindbád a körülötte hangzó lélegzésekből
 808    1| igazságtalanságokkal.~Majd azt vette észre Szindbád, hogy fiatal nő is alszik
 809    1|               takaró alól.~A szerencsétlen Szindbád, aki abban az időben még
 810    1|                 álmodik" - állapította meg Szindbád. Holott csak egészségesen,
 811    1|                    Ó, hogy szeretett volna Szindbád megszólalni: "Miért sírsz,
 812    1|             öltözött fel félig fektében...~Szindbád a folyóparton érte utol.~
 813    1|                szép a vízi-halál - beszélt Szindbád, és olyan módon igyekezett
 814    1|                    és a kezét ráncigálta a Szindbád kezéből.~- Eresszen! - kiáltott
 815    1|                   nő.~- A neve? - kérdezte Szindbád, és erősen fogta a nő kezét. -
 816    1|                   én mostohagyerek vagyok.~Szindbád megsimogatta Erzsi haját:~-
 817    1|                 tétovázva nézett a földre. Szindbád néhány lépést tett a falu
 818    1|                megvasalták az utazókocsit. Szindbád az álmatlan éjszakától fáradtan
 819    1|                          A GYERMEKEK SZEME~Szindbád halottaiban - mint láthatatlan
 820    1|                   látott férfitekintetet - Szindbád mind feleségül vette volna,
 821    1|                    tapossák holttetememet.~Szindbád ilyenkor ismét csak a postakocsis
 822    1|                hogy hazudta egykor fülükbe Szindbád, hogy gazdag utazót csal
 823    1|                   hosszú évekig emlékezett Szindbád.~- Két testvér lakott a
 824    1|            városbeli nők után tudakozódott Szindbád, a kósza szellem fogcsikorgató
 825    1|                    a lármás tanácskozókra. Szindbád később megtudta, hogy a
 826    1|               részeg zenésszel találkozott Szindbád, aki boros kurucok lelkeinek
 827    1|                   végre - mormogta magában Szindbád, és útjára eresztette a
 828    1|               minden kasszírnőt hívhatnak. Szindbád tehát errefelé vette az
 829    1|        gyermekszívű ifjú nők részére hozná Szindbád orgonavirág szagú mondanivalóit,
 830    1|                 hamarosan elküldött, mert "Szindbád úrnak a bérletről van megbeszélnivalója".
 831    1|               verekedett a Kékmacskánál.~- Szindbád! - kiáltott fel Eugénia,
 832    1|                 megnőtt volna azóta, mióta Szindbád e kissé hajlott orron, rövid
 833    1|                   hajnali mosoly - melyért Szindbád egykor a rablógyilkosi pályára
 834    1|                 férfiak - gondolta magában Szindbád.~- És gyönyörű tervei közül
 835    1|               megcsókolni s áldását kérni?~Szindbád nyugodtan függesztette szemét
 836    1|                     azt ön nem is képzeli, Szindbád - beszélt tovább az asszony. -
 837    1|                  kedvenc eledelét főzetem.~Szindbád szomorúan bólintott:~- Örültem,
 838    1|                múlva három kisleány állott Szindbád előtt. Szöghajú, csinos
 839    1|            gyermekeim lennének - sóhajtott Szindbád komoran. - Mindig a hátamon
 840    1|                   én még látni akarom önt, Szindbád. Sokat sírdogáltam magamban...
 841    1|                 eszébe jutott a felesége.) Szindbád körülbelül ezen információkat
 842    1|                  rajta, lovag?" - kérdezte Szindbád a kísértetet, amikor alázatosan
 843    1|                 Mici asszonynak ajánlott."~Szindbád tehát jóformán semmit sem
 844    1|                     és a lenge otthonkában Szindbád jól megfigyelhette alakját.
