|
Szindbád fiához intézett
tanításait most már szorgalmatosan folytatja, mert minden éjszaka egyik-másik
régi szeretőjével álmodik, amely álom a közfelfogás szerint ha nem is
minden esetben halált, de mindig hosszabb-rövidebb ideig tartó betegséget
jelent... A régi szeretők eljöttek új ruhákban, sőt egyszer
vőlegényt is hoztak magukkal, akit Szindbádnak bemutattak.
- Azok a nők, akik bizonyos
mértékben megcsalva érzik magukat valamely régi szerelem elmúlásakor, tüntetni
szoktak új szerelmükkel. De, kérlek, ne vedd komolyan ezeket a dolgokat - mondá
fiának Szindbád -, ezek a nők többnyire féltékenységet akarnak gerjeszteni
abban a férfiúban, aki miatt valóban szenvednek. Ne légy féltékeny, még akkor
se, ha látnád, hogy régi hölgyed egy kopasz ember fejebúbjáról nyomkodná ki a
pattanásokat.
Vajon megfogadta Szindbád fia
atyja tanítását?... Nem félt-e, hogy atyja ilyen bevezetés után majd valamelyik
régi szeretője elvételére akarja rábírni?
Nézzük magát a bölcs Szindbádot,
hogyan viselkedett régi szeretőjével szemközt, akinek "Hortobágyi"
név alatt valaha annyi posztresztant levelet küldött.
A Hortobágyinak nevezett hölgy a
badacsonyi hegy közelében lakott, ahol már annyi asszonyság tette magát
nevezetessé...
Nyilván azért, mert a férfiak nem
tudják elfelejteni az idevaló borokat, valamint a kémények füstjeit, amelyek
kövér halaktól zsírosak. A halzsír sokkal táplálóbb eledel, mint a sertészsír,
mondják itt a Balaton környékén. (Persze, legjobbnak a liba zsírja mondatik.)
Ez a bizonyos Hortobágyi nem nagy fontosságot látszik tulajdonítani a
szerelemnek, ezért csak éppen annyi szalonnát tétet félre, amennyi szalonna a
mindennapi, egyszerű koszthoz szükségeltetik. Híres volt még arról is,
hogy a böjtnapokat megtartja, kedden és pénteken sohase nyúlt volna húsételhez,
amit könnyen megtehetett, mert magányos hölgy volt, aki húszholdas
szőlőjében egyedül gazdálkodott: mégpedig nem is éppen
eredménytelenül. Hortobágyi kisasszonyról tehát nem lehetett föltenni, hogy
valaha is helyet foglalhasson abban a gyűjteményben, amelyet Szindbádunk készített
női ismeretségeiről. És íme, mégis úgy fordult az élet sora, hogy
Hortobágyi kisasszony csaknem a legfontosabb szerepet vitte Szindbád életében:
fontosabbat, mint az ápolónő, akinek bizony már külön karosszéket kell
készíteni az ágy mellé, abban a korban, amelyhez Szindbád közeledett;
jelentékenyebbet, mint a pletykahordó szomszédasszony, akinek révén Szindbád az
egész városnegyed ügyeiről értesült, szinte előre vélte tudni, hol
lesz darab idő múlva leányszöktetés: és még komolyabbat, mint Szindbád
sánta gazdasszonya, akit ez a jeles férfiú abból a célból tartogatott, hogy az
ne mehessen el sehová. Hortobágyi kisasszony ábránd lett Szindbádunk életében.
Eljött minden hajnalban, abban az időben, amikor a verebek csiripelni
kezdenek, és amikor Hortobágyi kisasszony valószínűleg felébredt
badacsonyi szőlőjében, hogy a kapások között megfelelő rendet
tartson.
- Valóban úgy osztogatja a
pofonokat, mint ahogyan a hír mondja? - kérdezte magában egy reggelen Szindbád,
amint megint csak elgondolkozott Hortobágyi felett. Elhatározta, hogy meglepi a
kisasszonyt, akivel darab idő óta állandó levelezést tartott fenn. És egy
olyan kis állomásra érkezett, ahol a személyvonat sem állott meg hosszabb
ideig, mint egy másodpercig.
Hortobágyi kisasszony, mint ezt
Szindbád már a levelekből tudta, egy régi Esterházy-kastélyban lakott,
aminthogy ezen a tájon az Esterházyakról sok mindent elneveznek. A
legfontosabbnak látszott az egész építkezésen a pinceajtó, amely széles volt,
mint egy várkapu. Az ablakok inkább kicsinyre voltak szabva, hogy azokon még
egy kövérebb fajta kísértet sem tudott volna utat találni. Az alacsony szobák
felett a nagy padlás rogyásig meg volt rakva rozzsal, mert abban az időben
éppen háború volt az országban, és így igen keresett portéka lett a rozs. A
kastély kertjében is inkább több volt a hasznos vetemény, így a káposzta,
karalábé, a bokrok alatt meghúzódó dohány is, mint például a sok haszontalan
virág. Szindbád komoly érzelmességgel bólintott egy ágakra akasztott vörös
alsószoknya felé: igen, az ilyen barchent szoknyát szerette látni mindig azokon
a nőkön, akiket valaha feleségül akart venni.
