1
- Néha elegendő egy karéj
fokhagymás, bőven zsírozott pirítóskenyér vagy egy kanál leves, amelyet
megfelelő helyen fogyasztunk, hogy az emberben meginduljon a hízási
folyamat, létrejöjjön az úgynevezett "kappanháj", amely bizonyos
életkorban utoléri a férfiakat, szép, kövér emberek lesznek azok, akik odáig
soványak voltak, pedig rendszerint egy falattal sem esznek többet a
megszokottnál. - De az az egyszerű jóízűen elfogyasztott
pirítóskenyér vagy kanál leves már megtette a magáét. - A hízás,
"kappanháj", kövérség, öregség, elindult a maga útján. Én azt hiszem,
hogy ezektől a megkívánt, kigondolt, előre elképzelt falatoktól
óvakodjanak azok, akik nem akarnak megöregedni.
...Így szólt az
"Úriember", aki Szindbád asztalához szokott néha letelepedni az Arany
Kakasban, és Szindbáddal különböző vitákat kezdett ételekről és
italokról; azt mondhatni, hitvitákat. Egy pohár sört vagy egy hosszúlépést
rendelt, sohase többet, de kiélvezte a vendégeskedésnek minden gyönyörét.
Szindbád éppen letette a kanalat,
amelybe a sikerült gombalevesnek utolsó maradékát a tányér felbillentésével
kiöntötte, gyertyaszentelőnapi hangulattal ült; és a rántott
borjúkotlettet várta, mégpedig káposztával, csak egyszerű
káposztafőzelékkel vagy inkább káposztasalátával, azért ugyancsak kissé
fanyar, óvakodó hangon válaszolt:
- Nem merném a magam
részéről azt mondani, hogy egy falat elegendő a "kappanháj"
megszerzéséhez. - Sokkal többet kell ott közremunkálni, míg az ember azon veszi
magát észre, hogy nadrágjai, mellényei, gallérjai megszűkültek, sőt
mintha a kalapkarima is szorítaná, és ebéd után egypár percre úgy alszik, mint
egy sótartó, amelyet estig félreállítottak. Ez a pár perces alvás
nagyjelentőségű annak az életében, aki nem akar kövér ember lenni.
- Étel nélkül nem lehet hízni -
vetette oda a vitatkozó Úriember.
- Természetesen, de az ételek
közül ne az ártatlan pirítóskenyéren vagy levesen akadjunk meg, hanem például
nézzünk körül akár a mindennapi zsíros főzelékeken, vajas tésztákon, a
népszerűségnek örvendő, félkövér húsokon... Itt még a kása,
borsópüré, a böjtös lencse is akkor számít ételnek, ha pecsenyezsírral
bőségesen van leöntve, a mártásba a majonézen, a tojáson, tejfelen, olajon
és citromon kívül még mustárt is kevernek.
- Azt tessék figyelembe venni -
mond Szindbád belemelegedve -, hogy ebben az országban még a savanyú malacot,
ezt az egyházatyák által is megdicsért, böjtös ételt is, úgy készítik, hogy az
embernek okvetlenül jól kell lakni, meg kell hízni tőle, pedig éppen
böjtölni szándékozott aznap. Tojás és tejfel, forró zsír, babérlevél, bors,
reszelt citrom, tárkony, grízes liszt - mind hozzájárul ahhoz, hogy a savanykás
malacot az ember lehetőleg az utolsó falatig elfogyassza, még böjtben is.
De hát ahol még töltik is a gyenge kis malacot...
- Mint a káposztalevelet vagy
libanyakat - mond bólogatva a vitakereső Úriember. - De azért még se kell
elhízni.
2
- Nem kell elhízni, de jóformán
kikerülhetetlen, hogy az ember harminc-, esetleg negyvenesztendős koráig,
ha csak addig meg nem hal, egy kis kappanhájat ne szedjen magára; persze, nem
olyan aranysárgát, mint az igazi kappané, amelyért el lehet utazni egyik
városból a másikba, ahol a kappanok hizlalásához értenek, de némely ember
nagyszerűen tudja a maga kappanhájának az ápolását is - mond Szindbád
elgondolkozva, miután rövid kivétellel (csendes asszonyok mellett) nem volt
többször kappanhája, mint kétszer-háromszor. Mert az asszonyok elvették, amikor
elmentek.
- Csak tessék megfigyelni a nyak,
fül, toka és az arc bévülről jövő rózsaszínű sugárzását, amely
legelső jele annak, hogy a szervezetben elindult valamely mozgolódás, mint
akár a télen trágyázott földekben tavaszkor. Az emberi szervezet éppen úgy
mutatja domborodásával, zsírosságával a benne lejátszódó eseményeket, mint akár
a dédelgetett zöldségeskert a ház alatt, a melegágyakat (míg a szántóföldek
mennyire szenvednek az ég alatt). Igen, ezek azok az ugyancsak dédelgetett
étvágyak, kedvek, vágyak, ételek iránti gondolatok, amelyeket az emberek úgy
hordanak magukban, mint akár asszonyaik iránt érzett érzelmeiket (ha ugyan nem
önfeláldozóbban, néha egy tál lencséért), ezek az evési érzetek teszik, hogy az
ember aránylag végigélheti éveit a földön, de legkésőbb
hatvanesztendős koráig hasat kell eresztenie, akármilyen kis hasat, csacsihasat,
mert tovább nem bírja.