 845    1|                   a vállfűzőt", emlékezett Szindbád - és mégis molett, mint
 846    1|                 Mária - mondta megindultan Szindbád, és hirtelen átkarolta az
 847    1|             egyetlen mozdulattal kisiklott Szindbád kezéből.~- Tudtam, hogy
 848    1|               régen halott vagyok - felelt Szindbád -, és csak akkor nyílik
 849    1|         megcsókolnám most a lábát - felelt Szindbád.~- Mert már régen meghalt,
 850    1|                  merek önnel így beszélni, Szindbád. Gyermeket akarok. Izmos,
 851    1|                 bevallani. Majd megragadta Szindbád kezét:~- Aki az enyém -
 852    1|                    örökre búcsút vegyenek.~Szindbád akkoriban a Vörös ökörhöz
 853    1|              zúgását? - kérdezte önmagától Szindbád, midőn egy téli vasárnap
 854    1|                  utazókalapkát pillant meg Szindbád, amelyhez hosszú, farkasbőrös
 855    1|                  eltűnt a táncteremből, és Szindbád még egy óra múltán is örök
 856    1|                    van!" - mondta a leány. Szindbád hajnalban elutazott, égő
 857    1|             háromszor kopogtattak a falon. Szindbád a megbeszélt jeladásra oly
 858    1|                 kancámat el akarta csalni.~Szindbád bánatosan mosolygott:~-
 859    1|             tartotta a kis halott fejét... Szindbád visszatette tarisznyájába
 860    1|               örömbe. Minden fogam megvan, Szindbád. Sőt nemrégen nőtt egy új
 861    1|                 Franciska, és megsimogatta Szindbád arcát:~- De azért nem haragudtam
 862    1|             előttem, bármiként hívogattam.~Szindbád bólintott:~- Ha szerettél
 863    1|                falumban.~- Élet - gondolta Szindbád. - Ledér, szent és megunt
 864    1|                                     MARABU~Szindbád életében több nyarat és
 865    1|                   csillag alatt született, Szindbád őt barátságába fogadta,
 866    1|              Lánchídon mindig megállította Szindbád falusi barátját a lágyan
 867    1|                nőért érdemes élni - mondta Szindbád, mielőtt a budai tornyok
 868    1|         ereszkedtek a nézőtérre. Váraljai, Szindbád rábeszélésére, pótoltatta
 869    1|            kurtanemeshez adom a leányomat. Szindbád azonban bólintott, és lecsendesítette
 870    1|                  menyasszonyi ajándékának, Szindbád, még nem vettem hasznát -
 871    1|                 szüksége - felelt a hajós.~Szindbád Irén esküvőjére egy marabu-legyezőt
 872    1|             divatját múlt legyező-nyelvet.~Szindbád a falusi házban, folyó közelében
 873    1|              tömött a vendég tiszteletére, Szindbád hosszú, barna hajszálat
 874    1|            alkonyat csalóka világosságánál Szindbád Irén haját vélte felismerni,
 875    1|                     mielőtt beszélt volna.~Szindbád szomorúan bólintott, és
 876    1|                   hozatott a patikából, és Szindbád nagy falusi dunyhák alatt
 877    1|          feleségemnek tekintem önt - szólt Szindbád a biedermeier cukrászdában,
 878    1|             szeretni! - felelt Mitra, akit Szindbád hosszas rábeszélés után
 879    1|                    regényt írt? - vallatta Szindbád, és másnap kézbesítette
 880    1|                 holdfényben ott fog állani Szindbád mozdulatlanul, mintha már
 881    1|                 mint a Toscában látni tán. Szindbád idegesen fogta a leány kezét.~-
 882    1|                    arca emelkedett lassan. Szindbád komolyan, szomorúan nézett
 883    1|                    üldögélni a kis padban, Szindbád magához vonta Mitrát:~-
 884    1|                  vagyok - sóhajtotta a hiú Szindbád -, ennél szebbet nem mondhatott
