|
Szindbád akkoriban úgy folytatta
életét, mint egykor Sherami Párizsban, amelyből Paul de Kock regényt írt:
ellátogatott az esküvőkre és lakodalmakra, akár hívták, akár nem hívták. -
Ez jár nekem - mond Szindbád -, mert eleget szenvedtem a magam és mások
házasságai miatt. Sohase árt egy-két jó tanács a fiatal pároknak. Ők nem
ismerik még a házaséletet. Illő, hogy mi, tapasztalt emberek mellettük
legyünk. - Felvette szalonkabátját, drogista ismerősénél beszagosította
magát, megállott a templomok mellett, ahol a násznép volt gyülekezőben, és
a kántor a Nászinduló szólamait próbálgatta orgonáján.
Akkoriban két helyen tartották
többnyire a lakodalmakat, a Soroksári utca és környékén, az itt lakó muzsikus
cigányság, valamint Óbudán az ottani polgárság, amely még ragaszkodott ősi
hagyományaihoz.
A cigányok esküvője
többnyire a Kálvin téri templomban történik, mert az annak a városkának van a
közelében, ahol a szép cigánylányok megigézik a cigánylegényeket. Szindbád
nagyon jól tudta, hogy milyen nagyon jó dolog az, amikor a banda már hetekkel
előre félrerakosgat a keresetből valamely esküvői célra.
Gyűlnek a garasok, gyűlnek a pengők, szaporodik a banda vagyonkája
arra az egy napra, amikor az "egész szakácskönyvet megfőzik" a
lakodalomra, minden finom bort megisznak, ami a környéken kapható, és minden
tányért, csészét összetörnek a lakodalom örömére.
Nem is igazi cigánylakodalom az,
amely ne tartana legalább két nap, két éjszaka. Készülni kell legalább jó
előre az eseményre, a főzéssel, sütéssel. Néha, ha valamely
nevezetesebb prímás leánya megy férjhez, mint például Kóczé kisasszony az ifjú
Magyaryhoz, az egész Ráday utca minden házában sütöttek valamit a cigánynék a
lakodalom napjára.
Itt egy pulykát, ott egy libát,
máshol malacot, mézeskalácsot, dióskiflit, de olyan mennyiségben, mintha ezer
lakodalmas vendégre számítanák az eledeleket. No hát, ha kerek ezren nem is
voltak a vendégek, de néhány százan bizonyosan lehettek, akik különböző
időben jöttek, mentek, este, éjjel, hajnalban, reggelire, ebédre vagy
uzsonnára, mert addig nem szedték le az asztalt, amíg Magyaryék és Kóczéék
minden barátja, ismerőse jól nem lakott a lakodalomban.
Muzsikaszóval mentek el a
cigányok a messzire lakó ismerősökért, és úgy ültették be a fiákerbe, mint
akár követválasztáskor. Egy cigány a bakon húzta, egy másik a kocsi belsejében.
Traktálták nótával, amíg a lakodalmas házhoz értek, ahol a második emeleten már
ember és asszony egymás ölében ült, egymás fejetetején táncolt, mert mindig
volt egy soros banda, amely a talp alá valót húzta.
És csodálatosképpen ebben az
emberbozótban, amelyben úgy nyíltak a cigánylányok, mint a vadrózsák: mindig és
mindig találódott egy üres szék (igaz, hogy néha a harmadik szomszédtól kellett
kölcsönkérni), akadt egy báránygerinc vagy egy sült galamb, zsírral
bőségesen leöntött kappanpecsenye vagy egy darab lakodalmas torta és egy
hely az asztalnál az ingujjra vetkőzött két após közelében. Az apósok, az
öreg Kóczé Anti és az öreg Magyary ugyanis azzal is töltötték az időt a
gyermekeik lakodalmán, hogy felváltva hegedültek egymásnak.
- Ajánlom ezt a nótát az én
kedves nászuramnak! - mond Kóczé Anti, akiről dőlt a víz a lakodalom
második napján, és elővéve hegedűjét, ritka, régi nótát játszott el
az asztalnál mellette ülő Magyary Imrének.
No de elhozta magával
Debrecenből a fia esküvőjére az öreg Magyary is a hegedűjét.
- Én pedig ezt a nótát ajánlom
ipamuramnak! - felelt Magyary Imre egy másik, még régibb nótával, amelyet tán
nem ismert a világon már senki rajta kívül.
Így folyt két nap, két éjszaka a
két öreg prímás barátkozása a gyermekeik lakodalmán.
Dehogyis tudott elmozdulni
Szindbád a lakodalomból, amíg nóta volt a szárazfában.
Persze nagy divatban volt ott a
szerelem is, ahol ilyen ritka muzsika dédelgeti a szíveket.