De még az alsószoknyánál is
nagyobb örömet érzett, amikor a kastély mögött méhest pillantott meg. Ez a
napkeletről való templom kupoláival azt jelenti, hogy ezen a darabka
földön az emberek sokáig élnek. Mert milyen betegségekben szoktak meghalni a
rendes férfiak Magyarországon? Rendszerint reumában vagy köszvényben, amely
betegségeknek okozói a névnapokra való utazások téli időben, valamint a
mértéktelen táplálkozások... És a falusi emberek már régen tudják, hogy úgy a
fájdalmas reumanyavalya, valamint az átkozott köszvény ellen: egyetlen segítség
van a világon. Ez pedig nem más, mint a méhcsípés. Ugyanezért mézzel szokták
bedörzsölni a kezüket vagy a lábukat, ha az ördöngös betegség odaköltözött. A
méhek rászállnak a mézre, most már csak a beteg ügyességétől függ: hogyan
csípesse meg magát az orvossal.
Viszont az ilyen méhes arra is
alkalmas, hogy az ember benne pipázgasson, emlékiratokat, naplókat írjon, amely
dolgokba nem szívesen egyezik bele a legtöbb asszony:
- Igen, itt írom meg mindazon
szenvedéseim történetét, amelyek miatt öreg és beteg ember lettem... Majd
vakaródzik némely asszonyság, ha megtudja irataimból, hogy mennyi fájdalmat
okozott nekem! - ezt mormogta Szindbád magában, amidőn Hortobágyi
kisasszony a házból kilépett, és így szólt:
- Jó, hogy jött. Nekem ugyanis
egész nap dolgom van odakünn a hegyen a szőlőmunkásaimmal. Van
legalább valaki, aki vigyáz a házra. Itt van a pince és kamra kulcsa. Égő
pipával ne járjon a padláson. Az üvegeimet össze ne törje, mert az mostanában
drága portéka.
Hortobágyi kisasszony - olyan
hatalmas, mint egy vadkörtefa - kezet fogott Szindbáddal, és a kapások után
sietett.
Szindbád körülnézett a kamrában.
Igen jól felszerelt helynek ítélte ezt a kamrát, amelyre nyugodtan lehet
gondolni olyankor is, amikor a balatoni szél hófúvást idéz elő
télidőben, és se kocsival, se vonattal nem lehet járni, legfeljebb
szánnal. De az veszedelmes, mert általában lecsúszhatik róla az utazó... Mint
ahogy már nagyon sok lábzsák csúszott le a szánkóról.
A kamrában igen sok száraz
kolbászt, oldalas szalonnát, befőttet fedezett fel, amelyeket
végigkóstolgatott. "Vajon mikor volt itt az utolsó disznóölés, hogy ennyi
minden maradt még nyárra is?" - kérdezte magában. Gondolatai közben nem
ügyelt eléggé a zöldpaprikára, amelyeket falatozott, és ugyanezért a
zöldpaprikák közé betévedt egy mérges, hegyes tekintetű,
boszorkány-kedvben ültetett kis paprika is, amely úgy megmarta Szindbádnak
torkát, hogy káromkodni kezdett, pedig ez nem volt már szokása a kegyes
életű zarándoknak.
Szaladni kezdett a fájdalomtól,
és meg sem állott a pincéig, amelyet olyan hevességgel nyitott fel, mintha
legalábbis tűz volna a háznál, és itt állanának a tűzoltószerek. Valóban
meg is találta az üveg-lopót, amely Szindbád kedvére valóan szivárványos volt a
régiségtől. Mármost nem volt egyéb tennivalója Szindbádnak, mint
megkeresni azt a hordót, amelyen legrégibbnek látszott a dugóra alkalmazott
rongydarab. Az ilyen sárgás rongydarab a hordódugón azt jelenti, hogy a bor,
amely a hordóban van: legalábbis tavalyi eredetű. Szindbádunknak e
várakozását is siker koronázta: talált egy olyan dugóra, amely Hortobágyinak
egy régi harisnyájába volt bebugyolálva. A harisnya valaha fehér volt, de a
dugó azóta nagyon sokszor táncolt benne.
Szindbád nem tartotta magát
valamely nagy borszakértőnek, de a pókhálók állásáról, a hordók
fekvéséről, a pincelyuk helyzetéről megállapította, hogy a borok
meglehetősen régiek... Napközben unalmában többször is visszatéregetett a
pincébe, mert felfedezett az udvaron egy ágast, amelyre különböző
cserépfazekak, lábasok, ibrikek voltak akasztva, hogy ott a napon kellően
kiszáradjanak. Kíváncsi volt, hogy nem lyukasak-e ezek a fazekak, azért többször
is megtöltötte őket borral.
Hortobágyi kisasszony estefelé
tért haza, amikor Szindbád éppen az eltörött üveglopó nyomait akarta
eltávolítani, mert a lopót véletlenül a hordóhoz ütötte. A kisasszony
bosszankodott, és bosszúságában így szólott:
- A tudomány legújabb állása
szerint tudjuk, hogy a méhcsípés részegeskedés ellen is igen hasznos orvosság.
Most már alusznak a méhek, tehát az orvossággal reggelig kell várni. Amint
feljött a nap, majd megkenem mézzel a fejének a kopasz búbját, és a méhesbe
ültetem. Csak olyan férfihoz mehetek feleségül, akire nyugodtan rábízhatom az
üveglopót.
...Szindbád még ezen az éjszakán
megszökött a kastélyból, amelyet első pillanatban oly barátságosnak ítélt.
[1925]
|