 885    1|                         MARGIT NEM JÖTT EL~Szindbád egy időben szentképet hordott
 886    1|           folytathassam az életet" - mondá Szindbád, midőn az arannyal, kékkel,
 887    1|              szerencsét meghozza számára.~(Szindbád hosszú élete folyamán babonás
 888    1|                   hazudni a nőknek, akiket Szindbád a konyhaszagú lakásra elkísért
 889    1|                 ima a szentképecske hátán. Szindbád áhítatosan elolvasta.~-
 890    1|                    az imádott úrnő, akivel Szindbád egy hajó-úton ismerkedett
 891    1|                   utasok ne unatkozzanak.) Szindbád az imádott nő közelébe lépett:~-
 892    1|                szebbeket tudok elgondolni.~Szindbád helyeslőn bólintott.~- A
 893    1|                   fűzi a városhoz? - kérdé Szindbád, mert a falusi nőkkel mindig
 894    1|                 Mind így kezdik - dohogott Szindbád, mert helyesnek vélte, hogy
 895    1|                viszont nem látjuk egymást.~Szindbád bágyadtan bólintgatott a
 896    1|        veszedelembe.~- Asszonyom - felelte Szindbád rövid gondolkodás után -,
 897    1|                    szívet - felelt konokul Szindbád.~- Pedig nagyon érdekes
 898    1|                  mit mondtak neki, azt még Szindbád sem tudhatta. Mintha a gondolatait
 899    1|                 megvárna, ott megszállnék.~Szindbád szomorúan bólintott.~- Megvárom
 900    1|                Margit titkon megszorította Szindbád kezét. Hosszas, boldog kézszorítás
 901    1|                  Fogadja el tőlem zálogul.~Szindbád elrejtette a képet.~Később,
 902    1|             hajóról s lassan visszanézett, Szindbád fütyörészni kezdett.~- Van
 903    1|               Valódi londoni... - dörmögte Szindbád a táncosnő közelében, és
 904    1|         pörköltszag áramlott a kapualjban. Szindbád meglehetősen elszontyolodva
 905    1|                  teremtésit! - káromkodott Szindbád.~A portás levette a szemüvegét,
 906    1|                   akkor sem volna érdemes.~Szindbád ezután még néhányszor kinézett
 907    1|                        SÍRONTÚLI BOLONDSÁG~Szindbád kísértet korában egy falusi
 908    1|               nyújtóztak a koporsóban, míg Szindbád elszánt hazugságai már aranyharmattal
 909    1|             szerelmeskedés. Hiába sírta be Szindbád éjfélkor a lyukon, amelyet
 910    1|                  kegyed boldog? - kérdezte Szindbád, mellőzvén a bevezető szavakat,
 911    1|               természet rendje... - kezdte Szindbád, de hirtelen elhallgatott,
 912    1|                    haza, és tedd azt, amit Szindbád tanácsolt, mert neki igaza
 913    1|                   ami az enyém, az a tied.~Szindbád boldogan kapaszkodott az
 914    1|                    fukar jegyzőre vigyázz, Szindbád, naponkint megkínáld szivarral
 915    1|                     válaszolt állhatatosan Szindbád, a hajótöröttek kimondhatatlan
 916    1|                betűt külön-külön megnézett Szindbád. A cukrászok és divatkereskedők
 917    1|                  falun" - gondolta magában Szindbád, amíg Bánatváriné anyáskodó
 918    1|                       Utolsó szerelmem ön, Szindbád, azután már nem érdemes
 919    1|                érdemes élni, ha elhagyott.~Szindbád, aki zsebre dugott kézzel
 920    1|                falun elolvassuk - dörmögte Szindbád.~Különös tükrök - amelyekben
 921    1|                 tájszólást... Elszöktetem, Szindbád, a gyönyörű, gazdag életbe.~
 922    1|                   gyönyörű, gazdag életbe.~Szindbád mosolyogva bólingatott,
