|
Óbudán több tyúkszemvágó nő lakik, mint a főváros egyéb részében.
Most majdnem annyi tyúkszemvágó nő ajánlja szolgálatát, mint hajdanta
bábaasszony, mikor ők voltak divatban. Vajon miért szaporodtak el a
tyúkszemvágók Óbudán? - kérdezte Szindbád, amikor körülnézett a városrészben.
Az óbudai kövezet elferdíti a lábakat. "Megöli a legszebb lábat!"
- mint mondani szokták, ezt pedig úgy kell érteni, hogy az öregasszonyok nem
tudnak többé úgy lépni, mint az őzek, a gémek, a csikók. Lábuk elromlott a
javíthatatlan kövezettől. (De bezzeg, tudtak délcegen járni ezek a lábak
valaha, akár a drótszegeken is!)
Az óbudai nőknek nehezebb dolguk van a járás körül, mint másoknak.
Magassarkú cipőben kell ifjú és ruganyos léptekkel járniok, hegyes, gonosz
köveken, amelyeknek szinte csak egyetlen céljuk van ezen a földön: a szép
lépéseket megnehezíteni.
Amikor a legszebbet, a legdiadalmasabbat, szinte másvilágiasat lépné az ifjú
nő az óbudai köveken: akkor szúr belé alulról a fájdalom, mintha a gonosz
kövek nem győznék eléggé figyelmeztetni a lépőt, hogy csak a földön
járunk és nem a csillagokban.
A leggonoszabb kövek persze azokban az utcákban foglalnak helyet, ahol a
legszebb lányok laknak.
Ezek a kövek a kihűlt szívű holdvilágból hullhattak csak le, ahol
a csalódott lelkek laknak, akik mindenképpen a földiek bosszantására kívánnak
lenni. A hideg holdból jöttek ezek a kövek, hogy megsántítsák a repülni akaró
meleg szíveket.
Vagy nehéz, vasalt szekerek hozzák őket a Duna-partról, amely szekerek
kilógó nyelvű lovaktól vonatva, emberfölötti döcögéssel, földalatti
morajlással, a kőszállítók embertelenségével, e legkegyetlenebb fuvarral,
így vitték már Egyiptomban is a követ a gúlák felépítéséhez. Itt az utcák
kövezéséhez viszik, és a kövezőre bízzák, hogy eltalálja a kőnek azt
a helyzetét, azt a fekvését, amellyel megsántítja a rálépő emberi lábakat.
Sehol annyi sánta, mankós, botos öregasszony, mint Óbudán, éppen ezek miatt
a gonoszul elhelyezett kövek miatt. Minden második öregasszony bottal jár,
minden öregasszony biceg, minden öregasszony az ifjú lábait sajnálja, amelyeket
otthagyott az óbudai utcákon, amikor azokon táncos, lelkes, szerelmes léptekkel
járkált hajdanában.
Ottmaradtak az ifjúság lépései a szív- és lábtépő köveken, amelyekkel a
kövező kirakta az utcákat, a gonoszabbik felükkel fordítván a köveket a
föld felé.
Nyilván a föld alatti szellem tanácsolta ezt az óbudai kövezőnek,
akihez amúgy is mindig bekopogtat a kalapácsával.
"Itt vagy, ördög?" - kérdé a kövező, amikor végigkopog az
egész földön.
"Hol vagy, ördög?" - keresi minden kalapácsütésével a hegyoldalban
lakó, föld alatti idegent.
"Megtaláltalak, ördög!" - mondja a kövező, amikor a hegyes
követ elhelyezi, hogy az emberek is tudják, hol lakik az ördög.
És az emberek mégis arra járnak, amíg lesántulnak, amíg csak botocskára
támaszkodva mendegélnek, amíg ezen a földön járnak.
A kőfuvarosok pedig mindig járnak újabb és újabb szekereikkel a világ
teremtése óta, mert kő a legrosszabb esztendőben is terem. Lassan,
meggondolva hordják a követ az óbudaiak megsántítására, hogy idővel sánta
legyen az asszonyok mellett az a férfi is, aki lábát nem hagyta el se a
napóleoni, se a közel múlt világháborúban.
Így lesz lassan sánta mindenki Óbudán, amíg a kőfuvaros ráér arra is,
hogy veres bajuszát borzasra, bokrétásra, bokrosra nevelje. Minden
kőfuvaros a bajuszát ápolja bakon való üldögélés közben. Ők a sánták
táncmesterei a kövezőkkel együtt. Illő, hogy csinos bajuszuk legyen,
ha már megnyomorítják a világot. Az ő feleségeik azok a tyúkszemvágónék,
azok a masszírozónők, akik a beteg és lesántult lábak gyógyításával
foglalkoznak.
- Ki az ura? - kérdezte Szindbád a tyúkszemvágónét, amikor az dalolva vágta
le lába egyik ujját, amely lábujj éppen Óbudán maradt, miután hatvanhatszor
végigjárta előbb a Kiscelli utcát, hogy bizonyos nő nyomait keresse a
köveken.
- Az én uram kövező. Kövező Óbudán, és nála nélkül nem tudnék
élni, mint ahogy a bábaasszony mondta a komájának, aki minden gyereknek
keresztapja volt Óbudán! - felelt a vidor tyúkszemvágóné, és jól belevágott
Szindbád fájós lábába.
- Tehát a maga ura miatt sántikál mindenki Óbudán?
- Az én uram kövező! - ismételte a kövér menyecske, dédelgetve ejtve ki
a szót, mint aki a fájdalmat akarja csillapítani, amikor Szindbád lábaujját
levágja.
- Most már tudom, hogy honnan fúj a szél - felelt Szindbád, amikor az
operációért járó díjat kiegyenlítette, és fogadalmat tett, hogy ezentúl nem jár
női nyomokon, hegyes, gonosz köveken.
- Megnyugtatom! - búcsúzott a tyúkszemvágóné, midőn a fogadalmat
átvette. - Őnagysága talpából egy akkora tyúkszemet vágtam ki, mint az
orosz cár Orloff-gyémántja. Elküldte önnek emlékbe az óbudai séták emlékére.
- Még jó szerencse, hogy egyebet nem küldött emlékbe - vélekedett Szindbád,
amikor a különböző mézeskalácsból való kis huszárokra és egyéb babákra
gondolt, amelyeket például a józsefvárosi vagy Tutaj utcai bácsik után szoktak
az odavaló nők ajándékba adni.
[1931]
|