A cigánylányok szeme csillagból
van, az arcuk pedig hajnali homályból, a hajuk fekete selyemből, a derekuk
virágszárból. Ott volt pedig a lakodalmon minden régi cigányleány, aki
akkoriban a Ráday utcában és környékén élt. A lakodalmas házak levegője
amúgy is alkalmas arra, hogy az embernek kedve kerekedjen a nősüléshez.
Hiszen itt van kéznél Teca, Vica, Ica, Mica - ahogy akkoriban a legszebb
cigánylányokat nevezték a városrészben.
Teca egy nagybőgősnek
volt a lánya, és pirosból és zöldből volt a szoknyája. Kis aranykarika a
fülében, korállal. A leheletének olyan illata volt, mint a legfinomabb
csemegeszőlőnek.
Az első táncot vele járta
Szindbád, és megesküdött, soha még ilyen táncosnője nem volt.
Vica a cimbalmos lánya volt, és
fekete fátyol volt az arcán, mert akkoriban szerelmi csalódásban szenvedett. De
a fátyol alól is úgy perzselt a szeme, mint az éjszakai parázs. Szindbád nem
győzte a fejét kapkodni a sütögető szempár elől. Ha megfordult:
még a hátán is érezte. Mikor első nap beesteledett: már őt
választotta menyasszonyának.
De kireggeledett az idő, a
hiábavaló szerelem és epekedés mellett a gyomor is megkívánta a magáét. A
cigányok és uraságok gyomráról pedig Ica, a kontrás lánya tudott legjobban
gondoskodni, mert ismerte mindazokat a szereket, amelyekkel a beteg gyomrokat
kell gyógyítani a korhelykedés után. Az Ica borlevesétől a halott is
talpra állott, amellett olyan nyájas volt a szája, mint a mesemondás, mint az
angyalok mesemondása, amikor gyógyszerét kínálgatja. - Meghosszabbítja az
életet, amit megrövidített a szerelem! - mondta a bűbájos, aki éppen abból
a szempontból látszott a világon lenni, hogy helyrehozza azt, amit a többi lány
vétett a férfiak egészsége ellen.
És Ica meggyógyította a lakodalom
második napjára Szindbádot, mintha az akkor kezdte volna elölről a
mulatozást; meggyógyította Micának, aki a cigányvajda leánya volt, és éppen
ezért elbizakodott és elkényeztetett, ami abból is kiviláglott, hogy nem várta
meg, amíg Szindbád annak rendje és módja szerint letérdepel előtte, hogy
ilyenformán elmondja azt, ami a szívét nyomná, hanem Mica magától perdült
táncra, és kígyózó derékkal, toporzékoló bokával, ágaskodó lábfejjel, térdig
emelt szoknyában odaperdült, mint egy nőstény csiga a magányosan gubbaszkodó
Szindbád elé.
- Szerette már cigánylány
uracskámat? - kérdezte Mica a lakodalom második napján, amikor már mindenkit
meghódított az uraságok és cigánylegények között, még a vendégségbe jött öreg
grófokat és nyugalomba vonult prímásokat is, mert az volt a szokása, hogy
mindenkit meghódítson maga körül, mint ez a vajda lányához illett.
- Nem szeretett engem még senki
se ezen a kerek világon felelt Szindbád szokásaként, mert mindjárt észrevette,
hogy hová megy ki a leány kérdése.
- No, hát ezen nem kell búsulni,
mert az igazi szerelem még hátra van uracskámnak. Mutassa a tenyerét! - szólt a
vajda lánya, megnézte Szindbád kezét, és nyomban felkiáltott, hogy jóslata
beválott, mert a szerelem vonalát éppen most pillantotta meg a férfi
tenyerében.
- Fekete szemű, fekete hajú
lány nincs az ismerősei között? - kérdezte Mica, a vajda lánya.
- Egy volna. Az, aki éppen
a kezemet fogja.
- Hát csak gondolkozzon
ezen a lányon, uracskám - felelt Mica, és azt hitte, hogy kacérságával,
kedvességével, őszinteségével Szindbádot is meghódította, mint eddig
mindenkit a lakodalmi vendégek között.
Csakhogy Mica most az
egyszer tévedett.
A cigánylakodalmak végén,
mikor már minden jóból kivették a részüket a mulatozók, mikor már minden táncot
eljártak, minden nótát elénekeltek: a rókatánc szokott következni, amit
magánosan járnak a fiúk és férfiak. Lekuporodnak a földre, és egymagukban
járják a rókatáncot. A bánat tánca ez. Nem kell nő hozzá, csak egy földbe
ásott lyuk, amelyet körültáncol a legény. Szerelmi csalódás után szokás táncolni.
Szindbád nézte a táncot, és
úgy megszerette azt, hogy nyomban kijelentette, hogy ez a tánc az ő tánca.
És még két deci erős bort ivott, hogy magát megerősítse
elhatározásában. S így nőtlen maradt.
[1931]
|