 923    1|                  lovainkkal, macskáinkkal, Szindbád - folytatta álmodozva az
 924    1|                fecske az ereszen. Jó lesz, Szindbád?~Szindbád lelkesen bólintott:~-
 925    1|                ereszen. Jó lesz, Szindbád?~Szindbád lelkesen bólintott:~- Minden
 926    1|                  megsemmisülésre hívta fel Szindbád figyelmét; táncolni a végkimerülésig
 927    1|                 imádkozni. Ne felejtse el, Szindbád, az alapítványt, hisz midőn
 928    1|                   pedig szép vagyonom van.~Szindbád elfordította a fejét, s
 929    1|            Szeretem az öreg urat - rebegte Szindbád, és fulladást érzett a torkában -
 930    1|                  hang tört fel a melléből.~Szindbád lefutott a lépcsőn. Az utcán
 931    1|                  nem is gondolt a halálra.~Szindbád megérintette az asszony
 932    1|               idején az utcára? - kérdezte Szindbád, midőn a harmadik utcába
 933    1|                hagyjuk el egymást - felelt Szindbád. - Én mindig rád gondoltam.~-
 934    1|                  voltam - felelt csendesen Szindbád. - Néha úgy éreztem, hogy
 935    1|                      Gyermekség - dohogott Szindbád, de tagadhatatlanul jólesett
 936    1|                    idegen nő?~Bocsáss meg, Szindbád, hogy külsőségekről ennyit
 937    1|          választékos hangon megszólalsz...~Szindbád talán még sohasem figyelt
 938    1|             sohasem hagylak el? - kérdezte Szindbád, és erősen a nő szemébe
 939    1|                      Meghalunk - ismételte Szindbád gépiesen.~- Mikor nagyon
 940    1|                     Meghaljunk? - kérdezte Szindbád, mintegy önmagától. - Én
 941    1|                    Utánad megyek - rebegte Szindbád.~- Ha élve maradnánk, megint
 942    1|              hazafelé ballag.~- Meghalunk, Szindbád. Együtt, boldogan, drága
 943    1|                 látogatására. Majd máskor, Szindbád... Ha egyszer újra találkozunk
 944    1|              eltűnt egy utcakanyarulatnál. Szindbád nagyot lélegzett.~- Istenem -
 945    1|               hozzám -. mondta egyszerűen.~Szindbád a kanapéra dőlt, s elalvás
 946    1|                                     ROZINA~Szindbád - e régi szép név viselője,
 947    1|                felé, ahol egy hölgy várta.~Szindbád kölnivízzel törölgette arcáról
 948    1|                  miután télen és tavasszal Szindbád karjába kapaszkodva bejárta
 949    1|                 összefont karral állongott Szindbád, Rozina a forró nyári hónapok
 950    1|                    a budai hegyek között. (Szindbád földre szegzett fejjel a
 951    1|                tudok aludni az egerektől". Szindbád gondolkozás nélkül útra
 952    1|               illusztráció, Rozina állott. Szindbád mind a két kezét megcsókolta
 953    1|               Tehát még szeret? - kérdezte Szindbád életbevágó fontossággal.~-
 954    1|          elfelejteni - felelt Rozina, mire Szindbád karjába kapaszkodva, a falu
 955    1|                     a falu felé ballagott.~Szindbád azt gondolta magában, hogy
 956    1|               egérfogókat. Önre gondoltam, Szindbád, ön olyan ügyes ember, hogy
 957    1|                 ember, hogy mindenhez ért.~Szindbád bizonyos önérzettel válaszolt:~-
 958    1|                birokra kelnek a medvével.)~Szindbád ledobta a kabátját.~- Hol
 959    1|                 ügyelő a lámpát irányozza. Szindbád elragadtatással nézte az
 960    1|                 mondá mély elkomolyodással Szindbád -, én már többé nem tudnék
 961    1|                    élni.~Rozina viszonozta Szindbád kézszorítását.~- Beszéljen -