- Nem bírja a levesek
miatt. Mert nem hizlal ugyan egy kanál leves, de ha az úgy van elkészítve, mint
a rákleves, amelyről egy régi könyvben olvastam, és már magától az
olvasmánytól, a készítési módjától, a fáradtságosságtól, a hozzávaló
szerektől úgy jóllaktam, hogy mozdulni se tudtam - ilyen ráklevestől
meghízik az ember. Igaz, hogy meghízhat a tyúklevestől, de a majorannás
egyszerű krumplilevestől is, különösen ha sok tejfelt és sűrű
csontlét adunk hozzá, nem úgy, mint aratóknak csak vöröshagymát és paprikát.
- A szép
"kappanháj" létrejövetelét nagyban elősegíti a gondolat,
amellyel például a libamájpástétomot vagy nyúlpástétomot, a töltöttpaprikát és
a gombát nézzük, pedig azt hihetné az ember, hogy ezektől az ételektől
nem lehet meghízni, pedig még az úgynevezett koldus kotlettől is felhízhat
az ember, pedig abban aztán igazán nincs más, mint krumpli, paradicsommártás és
tojássárgája. De vadászatok, utazások, téli járás-kelések és éhes gondolatok
közepette még az ilyen hitvány ételeknek is megvan az a bátorsága, hogy
valamely rejtelmes úton zsiradékká váljon, és elhelyezkedjen például a
tenyérnek belsejében, amelytől oly puha lesz a tenyér belterülete.
Most azonban az Úriember,
Szindbád Arany Kakasbeli asztaltársa, türelmetlenül rázta meg söröskorsóját,
hogy a benne megállapodott maradék sört egy kissé mozgásba hozza.
- Az igazi
"kappanhájnak", amely az embereken bizonyos korban mutatkozik:
mégiscsak más oka van, mint a krumplileves.
- Igen - felelt Szindbád
jámboran -, még az ilyen maradék sör vagy egy jó szippantásnyi levegő is.
A kellő időben, például ebéd előtt sóval és paprikával
fogyasztott kenyérszeletnek is, az ebéd után evett kenyérnek, amelyről
némely ember nem tud lemondani. Hát még az ártatlan zsíros pogácsának, amelyet
friss állapotában olyan gondtalanul dugdosunk magunkba, mint a kacsa a
gilisztát, amikor megpillantja!
3
A vitatkozó Úriember
azonban mégse adta be a derekát, pedig maga is azok közé tartozott, aki
zsebében kenyérdarabokat, pogácsákat hordott, és eszegette őket... Akár
minden időben, mert enni mindig jó.
- De hát hogy van az, hogy
éjjel élő emberek, például a nagyurak és vasutasok, lumpok és bakterek,
rendőrőrszemek és a lámpásokkal foglalkozók, akiket nappal nem
láthatni, többnyire megmenekülnek a "kappanhájtól", még ha netán
betöltötték volna is a hatvan évüket?
- Nagyságos uram - felelt
Szindbád, mert bizonyos életkorba jutván maga is mindenkit tisztelt, aki
őt tisztelte, mert csak így lehet az életben valóban csendesen boldogulni
-, a nagyurak életmódjáról nem sokat tudok, de annyit bizonyosan, hogy esti
étkezéseik előtt gyomrukat mindenféle hideg gyümölcsökkel,
ananászdinnyékkel, fagylaltokkal lehűtik, szeretik a meleg langyos
leveseket, a hideg vad- és marhapecsenyéket, a legkülönbözőbb mustárokat,
amelyekhez tulajdonképpen mindennapi ember nem érthet, mert a mustároknak,
ezeknek az ördöngös "extragónok"-nak annyi válfaja van, hogy az ember
törheti a fejét, amíg egy zöld salátát (télidőben) a kellő állapotba
tud hozni. A nagyurak kevés bort, igen kevés sört, de annál több pálinkát
isznak, mert hiszen nekik dolgoznak a konyakgyárosok. Nem hallottam soha, hogy
olyan, úriember, aki tokaji bort, francia konyak-, császárkörte-,
benediktiner-keveréket valódi kínai teában fogyasztott volna lefekvés
előtt, másnap lázasan, náthásan ébredt volna fel. Persze igazi rum és a
szív teherviselőképessége is kellett a dologhoz.
- A vasutasok, bakterek,
lámpagyújtogatók, szóval az éjjel járó emberek már kevesebb gesztenyével töltött
fácánt vagy az abbék receptje szerint készült foglyot fogyasztanak, inkább hasa
aljából, tokából való fokhagymás, babérleveles, korianderes abált szalonnát
vagy az abahúsból való alig fűszerezett, füstölt májas hurkát, vagy véres
hurkát eszegetnek éjjeli foglalkozásuk közben. De nem rossz a fagyos, rétesben
főtt kolbász sem, amelyet például hosszú útjára visz zsebében az éjjel
járó ember, persze asszony kell hozzá, aki türelmesen foglalkozik a kolbásszal,
amíg abból tészta lesz. Azt mondják, felér a fürjpecsenyével, amelyet gombával,
piros paprikával, zöld paradicsommal (vagy fordítva), de rizskásával tálalnak.
A fürj-fogyasztó nyugodtan el lehet készülve a kappanhájra, de nem így például
az uborka-fogyasztó, aki a kapros, babérleveles, szőlőfürtös, tormás
uborkákat, vagy a koratavaszkor az éjjeli állomáson vagy a hajnali stáción a
zsebében hozott fiatal hagymát jó darab kenyérrel és hideg sertéskarmenádlival
eszegeti.
...Így beszélt Szindbád a
"kappanháj" kérdéséről az Arany Kakasban, az Úriember azonban
meggyőzhetetlen volt, s felkiáltott:
- Legjobb mindig spenótot
enni!
[1933]
|