 962    1|                maga... Ha te is elhagynál, Szindbád, árva volnék, Beszélj hozzám
 963    1|                   Mintha igazán szeretnél.~Szindbád egy felhőbe nézett, amely
 964    1|                Egér! - ismételte borzadva.~Szindbád hősiesen mosolygott, gyertyát
 965    1|           Undorodom, irtózom az egerektől.~Szindbád bágyadtan mosolygott.~-
 966    1|                       Kis egér - ismételte Szindbád, miután könnyedén megsértődött,
 967    1|                     A ház csendes volt. És Szindbád most már jogos szomorúsággal
 968    1|         nyárilakban. És most mondd, kedves Szindbád, aki annyiszor keresztül-kasul
 969    1|                    szentimentális férfiak?~Szindbád, a hajós, kérdésemet meghallgatva,
 970    1|                   színésznők ablaka alatt. Szindbád végre megfordult a kanapén,
 971    1|               nefelejcsek nyílnak.~A bölcs Szindbád lehunyta vörös-karikás szemét:~-
 972    1|                    csecsebecsés asztalkát.~Szindbád legyinteni akart kezével,
 973    1|                 volt, tán nem is igaz.~ ~- Szindbád - mondom -, a férfiak szentimentális
 974    1|                órakor a Tisza-parton, mert Szindbád a faluba vagy a városba
 975    1|                    a Vénasszonyok nyara... Szindbád nem keltett feltűnőséget
 976    1|                történeteket mesélgetni, de Szindbád csak annyiban vehetett részt
 977    1|                   részében, ahol valamikor Szindbád hölgyeivel találkozásokat
 978    1|                 vetett kandi pillantásokat Szindbád, elhárítván a hervadó gallyakat,
 979    1|                   a helybeliek! - dörmögte Szindbád. - Tele van mindenféle újításokkal
 980    1|                mintha üdvözölni akarná, de Szindbád lehunyta a szemét, elfordította
 981    1|          márványoszlopba volt illesztve... Szindbád most is büszkeséget, elbizakodottságot
 982    1|                kíséretében vonult volna be Szindbád szívébe.~Nincs a világon
 983    1|                   megérkezett valaki, akit Szindbád nyomban az Utolsó Szerelemnek
 984    1|                   vörös hangyáitól sem, ha Szindbád éppen a hangyabolynál várta
 985    1|                    mint a megboldogultnak. Szindbád a szívére szorította a kezét
 986    1|                    természetesen nyújtotta Szindbád felé, mintha tegnap találkoztak
 987    1|              szokásokról? - kérdé elámulva Szindbád.~- Például, ha tiszteletteljesebben
 988    1|                    nő a szeretője volna...~Szindbád csendesen nevetett. Ezt
 989    1|                  amely Dalondai Boriska és Szindbád között keletkezett. Csak
 990    1|                  nyugodtan, félelem nélkül Szindbád kezébe adta, holott akkoriban
 991    1|            elsajátítsák a nők zsebkendőit.~Szindbád a kendőre nézett. Liliomjárású
 992    1|               Bella név volt abba hímezve. Szindbád oly feszesen állt sarkain,
 993    1|              Szentföldre.~- Bella - mondta Szindbád, kezébe véve az ajándékba
 994    1|          amelyekről nyilvánvaló volt, hogy Szindbád őket ifjúkorából idézi,
 995    1|                     Nem tudok önnek hinni, Szindbád, mert kiderült legutóbbi
 996    1|              csontos részekből - ismételte Szindbád halálos komolysággal.~Bella
 997    1|             bólongatnak a paripák fején...~Szindbád némileg megcsalódva érezte
 998    1|                  kezébe tette az életét... Szindbád elkényszeredve mosolygott:~-
 999    1|               sóhajtást befejezhette volna Szindbád, Bella hirtelen felvetette
1000    1|                 felejtéstől nedves földre. Szindbád olyan mozdulatot tett, mintha